Népszava, 1914. július (42. évfolyam, 153–180. sz.)

1914-07-05 / 157. szám

Éretlen legényei!! Ezelőtt tizenhat esztendővel történt. Dél­vidéki „zendülő" vagy „lázadó" bányászok bűnügyét tárgyalta a bíróság. Az egyik vádlott kihallgatása folyamán ez a kis je­lenet játszódott le: Elnök : Hány éves maga? Vádlott­: Harmincnégy. Elnök­­: Hány éve dolgozik a bányában! Vádlott­: Huszonöt. Elnök':­ Ne hazudjék! Hogy dolgozhatik maga huszonöt év óta a bányában, amikor még csak harmincnégy éves? Vádlott : Nem hazudom, nagyságos el­nök úr. Kilenc éves koromban szálltam le. És aki ránézett a vádlottra, annak rög­tön eloszlott minden kételkedése: ötven esz­tendősnek látszó, görnyedt hátú, ráncos képű, őszhajú ember állott a bíróság előtt. Ez az ember már huszonöt éve szolgálta a nemzeti termelést, már huszonöt éve húzta koplalva a szénbárók súlyos jármát és huszonöt évi robot után, amikor társaival együtt egy darabkával több kenyeret köve­telt, fegyveres pribékeket uszítottak rája, belehajszolták a törvénnyel való összeütkö­zésbe, hogy aztán agyon lehessen durran­tani vagy tömlöcbe lehessen temetni. Har­mincöt évi szolgálat után a köztisztviselő teljes fizetéssel, tíz, sőt öt év után fizetésé­nek egy részével nyugdíjba vonulhat, sőt a miniszter már három évi szolgálat után 8000 korona nyugdíjjal­­(és az esetleg össze­lopkodott milliókkal)­ vonulhat vissza a csöndes semmittevésbe; a munkásnak pedig huszonöt évi szolgálat után, megrokkant derékkal, koravén testtel ki kell állnia a csendőrpuskája elé, ha egy falattal több ke­nyeret követel a munkájáért. [Vájjon így volna-e ez, egészen igy volna-e ez akkor ie, ha a munkások is részt vehet­nének a törvények alkotásában? ... "Annak a szerencsétlen bányarabszolgának a sorsa tükör, amelyben a saját maga sor­sát szemlélheti majdnem minden munkás. Tizenkét-tizennégy éves korában (sőt a hatóságok tudomása és elnézése mellett gyakran már tíz éves korában is) a tőke igájába kerül a proletárgyermek. Mire el­éri 24. évét, már tizennégy esztendei súlyos robot nyomja a vállát, már olyan szolgála­­­tokat tett a társadalmi termelés terén, ami­kőt a vagyonos osztály legtöbb tagja egész életén át sem tesz. Huszonnégy éves korá­ban a legtöbb munkásnak már annyi a „szol­gálati éve", hogy annyi szolgálati idő alap­ján a tolva­j miniszter vagy a lump mágnás­legénykéből lett főispán háromszor is „rá­szolgált" a nyugdíjra. És mivel fizet ezért a „nemzet", amelyet ezidő szerint gróf Tisza István és az ő panamás társasága képvisel? Azzal, hogy a huszonnégy-huszonkilenc éves munkást törvényben megbélyegezte, a választójog gyakorlására éretlennek nyilvánította, attól a jogtól, amelynek segítségével sorsát javít­hatná, megfosztotta. A legszamarabb ficsúr, a leghaszontala­nabb naplopó is választójogot nyer huszon­négy éves korában, ha sok bukdácsolással, sok ülepkoptatással, sok könyörgés és pro­tekció segítségével kijárta a középiskolát. A munkást azonban, aki huszonnégy-huszon­kilenc éves korára már a hasznos és nehéz munkában töltött esztendők hosszú sorára tekinthet vissza, aki az élet küzdelmeiben tapasztalást, életokosságot, erős ítélőképes­séget szerzett, azt kizárják az alapvető pol­gári jogból, annak nincs beleszólása az or­szág és a törvényhatóság ügyeibe, pedig a saját sorsa függ attól, hogy jól vagy rosszul kormányozzák-e az országot, a várost. De ugyanúgy megbélyegezték a hasznos mun­kát végző polgárt is, a kisiparost, a kiske­reskedőt, a kisgazdát; ezek is katonáskod­hatnak, meghalhatnak Tisza István hazá­jáért, izzadhatják az adót dreadnough­tokra, de szavazati jogot harminc éves ko­ruk előtt nem kaphatnak. Ezek mind éretlen legények, mind alkal­matlanok a politikai jogok gyakorlására. Ti éretlen legények! Ti megbélyegzettek, ,ti huszonnégy-huszonkilenc éves munkások, ti hozzátok most néhány szavunk van. A választójogból kizárt benneteket Tisza. Kizárt, mert tudja, hogy minden haladás­nak ti vagytok a legderekabb bajnokai, minden jó harcnak ti vagytok a legbátrabb katonái. Titeket még nem tört le annyira az élet, mint öregebb robotos testvéreinket, ti előttetek még hosszabb pálya áll, nektek tehát érdemesebb küzdenetek a jobb jöven­dőért. Ha ti megkapjátok a szavazati jo­got, ti bennetek a szociáldemokrácia olyan dandárt nyer, amely képes erős pozíciókat elhódítani a nép ellenségeitől. Ezért kellett titeket kirekeszteni, politi­kail­a­g, éretleneknek bélyegezni. Ti pedig mutassátok meg, hogy még így is tudtok politikailag dolgozni és küzdeni a munkásosztály fölszabadításáért. Érde­mes megmutatnotok, mert tiközületek még sokan megérhetik a jobb időket és a ti gyermekeitek valamennyien meg­­ fogják érni. Tehát ki a harci sorba, ti éretlen legé­nyek ! A meginduló választási küzdelem tömérdek munkát ró pártunkra ; úgy kel­lene, hogy ennek a munkának java részét ti végezzétek el, ti megbélyegzettek. Hogy mit csinálhattok ? .Valamelyik idősebb munkástársatok ta­lán lustaságból, talán komolyabb okból nem akar a választókat összeíró küldöttség elé menni. Álljon melléje egy „éretlen", ha kell kettő-három is és meggyőző szóval, SZÍVÓS rábeszéléssel vegyék rá, hogy ezt a köte­lességét teljesítse, hárítsák el útjából a ne­hézséget, szükség esetén kísérjék el, legye­nek az oldalán, lássák el tanáccsal. Ezen a módon ezer meg ezer olyan választót nyer­hetünk, aki máskülönben nem jutna be a lajstromba. És ez az idő nincs is olyan messze. A terv nem ambíciók távoli célja már : gyakorlati le­hetőségeit kell már fontolgatni. Az angol „Daily Mail" című lap negyedmillió koronát kitűzött már az első aviatikus pályadíjául, sőt az amerikai M. Rodm­an Wanamaker már épít­teti a Curtiss-féle 200 lóerős hidroplánt, ame­lyen Porte hadnagy készül át, Európába. És nehogy a francia név elsőségét a repülő-tech­nikában versenytárs fenyegesse, a léghajózás francia egyesülete is ünnepies ülésen hatá­rozta el az átrepülés technikai előkészítését: egy Alexandre Dumas nevű fiatal mérnök akar újra világraszóló dicsőséget szerezni an­nak a névnek, amelyet visel. Akar... De van-e annyi technikai lehetőség a legendák legendájának megvalósításához, amennyi vállalkozó készség, akarat és életkoc­káztató merészség ? És ha annyi nincs is, van-e­­ elég ! Előveszi az ember a térképet és számítgat.­ Európa legnyugatibb csúcsa: Írország, Ame­rika legkeletibb pontja Újfoundland. A kettő között nyílegyenes légvonalban is, ha az aviati­kust le nem térítik is útjáról a szelek,­­ ak­kor is van 3800 kilométer. A repülőgép gyor­saság-rekordja túl van ugyan a 200 kilométeren (óránkint), de azért mai gépekkel 150 kilométe­res átlag­sebességet sem igen szabad számí­tani. De ha számítunk is, ez az út akkor is to­vább tartana egy napnál. De melyik pilóta szervezete bírna ki egy napnál tovább tartó rettenetes száguldást egyetlen pillanatnyi pi­henő, alvás, evés nélkül, folytonos figyelem­mel és az életéért a széllel való szakadatlan küzdelem közben ? Ez az útvonal pláne olyan magasan északra fekszik, hogy akár a megfa­gyástól is tarthatna a jeges légkörben. m ,* '* az apád,*­ a Vámnak­ssant, Már hallom a vasszörny fáradt lihegését, Már vág­tat a ködlő mezőkön át. Izzón parázslik két tüzes szeme, Már röpíti haza az apád. De reggel újra csak elragadja tőlünk Az élet, es a száguldó vonat. Gigászi szárnyán a küzdés felé Harcokat vivni, nagy harcokat. És drága, hatalmas teremtő erejét Törpe, rongy tasakban aprózza fel. Fiam, mert vér az ára a kenyérnek És v­érverejték ára a tej. Nézzed fiam ! A fáradt, busszemü apád A földeken át már haza siet. Úgy látom őt, közeledni felénk Mint egy égő, bíboros szivet. Mint egy lobogó csudálatos szivet. Mely száz nehéz, mély sebektől vérzik, S görnyedt hátán a krisztuskeresztet Cipeli az életen végig. A vonatot már elnyelte a távol, S ki tudja, mely mezők felé vágtat... Itt van! Csókold meg a drága kezét: Fiam, nagyon szeresd az apádat!...­­ A „Fiam­ ébredi tizetése" című­ ciklusból­ NÉPSZAVA A Párisi természettudományos folyóirat idézi egy előttem ismeretlen francia mondását: „át­röpülni a tengert — ez a legendák legendája !" Csakugyan van valami képzelet­gerjesztő, va­lami fantasztikusan szép abban a gondolatban: átröpülni pár óra, egy-két nap alatt azt az óceánt, amelyen Koloradus nyomorult kis vi­torlásai hónapok alatt vergődtek át, amelyet ha egy hét alatt szeretnének átszelni, pusztulá­sukkal űzetnek a gőgös „Titanic"-ok és egyéb vízi óriások. Van valami ebben a gondolatban a modern legendából, az utópiából, amelyből máról holnapra valóság lesz, a tömegek kife­jezésre nem jutó vágyából, amelyet a technika elevenít meg és amely csak akkor tör ki diadal­mas, mohó érdeklődésű örömben, amikor már­valósággá lett. A legendák legendája most öt éve (1909 jú­lius 25-én) kezdett teljesedni : Blériot átröpülte a La Manche-csatornát! Micsoda nagy érzése a kultúra erejének, milyen fölvillanyozó re­ménység lett az emberiség haladásában lélek­kel hívőknek ez a mondat, ez a távirati hír, amely pedig csupán rongyos 20—25 kilométeres út sikerült átrepüléséről szólt. Nincs az a kezdő­ pilóta, aki ma gyerekjátéknak ne tekin­tené ezt a feladatot és amióta Garros átröpülte a Földközi tengert, maga sem érti az ember, hogy miért is lelkesedett akkor annyira ? Nem lett volna-e jobb, ha takarékoskodik az ember a lelkesedéssel és juttat belőle akkorra is, ami­kor a legendák legendája teljes valóság lesz és a nagy óceánon túl rázza le az európai port a cipőjéről az első óceánjáró aviatikus.? 1914­ július 5.

Next