Népszava, 1914. október (42. évfolyam, 242–272. sz.)

1914-10-21 / 262. szám

alattjáró hajóinkat észrevette, sietve el­hagyta vizeinket. Torpedóhajóink 18-án a kora reggeli órákban Antivári kikötője előtt portyáztak és ágyútűzzel közvetlen közelről elpusztí­tottak néhány raktárt és megrakott vasúti kocsit. — Höf­er vezérőrnagy, a vezérkar fő­nökének helyettese. (Puxito d'Ostro: erőd a Cattaroi öböl bejára­tánál.) * # * A maximális árak megállapítása Német­országban, Berlinből jelentik: A gabona, a liszt és különböző termények maximális árának szabályozására megindított tanács­kozások már befejeződtek és azok ered­ményét még e héten közzé teszik. Az internáltak kicserélése Németország és Franciaország között. Berlinből jelentik félhi­vatalosan, hogy 17 évnél fiatalabb és 60 évnél idősebb francia férfi és minden francia nő mostantól kezdve akadálytalanul elutazhat Németországból. Az útirány Sch­affhausenen át Svájcba visz és a német hatóságok gondos­kodnak arról, hogy akadálytalanul­­hazajut­hassanak. Ez az intézkedés a harcban levő államok között kölcsönösen alapszik s a néme­tek ugyanilyen korlátok között elhagyhatják Franciaországot. * A háború és a keresetnélküliség. A Munka­nélküliség Elleni Küzdelem Magyarországi Egyesülete a háború és a keresetnélküliség problémáiról gyakorlati érdekű kiadványt tesz közzé. A négy évre terjedő folyóiratban a kö­vetkező tanulmányok jelentek meg: Dr. Földes Béla:­ Világháború, közgazdaság, munkanél­küliség. Dr. Pap Géza: A háború és a munkás­biztosítás. Dr. Ferenczi Imre: A háború szociál­politikája. A kereskedelemügyi miniszter elé , terjesztett szakvélemény. Hogyan csökkent és csökkenthető a munkanélküliség a fővárosban. Reuss Zsófia: A munkanélküliség és a munka­piac megszervezése Németországban. A hitel­kérdés a háborúban. Munkaalkalmak föntar­tása és teremtése Németországban. A főváros a háborús nyomor enyh­itése érdekében. A la­káskérdés és a háború. Ankét a hadfölszerelési iparágak munkaviszonyairól. Azonkivül a folyóirat úgyszólván az összes kulturállamok­nak jelenlegi szociális intézkedéseiről gonddal összeválogatott szemléket közöl. A következő főbb kérdéseket világítja meg: Munkaközvetí­tés, vándorlásügy, közgazdasági intézkedések, közmunka, inségmunka és ingyenmunka, se­gélyezés, munkanélküliségi biztosítás és mun­kásvédelem, a tömegélelmezés és a lakásügy. A kiadvány minden könyvkereskedésben kap­ható. A Magyar Vöröskereszt Tudósítói Irodája hivatalos és hiteles adatok alapján ma már naponkint 7—8000 levelet és értesítést expediál. A háború kezdetétől fogva a mai napig össze­sen 318.512-őt, köztük sajnos 72.812 olyant is, ahol az érdeklődők hozzátartozóik megsebesü­léséről vagy elestéről voltak kénytelenek érte­síteni, sőt volt olyan nap is, melyen 12.784 érte­sítést küldöttek szét és 6542 beérkezett új adatot dolgoztak föl és osztályoztak. A tudósítói iroda a legnagyobb gonddal és pontossággal teljesíti nehéz hivatását, de a körülmények következ­tében nyilvánvaló, hogy háborúban a katona­ság­ által kibocsátott hivatalos veszteség­listák sokszor csak nagy késedelemmel állít­hatók össze. Sok esetben előfordul, hogy a századparancsnok és a tisztek valamennyien elesnek, a századiroda okmány­ai elégnek, el­vesznek, egyes csapattestek szétszóródnak, más csapattestekhez csatlakoznak, úgy hogy lehe­tetlenség is a veszteségek rögtöni, pontos nyil­vántartása. De lehetelenség a harc színterén dolgozó agyonhajszolt orvosoktól és egészség­ügyi személyzettől is azt követelni, hogy a vérző és sürgős beavatkozást igénylő katonák­ról kötözés és műtét helyett pontos jegyzéket, statisztikai adatokat, kimutatásokat állítsanak össze. Éppen ezért azok a hivatalos veszteségi lajstromok, amelyekben hibáknak, tévedések­nek sem szabad előfordulni, csak meglehetős késedelemmel juthatnak a tudósító irodához, amely mégis igyekszik e viszonyok mellett is mindent elkövetni arra, hogy az igényeket a legteljesebb mértékben kielégítse. * A csomagokat délelőtt adjuk postára! A kö­vetkező sorok közlését kérték tőlünk: A hábo­rús események elsősorban a m. kir. posta cso­magszállító szolgálatát sújtotta. De a közön­ség, saját érdeke ellen vétve, visszatért ahhoz az önző és kíméletlen, de békeidőben mégis in­kább elviselhető szokásához, h­ogy­ a csomagjait a késő délutáni vagy esti órákban tömegesen viszi föladásra, nem számolva azzal, hogy az ilyenkor föladott csomagok az este induló mozgópostákkal nemcsak nem továbbíthatók, de hogy ezzel a megfogyott személyzetű postát is megnyomorítja, mert éjjeli szolgálatban kell végeznie azt, amit nappal tudna elvégezni. A posta vezetősége tehát a közönség, de különösen az üzleti világ józan belátására apellál és kérve kéri az érdekelt köröket, hogy a háborútól te­remtett helyzetet méltányolva, adják föl önként csomagjaik zömét a délelőtti és a kora délutáni órákban (legkésőbb 3 óráig) és ne kényszerít­sék a vezetőséget arra, h­ogy nehéz szívvel bár, de újból az időbeli korlátozás eszközéhez nyúl­jon. * A csom­agforgalom Dalmáciával. Bécsből je­lentik, hogy a Dalmáciával való postacsomag­forgalom 20 kilogrammig Magyarországon át ismét megkezdődött. Kivételek: értékmegneve­zéssel feladott csomagok, könyvek, egyéb sajtó­termékek, zárolt szállítmányok, expressz- és sürgős csomagok. Folytatják­ a bizonyítást. — Potiorek tanúvallomása a merényletről. Gyorsan halad a bizonyító eljárás. Kihall­gatott tanúk vallomásáról szóló jegyző­könyveket olvasnak föl, néhány tanút is ki­hallgatnak, de ezeknek vallomásából alig kö­zöl valamit a hivatalos tudósítás. Potiorek táborszernagy vallomását is fölolvasták, ez a vallomás elmondja a merénylet lefolyásának ismert részleteit. A komitácsi iskola egyik tanítványa, Krstanovics Trifko, tanú a következőket vallja: Tanú az annexió előtt Szerbiába ment, hogy állást keressen. Belgrádban a szerb csendőrök föltartóztatták és azt kérdezték, hova megy. Ő azt válaszolta, hogy visszamegy Boszniába, mert nem talál foglalkozást. Az egyik csendőr erre azt mondta neki, hogy csak maradjon Szer­biában, ott szükség van emberekre. A komitá­csiknál majd gondoskodnak róla. A Zelini Vje­nac kávéházba küldték őt, hogy jelentkezzék Tankosics Vojin kapitánynál. Tankosics mind­járt alkalmazta őt komitácsinak. Később Pribi­csevics Milán irodájába vitték, paraszt ruhába kellett öltözködnie és egy hónapra vidékre men­nie. Eleinte csak húszan voltak, de a tanfolyam végével 140-en. Kitanították őket az aknalera­kásra, alagútrobbantásra és a vasútvonalak megrongálására. .Tankovics Bozo tábornok­­több­ször inspiciálta őket és élelmezésükért is ő fize­tett. Azonkívül csak 25 párát kaptak naponta dohányra. Pribicsevics Milán is kéthetenként inspiciálta őket. Tankosics és Daisel, a Narodna Odbrana választmányának voltak tagjai. Az annexió után elbocsátották őket és elvették tő­lük a bombákat. Jankovics tábornok vette őt ezután szolgálatába. Tulajdonképen a Narodna Odbrana szolgálatában volt ezáltal. Jankovics többször küldött vele leveleket Szabácsba és a határvidékre. Jankovicsnak és Pribicsevicsnek is hozott gyakrabban leveleket. Ezenkívül ő közvetítette a leveleket Kiszvornikba, Loznicába és Ljeznicába, sőt egészen Ljubovnikig is. Hogy a levelek mit tartalmaztak, azt nem tudja. Jan­kovicstól hallotta a tanú, hogy a hatalmak úgy határoztak, hogy Szerbia formálisan fogadja el az annexiót, de közben készüljön az első ked­vező alkalomra. A Narodna Odbrana ezalatt az idő alatt kémkedéssel foglalkozott. A hadügy­minisztériumban volt egy kis fegyverkészle­tük is. Jankosics és Pribicsevicsen kívül a tanú még Optrkic és Brakovics szerb tiszteket­­is, mint a Narodna Odbrana tagjait ismerte. Bosz­niában ezen egyesület tagjaiul csak gazdag és hallgatni tudó embereket alkalmaztak. Janko­vics Bozónál a tanú 17 hónapig szolgált, majd pedig Milanovics Bozó szolgálatába ment át. Hét hónapi ott tartózkodása után Milanovics Bozótól kapta tagsági jegyét a Narodna Odbrá­nak. Ez a jegy Milanovics Bozónak névjegye volt, amelyen a Narodna Odbrana felirás, egy pecsét és két kéz fölött halálfej volt látható.­­ Szab­ácsból a tanút revolverért küldték a hadügyminisztériumba, ahol Boszniának pon­tos topográfiai térképét látta. Egyszerre azt a megbízatást kapta, hogy öljön meg Boszniában egy bizonyos Stanojcsics Ljubót. Később ezt a megbízatást visszavonták. Jóllehet a tanú eleinte 50, később 60 dinár fizetést kapott, keve­selte ezt és elhatározta, hogy négy évi szolgálat után otthagyja a Narodna Odbranát. Janko­vics Bozó tábornok kérdőre vonta emiatt és midőn ő kijelentette, hogy nem tud fizetéséből megélni, letartóztatták és Valjevóba, Obreno­vácba, Loznicába és Szabácsba cipelték. Sza­bácsban figyelmeztették a tanút, hogy sohase menjen láncok nélkül, mert különben a csend­őrök azon ürügy alatt, hogy menekülni próbál, agyonlövik. Végre két hónap múlva a vrin­án át Zvornikba vitték. Zvornikban, majd Bu­gojnában, szülőföldjén útle­vélhiány miatt 14—14 napra lecsukták, majd pedig Bugojnoba internálták. A sarajevói szerb képviselő közben­járására megengedték neki, hogy Zavidovici­ben pékséget nyisson. A tanú kijelenti, hogy Szerbiában mindenütt csak a gyűlölet szavait hallotta Ausztria-Magyarország ellen és hogy ott mindent megtettek, hogy az Ausztria-Magyarország elleni harcot előkészítsék. Hogyan történt a merénylet ? Néhány jegyzőkönyv után Potiorek vallomása kerül fölolvasásra. A táborszernagy Harrach gróf automobiljában a trónörökössel és nejével szemben, Harrach gróf a so­főr mellett ü­lt. A hadtestparancsnokság közelében a járdán két elkülönítve álló férfit látott. Nem sokkal ezután gyönge robbanást hallott és egy sötétnagyságú tárgyat látott a hercegnő felé esni. Közvetlen ezután az automobil mögé egy nagyobb tár­gyat látott esni, amit egy bombaszerű robba­nás követett. Nemsokára azonban a második autó megállott és kiderült, hogy Merici alezre­dest, a tanú szárnysegédjét egy bombaszilánk megsebesítette. Rövid megszakítás után foly­tatták az utat. A városháza rövid megtekintése után a főherceg azt mondotta a tanúnak, hogy biztosan számított valamilyen merényletre és azt kérdezte, nem várható-e ennek megismét­lődése ? Tanú azt felelte, hogy jóllehet minden elővigyázati intézkedés megtörtént, még sincs teljesen kizárva egy újabb merénylet lehető­sége és ezért azt indítványozta, h­ogy az orszá­gos múzeum megtekintésétől álljanak el és térjenek vissza autón Ili­ába. A parti utat biz­tosabbnak tartotta a tanú, mint a Ferenc Jó­zsef-út és a Gemaluzán át vezető utat. A főher­ceg azonban ragaszkodott ahhoz, hogy Merici megsebesült alezredest a katonai kórházban fölkeresse és csak abba egyezett bele, hogy az Appel-rakparton menjenek a katonai kórházba.­­ A soffőr tehát ezt az utat választotta. Vissza­jövet Harrach gróf az autó hágcsóján állott. Amidőn a polgármester és a sarajevói kor­mánybiztos automobilja a rakpartról a Ferenc József­ utcába fordult, a főherceg automobilja is, nyilván a soffőr elnézése következtében, ugyanabba az eredetileg tervezett utcába ka­nyarodott be. Amidőn a tanú a soffőrhöz hajolt és utasította, h­ogy más utcába hajtson, a járdá­ról közvetlen közelről két revolverlövés érte az autót. A tanú látta, hogy a tömeg egy emberre veti magát, de amidőn úgy a főherceget, mint a hercegnőt az automobilban rendesen ülni látta, azt hitte a tanú, hogy ez alkalommal is meghiusult a merénylet és azt az utasítást adta a soffőrnek, hogy menjen vissza a Latin-hídon és az annak közvetlen közelében lévő konakba (a helytartó lakása) hajtson. Közben a her­cegnő baloldalra dőlt le. A tanú azt hitte, hogy csak ájulásról van szó és még hallotta, amidőn a fenséges pár egyes, általa nem értett szava­kat váltott egymással. Csak bizonyos idő múlva vette észre a tanú, hogy a trónörökös szájából vér jön, de a trónörökös továbbra is egyenesen ülve maradt. Amidőn a konakba érkeztek, a hercegnő elvesztette eszméletét és amidőn egy szolga kiemelte, a trónörökös is összeesett az ajtóban. Amidőn a sebesülteket a lakásba vit­ték, azonnal orvosi segélyben részesültek, de már nem lehetett őket eszméletre hozni és egy negyedóra múlva előbb a trónörökösnél, ma­jd a hercegnőnél a halált konstatálták. A második merényletet is a jobboldalról követték el, míg Harrach gróf az autó balhágcsóján állt. A többi tanuk. Fölolvasták Uljarevics Jela, Curcsics Száva és Fischer Ferdinánd dr. kormánytanácsos tanúvallomásainak jegyzőkönyvét. Az utóbbi szerint a hercegnő hasüregében találták meg a revolvergolyót, míg a trónörökös testéből nem tudták kivenni, mert a hátgerinc mélyén akadt meg és a test szétdarabolása nélkül nem lehe­tett volna eltávolítani. A Harrach gróf vallomásáról fölvett jegyző­könyv teljesen megegyezik a Potiorek tábor­szernagy vallomásával. Harrach hallotta, ami­dőn a második merénylet után a trónörökös a térdére eső hercegnőnek azt mondotta: — Zsófia ne halj meg, maradj meg gyermekein­kért! A tanú ezután megkérdezte a trónörö­köst, hogy nincsenek-e fájdalmai, mire ő több­ször, de halk hangon ezt válaszolta: „Ez semmi." Reich Jakab tanú vallomásáról fölvett jegy­zőkönyvből kiderül, hogy az első merénylet elkövetésekor ez a tanú vetette magát Csabri­novicsra, de már későn volt, a bomba explodált és a tanú megsebesült. Spirics Uros, az ezután kihallgatott tanú, szintén jelen volt a merényletnél és könnyebb sérülést szenvedett. Velics Ante tanú azt vallja, hogy a merény­let elkövetésekor Princip mellett állt a járdán. Amidőn Princip elsütötte fegyverét és a tanú megfordult, látta, ho­gy Princip maga ellen

Next