Népszava, 1914. július (42. évfolyam, 153–180. sz.)
1914-07-05 / 157. szám
Éretlen legényei!! Ezelőtt tizenhat esztendővel történt. Délvidéki „zendülő" vagy „lázadó" bányászok bűnügyét tárgyalta a bíróság. Az egyik vádlott kihallgatása folyamán ez a kis jelenet játszódott le: Elnök : Hány éves maga? Vádlott: Harmincnégy. Elnök: Hány éve dolgozik a bányában! Vádlott: Huszonöt. Elnök': Ne hazudjék! Hogy dolgozhatik maga huszonöt év óta a bányában, amikor még csak harmincnégy éves? Vádlott : Nem hazudom, nagyságos elnök úr. Kilenc éves koromban szálltam le. És aki ránézett a vádlottra, annak rögtön eloszlott minden kételkedése: ötven esztendősnek látszó, görnyedt hátú, ráncos képű, őszhajú ember állott a bíróság előtt. Ez az ember már huszonöt éve szolgálta a nemzeti termelést, már huszonöt éve húzta koplalva a szénbárók súlyos jármát és huszonöt évi robot után, amikor társaival együtt egy darabkával több kenyeret követelt, fegyveres pribékeket uszítottak rája, belehajszolták a törvénnyel való összeütközésbe, hogy aztán agyon lehessen durrantani vagy tömlöcbe lehessen temetni. Harmincöt évi szolgálat után a köztisztviselő teljes fizetéssel, tíz, sőt öt év után fizetésének egy részével nyugdíjba vonulhat, sőt a miniszter már három évi szolgálat után 8000 korona nyugdíjjal(és az esetleg összelopkodott milliókkal) vonulhat vissza a csöndes semmittevésbe; a munkásnak pedig huszonöt évi szolgálat után, megrokkant derékkal, koravén testtel ki kell állnia a csendőrpuskája elé, ha egy falattal több kenyeret követel a munkájáért. [Vájjon így volna-e ez, egészen igy volna-e ez akkor ie, ha a munkások is részt vehetnének a törvények alkotásában? ... "Annak a szerencsétlen bányarabszolgának a sorsa tükör, amelyben a saját maga sorsát szemlélheti majdnem minden munkás. Tizenkét-tizennégy éves korában (sőt a hatóságok tudomása és elnézése mellett gyakran már tíz éves korában is) a tőke igájába kerül a proletárgyermek. Mire eléri 24. évét, már tizennégy esztendei súlyos robot nyomja a vállát, már olyan szolgálatokat tett a társadalmi termelés terén, amikőt a vagyonos osztály legtöbb tagja egész életén át sem tesz. Huszonnégy éves korában a legtöbb munkásnak már annyi a „szolgálati éve", hogy annyi szolgálati idő alapján a tolvaj miniszter vagy a lump mágnáslegénykéből lett főispán háromszor is „rászolgált" a nyugdíjra. És mivel fizet ezért a „nemzet", amelyet ezidő szerint gróf Tisza István és az ő panamás társasága képvisel? Azzal, hogy a huszonnégy-huszonkilenc éves munkást törvényben megbélyegezte, a választójog gyakorlására éretlennek nyilvánította, attól a jogtól, amelynek segítségével sorsát javíthatná, megfosztotta. A legszamarabb ficsúr, a leghaszontalanabb naplopó is választójogot nyer huszonnégy éves korában, ha sok bukdácsolással, sok ülepkoptatással, sok könyörgés és protekció segítségével kijárta a középiskolát. A munkást azonban, aki huszonnégy-huszonkilenc éves korára már a hasznos és nehéz munkában töltött esztendők hosszú sorára tekinthet vissza, aki az élet küzdelmeiben tapasztalást, életokosságot, erős ítélőképességet szerzett, azt kizárják az alapvető polgári jogból, annak nincs beleszólása az ország és a törvényhatóság ügyeibe, pedig a saját sorsa függ attól, hogy jól vagy rosszul kormányozzák-e az országot, a várost. De ugyanúgy megbélyegezték a hasznos munkát végző polgárt is, a kisiparost, a kiskereskedőt, a kisgazdát; ezek is katonáskodhatnak, meghalhatnak Tisza István hazájáért, izzadhatják az adót dreadnoughtokra, de szavazati jogot harminc éves koruk előtt nem kaphatnak. Ezek mind éretlen legények, mind alkalmatlanok a politikai jogok gyakorlására. Ti éretlen legények! Ti megbélyegzettek, ,ti huszonnégy-huszonkilenc éves munkások, ti hozzátok most néhány szavunk van. A választójogból kizárt benneteket Tisza. Kizárt, mert tudja, hogy minden haladásnak ti vagytok a legderekabb bajnokai, minden jó harcnak ti vagytok a legbátrabb katonái. Titeket még nem tört le annyira az élet, mint öregebb robotos testvéreinket, ti előttetek még hosszabb pálya áll, nektek tehát érdemesebb küzdenetek a jobb jövendőért. Ha ti megkapjátok a szavazati jogot, ti bennetek a szociáldemokrácia olyan dandárt nyer, amely képes erős pozíciókat elhódítani a nép ellenségeitől. Ezért kellett titeket kirekeszteni, politikailag, éretleneknek bélyegezni. Ti pedig mutassátok meg, hogy még így is tudtok politikailag dolgozni és küzdeni a munkásosztály fölszabadításáért. Érdemes megmutatnotok, mert tiközületek még sokan megérhetik a jobb időket és a ti gyermekeitek valamennyien meg fogják érni. Tehát ki a harci sorba, ti éretlen legények ! A meginduló választási küzdelem tömérdek munkát ró pártunkra ; úgy kellene, hogy ennek a munkának java részét ti végezzétek el, ti megbélyegzettek. Hogy mit csinálhattok ? .Valamelyik idősebb munkástársatok talán lustaságból, talán komolyabb okból nem akar a választókat összeíró küldöttség elé menni. Álljon melléje egy „éretlen", ha kell kettő-három is és meggyőző szóval, SZÍVÓS rábeszéléssel vegyék rá, hogy ezt a kötelességét teljesítse, hárítsák el útjából a nehézséget, szükség esetén kísérjék el, legyenek az oldalán, lássák el tanáccsal. Ezen a módon ezer meg ezer olyan választót nyerhetünk, aki máskülönben nem jutna be a lajstromba. És ez az idő nincs is olyan messze. A terv nem ambíciók távoli célja már : gyakorlati lehetőségeit kell már fontolgatni. Az angol „Daily Mail" című lap negyedmillió koronát kitűzött már az első aviatikus pályadíjául, sőt az amerikai M. Rodman Wanamaker már építteti a Curtiss-féle 200 lóerős hidroplánt, amelyen Porte hadnagy készül át, Európába. És nehogy a francia név elsőségét a repülő-technikában versenytárs fenyegesse, a léghajózás francia egyesülete is ünnepies ülésen határozta el az átrepülés technikai előkészítését: egy Alexandre Dumas nevű fiatal mérnök akar újra világraszóló dicsőséget szerezni annak a névnek, amelyet visel. Akar... De van-e annyi technikai lehetőség a legendák legendájának megvalósításához, amennyi vállalkozó készség, akarat és életkockáztató merészség ? És ha annyi nincs is, van-e elég ! Előveszi az ember a térképet és számítgat. Európa legnyugatibb csúcsa: Írország, Amerika legkeletibb pontja Újfoundland. A kettő között nyílegyenes légvonalban is, ha az aviatikust le nem térítik is útjáról a szelek, akkor is van 3800 kilométer. A repülőgép gyorsaság-rekordja túl van ugyan a 200 kilométeren (óránkint), de azért mai gépekkel 150 kilométeres átlagsebességet sem igen szabad számítani. De ha számítunk is, ez az út akkor is tovább tartana egy napnál. De melyik pilóta szervezete bírna ki egy napnál tovább tartó rettenetes száguldást egyetlen pillanatnyi pihenő, alvás, evés nélkül, folytonos figyelemmel és az életéért a széllel való szakadatlan küzdelem közben ? Ez az útvonal pláne olyan magasan északra fekszik, hogy akár a megfagyástól is tarthatna a jeges légkörben. m ,* '* az apád,* a Vámnakssant, Már hallom a vasszörny fáradt lihegését, Már vágtat a ködlő mezőkön át. Izzón parázslik két tüzes szeme, Már röpíti haza az apád. De reggel újra csak elragadja tőlünk Az élet, es a száguldó vonat. Gigászi szárnyán a küzdés felé Harcokat vivni, nagy harcokat. És drága, hatalmas teremtő erejét Törpe, rongy tasakban aprózza fel. Fiam, mert vér az ára a kenyérnek És vérverejték ára a tej. Nézzed fiam ! A fáradt, busszemü apád A földeken át már haza siet. Úgy látom őt, közeledni felénk Mint egy égő, bíboros szivet. Mint egy lobogó csudálatos szivet. Mely száz nehéz, mély sebektől vérzik, S görnyedt hátán a krisztuskeresztet Cipeli az életen végig. A vonatot már elnyelte a távol, S ki tudja, mely mezők felé vágtat... Itt van! Csókold meg a drága kezét: Fiam, nagyon szeresd az apádat!... A „Fiam ébredi tizetése" című ciklusból NÉPSZAVA A Párisi természettudományos folyóirat idézi egy előttem ismeretlen francia mondását: „átröpülni a tengert — ez a legendák legendája !" Csakugyan van valami képzeletgerjesztő, valami fantasztikusan szép abban a gondolatban: átröpülni pár óra, egy-két nap alatt azt az óceánt, amelyen Koloradus nyomorult kis vitorlásai hónapok alatt vergődtek át, amelyet ha egy hét alatt szeretnének átszelni, pusztulásukkal űzetnek a gőgös „Titanic"-ok és egyéb vízi óriások. Van valami ebben a gondolatban a modern legendából, az utópiából, amelyből máról holnapra valóság lesz, a tömegek kifejezésre nem jutó vágyából, amelyet a technika elevenít meg és amely csak akkor tör ki diadalmas, mohó érdeklődésű örömben, amikor márvalósággá lett. A legendák legendája most öt éve (1909 július 25-én) kezdett teljesedni : Blériot átröpülte a La Manche-csatornát! Micsoda nagy érzése a kultúra erejének, milyen fölvillanyozó reménység lett az emberiség haladásában lélekkel hívőknek ez a mondat, ez a távirati hír, amely pedig csupán rongyos 20—25 kilométeres út sikerült átrepüléséről szólt. Nincs az a kezdő pilóta, aki ma gyerekjátéknak ne tekintené ezt a feladatot és amióta Garros átröpülte a Földközi tengert, maga sem érti az ember, hogy miért is lelkesedett akkor annyira ? Nem lett volna-e jobb, ha takarékoskodik az ember a lelkesedéssel és juttat belőle akkorra is, amikor a legendák legendája teljes valóság lesz és a nagy óceánon túl rázza le az európai port a cipőjéről az első óceánjáró aviatikus.? 1914 július 5.