Népszava, 1914. november (42. évfolyam, 273–310. sz.)
1914-11-22 / 294. szám
S / Sebesültszbilitás a harcvonalból Egy betegápoló tapasztalatai. Megint vasárnap van. Az első hét múlt el és utazásunk célja máris teljesült. Sebesülteinkkel úton vagyunk hazafele! Milyen érdekes nap is volt tegnap. Távoli ágyúdörgés közben Laonba érkeztünk. A vasútállomáson várakozva éppen reggeliztünk, amikor egy francia repült el fölöttünk, akit szapueltűzzel üldöztek. Így tehát nagyon harciasan kezdődött. Az állomás előtti térség, amelyen hírül adták a három angol páncélos cirkáló elsülyesztését, éppen olyan háborús és tábori képet mutatott, mint amilyennek valamennyi leírás vázolja. Az utcákon csapataink táboroztak. A téren pedig a postaküldemények halmazai között tábori kocsik és autók torlódnak. Ismert nevű cégek kocsijai vonultak közöttük. A tér többi részein sebesültekkel megrakott autók állnak, szanitészek és vöröskeresztes ápolók járnakkelnek a hordágyak között. Őrjáratok jönnekmennek, tisztek tudakozódnak, kerékpárosok száguldanak, autók tülkölnek. Félénken álldogálnak a franciák, többnyire asszonyok és gyerekek, de olyan kevesen, hogy eltűnnek a többi között. Parancsok hangzanak, jelzéseket kürtölnek. És mindenekfölött zakatolnak és zúgnak a röpülők, akiknek itt mindenütt állomásuk van. Amikor a térről megint az állomáson át a sineken megyek keresztül, messziről kiáltják felém a parancsot. ..L. kórházvonat 1—10 kocsiját nyomban készenlétbe helyezni a frontra való utazásra." Istenem, igaz legyen ez? Az én kocsim az elsők között? A gondolat olyan pompás, hogy szinte halálos ítéletként hat a rendelet, hogy a 30—16. számú kocsikat értették. Kétségbeesetten vetettem le állami ruházatomat és előre akartam menni, hogy szabadságot kérjek a világhírű székesegyház meglátogatására. Éppen idejében érkeztem, amikor még egy ápolót kerestek a frontra való utazásra. Átmentem a SO-as kocsiba s a tábori konyhához siettem, hogy gyorsan megebédeljek és készen voltam. Minden kocsi hágcsóján az illető ápolók állnak és a katonák üdvözlése után a 110 kocsi az ottmaradottak irigykedése közben a harcvonalba indul. Elindulásunk pillanatában a székesegyház fölött repülőgép tűnik föl és repülőtérre igyekszik. A székesegyház fölött föltűnő felhőcskék jelzik, hogy a gépet ellenséges gránátok üldözik. Abból, hogy nehézkesen halad el kocsijaink fölött azt következtethetjük, hogy el is találták. Az utazást gyors tempóban kezdjük meg. Minél messzebbre jutunk, annál harciasabb képeket látunk. Jobbról-balról az utászok, a tüzérek és egyéb csapattestek táborát hagyjuk el. Az országúton túl párhuzamosan nagyszámú vöröskeresztes autó száguld. Annak a jele, hogy a sebesülteknek a harcvonalból való elszállítása nagyon hiányos. Laonban két egészségügyi vonat maradt és a mi tíz kocsinkat az őrség nagyon megbámulta. A ... vonatokon kívül, amelyek némelyike súlyosan megrakva fekszik a végállomáson, úgy látszik, itt nincsen forgalom, mert a harcok nagyon közelben folynak. Az ágyúdörgés mindegyre hangosabb és hevesebb lesz, a tüzérség közelségét két megkötött léggömb is elárulja, amelyeket az állomáshoz közel bocsátottak föl. A harcvonalhoz közelebb eső gömb körül egyik felhőcske a másik után támad; az ellenséges gránátok közelednek, mindig biztosabban, amíg végre majd leszedik. Néhány száz méternyire távolabb meglátjuk a több kilométernyire eső tűzvonalat. Fehér felhők, mint száz és száz lokomotivból álló vonat, húzódnak végig az egész völgyön és emelkednek föl a sötétebb háttérből, a szakadatlanul tüzelő tüzérség vonalából. Nem messzire a célunkhoz érünk. Kicsike, nyilvánvalóan rögtönzött állomáshoz; a hevenyében lerakott vonal mentén kirakott lőszer hever. Kissé távolabbra, ahol néhány csapat tanyáz, kocsi kocsira torlódik, amelyekből az egészségügyi katonák kihordják a sebesülteket. A térséget csakhamar sebesültek borítják, akiket gondosan fektetnek át a hordágyainkra. Megkezdődik a beszállítás és egy rövid óra múlva utazunk vissza Laonba. De micsoda képeket látunk a beszállításnál! Arra a hírre, hogy egy vonat ennyire közeledik, olyan kórházak is ideküldték súlyos sebesültjeiket, amelyeket erre nem szólítottak föl. Százakat kellett otthagynunk és amikor már visszafelé indultunk, még mindig sok sebesültet hoztak az országúton. A legközelebbi állomáson is intézkedéseket tettek, hogy visszatérésünkkor sebesülteket rakjanak föl. Amikor odaérkeztünk, mindannyit már a hordágyakra fektettek. Itt is túlságosan fölös számban. Még harminckét embert vittünk magunkkal és egy sereg könnyű sebesültet, akik ülni tudtak. Így mentünk vissza százhúsz beteggel. Amikor Laonba érkeztünk, a vonat másik fele is már rakva volt. Ugyanazon az estén hazafelé indultunk. § Repülés ellenséges tűzben. Egy léghajós leveléből. .. (Franciaország), október 25. »..A tegnapi nap emlékezetes marad a számomra. Először voltam tűzben ! Mégpedig egészen rendkívüli körülmények között. Csodálkozom rajta, hogy ilyen jól végződött, mert borzalmas percek voltak. Utasítást kaptam, hogy fényképezzem le az ellenséges állásokat. Reggel 8 óra volt és nagyon bizonytalan világosság. Br.-vel (a vezető) előkészítettük a gépet. Úgy kezeljük, mint egy kis gyereket, de meg is hálálja. A fényképező készüléket, a térképeket és a szükséges többi holmit az ülés alá rejtettem és negyed 11 tájban emelkedtünk az első repülésre az ellenséges állások fölé. A motor zakatolt és egynegyed óra alatt 1501 méternyire emelkedtünk a város fölött, azután az ellenség irányába fordultunk. Alattunk minden összezsugorodott és elmosódott. Feszülten figyeltem lefelé. Az idő kitisztult. A magasságmérőnk 1900 métert mutatott. Ekkor láttam először az ágyú villanását. A mi tüzérségünk volt. Mélyen alattam röpült a lövedék és eltűnt a távolban. Még egyszer megfigyeltem a motort és elértük az ellenséges harc,vonalt. Ugyanabban a pillanatban szétcsapódás ért, ami nagyon meglepett, mert az idő egészen nyugodt volt. Most már 2100 méter magasságban voltunk. Nem tudjátok elképzelni, micsoda érzés az, ilyen magasságban lenni az ellenséges ágyuk fölött, amelyek nem érhetnek bennünket. Megcsináltam a fölvételeimet és éppen hozzáfogtunk, hogy utasítás szerint végigröpüljük a vonalat és megfigyeléseinket a térképre jegyezzük, amikor, isten tudja konkrét, egy ellenséges repülőgép rohant felénk szörnyű gyorsasággal. Lekiáltottam a vezetőnek, hogy magasabbra emelkedjünk és az egyre közeledő gépre mutattam. Megkezdődött a harc a magasságért. Mind a két gép kört írt le, a magasságmérő 3000 métert mutatott, amikor a francia mintegy tíz-tizenöt méternyire röpült fölöttünk. Vártam a lehulló bombát és elővettem a karabinomat.A francia ekkorra elhaladt fölöttünk és én az ülésre állva Br. feje fölött kezdtem rá lövöldözni. Ugyanebben a pillanatban a francia megfordult és eltűnt. Újra előszedtem a térképeket és igyekeztem minél előbb hazarepülni. De mintha villámcsapás ért volna ! "Az ellenség közepette elveszítettük a tájékozódásunkat. Ezek voltak a legborzalmasabb percek, amelyeket valaha átéltem. Lövöldözés közben egészen megfeledkeztünk a lefelé való ügyelésről. Ijeszkető utakkal kerestem a térképen, míg végre nemsokára megtalál,tam a helyet. Most azután sietve indultunk hazafelé. Olyan izgatott voltam, hogy a nyelvem az ínyemhez ragadt. Nemsokára elértük a helyünket és délután 2 óra 10 perckor leereszkedtünk. Még ma sem tudom, honnét vettem a bátorságot arra, hogy leszállás közben még néhány felvételt csináljak. A leszállás sikerült és nyomban megtettem a jelentést. A szerelő később hét lövést állapított meg a gép felületén. Kapitányunk megfigyelt bennünket a harcvonalból és közölte velünk, hogy 31 srapnellövést intéztek ránk, de valamennyi alacsonyabban robbant szét. Most már megtudtuk magyarázni a szétcsapódást, amely bennünket ért a szétrobbanó lövedékek nyomása volt. Bajtársaink, akik távcsővel követtek bennünket, örömmel üdvözöltek. Ez főbb vonásaiban első utazásom. Vajha a többi is ilyen szerencsésen végződnék ! •0 NÉPSZAVA 1914 november 22. November hó 23-án, hétfőn este 6 órakor megjelenik a 71 lap ára 2 fillér. Kapható minden utcai lapárusítónál és a tőzsdékben. Minden elvtársunk agitáljon, hogy a lap minél szélesebb körben elterjedjen. A Népszava legközelebbi száma hétfőn a rendes időben jelenik meg. A kiadóhivatal. HÍREK. # * * — Amikor Máraivárosban orosz világ volt. „Az Est" írja. Most, hogy az ökörmező-torony a vonal teljes biztonságban van és a rendes élet már visszatért erre a vidékre, napvilágra kerülnek az orosz invázió egyes eddig ismeretlen epizódjai. Egy kereskedő, aki az oroszok közeledtére sem menekült el, mesélte, hogy megjelent nála egy magasrangú orosz tiszt és megvette minden portékáját, lovait és tehenét is. A tiszt azt mondotta, hogy számítson mindent jó drágán és az egész összegről állítson ki nyugtát. A kereskedő német nyelven kiállított egy nyugtát 800 rubelről. A tiszt átvette a nyugtát és ezt kérdezte a kereskedőtől: —• A pénzt, ugye, megkapta? A kereskedő tiltakozni akart, de a tiszt, be sem várva a választ, fenyegető hangon rákiáltott: — Azt mondtam, hogy a pénzt megkapta! A kifosztott kereskedő nem mert tiltakozni és megadással mondta: — Igenis, uram, megkaptam... Kölecsény községbe akkor érkezett egy magyar katonaorvos és két egészségügyi katona, amikor az oroszok már a falu másik szélén jöttek befelé. Az orvos és katonái mit sem sejtve mentek a jegyző lakására, ahol azonban már csak a jegyző rutén cselédjét találták. A leány fölvezette a három magyart a padlásra, ott elbujtatta őket és két napig, amig az oroszok Kelecsényben voltak, a rutén cseléd hordta föl nekik az élelmet. Hidegpatak községben lengyel légionisták rekedtek benn, amikor az oroszok már bevonultak. Egy rutén kocsislegény bujtatta őket az istállóba, majd a faluban ruhát szerzett nekik és zsíros kalapot és a lengyel légionisták álruhában jártak-keltek néhány napig az oroszok között anélkül, hogy bántódásuk esett volna.