Népszava, 1914. augusztus (42. évfolyam, 181–211. sz.)

1914-08-15 / 195. szám

10 ­ — Tilos az automobilokra lövöldözni. A rendkívüli időkben a hatóságok fokozott éber­séggel ellenőrzik az automobilokat és gyakran megtörtént, hogy az ellenőrzést teljesítő köze­gek egyszeri fölszólítá­s után tüzeltek a meg nem álló gépkocsikra. Ennek a­ szigorú ellen­őrzésnek eddig — sajnos — már több siber­áldozata is van. A belügyminiszter most véget vet az autók ilyen mérvű ellenőrzésének. Táv­irati rendeletet küldött a főispánoknak s ebben — hivatkozva az eddigi sajnálatos esetekre — fölszólította őket, utasítsák a hatóságokat, hogy ezentúl mellőzzék az automobilok ellen a tüzelést. A gépkocsik szigorú ellenőrzését ezentúl is kívánatosnak tartja a miniszter, de elrendeli, hogy alapos gyanú esetén a rendes sorompóknál tartóztassák föl az autókat a közbiztossági közegek. A főispánok a minisz­teri rendelet értelmében azonnal intézkedtek. — Gyermekek balesete. Nagyváradon a vá­radvelencei vashíd közelében borzalmas sze­rencsétlenség történt. A híd vasúti őre,­ Tö­rök Ferenc, bevonult a háborúba és felesége, hogy a maga és két kis gyermekének megél­hetését biztosítsa, a piacon gyümölcsárulás­sal foglalkozik. Szerdán reggel is kiment a piacra, a két kis gyermek magára maradt otthon a vashíd mellett levő kis viskóban és valahonnan egy fegyvertöltényt kerítettek elő, és azt addig ütögették kalapáccsal, amíg f­ölrobbant és a két kis gyermeket súlyosan megsebesítette. A kórházba szállították őket, ahol az orvosok megállapították, hogy a kis­fiú sérülése életveszedelmes, a leánykáé pe­dig könnyebb természetű. — Népfölkeltik a tűzoltóság szolgálatában. Budapest tűzoltósági személyzete rendes idők­ben 451 emberből állott. Most 313 embert behív­tak, köztük öt tisztet. Ennek következtében a létszám 138-ra apadt. Minthogy a tűzbiztonság érdekeit meg kell védeni, a tűzoltófőparancs­nok és Harrer tanácsnok fölkeresték Hazai hely­­védelmi minisztert, akit megkértek, h­ogy nép­föl­kelőket osszon be tűzoltói szolgálatra. A mi­niszter 220 nép­fölkelőt bocsátott rendelke­zésre. A 220 népfölkelőből 182 vált be­ tűzszol­gálatra. A népfölkelők nagy része, 153 ember tűzoltó, 29 pedig kocsis. A kiképzés minden nap reggeli hét órától esti hét óráig tart. Ma már teljesen rendben van a tűzoltói szolgálat és míg eddig csak öt őrség volt, ma már mind a tíz őrség el van látva emberekkel. A népfölkelő tűzoltók nemzetiszínű karszal­aggal vannak ellátva, éjjel-nappal szolgálat­ban állanak. A népfölkelő tű­zoltólegénység na­ponként három-három korona zsoldot, a tisz­tek rendes havi fizetést kapnak a fővárostól. — Az elsü­lyedt gőzös. Megírtuk, hogy a ,,Báró Gautseh"-gőzös elsü­lyedt. Hivatalos megállapítás szerint az elsü­lyedt gőzösön 24­5 utas és f1­ főből álló személyzet, vagyis össze­sen 310 ember volt. Ezek közül — amennyire eddig megállapítható — 179 embert mentettek meg. A megmentettek között sok asszony van. Miután a hivatalosan megállapított megmér­ tetteken kívül a Lloyd igazgatóságánál jelent­kezett két ember és pedig Cattarinich János mérnök és Nikolich Antal, akik előadták, h­ogy szintén megmenekültek és így remélhető, hogy a megmentettek száma nagyobb, mint hivata­losan megállapították. Hogy a hajótörötteket Triesztbe hozhassák, a Lloyd igazgatósága el­rendelte, hogy a „Graf Wurmbrandt"-gőzö­s Pólában kössön ki. Egyidejűleg tekintettel arra, hogy a megmenekültek valamennyien teljesen pénztelenek, fölhatalmazták a hajó parancsnokát, hogy a legszükségesebb dol­gokra előlegeket adjon. — Szerelmi dráma. Szerdán Kispesten az Üllői­ út 216. szám alatti Központi szállodában Bodnár Jenő 22 éves napszámos és Albrechto­vits Anna 18 éves cseléd közös elhatározással egymásra lőttek. Holtan találtak rájuk. A kis­pesti halottasházba vitték őket.­­­s Elgázolás. A Bécsi­ úton csütörtökön egy téglagyári fuvaros halálra gázolta Ritter József 56 éves napszámost. A rendőrség a kocsist Gech­ter János személyében kinyomozta és letartóz­tatta. — Adományozás. ^Wiederkehr Ignác liszt­kereskedő öt métermázsa lisztet és öt méter­mázsa burgonyát adományozott az Angyal­földön lakó bevonultak hátramaradottjai­nak. A szétosztás iránt a vasmunkások ,Váci-uti csoportjában (Váci-út 97, I. em.) Kiráy elvtárs fog hétfőn este intézkedni. NÉPSZAVA 1914 augusztus 15. A VIDÉKI LAPKEZELŐK a hétfői kü­lönkiadásokat a havi leszámolásnál a kiadóhivatal terhére levonásba hozhat­ják. ­ PÁRTÜGYEK # * Veszteségünk. Csütörtökön délután hosszú, kínos szenvedés után meghalt Bartl Antal vas­esztergályos elvtárs 36 éves korában. Évek óta tevékeny részt vett a párt- és szakmozgalomban és különös lelkesedéssel küzdött a házbéruzsora ellen indított harcokban. Özvegyet és két árvát hagyott hátra. Temetése szombaton délután 3 órakor lesz a VI., Hungária­ út 99. szám alatti gyászházból. Pénteken délután temették el Béró Nándor nyomdász-elvtársat, aki 59 éves korában hunyt el. Béró elvtárs úgy a nyomdász-szervezetnek, mint pártunknak hűséges és önzetlen harcosa volt. Temetésén számosan vettek részt, ahol Kellner elvtárs tartott búcsúbeszédet. A hetedik és nyolcadik választókerület végre­hajtó bizottsága és csoportvezetőségi tagok e hó 16-án, vasárnap, délelőtt 9 órakor, a Csáky­utca 34. s­z­ám alatt lévő Nováczki-féle vendéglő­ben, a megindítandó segélyezési akció ügyében összejövetelt tartanak. Tizenkilencedik kerület. A hatodik csopor­t vezetősége fontos ügyben okvetetlenül jelenjen meg vasárnap délelőtt 9 órakor a Póta-féle vendéglőben (Dugonics­ utca 14). SZAKMOZGALOM * * # Az éttermi segédek és kávéfőzők szakosztá­lyai augusztus 15-én a VII., Nagydiófa­ utca 52. szám, I. emelet alá költöznek. A szakosztályokat érintő küldemények augusztus 15-től erre a címre küldendők. A bérmunkások szövetségének központi veze­tősége vasárnap délelőtt is.9 órakor ülést tart. TÖRVÉNYSZÉK (§) Izgatásért másfél év és félév. A háborús izgalmakból származó két bűnügyet tárgyalt a szabadkai törvényszék. Az első vádlott Pávics Csedomir szerbiai pékmester volt, aki tíz nappal ezelőtt a fő­városból hajón lefelé utazott. A hajó meg­állt Baján s ekkor az emberek a legújabb eseményeket kezdték tárgyalni. Pávics Cse­domir a vád szerint a hajón körülbelül har­minc-negyven ember előtt a következőket mondta: — Magyarországon nem süt ezután kenye­ret sem magyar, sem zsidó, csak szerb, mert a magyarok ezután nem fognak itt paran­csolni. Pávics tagadta a vádat, de három tanú azt vallotta, hogy a kijelentések elhangzottak aj­káról. A bíróság másfél esztendei államfogházra ítélte. Az ítélet ellen úgy az ügyész, mint a vádlott föllebbezett. A másik vádlott Pock Nándor bajai ci­pészmester elvtárs volt. Pock — aki magyar ember — július hó 26-án, amikor a részleges mozgósítás elrendelését tudató falragaszok már megjelentek az utcán — az ellene be­adott följelentés szerint — a következő ki­jelentést tette: — Nem érdemes azért a két emberért any­nyi vért ontani. Gyalázatos, piszkos gazembe­rek ezek, nem pedig keresztények, már rég föl kellett volna akasztani azokat, akik ilyen vérontást rendeznek. Az ügyész fegyveres erő elleni bűntett és hatóságok rendelete elleni izgatás bűntette miatt er­elt vádat ellene. A tárgyaláson Pock azzal védekezett, hogy szavai a szerbek ellen irányultak. Az ügyész a fegyveres erő elleni bűntett vádját elejtette s csak izgatás bűntettében kérte bűnösnek kimondani. Székely Áron védő azt hangoztatta, hogy vádlott csak mint minden kulturlény, azt a kérdést vetette föl, hogy két ember miatt le­het-e háborút indítani. A bíróság izgatás miatt hat havi államfog­házra ítélte a vádlottat. «(1) A kis Schwartz Gizella borzalmas gyil­kosa. Emlékezetes még az a bűntény, melynek sajnálatraméltó áldozata Schwartz Gizella nevű 10 éves kisleány volt, akit Rumpf Nepomuk János bajorországi nyom­dai munkás kéjvágyának áldozott föl és azután a szerencsétlen gyermeket darabokra vagdalva a Zugliget különböző részein rej­tette el. Rumpf Nepomuk Jánost a müncheni rendőrség letartóztatta s miután ellene az augsburgi törvényszék is hasonló bűncselek­mények miatt körözőlevelet adott ki, Augs­burgba szállították. Az augsburgi esküdt­bíróság május 2-án kötél általi halálra ítélte. A halálbüntetést azonban nem lehetett Rumpf Nepomuk Jánoson végrehajtani, mert május 9-ére virradó éjjelen az augs­burgi törvényszék fogházának egyik cellá­jában fölakasztotta magát és meghalt. Az öngyilkosságról most értesítette hivatalosan az augsburgi esküdtbíróság a budapesti büntető törvényszéket, megjegyezve, hogy Rumpf Nepomuk János a legéberebb figyel­met kijátszva követte el öngyilkosságát. Az esküdtbíróság értesítésével egyidejűleg a bajor kormány a bécsi követség útján köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak ebben a bűnügyben eljárt magyar hatóságok és bíróságok szolgálatkész és sikeres közre­működéséért, mert ez a tágkörű­ közreműkö­dés tette legelső­sorban lehetővé azt, hogy­ Rumpf Nepomuk János bűnügyében meg­indult nyomozás és vizsgálat sikeresen be­fejezhető volt. SZÖVETKEZETI ÜGYEK *. .*. * Az Általános Fogyasztási Szövetkezet ez után értesíti a tagjait, hogy szombaton, e hé­­j­én az összes fiókok este 9 óráig nyitva lesz­nek. Az árupiac helyzete. Amint napokkal előbb jeleztük, az áruhiány e hét végével csökkenni fog. Ez a reményünk máris teljesedett. A liszt­ből máris nagyobb kínálat van s a szövetkezet­ben nagymennyiségű liszt van fölhalmozva. Ez okból a szövetkezet megszüntette azt a korláto­zást, hogy csak 10—15 kilogramot ad egy-egy tagnak. Ezentúl további intézkedésig lisztet bármilyen mennyiségben lehet a szövetkezet­ben vásárolni. Az árak változatlanok. Cukor szintén érkezett már kisebb mennyiségben. Itt a hiány még erősen érezhető, de mégis kevésbé, mint a hét elején. A sertéshús ára csökkent s a szövetkezet pénteken újból leszállította az ára­kat kilónként 16 fillérrel. Ellenben erősen emel­kedett e héten a disznózsír, hál és zsírszalonna ára. A zsír nagybani ára a vágóhídon 186—190 fillér kilónként. A szövetkezet ennek dacára le­szállította tegnap e zsiradékok árát 8 fillérrel kilónként s ár kicsinyben 182 fillér. A marha­hús ára továbbra is nagyon magas. Egyrészt keveset hoznak föl a vásárra, másrészt kon­zervgyártási célokr­a rengeteg mennyiséget vá­sárolnak össze. A burgonya ára változatlan, de az áru minősége gyenge. A kávé ára erősen drágul. A kókuszzsír szintén folyton drágul. Ez ugyan rendesen úgy szokott történni, hogy a disznózsír drágulásával a kókuszzsír ára is emelkedik, de ezúttal az is hozzájárul a drágu­láshoz, hogy a kókuszzsír nyersanyaga a ten­geri kereskedelmi közlekedés szünetelése miatt nem érkezhet be. A porosz szén és tűzifa ára a fuvarozás rendkívüli drágasága miatt szintén emelkedett. Ennél nagyobb baj azonban, hogy porosz szénből a raktárak már teljesen kifogy­tak s újabb küldemények egyelőre nem érkez­hetnek. Németország ugyan pénteken meg­szüntette a kiviteli tilalmat, de a magyar ál­lamvasút egyelőre még nem kezdte meg a szál­lítást .A tüzisifamelek az urakat 10—50 koron

Next