Népszava, 1914. október (42. évfolyam, 242–272. sz.)

1914-10-20 / 261. szám

196 Az orosz harctér. Verik az oroszokat Przemysl alatt. Harcok Varsó körül. — Galíciából menekülnek az oroszok. — A né­metek Lodzban. — Az oroszok éj­szakai támadásokat rendeznek. — Galíciában és az orosz földön diadalmas harcok folynak az oroszok ellen. A legújabb hivatalos jelentés szerint Przemysl alatt, Chyrow környékén, Myzyniecnél nagy üt­közet volt, ahol a környező magaslatokat a monarchia csapatai hatalmukba kerítették. De a San partján és Stary-Sambor irányá­ban is győzelmesen verik az oroszokat. Oroszlengyelországban, egy Varsó felől előre törtető nagy ellenséges lovas csapa­tot a szövetséges hadak visszaverték. Mind a két harctéren lanyhul már az oroszok támadó ereje. Sőt azt is jelenti egy bécsi távirat, hogy az oroszok egész Galíciából visszavonulnak. A monarchia csapatai ed­dig nyolcvan helységből verték ki az oro­szokat, százhatvan helységet pedig önként ürítettek ki az oroszok. Ez a hír elég nagy­fontosságú, de megerősítésre szorul. Przemysl körül, úgy látszik, már nincs mit tartani az ellenségtől, mert egy bécsi lap haditudósítója szerint a sajtóhadiszállást a felszabadult városba helyezték át. Lodznak a németektől való megszállásáról még min­dig nem érkezett hivatalos jelentés. Ennek ellenére mégis valószínűnek látszik a meg­szállás, mert most már másodízben jön hír róla. Berlini jelentés szerint egy német lodzi újság közli, hogy a német csapatok már október nyolcadikán vonultak be a vá­rosba. Magyarország északi határán még mindig folynak apróbb ütközetek az oro­szokkal. * * TÁRCA # & Kis képek a. nagy háboruML 1i*t,a Zudtvig flauer, * A hasonlóság. Egy kis magyar huszárőrjárat földerítő lovaglása közben egy csapat kozákra buk­kant. A találkozás mindkét csapatra meg­lepő volt. A kozákok nem tüzelhettek fedözet mögü­l és nem tűnhettek el azonnal, amint szerettek volna, tehát egy kis csetepaté tá­madt, amiről a világ nem tud meg semmit. Lőttek tehát: a magyarok gyorsan és jól, a kozákok csak gyorsan. Szemtől szemben lát­ták­ egymást. A huszárok káromkodtak, ordí­toztak és tüzeltek. Fiatal zászlósok gyermek­arca izzott a hősies bátorságtól. Az ellenséges csapat vezetőjére célzott, aki ötven lépés­nyire sem volt előtte. A célzásnál mindenki testi és lelki erejének megfeszítésével nézett az ellenségre és látta, hogy a nagy szőke fiatalember az ő saját testvéréhez hasonlít. A zászlós keze megrezdült és ez elég baj volt az orosznak, mert a zászlós nem jól célzott és legföljebb a vállát találhatta volna. Így azonban a golyó éppen a szívébe ment az orosznak, aki egy pillanatig még ottmaradt törpe lován, azután lassan, szelíden, mintha óvatosan akarna leszállni, lecsúszott a földre. "A kozákok megzavarodtak, amikor vezető­jüket leesni látták és megfutottak oly gyor­(Bécs, október 19.) A „Morgen" haditudósí­tója az északi harctérről jelenti lapjának: Az osztrák-magyar sereg sikeres offenzívája kö­­­vetkeztében a sajtóhadiszállás a fölszabadult Przemyslbe helyeződött át. Szemtanúi va­gyunk az ütközeteknek, amelyek a vár keleti részén a legkülsőbb erődök előtt a mi csapa­taink és a visszavonuló orosz ostromló sereg roppant erősen elsáncolt utóvédei között foly­jan, hogy a magyarok nyomukba sem értek. A mieink ezután élénk beszélgetés közben lassan visszahúzódtak. A zászlós előtt ez az egész jelenet álomként tűnt föl. Amint az elesettekhez értek és amint a golyójától el­hullott ellenséget látta, világos lett előtte, hogy nem álmodott. Leszállt lováról, hossza­san nézte az elesettet. Teste még meleg volt, de már nem élt. A­ huszárok a holttestet ke­resztbe tették egy lóra és óvatosan mentek vele vissza. A holt katona mozgása a lóhá­ton annyira fölizgatta a zászlóst, hogy nem bírta ezt tovább nézni, megsarkantyúzta a lovát és előre lovagolt. A faluban egy darabig némán üldögélt, de azután valami megint visszahajtotta a holt ellenséghez. Erőt vett magán, nézte sokáig és megint látta, hogy mennyire hasonlít testvéréhez, aki most va­lahol szintén a harcmezőn áll vagy talán már meghalt. Leszállt az est, amikor az ifjú fölriadt és valami elhatározás fogant meg benne. Svet öreg parasztot szólított magához és megpa­rancsolta nekik, hogy a holt orosz tisztet ra­vatalra fektessék. Azután kocsira tétette a ravatalt és megparancsolta nekik, hogy a legközelebbi ellenséges csapathoz vigyék. A parasztok nem is csodálkoztak. Csöndesen haladtak szomorú és veszélyes éji útjukon. A zászlós azonban biztos akart lenni a dol­gában, ezért megparancsolta nekik, hogy igazolványt hozzanak. Egész éjszaka ébren várt reájuk. Hajnal felé visszatértek a pa­rasztok és egy zsírfoltos papirost hoztak, orosz írással, amelyet a zászlós lefordíttatott magának : — Igazoljuk, hogy halott főhadnagyunkat, Arkadi Mih­ailovics Psuszkint megkaptuk és köszönjük az Ön jóságát. A zászlós a piszkos papírszeletet tárca­. A zászló, Dr. E. egyéves önkéntes csata közben tisz­togatta a szemüvegét. Természetes, ez nem nagyon arra való idő volt, de az üveg poros lett, páráktól megnedvesedett és így nem tudott célozni. Azután körülnézett, látta bajtársait, akik teljesen fölvették a föld szí­nét. Mintha csak kísértetek lettek volna. A­ finom idegzetű, tudományos intellektuel egy­szerre csak valami különös lehetetlenségnek érezte a borzasztó valóságot. Gépiesen töl­tött, gépiesen lőtt, de bár nagyon ki volt merülve, mégis folytatta megfigyeléseit és a borzasztó pillanatokat földolgozta elméjében. Ekkor tölténytáskáján erős ütést érzett, mintha lövés érte volna. De nem érte. Észre­vette azonban, hogy a golyó, amely őt csak súrolta, szomszédját eltalálta. Ez fölkiáltott: — Úgy látszik, meglőttek ! Az önkéntes legalább azt hitte, hogy baj­társa ezt kiáltotta, mert az ágyudörgésben nem hallotta a szavát. De csakhamar látta, hogy blúzán folyik a vér. A csata borzasztó vadul dühöngött, a gránátok fölkeresték az osztrákok lövészárkait és nyilvánvaló volt, hogy az ezrednek más, védettebb állásba kell vonulnia. Az önkéntes körülnézett, de csak szomszédait láthatta. Mindnyájan tudták, hogy az ellenséges tüzérség fölfedezte őket és négykézláb vagy összehajolva tovább másztak. Az önkéntes szintén. A megsebesült őrvezetőt vonszolta maga után, ez nem tu­dott már menni és nyöszörgött, mint egy eltaposott kutya. Dr. E. hűségesen vitte őt a golyózáporban, de lassan haladtak, amint egyszer csak körültekintett, megdöbbenve látta, hogy egyedül van. Az ellenséget sem NÉPSZAVA 1914. október 18. Diadalitas harcok Galíciában és orosz földön. (Hivatalos jelentés. — Kiadatott október 19-én délután, érkezett este 9 órakor.) A „Budapesti Tudósító" jelenti: Ch­yrovtól és Przemysltől keletre folyó csatában a teg­napi nap ujólag nagy eredményeket hozott. Különösen elkeseredett volt a harc Myzy­niecnél. A Magiora-magaslatot, amely ed­dig az ellenség kezében volt és előrenyomu­lásunkat jelentékenyen megnehezítette, a tüzérség hatalmas bevezető harcai után dél­után csapataink elfoglalták. Myzyniectől északra támadásunkkal az ellenséget egé­szen a rohamtávolságig megközelítettük, Przemysltől keletre pedig Medyka magas­ságáig jutottunk. Déli csataszárnyunkon az oroszoknak különösen a Stary-Sambor­tól délnyugatra fekvő magaslatok ellen in­tézett és éjjel is folytatott támadásait visz­szavertük. A Stryj és Swica völgyben csa­pataink harcolva további előnyomulásban vannak. A Sannal is több helyen folyt teg­nap a harc. Az a támadás, amelyet a sötét­ség beálltával Jaroslavnál a folyó keleti partjára áthajózott erőink ellen intéztek, teljesen meghiusult. Oroszlengyelországban az egyesült német és osztrák-magyar lovas­ság egy nagy ellenséges lovas csapattestet, amely Varsótól nyugatra az előretörést megkísérelte, Sochaceven túl visszavert. — Hof­er vezérőrnagy, a vezérkar főnökének helyettese. * Az oroszok menekülnek Galisiából. (Bécs, október 19.) Galíciából egyre roha­mosabban vonulnak vissza az orosz csapa­tok. Mint ismeretes, a kormány már felszólí­totta a lakosságot és a menekült hatóságokat, hogy térjenek vissza Galíciába. Az oroszokat eddig nyolcvan helységből verték ki, száz­hatvan helységet pedig az oroszok­ önként ürítettek ki csapataink közeledésére. A sajtóhadiszállás Przemyslben. nak. Véleményem szerint a jelek arra valla-­ nak, hogy a küzdelem reánk nézve ezután is kedvező lesz. Przemyslben lelkes a hangulat. Tegnap­ érkezett meg az első automobilposta és a csapatok, de a lakosság is örömujjongva fogadta az első hírlapokat, amelyek több heti ostrom után híreket hoztak a világból. A kör­nyék helységeiben rend és nyugalom van, a vasúti forgalom legközelebb mindenfelé helyre lesz állítva. Az egészségügyi viszonyok a lakosság és a katonasá­g között teljesen ki­elégítők. A németek Lodzban. (Berlin, október 19.) A „Neue Lodzer Zei­tung" a következőkben írja le a német hadak bevonulását Lodzba. Október nyolcadikán reggel bevonultak a német csapatok Lodz vor­rosába. Fél tíz órakor két katonai automobil jelent meg hét tiszttel és egy kerékpáros osz­tag kíséretében. Ezek a katonák a petrikaui utcán mentek végig először és a „Wacht am Eheint" énekelték. Nemsokára megjelent egy század dragonyos is. A csapatok az új kör­úton állapodtak meg. A városházán hiába kerestek hivatalnokokat, senkit sem találtak. Végre is maguk a németek láttak a szállás­csináláshoz. Az első napon mintegy tizenkét-­ ezer emberből álló sereg szállotta meg a vá­­­rost. Úgy mondták, hogy csak két napig tar­tózkodnak ott. Féltizenkét órakor délelőtt megjelent a katonák előtt Richter városi ta­nácsos és Grohmann, a polgárőrség vezetője. Ezek az urak kijelentették, hogy a városi ta­nács elmenekült és helyettesítésével senkit sem bíztak meg. Förster hadnagy, aki a lodzi urakat fogadta, kijelentette, hogy a katona­ság számára még a nap leforgása alatt har­mincezer font kenyeret kell szállítania Lodz városának. Amikor a polgárok kijelentették, hogy erre képtelenek, a tiszt két napi haladé­kot adott nekik, biztosítván őket, hogy min­dent azonnal és készpénzzel fizetnek. Zeppelin Varsó fölött. (Krakó, október 19.) A­ „Kurier Foranni" jelentése szerint a napokban Varsó fölött Zeppelin jelent meg, amely a lakosság köre­,­ben óriási pánikot idézett elő. A város te-* hetős lakói menekültek­ Magyarország északi határán. (Máramarossziget, október 19.) A Mára­­marosban levő utolsó orosz sereget csapa-* taink Borkuton át egész Kőrösmezőig szor­­í­tották. Katonáink szombaton délután meg­pihentek, hogy a Kőrösmezőnél megállott fába tette, anyja és bátyja képei mellé és val­­ami különös vigasztalódásfélét érzett.

Next