Népszava, 1914. november (42. évfolyam, 273–310. sz.)

1914-11-22 / 294. szám

S / Sebesültszbilitás a harcvonalból Egy betegápoló tapasztalatai. Megint vasárnap van. Az első hét múlt el és utazásunk célja máris teljesült. Sebesülteink­kel úton vagyunk hazafele! Milyen érdekes nap is volt tegnap. Távoli ágyúdörgés közben Laonba érkez­tünk. A vasútállomáson várakozva éppen reg­geliztünk, amikor egy francia repült el fölöt­tünk, akit szapueltűzzel üldöztek. Így tehát nagyon harciasan kezdődött. Az állomás előtti térség, amelyen hírü­l adták a három angol páncélos cirkáló elsülyesztését, éppen olyan háborús és tábori képet mutatott, mint ami­lyennek valamennyi leírás vázolja. Az utcákon csapataink táboroztak. A téren pedig a postaküldemények halmazai között tá­bori kocsik és autók torlódnak. Ismert nevű cégek kocsijai vonultak közöttük. A tér többi részein sebesültekkel megrakott autók állnak, szanitészek és vöröskeresztes ápolók járnak­kelnek a hordágyak között. Őrjáratok jönnek­mennek, tisztek tudakozódnak, kerékpárosok száguldanak, autók tülkölnek. Félénken álldo­gálnak a franciák, többnyire asszonyok és gyerekek, de olyan kevesen, hogy eltűnnek a többi között. Parancsok hangzanak, jelzéseket kürtölnek. És mindenekfölött zakatolnak és zúgnak a röpülők, akiknek itt mindenütt állo­másuk van. Amikor a térről megint az állomáson át a sineken megyek keresztül, messziről kiáltják felém a parancsot. ..L. kórházvonat 1—10 ko­csiját nyomban készenlétbe helyezni a frontra való utazásra." Istenem, igaz legyen ez? Az én kocsim az elsők között? A gondolat olyan pompás, hogy szinte halálos ítéletként hat a rendelet, hogy a 30—16. számú kocsikat értet­ték. Kétségbeesetten vetettem le állami ruhá­zatomat és előre akartam menni, hogy szabad­ságot kérjek a világhírű székesegyház meg­látogatására. Éppen idejében érkeztem, amikor még egy ápolót kerestek a­ frontra való uta­zásra. Átmentem a SO-as kocsiba s a tábori konyhához siettem, hogy gyorsan megebédeljek és készen voltam. Minden kocsi hágcsóján az illető ápolók áll­nak és a katonák üdvözlése után a 110 kocsi az ottmaradottak irigykedése közben a harc­vonalba indul. Elindulásunk pillanatában a székesegyház fölött repülőgép tű­nik föl és repülőtérre igyekszik. A székesegyház fölött föltűnő felhőcskék jelzik, hogy a gépet ellen­séges gránátok üldözik. Abból, hogy nehéz­kesen halad el kocsijaink fölött azt következ­tethetjük, hogy el is találták. Az utazást gyors tempóban kezdjük meg. Minél messzebbre jutunk, annál harciasabb képeket látunk. Jobbról-balról az utászok, a tüzérek és egyéb csapattestek táborát hagyjuk el. Az országúton túl párhuzamosan nagy­számú vöröskeresztes autó száguld. Annak a jele, hogy a sebesülteknek a harcvonalból való elszállítása nagyon hiányos. Laonban két egészségügyi vonat maradt és a mi tíz kocsin­kat az őrség nagyon megbámulta. A ... vona­tokon kívül, amelyek némelyike súlyosan meg­rakva fekszik a végállomáson, úgy látszik, itt nincsen forgalom, mert a harcok nagyon közel­ben folynak. Az ágyúdörgés mindegyre hangosabb és hevesebb lesz, a tüzérség közelségét két meg­kötött léggömb is elárulja, amelyeket az állo­máshoz közel bocsátottak föl. A harcvonalhoz közelebb eső gömb körül egyik felhőcske a másik után támad; az ellenséges gránátok közelednek, mindig biztosabban, amíg végre majd leszedik. Néhány száz méternyire távo­labb meglátjuk a több kilométernyire eső tűz­vonalat. Fehér felhők, mint száz és száz loko­motivból álló vonat, húzódnak végig az egész völgyön és emelkednek föl a sötétebb háttér­ből, a szakadatlanul tüzelő tüzérség vonalából. Nem messzire a célunkhoz érünk. Kicsike, nyilvánvalóan rögtönzött állomáshoz; a heve­nyében lerakott vonal mentén kirakott lőszer hever. Kissé távolabbra, ahol néhány csapat­­ tanyáz, kocsi kocsira torlódik, amelyekből az egészségügyi katonák kihordják a sebesülteket. A térséget csakhamar sebesültek borítják, akiket gondosan fektetnek át a hordágyainkra. Megkezdődik a beszállítás és egy rövid óra múlva utazunk vissza Laonba. De micsoda képeket látunk a beszállításnál! Arra a hírre, hogy egy vonat ennyire közele­dik, olyan kórházak is ideküldték súlyos sebe­sültjeiket, amelyeket erre nem szólítottak föl. Százakat kellett otthagynunk és amikor már visszafelé indultunk, még mindig sok sebesül­tet hoztak az országúton. A legközelebbi állo­máson is intézkedéseket tettek, hogy vissza­térésünkkor sebesülteket rakjanak föl. Amikor odaérkeztünk, mindannyit már a hordágyakra fektettek. Itt is túlságosan fölös számban. Még harminckét embert vittünk magunkkal és egy sereg könnyű sebesültet, akik ülni tudtak. Így mentünk vissza százhúsz beteggel. Amikor Laonba érkeztünk, a vonat másik fele is már rakva volt. Ugyanazon az estén hazafelé indultunk. § Repülés ellenséges tűzben. Egy léghajós leveléből. .. (Franciaország), október 25. »..A tegnapi nap emlékezetes marad a szá­momra. Először voltam tűzben ! Még­pedig egészen rendkívüli körülmények között. Cso­dálkozom rajta, hogy ilyen jól végződött, mert borzalmas percek voltak. Utasítást kap­tam, hogy fényképezzem le az ellenséges ál­lásokat. Reggel 8 óra volt és nagyon bizony­talan világosság. Br.-vel (a vezető) előkészí­te­ttük a gépet. Úgy kezeljük, mint egy kis gyereket, de meg is hálálja. A fényképező készüléket, a térképeket és a szükséges többi holmit az ülés alá rejtettem és negyed 11 tájban emelkedtünk az első repülésre az el­lenséges állások fölé. A motor zakatolt és egynegyed óra alatt 1501­ méternyire emel­kedtünk a város fölött, azután az ellenség irányába fordultunk. Alattunk minden össze­zsugorodott és elmosódott. Feszülten figyel­tem lefelé. Az idő kitisztult. A magasság­mérőnk 1900 métert mutatott. Ekkor láttam először az ágyú villanását. A mi tüzérsé­günk volt. Mélyen alattam röpült a lövedék és eltűnt a távolban. Még egyszer megfigyel­tem a motort és elért­ük az ellenséges harc­,vonalt. Ugyanabban a pillanatban szétcsa­pódás ért, ami nagyon meglepett, mert az idő egészen nyugodt volt. Most már 2100 méter magasságban voltunk. Nem tudjátok elkép­zelni, micsoda érzés az, ilyen magasságban lenni az ellenséges ágyuk fölött, amelyek nem érhetnek bennünket. Megcsináltam a fölvételeimet és éppen hozzáfogtunk, hogy utasítás szerint végig­röpüljük a vonalat és megfigyeléseinket a térképre jegyezzük, amikor, isten tudja k­on­krét, egy ellenséges repülőgép rohant felénk szörnyű gyorsasággal. Lekiáltottam a veze­tőnek, hogy magasabbra emelkedjünk és az egyre közeledő gépre mutattam. Megkezdő­dött a harc a magasságért. Mind a két gép kört írt le, a magasságmérő 3000 métert mu­tatott, amikor a francia mintegy tíz-tizenöt méternyire röpült fölöttünk. Vártam a le­hulló bombát és elővettem a karabinomat.­­A francia ekkorra elhaladt fölöttünk és én az ülésre állva Br. feje fölött kezdtem rá lö­völdözni. Ugyanebben a pillanatban a fran­cia megfordult és eltűnt. Újra előszedtem a térképeket és igyekeztem minél előbb haza­r­epülni. De mintha villámcsapás ért volna ! "Az ellenség közepette elveszítettük a tájéko­zódásunkat. Ezek voltak a legborzalmasabb percek, amelyeket valaha átéltem. Lövöldö­zés közben egészen megfeledkeztünk a lefelé való ügyelésről. Ijeszkető utakkal kerestem a térképen, míg végre nemsokára megtalál­,­tam a helyet. Most azután sietve indultunk hazafelé. Olyan izgatott voltam, hogy a nyelvem az ínyemhez ragadt. Nemsokára elértük a he­lyünket és délután 2 óra 10 perckor leeresz­kedtünk. Még ma sem tudom, honnét vettem a bátorságot arra, hogy leszállás közben még néhány felvételt csináljak. A leszállás sikerült és nyomban megtettem a jelentést. A szerelő később hét lövést állapított meg a gép felületén. Kapitányunk megfigyelt ben­nünket a harcvonalból és közölte velünk, hogy 31 srapnellövést intéztek ránk, de va­lamennyi alacsonyabban robbant szét. Most már megtudtuk magyarázni a szétcsapódást, amely bennünket ért a szétrobbanó lövedé­kek nyomása volt. Bajtársaink, akik távcső­vel követtek bennünket, örömmel üdvözöl­tek. Ez főbb vonásaiban első utazásom. Vajha a többi is ilyen szerencsésen végződ­nék ! •0­ NÉPSZAVA 1914 novemb­er 22. November hó 23-án, hétfőn este 6 órakor megjelenik a 71 lap ára 2 fillér. Kapható minden ut­cai lapárusítónál és a tőzsdékben. Minden elvtársunk agitáljon, hogy a lap minél szé­lesebb körben elter­jedjen. A Népszava legközelebbi száma hétfőn a rendes időben jelenik meg. A kiadóhivatal. HÍREK. # * * — Amikor Máraivárosban orosz világ volt. „Az Est" írja. Most, hogy az ökörmező-torony a­­ vonal teljes biztonságban van és a rendes élet már visszatért erre a vidékre, napvilágra kerül­nek az orosz invázió egyes eddig ismeretlen epizódjai. Egy kereskedő, aki az oroszok köze­ledtére sem menekült el, mesélte, hogy meg­jelent nála egy magasrangú orosz tiszt és megvette minden portékáját, lovait és tehenét is. A tiszt azt mondotta, hogy számítson min­dent jó drágán és az eg­ész összegről állítson ki nyugtát. A kereskedő német nyelven kiállított egy nyugtát 800 rubelről. A tiszt átvette a nyugtát és ezt kérdezte a kereskedőtől: —• A pénzt, ugy­e, megkapta? A kereskedő tiltakozni akart, de a tiszt, be sem várva a választ, fenyegető hangon rá­kiáltott: — Azt mondtam, hogy a pénzt megkapta! A kifosztott kereskedő nem mert tiltakozni és megadással mondta: — Igenis, uram, megkaptam... Kölecsény községbe akkor érkezett egy ma­gyar katonaorvos és két egészségügyi katona, amikor az oroszok már a falu másik szélén jöttek befelé. Az orvos és katonái mit sem sejtve mentek a jegyző lakására, ahol azonban már csak a jegyző rutén cselédjét találták. A leány fölvezette a három magyart a pad­lásra, ott elbujtatta őket és két napig, amig az oroszok Kelecsényben voltak, a rutén cseléd hordta föl nekik az élelmet. Hidegpatak községben lengyel légionisták rekedtek benn, amikor az oroszok már bevonul­tak. Egy rutén kocsislegény bujtatta őket az istállóba, majd a faluban ruhát szerzett nekik és zsíros kalapot és a lengyel légionisták ál­ruhában jártak-keltek néhány napig az oroszok­ között anélkül, hogy bántódásuk esett volna.

Next