Népszava, 1914. szeptember (42. évfolyam, 212–241. sz.)
1914-09-24 / 235. szám
... T."RVP- A francia flottáról isvannak hírek. Ahogyan egy hivatalos jelentés mondja, újabb hőstetteket vittvéghez. A „Magyar TáviratiIrodá"-nak szeptember 23-án délután 6 órakor leadott hivatalos jelentése szerint a francia flotta az Adrián tartózkodott a Punta d'Ostro-nak szeptember 1-én való reménytelen bombázása óta. A flotta az utóbbi napokban újabb hőstetteket vittvéghez. E hó 19-én reggeli 6 órakor újból megjelent a Boche előtt, legnagyobb ágyúiból ismét egy órán át bombázta a bejárat erődeit, három ízben talált és egy tüzért megsebesített.Azután a flotta, amely összesen körülbelül negyven egységből állott, Lissza felé hajózott, délelőtt 10 órakor a szemafor-állomást és világítótornyot ágyúzta, két embert megsebesített, egyébként azonban csak jelentéktelen kárt tudott tenni. A flotta nagyobb része körülbelül délután 5 óráig operált a lissai vizeken, azután délnyugati irányban elhagyta tevékenységének színhelyét. Visszavonulás közben a flotta egy része Pelagosa előtt is megjelent, itt is a világítótornyot, bombázta. Miután a jelzőállomást elpusztította, a partraszállított matrózok az ivóvizet undorító módon bemocskolták és a szegény toronyőrök kevés élelmiszerét és néhány darab fehérneműjét magukkalvitték, ez a hajóraj is elhagyta az Adriát. (Bochhe di dattaro azAdria-tenger mély öble Dalmácia legdélibb részében.A bejárat a Punta d'Ostro és a Punta d'Ana között van. Egyike Európa legérdekesebb vidékének. Délkeleti végében van a Cattarot-öböl. Egyes helyeken erődök védik. Lissa egyike a dalmát szigeteknek, 11 kilométernyire a dalmát parttól Lissa mellett több tengeri ütközet történt. 1866-ban itt verte meg Tegethoff osztrák generális Persano olasz vezér hajóhadát.) Elsülyesztett angol nagycirkálók. A német félhivatalos távirati iroda, a Wolff-ügynökség nem hivatalosan közli: Londonból 02-iki kelettel ' hivatalosan jelentik': Tenger 'alatt járó német naszádokaz Északi-tengeren az „Aboukir", a „Hogue" és a „Cressy" angol páncéloscirkálókat elsülyesztették.A segítségül siető angol hadihajók és hollandiai gőzösök nagyszámú legénységet mentettek meg. A Wolff-ügynökséggel hivatalos helyen közölték, hogy német részről ezt a hírt még nem lehet megerősíteni, mivel a tenger alatt járó naszádok a nagy távolság miatt eddigelé jelentést még nem tehettek. Más forrásból kitudódott, hogy a tengeri ütközet e hónap 22-én reggel 6—8 óra között Hoek van Hollandtól északnyugatnak húsz tengeri mérföld távolságban folyt le. Az „Aboukir"-t először találta torpedó. A „Flora" holland gőzös 237 megmentett angol tengerészt „Ymuiden"-be vitt. Az elsülyesztett páncéloscirkálók 1900-ban épültek, űrtartalmuk egyenként 12,200 tonna.As angol hivatalos jelentés a láírom cirkáló pusztulásáról így szól: A Reuter-ügynökségnek Londonban 22-én este 5 óra 8 perckor föladott és Rómán keresztül érkezett távirata közli: Az „Aboukir", a „Hogue" és a „Cressy" angol cirkálókat tengeralattjáró német naszádok az Északitengeren elsülyesztették. Az „Aboukir" cirkálót torpedókkal lövöldözték és miközben a „Hogue" és a „Cressy" cirkálók segítségére siettek, hogy legénységét megmentsék, őket is egyidejűen torpedókkal lődözték. A legénység nagy részét egy cirkáló és torpedóromboló naszádok megmentették. Éjszaka megérkezett a Wolff-ügynökség hivatalos jelentése is. Így szól: 1Az „U. 9." német tengeralatti naszád e hó 22-én reggel Hoek van Holland-tól 20 tengeri mérföldnyire északnyugatra elmülyesztette az „Aboukir", „Hogue" és „Cressy" angol páncéloscirkálókat. — Behncke, a tengerészeti vezérkar főnökének helyettese." — A Wolff-ügynökségnek ugyancsak hivatalosan jelentették, hogy a „Pathfinder" nevű angol cirkálót, amely szeptember 5-én Port of Perthnál elsülyedt, szintén egy német tengeralatti naszád és pedig ti2 41 J. 21" SIL-t .vesztette el. •— A naszád parancsnoka, Ifersing tengerészfőhadnagy. Ugyancsak a Wolf f ügynökség jelenti: "Az „U. 9." szűmni tengeralattjáró hajó támadása is három angol páncéloscirkáló ellen tegnap reggel 6 órakor folyt le tiszta, napfényes időben. "Az első támadás az „Aboukir" ellen irányult, amely öt percen belül elsülyedt. A két másik angol páncéloscirkáló eleinte részt vett a mentési munkálatokban. További három perc múlva elsülyedt a „Hogue" is, a második cirkáló. A harmadik hajó, a „Cressy" cirkáló 8 óra tájban sülyedt el. Az „U. 9." tengeralattjáró naszád az angolok üldözése elől elmenekült. Remélik, hogy e hajó végül biztos révbe jutott. Más oldalról érkező oly hírek, amelyek szerint e támadásokban öt német tengeralattjáró ,vett részt és ezek közül három elsülyedt — valótlanok. A támadást valóban csakis az „U. 9." tengeralattjáró naszád intézte az angol hadihajók ellen. A tengeralattjáró hajó egész legénysége húsz emberből állt. Neveiket közölni fogjuk. A három elsülyedt páncélos legénysége cirkálónként 755 ember, összesen tehát 2265. Ezeknek hír szerint háromnegyed része, tehát mintegy 1700 ember a hullámokban lelte sírját.Az „Abcukir" a „Hogue" és a „Cressy" az angol flotta páncélozott cirkálói közé tartoznak és mind a hármat 1900-ban bocsátották vízre. Egyformán 131 méter hosszúak, 21 méter szélesek és 8 méter mélyek. A cirkálók mindegyikén 750 tengerész volt a megfelelő tiszti személyzettel. Az „Abukir" cirkáló legénysége — másik, éjjel érkezett távirat szerint — 900, a „Hogue"-é 999, a „Cressy"-é 832 ember volt; többnyire tartalékosok voltak. A három cirkáló megfelel az angol cirkálók átlagnagyságának és így az angol flotta a három hajó elvesztésével nagyon károsodott.) (Hoek van Holland — Így kell olvasni: Hak vanholland — a Nieuwe-Molas torkolatába nyúló félsziget Délhollandia németalföldi tartományban. Rajta 10 méter magas homokbuckák Vannak és ezeken át csatornát ástak, hogy a nagyobb hajók Rotterdamig juthassanak.) Mennyi az angol flotta vesztesége ? Bécsből arról ad hírt „Az Est", hogy a szerdán jelentett angol veszteségekkel együtt az angol haditengerészet eddigelé tizennyolc hajót vesztett, közöttük négy nagy cirkálót, amelyek 112.000 tonnánál is nagyobbak. A németek aknaháborújáról angol tengerésztisztek, amikor átvizsgálták Krisztiánia kikötőjében a minap odaérkezett „Westfps" norvég gőzöst, így nyilatkoztak: — A németek olyan aknaháborút viselnek és olyan hatalmas méretekben, hogy mi, angol tengerésztisztek és legkiválóbb tengerészeti szakértőink ezt már csak technikai okokból is egyenesen lehetetlennek képzeltük. Odahaza Londonban azt hiszik, mert nem is lehet máskép, hogy a német tengerészet a tenger alatt járó naszádokat használja föl aknák lefektetésére. Krisztiániából jelentik, hogy a norvég külügyminiszter közzéteszi az angol követ jelentését, amely szerint a veszedelmes hajóroncsok megsemmisítésére vonatkozó nemzetközi biztossági szolgálat az északi Atlatiitevizekért egyelőre megszűnt. Angol tengerészeii Sebastopolban. Konstantinápolyból táviratozzák a „Frankfurter Zeitung"-nak, hogy a törökországi angol tengerészeti misszió Lympus angol tengernagy vezetésével parancsot kapott, hogy menjen Sebastopolba és teljesítsen szolgálatot # Leszállás ellenséges földön. * Eggy pilétatiszt favezérrel. A múlt péntekentörtént. K. barátommal aznap már kétszer röpültem, egy izben az ellenség fölött és jó értesüléseket szereztünk. Délután öt órakor parancsot kaptunk a fölszállásra. Már megszereztük a lehető legkedvezőbb adatokat és visszafelé röpültünk. Ekkor hirtelen egy csattanás ! A motor megállott! Borzalommal tapasztaltuk, hogy ellenséges golyó motorszívén találta jó és hű gépünket. Nem tehettünk egyebet, minthogy azonnal leszálljunk a nagyon dombos ellenséges területen. "Alig tizenöt méternyire lebegtünk a föld fölött, amikor egy csapat parasztot pillantottunk meg, akik fölemelt kaszákkal és vasvillákkal ordítva rohantak felénk. Amint földet értünk, kiugrottunk a gépből. Pisztolyainkat a dühöngő parasztok felé tartva, hátráltunk a kétszáz méternyire fekvő erdőig, ahol a sűrűben rejtőzve, vártuk a teljes sötétséget. Iratainkat és rajzainkat mind elástuk egynek kivételével, amelyre a visszamenetelnél szükségünk volt. Ekkor lassan az erdő széléig huzódtunk s néhány lépéssel tovább haladtunk, amikor előttünk hirtelen két alak ugrott föl. Reánk kiáltottak r? a következő percben már tüzeltek is. Oldalt Ugrottunk a sűrűbe s én egy körülbelül tizenkét méternyi mélységbe suhantam. Esésemet a cserje és bozót enyhítette, usry. bo£Y bár, össze-vissza horzsolt bőrrel, de ép tagokkal értem a fenékre. Barátom észrevette a mélységet, leült és lecsúszott. Összehúzódva ültünk itt s figyeltünk a körülöttünk hangzó sokféle hangra. Úgy tűnt föl, hogy az egész erdőt férfiak és nők lepték el. Egyszerre csak fölhangzott a kiáltás: „Attentions, és ezt borzasztó fegyverropogás követte. Golyó és sötét zápora süvöltött barlangunk fölött. Az ordítozás és lövöldözés két óráig tarthatott, ekkor — úgy látszik — a parasztok visszahúzódtak. Egy ideig vártunk, azután nagy erőfeszítéssel fölmásztunk a laza sziklákból álló, meredek falu mélységből. Alig haladtunk egy kis darabot, megint őrült tüzelés támadt, de mi meglapultunk egy közeli gabonaföldön és azután véglegesen elmenekültünk. Amikor fölvirradt, ismét elbújtunk az erdő sűrűjébe. Szörnyű lassan telt el a nap. A következő éjszakán nyolc órát gyalogoltunk. Vasárnap reggelre észrevettük, hogy körben mentünk és csak két kilométert haladtunk, mert a teljesen felleges ég alatt elvétettük az irányt. De bátran marsoltunk tovább az erdő fedözete alatt a fölkelő nap irányában. Éhség és főként szomjúság gyötört, a levelekről harmatot nyaltunk és rágcsáltuk az éretlen szedret. Egy órai gyaloglás után az erdő szélére értünk és megpillantottuk az ellenséges csapatok tábortüzét. Vissza kellett húzódnom az erdő védelme alá. Később fölmásztam egy fára és megfigyeltem a délről észak felé elvonuló hadtestet. Abban a föltevésben, hogy a mieinket megverték, csaknem minden reményünket elvesztettük. A fáradtság és a nélkülözés testileg és lelkileg annyira meg is tört bennünket, hogy már arra kezdtünk komolyan gondolni, hogy elfogatjuk magunkat. Már tanakodtunk, hogy legjobb francia tudásunk szerint miket mondjunk az embereknek. Végül azzal vigasztaltuk magunkat, hogy szegény bajtársainknak délnyugaton még sokkal rosszabbul megy a dolguk és elhatároztuk, hogy még egy éjszakát kitartunk. Egy répaföldről előző napon egyetlen egy szál répát hoztunk magunkkal, ezt pontosan beosztottuk és csak akkor engedtünk magunknak egy-egy darabot belőle, ha már az éhség nagyon kínozott. Közben sokat beszéltünk Berlinről, a gondtalan ifjúság napjairól, amelyeket együtt töltöttünk. Minthogy mocsarakon és patakokon kellett átgázolnunk, térdig nedvesek voltunk és izzó, meleg napok után hűvös és nedves éjszakák következtek. Egymáshoz simulva próbáltunk aludni, hogy legalább az egyik oldalunk mindig melegedjék. A következő reggel nagyon nehezünkre esett a talpraállás, különösen én szenvedtem borzasztó szédülésben. Kedden, este felé, távolról ágyúdörgés hatolt hozzánk és amikor egy fáról megint kémszemlét tartottunk, láttuk, hogy a mi csapataink győztek. Oh anyám, micsoda boldogság volt ez. Milyen magasra csapott bennünk a reménység. Mégsem bújhattunk ki rejtekhelyünkből, mert a közvetetten közelben francia előőrsök álltak és a mintegy 200 méternyire eső faluban két század ellenséges lovasság táborozott, akiket azonban az éj folyamán tüzérségünk visszavonulásra kényszerített. Délben elfogyasztottuk drága répánk utolsó maradékát és égő szomjunkat a pocsolyából enyhítettük. De több föld jött a szánkba, mint víz. A következő év volt a legrettenetesebb. Mind a ketten lázba estünk, engem azonfölül mindenféle rémképek üldöztek. Reggel alig tudtunk föltápászkodni. K. barátom ezenfölül arról panaszkodott, hogy bal térdében heves fájdalmakat érez. Akaraterőm utolsó megfeszítésével mégis fölmásztam egy fára, de nem láttam semmit. Ekkor közvetlen közelemben hitte- mm NÉPSZAVA 1914 szeptember 24.