Népszava, 1914. augusztus (42. évfolyam, 181–211. sz.)
1914-08-02 / 182. szám
1914 augusztus 2. NÉPSZAVA 13 legfélelmetesebb ellenfélnek bizonyult. Apróra kimutatta a hároméves szolgálatnak még a nemzeti védelem szempontjából is káros voltát. Bebizonyította, hogy a stagnáló népességű Franciaországot a bővérű Németországgal szemben csak a népfelfegyverzés teheti a védelemre képessé, amelyet a szociáldemokrácia programja követel. Bebizonyította, hogy a nemzeti védelmet nem a militarista reakció bajnokai szolgálják, hanem ő és pártja, akik föl akarják fegyverezni, védelemre képessé akarják nevelniés állandóan ,védelemre képes állapotban akarják tartani az egész népet... de nem támadó, hódító, bosszúálló célokra, hanem tisztán az ország védelmére. Nagyszerű küzdelmének már akkor is lett annyi eredménye, hogy a militarista reakció — fogcsikorgatva bár — sokat leengedett eredeti követeléseiből; az új képviselőválasztás pedig — amely a katonai kérdés jegyében folyt le — annyira megerősítette az antitriemista (háromévellenes) pártokat, legfőképen pedig a szociáldemokrata pártot, hogy a Ribot-kormány, amely a hároméves szolgálathoz ragaszkodott, már bemutatkozása napján megbukott és a mostani kormány is csak azért kapott egyelőre többséget, mert a progresszív adóreformokat várták tőle. Az egységes és megnövekedett szociáldemokrata párt azonban, Jaurés elvtárssal az élén, állandó és biztos veszedelme a három évnek és általában a fegyverkezési őrületnek. Hát nem szolgáltak rá bőven a reakció gyűlöletére? ! Most pedig Jaures betetőzte bűneit. Rászakadt a világra a háborús veszedelem és Franciaország abba a helyzetbe került, hogy orosz szövetségesével esetleg háborúba kell mennie... a féktelenkedő Szerbia megmentéséért, örök gyalázata Franciaországnak, hogy a véreskezű cárokkal, a polgári szabadság leggonoszabb elnyomóival szövetkezett. Francia elvtársaink mindig a legerélyesebben tiltakoztak ez ellen a természetellenes és meggyalázó szövetkezésellen. Most pedig, amidőn attól kell rettegniök, hogy a szövetség véres gyümölcsöket terem, hogy esetleg a francia proletárok tízezrei fognak a vágóhídra kerülni Szerbiáért, most már erélyes és nagyszabású akcióra készültek ez ellen a veszedelem ellen. Az idei nemzetközi szocialista kongresszust Bécsben akarták megtartani augusztus 23-án. A megváltozott viszonyok miatt a nemzetközi szocialista iroda a minap a további teendőkről tanácskozott és a francia elvtársak meghívására elhatározta, hogy a kongresszust Párisban fogja megtartani, mégpedig már augusztus 9-én. Jaures,Vaillant és Guesde elvtársak vállalták a rendezést. Jaures elvtárs a l'Humanité július 30-iki számában — talán a legutolsó cikkben, amely nagyszerű tollából kikerült — lelkesen agitált a béke mellett és ezzel végezte sorait: „... a kongresszust nagyszabású néptüntetéssel akarjuk megnyitni, amelyen Páris munkásainak százezrei fognak a béke mellett tüntetni''. Már egy nappal előbb megjelent a francia parlamenti szocialista csoport deklarációja, amelyet a csoport valamennyi tagja aláírt és amely, egyebek között ezt mondja is : „Franciaország és Európa minden erejét arra a célra kell koncentrálni, hogy az Anglia részéről fölajánlott közvetítés sikerüljön, pedig Oroszország bármely fegyveres akciója ártana ennek a bölcs és nemes törekvésnek. A párt kijelenti, hogy Franciaország, amely Elzász-Lotharingiára vonatkozó követelését több mint negyven év óta alárendeli a béke legmagasabb érdekének, most nem engedheti magát belesodorni egy olyan konfliktusba, amelynek Szerbia lenne a tétje. A párt kijelenti, hogy Franciaországgal csak Franciaország rendelkezhetik, hogy az országot semmiesetre sem szabad egy irtózatos konfliktusba taszítani titkos szerződéseknek többékevésbé önkényes magyarázásával és hogy Franciaországnak fön kell tartania teljes cselekvési szabadságát, hogy Európára a béke érdekében gyakorolhasson hatást." Így beszél és ilyen értelemben "cselekszik a francia szociáldemokrácia. Egyúttal a párt is adott ki hasonló tartalmú deklarációt, a szakszervezeti tanács pedig rendkívül erélyes hangon tiltakozott a háború ellen. Az egész hatalmas akciót pedig a l'Humanité irányítja, a párt központi lapja, amelyet Jaurès alapított és szerkesztett és amely, közel kétszázezer példányszámával széles rétegekbe hordja szét a háborúellenesség szellemét. Francia elvtársaink nagyszabású agitációja megtermi gyümölcseit: a francia proletárok nem akarnak a véreskezű cárral szövetségben háborúba menni Szerbiáért, először, mert nekik Szerbia Hekuba, másodszor, mert nem hiszik, hogy Szerbia szabadságáért harcoljon ugyanaz a cár, aki a saját népeinek minden szabadságóhaját vérbe fojtja és Finnországot megfosztotta ősi jogaitól, szabadságaitól. A francia proletárok nagyon könnyen juthatnak" arra a meggyőződésre, hogy ha már muszáj meghalni, jobb Parisban meghalni egy gyönyörű forradalom hőseként, mint valami barbár ország legyei között idegen, soha nem ismert érdekekért, oktalan barom módjára. Ha ez a meggyőződés erőre kap, akkor a francia hazafiyak nem vihetik a népet az atyuska szövetségében háborúba, nem lesz reváns, nem lesz „nemzeti dicsőség" i s ezért, nyilvánvalóan ezért kellett meghalnia Jean Jaurésnak, a mai kor egyik legelső nagyjának, a proletárság egyik legnemesebb előharcosának. Nincs még biztos értesülésünk a gaz orgyilkos kilétéről, nem szól még a szűkszavú tudósítás arról, hogy ki adta neki a kezébe a gyilkos fegyvert, de hiszen Jaurésnak nem volt más ellensége, mint a háborúcsináló kapitalisták és a revánskalandorok. u 4 Amikor könnyeinket hullatjuk Jaures ravatalára és midőn eltemetjük benne a nagyszerű embert és elvtársat, a vigasztalást sem nélkülözi lelkünk. Jaures elvtársunkban megölhették az embert, de nem ölhették meg az ügyet, amely ellen az orgyilkost kiküldték. A proletárság nagy ügyének vannak kiváló előharcosai és zászlóvivői, akiknek kidőlt a nagy veszteség, de maga a proletárság tovább halad azon az úton, amelyet számára a történelem kijelölt: halad a gazdasági fölszabadulás, a kultúra és a béke felé. Ha a francia szociáldemokrácia már eljutott odáig, hogy meg tudjon akadályozni egy minden tekintetben igazságtalan, népellenes, undorító háborút és meg tudja magamagát menteni a rettentő embermészárszéktől, akkor ezt meg fogja tenni És ennél dicsőségesebb emléket nem is állíthat a szabadság, kultura és béke nagy mártírjának. * * Páris, augusztus 1. Egy ismeretlen ember tegnap este egy kávéházban revolverből többször rálőtt Jaurés képviselőre, aki néhány barátja társaságában vacsorázott. Jaurést két golyó érte. Halála pár perccel a merénylet után következett be. A merénylőt letartóztatták. Személyazonosságáról nem akart semmit sem vallani. Zsebében két revolvert találtak. Ez a rövid távirat számol be Jaurés elvtárs tragikus haláláról. Egy másik, még szűkebbszavú híradás arról szól, hogy Paris utcáin a nacionalisták és szocialisták között forradalmi harcok törtek ki. A két esemény között való összefüggés lehet a kulcsa annak a föltevésnek, hogy" a gyilkos fegyverét itt is a nacionalista fanatizmus irányította. Jaurés elvtárs 1859 szeptember 3-án született Cartresben és így java férfikorában oltotta ki életét a gonosz merénylet. Jaurés kitűnő tanulmányai után a tanárképzőbe lépett, amelyet mint legelső tanuló hagyott fel. A szépirodalom doktora lett és Albi-i líceumban a bölcsészet tanára. Később Toulouseban lett a szépirodalom professzora. Társadalmi kérdésekkel foglalkozott és a Revue Socialiste-t szerkesztette, amelynek egyúttal igen termékeny munkatársa volt. Mint nagyszerű népszónok bejárta Franciaország jelentősebb városait és gyűléseken hirdette a szocialista tanokat. Szavai mindenütt termékeny talajra találtak és így nagy része van a szocializmus hatalmas fejűi időjének előmozdításában. Mint a Petite Republique főmunkatársa azon fáradozott, hogy egyesítse mindazokat a szétszórtan levő szocialistákat, akik nem tartoztak az akkori szervezetek egyikéhez sem. A Dreyfuss-ügyben nagy szerepet játszott úgy írásaival, mint hatalmas szónoklataival és megírta a „Les Preuves" (a bizonyítékok) című könyvét, amelynek nagy befolyása volt az ügyre. A képviselőháznak alelnöke volt Abban a meggyőződésben, hogy a különböző szocialista pártok létezése nagyban hátráltatja a mozgalom fejlődését, teljes erejével buzgólkodott a pártok egyesítésén. Az egyesülésnek ebben az esztendőben már megvolt az a látható eredménye, hogy a legutóbbi választások után a szociáldemokrata párt százkét mandátummal vonult be a kép-, viselőházba. 1885-ben választották meg képviselőnek Tamban. 1889-ben megbukott és 1893-ban Albiban választották meg. 1898-ban megint megbukott. Most minden idejét és tehetségét arra használta föl, hogy úgy tollal, mint szóval a szocialista agitációt szolgálja az egész országban. 1902-ben, 1906-ban, 1910-benés 1914-ben újra képviselőnek választották. Munkaképessége és nagyszabású szónoki tehetsége lehetővé tették neki és arra ösztönözték, hogy a legtevékenyebben részt vegyen a parlamenti vitákban. Nagy tudása mellett abban a helyzetben volt, hogy minden kérdéshez a legnagyobb hatással szólhatott. A marokkói viták, a sztrájkokról, a jövedelmi adóról szóló viták, a kül- és belpolitikai kérdések tárgyalása, az aránylagos képviselet, egy-egy alkalom volt neki arra, hogy nagyszabású beszédet mondjon, amellyel lebilincselte az őt lélegzetüket visszafojtva hallgató polgári képviselőket is. A saját kezdeményezésére megalapította a l'Humanité-t, amelynek főszerkesztője maradt azután is, amikor a különböző szocialista pártok egyesülése után a párt átvette a lapot és hivatalos lapjává tette. Haláláig főszerkesztője maradt a lapnak, amelynek olvasói fájdalmasan fogják nélkülözni" naponként rövid, markáns, határozott és világos fejtegetéseit Beható politikai tevékenysége mellett egész sereg franciaországi és külföldi szocialista lapnak és folyóiratnak volt a munkatársa. Nagyobbszabású művei közül csak a következőket soroljuk fel: „L'Action Socialise" (A szocialista akció); „Le Socialisms