Népszava, 1914. szeptember (42. évfolyam, 212–241. sz.)

1914-09-24 / 235. szám

... T."RVP- ­ A francia flottáról is­­vannak hírek. Aho­gyan egy hivatalos jelentés mondja, újabb hőstetteket vitt­­véghez. A „Magyar Távirati­­Iro­dá"-nak szeptember 23-án délután 6 óra­kor leadott hivatalos jelentése szerint a francia flotta az Adrián tartózkodott a Pun­ta d'Ostro-nak szeptember 1-én való reménytelen bombázása óta. A flotta az utóbbi napokban újabb hőstetteket vitt­­véghez. E hó 19-én reggeli 6 órakor új­ból megjelent a Boch­e előtt, legnagyobb ágyúiból ismét egy órán át bombázta a be­járat erődeit, három ízben talált és egy tüzért megsebesített.­­Azután a flotta, amely össze­sen körülbelül negyven egységből állott, Lissza felé hajózott, délelőtt 10 órakor a szemafor-állomást és világítótornyot ágyúzta, két embert megsebesített, egyébként azon­ban csak jelentéktelen kárt tudott tenni. A flotta nagyobb része körülbelül délután 5 óráig operált a lissai vizeken, azután dél­nyugati irányban elhagyta tevékenységének színhelyét. Visszavonulás közben a flotta egy része Pelagosa előtt is megjelent, itt is a világítótornyot, bombázta. Miután a jelző­állomást elpusztította, a partraszállított mat­rózok az ivóvizet undorító módon bemocs­kolták és a szegény toronyőrök kevés élelmi­szerét és néhány darab fehérneműjét ma­gukkal­­vitték, ez a hajóraj is elhagyta az Adriát. (Bochhe di dattaro az­­Adria-tenger mély öble Dalmácia legdélibb részében.­­A bejárat a Punta d'Ostro és a Punt­a d'Ana között van. Egyike Európa legérdekesebb vidékének. Dél­keleti végében van a Cattarot-öböl. Egyes he­lyeken erődök védik­.­­ Lissa egyike a dalmát szigeteknek, 11 kilométernyire a dalmát part­tól Lissa mellett több tengeri ütközet történt. 1866-ban itt verte meg Tegethoff osztrák gene­rális Persano olasz vezér hajóhadát.) Elsülyesztett angol nagycirkálók. A német félhivatalos távirati iroda, a Wolff-ügynökség nem hivatalosan közli: Londonból 02-iki­­ kelettel ' hivatalosan jelentik': Tenger 'alatt járó német naszádok­­az Északi-tengeren az „Aboukir", a „Hogue" és a „Cressy" angol páncéloscirkálókat el­sülyesztették.­­A segítségül siető angol hadi­hajók és hollandiai gőzösök nagyszámú le­génységet mentettek meg. A Wolff-ü­gynök­séggel hivatalos helyen közölték, hogy német részről ezt a hírt még nem lehet megerősí­teni, mivel a tenger alatt járó naszádok a nagy­ távolság miatt eddigelé jelentést még nem tehettek. Más forrásból kitudódott, hogy a tengeri ütközet e hónap 22-én reggel 6—8 óra között Hoek van Hollandtól észak­nyugatnak húsz tengeri mérföld távolságban folyt le. Az „Aboukir"-t először találta tor­pedó. A „Flora" holland gőzös 237 megmen­tett angol tengerészt „Ymuiden"-be vitt. Az elsülyesztett páncéloscirkálók 1900-ban épül­tek, űrtartalmuk egyenként 12,200 tonna.­­As angol hivatalos jelentés a láírom cir­káló pusztulásáról így szól: A Reuter-ügynökségnek Londonban 22-én este 5 óra 8 perckor föladott és Rómán ke­resztül érkezett távirata közli: Az „Aboukir", a „Hogue" és a „Cressy" angol cirkálókat tengeralattjáró német naszádok az Északi­tengeren elsülyesztették. Az „Aboukir" cir­kálót torpedókkal lövöldözték és miközben a „Hogue" és a „Cressy" cirkálók segítségére siettek, hogy legénységét megmentsék, őket is egyidejűen torpedókkal lődözték. A le­génység nagy részét egy cirkáló és torpedó­romboló naszádok megmentették. Éjszaka megérkezett a Wolff-ügynökség hivatalos jelentése is. Így szól: 1Az „U­. 9." német tengeralatti naszád e hó 22-én reggel Hoek van Holland-tól 20 ten­geri mérföldnyire északnyugatra elmü­lyesz­tette az „Aboukir", „Hogue" és „Cressy" angol páncéloscirkálókat. — Behncke, a ten­gerészeti vezérkar főnökének helyettese." — A Wolff-ügynökségnek ugyancsak hivatalo­san jelentették, hogy a „Path­finder" nevű­ angol cirkálót, amely szeptember 5-én Port of Perthnál elsülyedt, szintén egy német tengeralatti naszád és pedig ti2 41­­ J. 21" SIL-t .vesztette el. •— A naszád parancsnoka, Ifersing tenger­észfőhadnagy. Ugyancsak a Wolf f ügynökség jelenti: "Az „U. 9." szűmni tengeralattjáró hajó tá­madása is három angol páncéloscirkáló el­len tegnap reggel 6 órakor folyt le tiszta, napfényes időben. "Az első támadás az „Aboukir" ellen irányult, amely öt percen belül elsülyedt. A két másik angol páncélos­cirkáló eleinte részt vett a mentési munká­latokban. További három perc múlva elsü­­lyedt a „Hogue" is, a második cirkáló. A harmadik hajó, a „Cressy" cirkáló 8 óra tájban sü­lyedt el. Az „U. 9." tengeralattjáró naszád az angolok üldözése elől elmenekült. Remélik, hogy e hajó végül biztos révbe jutott. Más oldalról érkező oly hírek, ame­lyek szerint e támadásokban öt német ten­geralattjáró ,vett részt és ezek közül három elsülyedt — valótlanok. A támadást valóban csakis az „U. 9." tengeralattjáró naszád in­tézte az angol hadihajók ellen. A tengeralatt­járó hajó egész legénysége húsz emberből állt. Neveiket közölni fogjuk. A három el­sülyedt páncélos legénysége cirkálónként 755 ember, összesen tehát 2265. Ezeknek hír sze­rint háromnegyed része, tehát mintegy 1700 ember a hullámokban lelte sírját.­­Az „Abcukir" a „Hogue" és a „Cressy" az angol flotta páncélozott cirkálói közé tartoznak és mind a hármat 1900-ban bocsátották vízre. Egyformán 131 méter hosszúak, 21 méter széle­sek és 8 méter mélyek. A cirkálók mindegyikén 750 tengerész volt a megfelelő tiszti személy­zettel. Az „Abukir" cirkáló legénysége — má­sik, éjjel érkezett távirat szerint — 900, a „Ho­gue"-é 999, a „Cressy"-é 832 ember volt; több­nyire tartalékosok voltak. A három cirkáló megfelel az angol cirkálók átlagnagyságának és így az angol flotta a három h­ajó elvesztésé­vel nagyon károsodott.) (Hoek van Holland — Így kell olvasni: Hak vanholland — a Nieuwe-Molas torkolatába nyúló félsziget Délhollandia németalföldi tarto­mányban. Rajta 10 méter magas homokbuckák Vannak és ezeken át csatornát ástak, hogy a nagyobb hajók Rotterdamig juthassanak.) Mennyi az angol flotta vesztesége ? Bécsből arról ad hírt „Az Est", hogy a szerdán jelentett angol veszteségekkel együtt az angol haditengerészet eddigelé tizennyolc hajót vesztett, közöttük négy nagy cirkálót, amelyek 112.000 tonnánál is nagyobbak. A n­émetek aknaháborújáról angol tengerésztisztek, amikor átvizsgálták Krisztiánia kikötőjében a minap odaérkezett „Westfp­s" norvég gőzöst, így nyilatkoztak: — A németek olyan aknaháborút viselnek és olyan hatalmas méretekben, hogy mi, angol tengerésztisztek és legkiválóbb tengerészeti szakértőink ezt már csak technikai okokból is egyenesen lehetetlennek képzeltük. Odahaza Londonban azt hiszik, mert nem is lehet más­kép, hogy a német tengerészet a tenger alatt járó naszádokat használja föl aknák lefekteté­sére. Krisztiániából jelentik, hogy a norvég kül­ügyminiszter közzéteszi az angol követ jelen­tését, amely szerint a veszedelmes hajóroncsok megsemmisítésére vonatkozó nemzetközi biztos­sági szolgálat az északi Atlatiitevizekért egy­előre megszűnt. Angol tengerészeii Sebastopolban. Konstantinápolyból táviratozzák a „Frank­furter Zeitung"-nak, hogy a törökországi an­gol tengerészeti misszió Lympus angol ten­gernagy vezetésével parancsot kapott, hogy menjen Sebastopolba és teljesítsen szolgálatot # Leszállás ellenséges földön. * Eggy pilétatiszt favezérrel. A múlt­ pénteken­­történt. K. barátommal aznap már kétszer röpültem, egy izben az ellenség fölött és jó értesüléseket szerez­tünk. Délután öt órakor parancsot kaptunk a föl­szállásra. Már megszereztük a lehető legkedvezőbb adatokat és visszafelé röpül­tünk. Ekkor hirtelen egy csattanás ! A mo­tor megállott! Borzalommal tapasztaltuk, hogy ellenséges golyó motorszívén találta jó és hű gépünket. Nem tehettünk egyebet, minthogy azonnal leszálljunk a nagyon dombos ellenséges területen. "Alig tizenöt méternyire lebegtünk a föld fölött, amikor egy csapat parasztot pillan­tottunk meg, akik fölemelt kaszákkal és vasvillákkal ordítva rohantak felénk. Amint földet értünk, kiugrottunk a gépből. Piszto­lyainkat a dühöngő parasztok felé tartva, hátráltunk a kétszáz méternyire fekvő er­dőig, ahol a sűrűben rejtőzve, vártuk a tel­jes sötétséget. Iratainkat és rajzainkat mind elástuk egynek kivételével, amelyre a visszamenetelnél szükségünk volt. Ekkor lassan az erdő széléig huzódtunk s néhány lépéssel tovább haladtunk, amikor előttünk hirtelen két alak ugrott föl. Reánk kiáltot­tak r? a­ következő percben már tüzeltek i­s. Oldalt Ugrottunk a sűrűbe s én egy körül­belül tizenkét méternyi mélységbe suhan­tam. Esésemet a cserje és bozót enyhítette, usry. bo£Y bár, össze-vissza horzsolt bőrrel, de ép tagokkal értem a fenékre. Barátom észrevette a mélységet, leült és lecsúszott. Összehúzódva ültünk itt s figyeltünk a kö­rülöttünk hangzó sokféle hangra. Úgy tű­nt föl, hogy az egész erdőt férfiak és nők lep­ték el. Egyszerre csak fölhangzott a kiáltás: „Attention­­s, és ezt borzasztó fegyverropo­gás követte. Golyó és sötét zápora süvöltött barlangunk fölött. Az ordítozás és lövöldö­zés két óráig tarthatott, ekkor — úgy lát­szik — a parasztok visszahúzódtak. Egy ideig vártunk, azután nagy erőfeszítéssel fölmásztunk a laza sziklákból álló, mere­dek falu mélységből. Alig haladtunk egy kis darabot, megint őrült tüzelés támadt, de mi meglapultunk egy közeli gabonaföldön és azután véglegesen elmenekültünk. Amikor fölvirradt, ismét elbúj­tunk az erdő sűrűjébe. Szörnyű lassan telt el a nap. A kö­vetkező éjszakán nyolc órát gyalogoltunk. Vasárnap reggelre észrevettük, hogy körben mentünk és csak két kilométert haladtunk, mert a teljesen felleges ég alatt elvétettük az irányt. De bátran marsoltunk tovább az erdő fedözete alatt a fölkelő nap irányában. Éhség és főként szomjúság gyötört, a levelek­ről harmatot nyaltunk és rágcsáltuk az éret­len szedret. Egy órai gyaloglás után az erdő szélére értünk és megpillantottuk az ellen­séges csapatok tábortüzét. Vissza kellett hú­zódnom az erdő védelme alá. Később föl­másztam egy fára és megfigyeltem a délről észak felé elvonuló hadtestet. Abban a fölte­vésben, hogy a mieinket megverték,­­ csak­nem minden reményünket elvesztettük. A fáradtság és a nélkülözés testileg és lelkileg annyira meg is tört bennünket, hogy már arra kezdtünk komolyan gondolni, hogy el­fogatjuk magunkat. Már tanakodtunk, hogy legjobb francia tudásunk szerin­t miket mondjunk az embereknek. Végül azzal vi­gasztaltuk magunkat, hogy­ szegény bajtár­sainknak délnyugaton még sokkal rosszab­bul megy a dolguk és elhatároztuk, hogy még egy éjszakát kitartunk. Egy répaföldről előző napon egyetlen egy szál répát hoztunk magunkkal, ezt pontosan beosztottuk és csak akkor engedtünk magunknak egy-egy dara­bot belőle, ha már az éhség nagyon kínozott. Közben sokat beszéltünk Berlinről, a gond­talan ifjúság napjairól, amelyeket együtt töltöttünk. Minthogy mocsarakon és patako­kon kellett átgázolnunk, térdig nedvesek vol­tunk és izzó, meleg napok után hűvös és nedves éjszakák következtek. Egymáshoz si­mulva próbáltunk aludni, hogy legalább az egyik oldalunk mindig melegedjék. A követ­kező reggel nagyon nehezünkre esett a talpra­állás, különösen én szenvedtem borzasztó szédülésben. Kedden, este felé, távolról ágyúdörgés ha­tolt hozzánk és amikor egy fáról megint kém­szemlét tartottunk, láttuk, hogy a mi csa­pataink győztek. Oh anyám, micsoda boldog­ság volt ez. Milyen magasra csapott bennü­nk a reménység. Még­sem bújhattunk ki rejtek­helyünkből, mert a közvetetten közelben francia előőrsök álltak és a mintegy 200 mé­ternyire eső faluban két század ellenséges lovasság táborozott, akiket azonban az éj folyamán tüzérségünk visszavonulásra kény­szerítet­t. Délben elfogyasztottuk drága répánk utolsó maradékát és égő szomjunkat a po­csolyából enyhítettük. De több föld jött a szánkba, mint víz. A következő év volt a legrettenetesebb. Mind a ketten lázba es­tünk, engem azonfölü­l mindenféle rémképek üldöztek. Reggel alig tudtunk föltápász­kodni. K. barátom ezenfölül arról panaszko­dott, hogy bal térdében heves fájdalmakat érez. Akaraterőm utolsó megfeszítésével mégis fölmásztam egy fára, de nem láttam semmit. Ekkor közvetlen közelemben hitte- mm NÉPSZAVA 1914 szeptember 24.

Next