Népszava, 1914. november (42. évfolyam, 273–310. sz.)

1914-11-11 / 283. szám

1914 november 11. NÉPSZAVA ^Memww — II M I «MiMmMin i«n .n i.n •••mm, r i • i i m..i. •inni ezek a kiadások a rendes bevételek 35 százalé­kát emésztik meg. Az államadósságokkal együ­tt a rendes bevételek 52,5 százalékát. Nyugodtan elmondhatjuk tehát, hogy a be­vételek gyors emelkedése nem a normális gaz­dasági fejlődésnek köszönhető, hanem az adó­csavar óriási módon való megszorításának. A bevételtöbbletet nem az ország gazdasági és kulturális szükségleteinek kielégítésére fordí­tották, hanem a fegyverkezésre. Oroszország már a „békeidőben" is teljesen kimerítette gaz­dasági forrásait. Miután pedig a háború ideje alatt a pálinkaárusításta betiltották, Oroszor­szág most 700 millió rubellel kevesebbet kap, ami a költségvetés egész összegének 13 szá­zalékát jelenti. A helyzetet súlyosabbá teszi az is, hogy a vasutak bevételei is csökkennek, to­vábbá a vámbevételek és valószínűleg a köz­vetett és közvetlen adók is. Az orosz kormány tehát boldog lesz, ha a nélkülözhetetlen kiadá­sokat — 104,56 millió rubelt egyedül a rendőr­ségre és a fogházakra, továbbá 400 millió ru­belt az államadósságok kamataira — fedezni tudja. A kormány csak abban bizakodik, hogy a kiadások korlátozásával néhány millió ru­belt megtakaríthat. Bizonyos azonban, hogy legalább is 500 millió rubel hiányra számíthat­nak. A hadügyi kiadásokat nyolc-tíz hónap alatt legalább 4,5 milliárd rubelre kell be­csülnünk. A hiányok fedözésére a közvetetten adókat akarják fölemelni. Oroszországnak a jövedelmi adók terén tel­jesen elavult az adórendszere. Most az ingat­lanok után a jövedelem 8 százalékáig akarják az adókat fölemelni. Az iparosok és alkalmazot­tak adóját 50 százalékkal, a részvénytársaságok adóját 30—50 százalékkal, a házi adót szintén 50 százalékkal. Ezzel egyidejűleg az örökösödési és ajándékozási­ adókat is föl akarják emelni. Azt hiszik, hogy ezzel az adóbevételeket 200 millió rubellel tudják fokozni, ami azonban na­gyon kétséges, mert az ipar és a kereskedelem pang. Ezenkívül számos más adónemet akar­nak bevezetni. Többek között a mozgószínhá­zakat akarják megadóztatni 15—225 rubel ere­jéig, be akarják vezetni a jövedelmi adó foko­zását és egyszeri vagyonadót akarnak kivetni. Kétséges azonban, hogy Oroszországban, ahol nincs pontos fölvétel a vagyonokról, az siker­rel járhat-e. Valószínű, hogy csak a parasz­tokra járni majd ez a súlyos teher, akik már amúgy is fölemelt adótételeket űzetnek. Ezen­kívül a pálinka elmaradt jövedelmének pótlá­sára állandóan be akarják vezetni a gabonára kivetett adót és valószínű, hogy az összes re­formtervek közül csak a kenyérre kivetett adó fogja megterhelni az ország szegény néposztá­lyát, mert az orosz uralkodó osztályok háborús lelkesü­ltsége nem olyan nagy, hogy az adófize­tés terén is megnyilvánuljon. Bármint válnak is be azonban ezek az adók, az bizonyos, hogy most kevés eredményt érnek el velük. A hadügyi kiadásokat főleg kölcsö­nökből kell födözni. De miután a külföldön, Angolország kivételével, ahol éppen most akarnak elhelyezni egy 800 millió koronás köl­csönt, sehol sem szerezhetnek pénzt, Orosszor­szág a saját erejére lesz utalva. Az orosz ban­kok azonban a háború kitörése előtt is már­válságos időket éltek és így Oroszország nehe­zen nyújthatja a háborút hosszú ideig, mert nem képes pénzt szerezni. Egyelőre a jegybanksajtót használják föl. Az orosz állambank a háború kitörése előtt jelen­tékeny aranyállománnyal rendelkezett. 1914 jú­lius 23-án aranyban 1745 millió rubel készlete volt A bank szabályai értelmében 300 millió rubelt adhat ki fedezetlen bankjegyekben. A háború kitörése előtt azonban csak 1634 millió bankjegy volt forgalomban, úgy hogyha a bank aranyállománya lényegesen nem változott, még 400 millió rubel bankjegyet bocsáthat ki. De időközben a fedezetnélküli bankjegy kon­tingensét fölemelték 1.2 milliárd rubelre, úgy hogy a bank most már 1.6 milliárd rubel bank­jegyet bocsáthat ki. N­a az orosz állambank 1914. évi julius hó 8—21 és szeptember 8—21 közötti kimutatásait megvizsgáljuk, akkor a következő fontos válto­zásokat állapíthatjuk meg: az aranyállomány 1745 millió rubelről 1829 millió rubelre emelke­dett. A váltóállomány 492,45 millióval, a lom­bardállomány kerek 88 millióval, az óvatott váltó 2,1 millióval és a fiókok adósságai a köz­pont részére 167 millióval emelkedtek. A bank­jegyforgalom 1634 millióról 2590.7 millióra emelkedett. Az államkincstár követelése ellen­ben 502.6 millióról 223.1 millióra olvadt össze. A kormány tehát a banknál 280 milliót vett föl. Képes volt azonban ezzel az összeggel két hó­napra födezni a hábel­us költségeket? Föl kell tehát tételeznünk, hogy a váltóállomány és a kincstári utalványok emelkedése kizárólag az állam szükségletei következtében történt. A bank fiókjai is azért tartoznak most nagyobb összegekkel a banknak, mert a helyi hatóságok­nak hitelestek. Magánszemélyeknek az állam­bank alig nyújt segélyt, egyébként a morató­rium következtében nem is fordulnak hozzá kölcsönért. Föltehető tehát, hogy az államkincs­tár a banktól körülbelül 600 millió rubelt pum­­polt és összesen 880 millió rubelt vett igénybe, mialatt a bank 960 millió rubel értékben új bank­jegyeket bocsátott ki. A bank még körülbelül 840 millió rubel értékű fedezetlen bankjegyet bocsáthat ki, ami a legjobb esetben októberre és november elejére elég. Ezért a fedezetlen bankjegyek állományát akarják újra fölemelni. Ennek a műveletnek folytatása azonban a leg­nagyobb zavarokat okozhatja. Oroszország pénzügyei a kedvező kereske­delmi mérlegen nyugszanak el mindenekelőtt a gabonaexporton. 1912-ben európai határain 1427,6 millió rubel értékben vitt ki árukat s ebből 786.6 millió rubel az élelmiszerekre esett. A be­hozatal 1036.6 millió rubel volt. Az élelmiszerek kivitele most teljesen elesik és a nyersanyagok exportjának legnagyobb része is. A kivitel 45 százaléka Németországra és Ausztria-Magyar­országra esett, ami úgyszólván most teljesen el­marad. Viszont nem állapítható meg pontosan, hogy a bevitel milyen mértékben fog csökkenni. Bizonyos azonban, hogy a háború ideje alatt Oroszországnak nem lesz aktív kereskedelmi mérlege. Mivel fogja tehát megfizetni külföldi adósságait? Talán elértéktelenedő rubelbank­jegyeivel? Pak­sban már most is 2,1 frankon vásárolják 3,20 frank helyett a rubelt. Minél jobban kizsákmányolja a kormány az állam­bankot, annál jobban túltömik a piacot bank­jegyekkel, annál jobban hanyatlik a bankjegy­árfolyam. Miután pedig kevés remény van arra, hogy rögtön a háború után külföldről kölcsönt kapjanak, mert minden állam ki lesz merülve, könnyen megtörténhetik, hogy az annyi fárad­sággal és áldozattal létrehozott aranyvaluta összeomlik s ennek következménye egy rettene­tes gazdasági és pénzügyi válság volna. Az a kérdés, hogy a dolgokat engedik-e ennyira ki­fejlődni? Az orosz uralkodó osztályok, akik az ország érdekeit sohasem veszik figyelembe, hanem a hatalmi érdekeiket minden fölé he­lyezik, talán nem fognak visszariadni attól, hogy a háborút a teljes összeomlásig vezessék! Az általános fiad kötelező még Angliában * A toborzás kudarca. (Saját tudósítónktól) London, november 1. Az angol lapok lassanként hozzászoktatni igyekeznek a népet az általános védkötele­zettség gondolatához. A szabad britet eddig lényegesen megkülönböztette a kevésbé sze­rencsés szárazföldi népektől az a körülmény, hogy katonai szolgálatra nem volt köteles. Minden fáradozás és egyes ugrásszerű ered­mény ellenére — amely többnyire valamely szárazföldi vagy tengeri vereségről szóló híradás folytán következett be, — Kitchener új hadserege önkénteseinek a toborzása se­hogy sem akar sikerülni. Még nem szedték össze az első millió újoncot, a hivatalos je­lentések máris sejtetik, hogy a második mil­lióra is szükség lesz. Mi az oka a toborzás ezen viszonylagos ku­darcának? A német polgári lapokban leíráso­kat olvasunk, amelyek határtalan megvetés­sel beszélnek az angol „zsoldos"-ról: az angol katonát — mondják — nem lelkesíti az igazi hazafiság, nem eszmékért harcol, hanem­ csupán a zsoldjáért. Ez azonban pyereke fecsegés, amellyel csak a saját osztályuknak árthatnak, mert tévedésbe ejt az ellenség erejét illetőleg és veszedelmes illúziókat kelt­het. Az angolokat nem kevésbé lelkesíti az idealizmus, mint más népeket és mihelyt föl­ismerték a szükségességét, épp oly áldoza­tokra képesek, mint bárki más. Az Angolországban fönnálló tűrhetően fize­tett önkéntes rendszernek természetes követ­kezménye, h­ogy legnagyobbrészt munkanél­küli vagy a munkanélküliségtől fenyegetett fiatalemberek állnak be katonának. Tévedünk azonban, ha azt hisszük, h­ogy az angol had­seregben nincsen ezer és ezer olyan ember, akit nem a gazdasági kényszer, hanem a hazafias lelkesedés késztet arra, hogy kato­nává legyen. A körülmények egész sora okozza, h­ogy eddig még nem jelentkezett elég önkéntes. Elsősorban maguk a hatóságok még nem siettették a rendszeres, kitartó toborzást, ab­ból az egyszerű okból, mert ilyen hirtelen nem tudnának óriási új hadsereget kellő­képen ellátni és kiképezni. Továbbá, — és ez döntő — az angol sajtó nagy részének min­den fáradozásával sem sikerült eddig meg­győzni a népet, hogy ebben a háborúban Anglia életre-halálra lenne érdekelve. Az an­gol néptömegek egyszerűen vagy még nem hiszik el, hogy Angolország világhatalmi állását komoly veszedelem fenyegeti, azt még kevésbé, hogy az ország függetlensége és nemzeti biztossága lenne veszedelemben. Azt hiszik, hogy mind­az az áldozat, amelyet Anglia hozott, főként Belgium és Francia­ország érdekeinek szólt. És ez az áldozat bi­zonyára összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint amekkorának az angolok a háború előtt elképzelték. Angolország kezdettől fogva jelentékeny csapatokat küldött át a szárazföldre és eze­ket szakadatlanul pótolta, kiegészítette és szaporította. Indiából, Kanadából és Ausz­tráliából csapatokat szállított, állandó és sú­lyos áldozatok árán távoltartotta Németor­szágot a világtengertől és biztosította Fran­ciaországnak a tengert. Az angolok kérdez­hetik, várjon a szövetségesek kivánhatnak-e még tőlük több szolgálatot? Ha az angol nép arról győződne meg, hogy Angolország a saját életérdekeiért harcol, hogy Németor­szág komolyan szándékozik és akarja megtá­madni ezeket az életérdekeket, akkor az an­gol nép készségesen meghozza a legmesszebb­menő áldozatokat. Antwerpen bevétele, a né­met csapatok előnyomulása a belga partokon Calais irányában, minden egyes angol hadi­hajó elsü­lyesztése és a németeknek Angol­ország ellen irányuló fenyegetődzései, mind örömmel üdvözölt eszköz az angol militarista sajtó kezében, hogy meggyőzze az a­­gol né­pet arról, hogy épp úgy meg kell feszítenie minden erejét ebben a háborúban, amint Franciaország és Németország teszi. Az angol lapok némelyike élesen támadja a kormányt, mert nem igyekszik az angol nép emberi érzelmeit fölkelteni és képzelő erejét buzdítani. A szigorú cenzúra nem en­gedi meg, hogy a tömegek megértsék a har­cok valódi jelentőségét és még mindig azt hiszik, hogy csak érdekes csatákról van szó, messse a külföldön, amelyek csak közvetve érintik az angolokat. Az újoncok énekszó nélkül, kábultan menetelnek végig az utcá­kon, a gyarmati csapatokat a nép nem is látta. Hogyan lehet ilyen eszközökkel föl­ébreszteni a néplelkesedést? Ha nem változ­tatnak a dolgokon, elkerülhetetlenné válik az általános védkötelezettség minél gyorsab­­ban való bevezetése. Az angol uszító sajtó minden agitációja eddig annyira eredményes volt, hogy félő, miszerint mostani agitációja is eredményes lesz az általános védkötelezettség javára. A hadvezetőség most még talán veszedelmesnek 5

Next