Népszava, 1914. november (42. évfolyam, 273–310. sz.)
1914-11-11 / 283. szám
1914 november 11. NÉPSZAVA ^Memww — II M I «MiMmMin i«n .n i.n •••mm, r i • i i m..i. •inni ezek a kiadások a rendes bevételek 35 százalékát emésztik meg. Az államadósságokkal együtt a rendes bevételek 52,5 százalékát. Nyugodtan elmondhatjuk tehát, hogy a bevételek gyors emelkedése nem a normális gazdasági fejlődésnek köszönhető, hanem az adócsavar óriási módon való megszorításának. A bevételtöbbletet nem az ország gazdasági és kulturális szükségleteinek kielégítésére fordították, hanem a fegyverkezésre. Oroszország már a „békeidőben" is teljesen kimerítette gazdasági forrásait. Miután pedig a háború ideje alatt a pálinkaárusításta betiltották, Oroszország most 700 millió rubellel kevesebbet kap, ami a költségvetés egész összegének 13 százalékát jelenti. A helyzetet súlyosabbá teszi az is, hogy a vasutak bevételei is csökkennek, továbbá a vámbevételek és valószínűleg a közvetett és közvetlen adók is. Az orosz kormány tehát boldog lesz, ha a nélkülözhetetlen kiadásokat — 104,56 millió rubelt egyedül a rendőrségre és a fogházakra, továbbá 400 millió rubelt az államadósságok kamataira — fedezni tudja. A kormány csak abban bizakodik, hogy a kiadások korlátozásával néhány millió rubelt megtakaríthat. Bizonyos azonban, hogy legalább is 500 millió rubel hiányra számíthatnak. A hadügyi kiadásokat nyolc-tíz hónap alatt legalább 4,5 milliárd rubelre kell becsülnünk. A hiányok fedözésére a közvetetten adókat akarják fölemelni. Oroszországnak a jövedelmi adók terén teljesen elavult az adórendszere. Most az ingatlanok után a jövedelem 8 százalékáig akarják az adókat fölemelni. Az iparosok és alkalmazottak adóját 50 százalékkal, a részvénytársaságok adóját 30—50 százalékkal, a házi adót szintén 50 százalékkal. Ezzel egyidejűleg az örökösödési és ajándékozási adókat is föl akarják emelni. Azt hiszik, hogy ezzel az adóbevételeket 200 millió rubellel tudják fokozni, ami azonban nagyon kétséges, mert az ipar és a kereskedelem pang. Ezenkívül számos más adónemet akarnak bevezetni. Többek között a mozgószínházakat akarják megadóztatni 15—225 rubel erejéig, be akarják vezetni a jövedelmi adó fokozását és egyszeri vagyonadót akarnak kivetni. Kétséges azonban, hogy Oroszországban, ahol nincs pontos fölvétel a vagyonokról, az sikerrel járhat-e. Valószínű, hogy csak a parasztokra járni majd ez a súlyos teher, akik már amúgy is fölemelt adótételeket űzetnek. Ezenkívül a pálinka elmaradt jövedelmének pótlására állandóan be akarják vezetni a gabonára kivetett adót és valószínű, hogy az összes reformtervek közül csak a kenyérre kivetett adó fogja megterhelni az ország szegény néposztályát, mert az orosz uralkodó osztályok háborús lelkesültsége nem olyan nagy, hogy az adófizetés terén is megnyilvánuljon. Bármint válnak is be azonban ezek az adók, az bizonyos, hogy most kevés eredményt érnek el velük. A hadügyi kiadásokat főleg kölcsönökből kell födözni. De miután a külföldön, Angolország kivételével, ahol éppen most akarnak elhelyezni egy 800 millió koronás kölcsönt, sehol sem szerezhetnek pénzt, Orosszország a saját erejére lesz utalva. Az orosz bankok azonban a háború kitörése előtt is márválságos időket éltek és így Oroszország nehezen nyújthatja a háborút hosszú ideig, mert nem képes pénzt szerezni. Egyelőre a jegybanksajtót használják föl. Az orosz állambank a háború kitörése előtt jelentékeny aranyállománnyal rendelkezett. 1914 július 23-án aranyban 1745 millió rubel készlete volt A bank szabályai értelmében 300 millió rubelt adhat ki fedezetlen bankjegyekben. A háború kitörése előtt azonban csak 1634 millió bankjegy volt forgalomban, úgy hogyha a bank aranyállománya lényegesen nem változott, még 400 millió rubel bankjegyet bocsáthat ki. De időközben a fedezetnélküli bankjegy kontingensét fölemelték 1.2 milliárd rubelre, úgy hogy a bank most már 1.6 milliárd rubel bankjegyet bocsáthat ki. Na az orosz állambank 1914. évi julius hó 8—21 és szeptember 8—21 közötti kimutatásait megvizsgáljuk, akkor a következő fontos változásokat állapíthatjuk meg: az aranyállomány 1745 millió rubelről 1829 millió rubelre emelkedett. A váltóállomány 492,45 millióval, a lombardállomány kerek 88 millióval, az óvatott váltó 2,1 millióval és a fiókok adósságai a központ részére 167 millióval emelkedtek. A bankjegyforgalom 1634 millióról 2590.7 millióra emelkedett. Az államkincstár követelése ellenben 502.6 millióról 223.1 millióra olvadt össze. A kormány tehát a banknál 280 milliót vett föl. Képes volt azonban ezzel az összeggel két hónapra födezni a hábelus költségeket? Föl kell tehát tételeznünk, hogy a váltóállomány és a kincstári utalványok emelkedése kizárólag az állam szükségletei következtében történt. A bank fiókjai is azért tartoznak most nagyobb összegekkel a banknak, mert a helyi hatóságoknak hitelestek. Magánszemélyeknek az állambank alig nyújt segélyt, egyébként a moratórium következtében nem is fordulnak hozzá kölcsönért. Föltehető tehát, hogy az államkincstár a banktól körülbelül 600 millió rubelt pumpolt és összesen 880 millió rubelt vett igénybe, mialatt a bank 960 millió rubel értékben új bankjegyeket bocsátott ki. A bank még körülbelül 840 millió rubel értékű fedezetlen bankjegyet bocsáthat ki, ami a legjobb esetben októberre és november elejére elég. Ezért a fedezetlen bankjegyek állományát akarják újra fölemelni. Ennek a műveletnek folytatása azonban a legnagyobb zavarokat okozhatja. Oroszország pénzügyei a kedvező kereskedelmi mérlegen nyugszanak el mindenekelőtt a gabonaexporton. 1912-ben európai határain 1427,6 millió rubel értékben vitt ki árukat s ebből 786.6 millió rubel az élelmiszerekre esett. A behozatal 1036.6 millió rubel volt. Az élelmiszerek kivitele most teljesen elesik és a nyersanyagok exportjának legnagyobb része is. A kivitel 45 százaléka Németországra és Ausztria-Magyarországra esett, ami úgyszólván most teljesen elmarad. Viszont nem állapítható meg pontosan, hogy a bevitel milyen mértékben fog csökkenni. Bizonyos azonban, hogy a háború ideje alatt Oroszországnak nem lesz aktív kereskedelmi mérlege. Mivel fogja tehát megfizetni külföldi adósságait? Talán elértéktelenedő rubelbankjegyeivel? Paksban már most is 2,1 frankon vásárolják 3,20 frank helyett a rubelt. Minél jobban kizsákmányolja a kormány az állambankot, annál jobban túltömik a piacot bankjegyekkel, annál jobban hanyatlik a bankjegyárfolyam. Miután pedig kevés remény van arra, hogy rögtön a háború után külföldről kölcsönt kapjanak, mert minden állam ki lesz merülve, könnyen megtörténhetik, hogy az annyi fáradsággal és áldozattal létrehozott aranyvaluta összeomlik s ennek következménye egy rettenetes gazdasági és pénzügyi válság volna. Az a kérdés, hogy a dolgokat engedik-e ennyira kifejlődni? Az orosz uralkodó osztályok, akik az ország érdekeit sohasem veszik figyelembe, hanem a hatalmi érdekeiket minden fölé helyezik, talán nem fognak visszariadni attól, hogy a háborút a teljes összeomlásig vezessék! Az általános fiad kötelező még Angliában * A toborzás kudarca. (Saját tudósítónktól) London, november 1. Az angol lapok lassanként hozzászoktatni igyekeznek a népet az általános védkötelezettség gondolatához. A szabad britet eddig lényegesen megkülönböztette a kevésbé szerencsés szárazföldi népektől az a körülmény, hogy katonai szolgálatra nem volt köteles. Minden fáradozás és egyes ugrásszerű eredmény ellenére — amely többnyire valamely szárazföldi vagy tengeri vereségről szóló híradás folytán következett be, — Kitchener új hadserege önkénteseinek a toborzása sehogy sem akar sikerülni. Még nem szedték össze az első millió újoncot, a hivatalos jelentések máris sejtetik, hogy a második millióra is szükség lesz. Mi az oka a toborzás ezen viszonylagos kudarcának? A német polgári lapokban leírásokat olvasunk, amelyek határtalan megvetéssel beszélnek az angol „zsoldos"-ról: az angol katonát — mondják — nem lelkesíti az igazi hazafiság, nem eszmékért harcol, hanem csupán a zsoldjáért. Ez azonban pyereke fecsegés, amellyel csak a saját osztályuknak árthatnak, mert tévedésbe ejt az ellenség erejét illetőleg és veszedelmes illúziókat kelthet. Az angolokat nem kevésbé lelkesíti az idealizmus, mint más népeket és mihelyt fölismerték a szükségességét, épp oly áldozatokra képesek, mint bárki más. Az Angolországban fönnálló tűrhetően fizetett önkéntes rendszernek természetes következménye, hogy legnagyobbrészt munkanélküli vagy a munkanélküliségtől fenyegetett fiatalemberek állnak be katonának. Tévedünk azonban, ha azt hisszük, hogy az angol hadseregben nincsen ezer és ezer olyan ember, akit nem a gazdasági kényszer, hanem a hazafias lelkesedés késztet arra, hogy katonává legyen. A körülmények egész sora okozza, hogy eddig még nem jelentkezett elég önkéntes. Elsősorban maguk a hatóságok még nem siettették a rendszeres, kitartó toborzást, abból az egyszerű okból, mert ilyen hirtelen nem tudnának óriási új hadsereget kellőképen ellátni és kiképezni. Továbbá, — és ez döntő — az angol sajtó nagy részének minden fáradozásával sem sikerült eddig meggyőzni a népet, hogy ebben a háborúban Anglia életre-halálra lenne érdekelve. Az angol néptömegek egyszerűen vagy még nem hiszik el, hogy Angolország világhatalmi állását komoly veszedelem fenyegeti, azt még kevésbé, hogy az ország függetlensége és nemzeti biztossága lenne veszedelemben. Azt hiszik, hogy mindaz az áldozat, amelyet Anglia hozott, főként Belgium és Franciaország érdekeinek szólt. És ez az áldozat bizonyára összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint amekkorának az angolok a háború előtt elképzelték. Angolország kezdettől fogva jelentékeny csapatokat küldött át a szárazföldre és ezeket szakadatlanul pótolta, kiegészítette és szaporította. Indiából, Kanadából és Ausztráliából csapatokat szállított, állandó és súlyos áldozatok árán távoltartotta Németországot a világtengertől és biztosította Franciaországnak a tengert. Az angolok kérdezhetik, várjon a szövetségesek kivánhatnak-e még tőlük több szolgálatot? Ha az angol nép arról győződne meg, hogy Angolország a saját életérdekeiért harcol, hogy Németország komolyan szándékozik és akarja megtámadni ezeket az életérdekeket, akkor az angol nép készségesen meghozza a legmesszebbmenő áldozatokat. Antwerpen bevétele, a német csapatok előnyomulása a belga partokon Calais irányában, minden egyes angol hadihajó elsülyesztése és a németeknek Angolország ellen irányuló fenyegetődzései, mind örömmel üdvözölt eszköz az angol militarista sajtó kezében, hogy meggyőzze az agol népet arról, hogy épp úgy meg kell feszítenie minden erejét ebben a háborúban, amint Franciaország és Németország teszi. Az angol lapok némelyike élesen támadja a kormányt, mert nem igyekszik az angol nép emberi érzelmeit fölkelteni és képzelő erejét buzdítani. A szigorú cenzúra nem engedi meg, hogy a tömegek megértsék a harcok valódi jelentőségét és még mindig azt hiszik, hogy csak érdekes csatákról van szó, messse a külföldön, amelyek csak közvetve érintik az angolokat. Az újoncok énekszó nélkül, kábultan menetelnek végig az utcákon, a gyarmati csapatokat a nép nem is látta. Hogyan lehet ilyen eszközökkel fölébreszteni a néplelkesedést? Ha nem változtatnak a dolgokon, elkerülhetetlenné válik az általános védkötelezettség minél gyorsabban való bevezetése. Az angol uszító sajtó minden agitációja eddig annyira eredményes volt, hogy félő, miszerint mostani agitációja is eredményes lesz az általános védkötelezettség javára. A hadvezetőség most még talán veszedelmesnek 5