Népszava, 1914. szeptember (42. évfolyam, 212–241. sz.)

1914-09-30 / 241. szám

(5 kormány megbízásából Antwerpenből Brüs­­s­z­el­be utazott, hogy fegyverszünetet kérjen a németektől. Woestenak Von der Goltz tá­bornokkal, Belgium német kormányzójával folytatott tárgyalása azonban nem a fegy­verszünet, hanem a végleges béke körül for­gott. Von der Goltz a következő, nagyon is valószínűtlennek hangzó feltételeket szabta volna a belgák elé : 1. A német kormány kész a polgári kor­mányzatot visszaállítani Belgium minden vá­rosában. 2. A németek készek Belgiumban működő valamennyi csapatukat visszavonni. 3. Mindezek fejében Belgium ne gördítsen semmi akadályt az elé, hogy a németek Fran­ciaországban működő hadseregükkel zavar­talan összeköttetést tartsanak fönn. • Ezeket a feltételeket Woeste közölte a belga kormánnyal, amely azokhoz állítólag a szövetséges hatalmakra való tekintettel nem járult. Anglia békét szeretne ? Rotterdamból jelentik a „Neueste Nach­richten"-nek, hogy a hollandi lapok tudomást vesznek a londoni ,,Westminster Gazetta" egy föltűnést keltő cikkéről, amely így végződik : „Angliának nem célja Németországot meg­semmisíteni. Minden olyan békekötés, amely újabb sebeket ütne és a megtorlás vágyát élesztgetné, céltalan volna. Ha tehát a né­met birodalom arra a fölfogásra térne át, hogy élni akar, de mást is boldogulni enged, akkor Anglia nem oltaná ki a reménység utolsó pislogó parazsát." Apponyi Albert Hoosewellhez, mint a „Budapesti Tudósító" jelenti, memoran­dumot intézett, amelyben azt bizonyítja, hogy nem a monarchiára és nem Németországra, ha­nem ellenségeikre hárul a felelősség a mostani világháború kitöréséért. A bevezetésben Appo­nyi hivatkozik a nemzetközi békemozgalom ke­retében kifejtett működésére és kijelenti, hogy éppen a békeideálhoz való ragaszkodása ked­véért kénytelen az egész világ előtt hangoztatni, hogy a monarchiát nem terheli felelősség a vi­lágháborúért. Azt a konfliktust, amely végül is háborúra vezetett — mondja Apponyi — nem lehetett döntőbíróság vagy nemzetközi vizsgá­lat révén elintézni. „Mielőtt én — írja tovább — megaldim hozzájárulásomat valamilyen hábo­rús lépéshez, a legnagyobb óvatossággal meg­vizsgáltam a kérdésnek ezt az oldalát és bár­mennyire i­s ragaszkodom a nemzetközi béke­berendezések ideáljához, be kellett vallanom, hogy a jelenlegi esetben nem lehet hasznukat venni. Mert alkalmazásuk föltétele, hogy mind a­ két oldalon meglegyen a jóhiszeműség és az a kívánság, hogy helyesen cselekedjünk. E föl­tétel nélkül a becsületes félnek a bolond szerepe jut. Miben állhatott volna a Szerbia elleni nem­zetközi eljárás eredménye a Verdiktumban, amely megállapította volna Szerbia gonosz cse­lekedeteit és fölszólította volna Szerbiát, hogy e cselekedetekkel hagyjon föl. Szerbia ezt ter­mészetesen megígérte volna, mint ahogyan meg­ígérte az 1908-iki válság után, hogy jó s­zomszéd lesz, de azután, talán csak valamivel óvatosab­ban, folytatta volna sötét munkáját és a dolgok fejlődése egy pár esztendő múlva ismét krízisre vezetett volna. Várjon akkor ismét a nemzetközi eljárás paródiájában kellett volna menekülést keresni ?" Azután Oroszország szerepére tér át és ezeket írja: „Mi mást jelentene Oroszország uralma a szlávok egész tömege fölött, mi mást jelentene az emberi haladás nagy elveinek szempontjából az úgynevezett pánszláv eszmé­nek megvalósulása még maguknak a szlávok­nak számára is, mint a szolgaságot ? Minden szláv erőnek Oroszország zsarnoki hatalma alá való helyezése az emberiség összessége szem­pontjából a szabadságnak, a haladásnak és a demokráciának borzasztó veszedelmét jelen­tené. Fölmerülne a századokkal való visszaesés veszedelme, az erkölcsi és szociális katasztrófa. Erős a hitünk, hogy Németország és Ausztria-Magyarország megmenti nemzedékünket ettől a veszedelemtől, ámbár Oroszországot támogat­ják a vaksággal vert nyugati hatalmak, ame­lyek közül az egyik még attól sem riad vissza, hogy a sárga fajt belevonja az európai konflik­tusba". A memorandum így végződik : „Az em­beriség legfőbb ideáljaiért állunk harcban, a békéért, amelyet győzelmünk az eljövendő nem­zedékek számára biztosítani fog". ! Munkások! J Cajpotok, a érdekében agitáljatok minden­felé, ahol megfordultok. Köve­teltétek mindenütt a Népszavát! NÉPSZAVA 1914 szeptember 30. A tu­borus világ tü­zei. Pótbélyegek az árvák javára Ausztriában. Bécsből jelentik, hogy a háború ideje alatt új öt- és tizfillérett bélyeget bocsátanak ki, ame­lyekhez két fillér értékű pótbélyeget csatolnak s igy a bélyegek öt helyett hét, tíz helyett tizen­két fillérbe fognak kerülni. Egy egész bélyeg­ívnek az ára, amely nyolcvan bélyegből áll, öt korona negyven fillér, illetve kilenc korona harmincöt fillér lesz. A pótbélyegekből be­folyó összeget a háborúban elesettek özvegyei­nek és árváinak támogatására fordítják. Az új bélyegeket október 4-én adják ki.. Az új bélye­geket a postahivatalok fogják árusítani. A magyarországi, bosznia-hercegovinai és német­országi postaforgalomban lesznek használ­hatók. * A teheráruforgalom korlátozása. A Máv­ igazgatósága jelenti: A magyar államvas­utak a teherdarabárukat korlátlan súlyban néhány vonalnak kivételével és a következő feltételek mellett október elsejétől kezdve is­mét szállítják. A feladó tartozik a teher­darabáru fuvarlevelében az üzletszabályzat 64. § 1. pontja alapján belegyezését kinyilat­koztatni az iránt, hogy az áruk lehető elszál­lításig ideiglenes őrizetbe vétessenek, a fel­adó tartozik továbbá az üzletszabályzat 36. § I. 2. pontja alapján a nyitott kocsiban való szállítás iránti kívánságát minden esetben a fuvarlevélben előírni. A teherdarabáru szál­lítása azonban még a Máv. több vonalán szü­netel. Bővebb felvilágosítást a feladási állo­más főnöksége ad. * A korcsmák záróórája Debrecenben. Rostás István debreceni rendőrfőkapitány a város­ban történt néhány koleraeset folytán elren­delte, hogy az italmérési üzleteket, korcsmá­kat, pálinkaméréseket este 10 órakor be kell zárni. Egyébként a város lakosságának semmi aggodalomra nincs oka, mert a ható­ságok minden óvintézkedést megtettek. * Új francia hadi találmányok. A múlt kedden a párisi tudományos akadémiában érdekes fölolvasást tartottak egy új lövegről, amely az aviatikutok számára készült és egy új fény­képező módszerről, amellyel a legnagyobb ma­gasságokból is le lehet fényképezni az ellen­séges hadállásokat. Egyelőre részletek nem kerültek nyilvánosságra, de annyit közöltek, hogy az új bombától a francia hadvezetőség igen nagy sikereket remél. Az új fényképező­gépet ezentúl minden francia aviatikus magá­val fogja vinni és ezzel olyan magasságból is a legpontosabb fényképeket készítheti az ellen­séges csapatokról, ahonnan eddig szabad szem­mel látni sem lehetett a földre. Az itthonmaradtak kötelességei. * A proletárság feladata. A berlini Vorwärts írja a következőket: A proletárok százezrei, akik a birodalom határaira vonultak, akik most ottan ki­mondhatatlan fáradtsággal, nehéz áldoza­tokkal harcolnak, bizonyára nem azért vi­szik vásárra az életüket, hogy egy kis réteg érdekeit szolgálják. Harcolnak és fáradnak, nélkülöznek abban a reménységben, hogy az ellenség leverése, a hatalmas küzdelem­ben való győzelem a nép egészének javára fog szolgálni, hogy neki, a munkások töme­gének megteremti azt a talajt, amelyen békeidőben kevésbé akadályozva és erőtel­jesebben mint valaha, fejlesztheti ki erejét. Ebben a pillanatban pihen a pártok küz­delme. A harcmezőn egymás mellett állanak a munkások és a vállalkozók fiai és odahaza is gyakran egymás mellett dolgoznak a se­gélyakciókban a proletárok és kapitalisták. Ezt a helyzet így hozza magával és annál inkább lehetővé válik, mert legalább is a szociáldemokrácia mindig azt tanította, hogy a gazdasági és politikai küzdelem nem az ellenfél személyének szól, hanem a gazdasági és­­társadalmi érdekek képviselői­nek, akik a társadalmi érdekek képviselői­­nk következtében ezeket az érdekeket kénytelenek képviselni. Az együttműködés azokban az időkben, amikor a háború a gazdasági életet teljesen kivetette normális menetéből, nem engedheti m­eg, hogy egyet­len munkás is, aki a­ munkásmozgalom­ isko­lájában tanult meg gondolkozni, félreis­merje azt a valóságot, hogy az ellentétek azért megvannak és újra napirendre kerül­nek, gazdasági és politikai harcokban jut­nak kifejezésre, mihelyt a béke megint a régi vágányokra tereli a gazdasági fejlő­dést. Az a cél, amely százezreket lelkesít és a kimerülés óráiban megerősít, a küzdelem óráiban tüzel, ez a cél bizonyára, nem más, mint az , hogy békét akarunk kifelé, bel­földön szabad utat a fejlődésünknek, meg akarjuk mutatni, hogy a proletárok annyi­szor lebecsült, és bántalmazott tömegei mire képesek. Ki akarjuk vívni magunknak azt, amit olyan régóta megvontak tőlünk : egyenlő jogot mindenkinek, hogy így egyen­gessük azt a talajt, amelyen leszámolha­tunk akkor, ha továbbra is elnyomni és gaz­dasági fölemelkedésünket hátráltatni akar­nák. Ebben a hitben, ebben a reménységben küzdenek a proletárok, viselik az áldozato­kat és a nélkülözéseket és hullatják idegen földre forró vérüket. Ki merné vitatni, hogy ez a cél, amelyet maguk elé kitűztek, nem a legjobb és a leg­magasztosabb, amely a proletárt küzde­lembe viheti De azt is tudjuk, hogy ezeket a célokat nem érhetjük el, ha az otthonmaradottak nem teszik meg kötelességüket, ha ők is nem teljesítik feladataikat, hogy mindent készen tartsanak a­ pártok és osztályok ké­sőbbi küzdelmére. Amíg testvéreink oda­künn a harcmezőn a határokat védik, ne­künk, akik otthonmaradtunk, gondoskod­nunk kell arról, hogy fegyverkezzünk a jövő harcokra, amelyek akaratunkkal vagy az ellenére is bekövetkezhetnek, megszület­nek a gazdasági fejlődésből, az osztályok tagozódásának kényszerűségéből. Ez a fegyverkezés azonban : a szervez­kedés, a szolidaritás. Csak egyesüléssel, csak közös erővel lehetnek a nincsetlenek hatalommá. A proletárság már az elmúlt békeidőkben is erős, sokat megcsodált szervezeteket teremtett. Gondoskodjunk arról, hogy ezek el ne pusztuljanak. Hogy a háborús időkben is kitartsanak, sőt belül­­­ől erősebbek és szilárdabbak legyenek ! Bizonyos, hogy ez nem könnyű ezekben az időkben, amikor a fegyverek beszélnek. Legjobbjaink és legderekabbjaink nagy­részét elvonták a közös munkától és harc­ban állanak. Azok között, akik otthonma­radtak, gyakran a legborzalmasabb nyomor uralkodik, ugye, hogy alig látszik lehetsé­gesnek, hogy néhány fillér járulékot áldoz­zanak, hogy az összejöveteleken megjelen­jenek. Ehhez járul még az a körülmény, hogy az ostromállapot alatt nyilvános gyű­léseket nem lehet tartani és úgy folytatni az agitációt, mint normális időkben. De en­nek ellenére, nem, éppen ezért, minden erőt meg kell feszíteni, hogy a már megterem­tett szervezeteket biztosítsuk és kiépítsük. Senkinek sem szabad elmaradnia, minden­kitől el kell várni, hogy kötelességét telje­sítse, ma jobban, mint valaha. És ez külö­nösen áll az asszonyokra, akiken ma min­denekelőtt a­ felelősség nyugszik. Dolgozzunk tehát a szervezetért készül­jünk erőnkhöz képes­t a proletárság föl­emelkedéséért a háború után. Ha így dol­gozunk, azok érdekében és azok fölfogása szerint dolgozunk, akik harcba vonultak és így segítünk nekik annak elérésében, ami harcaikban lelkesíti őket. Azonkívül­ azonban azt is elmondhatjuk, hogy ez a khnika valójában a nép egészé­nek javát­ szolgálja. A nép, amint ezt ma jobban fölismerjük mint valaha, a kicsik, a vagyontalanok, a kitagadottak milliónyi seregéből áll. Ezek érdekében dolgozni, azt biztosítani és erősíteni, ami egyedül képes a kicsiknek hatalmat és eredményt jut.

Next