Népszava, 1923. február (51. évfolyam, 25–47. sz.)

1923-02-09 / 31. szám

1923 február 11. NÉPSZAVA 9 A nyomdai munkások bérmozgalma. * A bizalmiférfiértaceslat határozata. Csütörtök este összeült a nyomdai munkás­ság bizalmiférfi­értekezlete, hogy állást foglal­.103- a hetek óta mesterségesen elhúzódó bér­tárgyalások kérdésében. Amikor még a nehéz­ipari munkáltatók is kénytelenek voltak tudo­másul venni az újra megindult drágulást, ugyanakkor a nyomdaipari munkáltatók, alig leplezett tendenciával, a bérkérdéstől idegen, egyúttal a fönnálló kollektív szerződés betűjébe s szellemébe ü­tköző módon olyan követelésekkel állottak elő, amelyek a magyarországi nyomda­ipari munkásság exisztenciáját fenyegetik. A nyomdaipari munkáltatók mindenképen igye­keznek elhárítani maguk felől azt a­ súlyos vádat, hogy a bérkérdés elhomály­osításával hatalmi érdekből harcot provokálnak. Újság­közleményeikben azzal állanak a közvélemény elé, hogy azért nem tudnak magasabb munka­béreket fizetni, mert a munkások nem hajlan­dók több munkát végezni. Ez a teljesen hamis beállítás, nem lehet alkalmas a közvélemény megtévesztésére, mert nem igaz az, hogy a munkások több munkabért követelnek. Arról van csak szó, hogy az eddig fizetett munka­bérek vásárlóereje az újabb drágulás miatt csökkent, a munkásság nem többet kér, csak annyit, amennyi megfelel az eddigi bérek ere­deti vásárlóerejének. A nyomdaipari munkál­tatók „álláspontja" annál kevésbé őszinte, mert a munkabérek legutolsó megállapítása óta a nyomdaipari termékek árát a munkál­tatók fölemelték. A bizalmi férfiértekezlet a helyzet komolyságának teljes fölismerésében hallgatta és vitatta meg a tárgyalóbizottság, jelentését. Hosszú és szenvedélyes vita után az értekezlet határozati javaslatot fogadott el, amely a mesterségesen közbevetett idegen kér­dések aktualitásának megszüntetésével lehe­tővé teszi a bérkérdés sürgős megoldását a főnöktestület részére, föltéve, hogy az nem áll a mindenáron provokálandó harc álláspontján. A bizalmi férfiértekezleten­ Gyürey Rudolf elvtárs- elnökölt. A tárgyalóbizottság jelentését Wiesenberger Vilmos elvtárs terjesztette elő. Részletesen beszámolt a főnöktestü­lettel folytatott szá­m­os tárgyalás eseményeiről. Az utóbbi évtizedek nyom­­d­ásztörténetében párját nem lelő azzal a jelenséggel talál­koztak, hogy — úgymond — a munkáltatók egyoldalú, merev álláspontja Mvet&t­ieten • a, Usanatásitíf •any lépéssel sem haladtak előre. A ígíSktecitölt f a bárki­ Wié'­sek elé helyezte az árszabályravízió kérdését és azt köve­telte, hogy a munkásság az árszabályok rendelkezése el­lenére tekintsen el a szerződés háromhavi fölmondásától, tagadja­ el elsősorban a munkáltatók 70 pontból álló dik­tátumát, ami után hajlandók tárgyalni a bérkérdésről is. A munkásság megbízottai a jog álláspontjáról kiindulva ragaszkodtak az immár égető drágulási probléma elinté­zéséhez, ennek megoldása után lehet csak szó a felvetett egyéb kérdések tárgyalásáról. Folytonos zajban ismertette az előadó az árszabályrevízióra vonatkozó munkáltatói követeléseket. A tárgyalások — úgymond — ismételten eredménytelenül megszakadtak. A bizottság álláspontja az volt, hogy amikor a munkáltatók hetekig készítették elő a maguk követeléseit, a munkásság se intézheti el a­lapos előkészítés nélkül e követelések kritikáját és azok demokratikus tárgyalását, ezzel szemben a bérkérdés el­intézése sürgős. A legutolsó tárgyaláson a munkáltatók kijelentették, hogy amennyiben a munkásság ragaszko­dik az alapos előmunkálatokhoz, módot nyújtanak ehhez, bevárják, amíg a munkák bevégződnek, kérik, hogy gyor­sn intézzük el, hogy minél gyorsabban következhessen a bérkérdés... Óriási fölháborodással és gúnyos derült­séggel fogadta az értekezlet ezt, a munkáltatói „előzé­kenységet.". Előadó fölhívta a bizalmi férfitestületet, hogy s, további lépéseket illetően álláspontját nyilvánítsa és a bizottság részéről elfogadásra ajánlotta az alábbi hatá­rozati javaslatot: A budapesti nyomdai munkásság bizalmi­férfitestületének 1923 február 8-án megtar­tott értekezlete megállapítja, hogy a nyomdai munkásság megélhetése a folyton fokozódó drágaság következtében olyan súlyossá vált, hogy az érvényben lévő munkabérekből meg­élni nem tud, amiért a drágaságot ellensú­lyozó munkabéremelésnek már be kellett volna következnie. Megállapítja, hogy a nyomdatulajdonosok abbeli magatartása, amely szerint a bérkérdés rendezéséről csak abban az esetben hajlandók tárgyalni, ha a munkásság képviselői elsősorban az ázsza­bályrevízió tárgyalásába belemennek, a kol­lektív szerződés tételes rendelkezésébe ütkö­zik, mert annak 23. pontja akként intézke­dik, hogy a fönnálló szerződés csak három havi előzetes fölmondással bontható föl. Megállapítja továbbá, hogy a nyomdatulaj­donosok az árszabályt nem mondották föl és mégis kényszeríteni akarják a munkásságot, hoggy enélkü­l menjen bele az árszabály reví­ziójába, mert mindaddig, amíg az elintézve nincs, bérkérdést ismerni nem akarnak. A bizalmi férfiértekezlet megállapítja, hogy a nyomdatulajdonosok magatartása semmivel sem indokolható, mert a nyomdai munkás­ság három hónap óta nem részesült béreme­lésben, amíg a többi, szakmák munkáltatói a drágaság hatása alatt ez elől nem zárkóz­tak­ el A bizalmi férfiértekezlet ezek megállapí­tása után­ kimondja, hogy a vezetőség eddigi magatartását helyesli és aagal­asodtatja magát. Megbízza a tárgyalóbizottságot, hogy erről sürgősen értesítse a­ Főnökegyesületet és kérje föl még egyszer a bérkérdés hala­déktalan tárgyalására. Fölhatalmazza az ér­tekezlet: a tárgyalóbizottságot, hogy a bér­kérdés rendezése után a kollektív szerződés fölmondása nélkül is, belemenjen a munka­adók kívánságainak, tárgyalásába, kikötvén a maga részér­öl azt, a jogot, hogy ez alka­lommal a­ munkásság kívánságai is előter­jeszthetők legyenek. A bizalmi férfiértekezletnek az a felfogása, hogy állásfoglalásával elment az engedé­kenység szélső haláráig és elvárja, hogy a munkáltatók ezzel szemben nem zárkóznak el a munkásság legelemibb életszükségleteinek kielégítése elől. Abban a nem várt esetben, ha a Főnökegyesület a bérkérdés sürgős rendezése elől továbbra is elzárkózna, a bi­zalmi férfitestület a bekövetkezendő esemé­nyekért a felelősséget magától elhárítja és fölhatalmazza a vezetőséget, hogy a szüksé­ges intézkedéseket megtegye, hogy ezáltal a nyomdai munkásság az újabb drágaság sze­rint őt jogosan megillető béremeléshez hoz­zájuthasson. A határozati javaslat fölolvasása a legna­gyobb zaj közepette fejeződött be. A­ javaslat indokolásában Wiesenberger elvtárs kifejtette, hogy meg kell tenni az utolsó kísérletet a nyomdaipar érdekében. Mia csak a legcseké­lyebb lehetőség van még hátra, hogy a mun­kásság jogos kívánságainak kielégítése harc nélkül megtörténhet, e kísérlet elöl kitérni nem szabad. A főnöktestület most megismeri a ve­zetőségen hit a munkásság álláspontját és el­keseredett hangulatát. A vita során a munkanélküliek megbízottai hangsú­lyozták, hogy amennyiben a munkáltatók a munkanélküliekre spekulálnak, rosszul számol­nak. A felszólalók egyöntetűen megállapítot­ták, hogy a munkáltatók a harcot provokálják. A határozati javaslat ellenzői sáros határidő kitűzését követelték, amelyen belül a bizottság újabb tárgyalásainak eredményeiről a bizalmi­férfitestületnek jelentést tegyen. Azok is, akik változatlan elfogadásra ajánlották a határo­zati­­javaslatot, ezt azzal az indokolással tátták, h­ogy taktikai kérdésekben, nem­ kívánják meg­kötni a bizottság kezét. "­ . Az előadó zárszava után a legnagyobb izga­lom közepette történt meg a szavazás és a bi­zalmi férfitestület szótöbbséggel, a záros határ­idő mellőzésével, elfogadta a határozati javas­latot. kiszit­e!@ Törökországgal. * A s­ántáni még síinkig hajtardó tér o­lyasni a t^rSk&kfeel. — íh görö­göse meg vanRele ©Ségesívjs a lausanarei erajífwéirasffiJíh®?. (London, február 1.) Lausanneból jelenlik: Izmed basát, aki a­ török küldöttség főbb tag­jaival elutazott, ma a török küldöttség többi tagja is követi. Izmed basa távozása előtt a következő kijelentést tette: — Nekem azt, mondták, hogy az értekezletet nem szakították meg, hanem csak fölfüggesz­tették. Én magam nem tekintem megszakított­nak az értekezletet. Három hét alatt vissza­jöhetek. Poinearé miniszterelnök előző nap táviratot küldött Izmed basának, amelyben közölte vele, hogy a francia kormány a brit kormány hozzá­járulásával fenntartja a szerződés gazdasági ha­tározmányai tekintetében azokat a módosítá­sokat, amelyeket"Bompard vasárnap előterjesz­tett. Egyben tudatta, hogy a szövetségesek bár­mikor hajlandók az értekezletet folytatni, ha a­ kezdeményezés a törököktől indul ki. (Szaloniki, február 7.) A miniszterelnök ki­jelentette a sajtó képviselői előtt, hogy a görög kérdésnek Lausanneban elért megoldása őt kielégíti. Az újból magához tért. Görögország ki fogja használni a békét arra, hogy virágzó állam legyen és belépjen a kisántantba. A mi békeszeretetünk, fejezte be a miniszterelnök, őszinte. Ha azonban a törökök konfliktust idéz­nek elő, nem késlekedünk és teljesítjük köte­lességünket. Akkor azután Görögország csak a szövetségesekkel egyetértésben jár el. (Newyork, február 1.) A Fehér Házban teg­nap értekezlet volt, amelyen a Törökországgal kötendő különbéke előkészítéséről tárgyaltak. A szerződésben biztosítani fogják a Török­országban élő amerikaiak védelmét, továbbá a tengerszorosok szabadságát, úgyszintén a val­lásgyakorlatot és az oktatást. HÍREK. *. .* .*: Világok sirja mellett• * Hetek óta egy misztikus eseményről közöl tudósításokat a világsajtó. Egyiptomban, Luxorban, Fáraók sirboltjára bukkantak és az ősi idők óta pihenő király körül az emlékek, tárgyak olyan gazdagságát találták, hogy a tudomány számára valósággal földerí­t­ik az elsüllyedt világot, amelyről még mindig hiányo­sak az­ ismereteink. A fölfedezésnek egyik na­gyon érdekes jelensége, hogy a kultúrnemze­tek vetélykedve érdeklődnek a Fáraó-sírok iránt, a kormányok, testületek tudományos expedíciókat küldenek Luxorba, valósággal zarándoklás indul meg a kitárult egyiptomi csuda felé és a napilapok, folyóiratok a leg­aprólékosabban számolnak be az eseményről­. Az emberek mindent tudni akarnak, hogy mi­lyen volt a világ 3 —4000 év előtt. Nem győzik fölsorolni, mennyi minden beszédes tárgyat találtak Tutánkhámen fáraó sírja körül. A király n.-.ellett két ébenfából faragott figura feküdt, bálványok, akiknek vezetésével járták be a­llásvilági injukat a Fáraók. A kutatás nagy szenzációja volt egy kisebb szekrénynek a fölfedezése, amely ébenfából készült, szili­arany berakásai jeleneteket ábrázoltak és a­ hozzáértők azt mondják, hogy a szekrényke az iparművészeti kultúrának legtökéletesebb mes­termunkája. Mámorosodva jelentik azt is, hogy a sírboltban alabástromvázákat találtak, amik megint fogalmat nyújtanak az eltűnt világ színvonaláról. Egy másik távirat, büszkélkedve újságolja, hogy elefántcsonttal berakott széke­ket, drágakövekkel díszített ruhadarabokat is fölfedeztek a fáraó sírjában. És így megy ez a beszámolás napról-napra, izgatott lelkende­zés a fölmerült objektumokról, amikből vissza­következtethetünk az összedőlt időkre. Nemes földerítő munkájában, ott a Fáraók sírja mel­lett, milyen különös az ember! Hangyaszorga­lommal, tiszta, önzetlenséggel igyekszik elő­varázsolni az ősi élet képét és amikor meg­­fújja a harsonát, hogy megtalálták Tután­khámen király papucsát is, a nomok kiterege­tése közben — összedönti a maga világát. A­ művelődött nemzetek expedíciókat küldtek Luxorba, hogy Egyiptom arculatát földerítsék és ugyanezek a művelődött nemzetek küldték a dreadnoughtokat, a tankokat, a Bertákat is a más területekre, hogy tenger, föld összevere­kedjék, kő kövön ne maradjon. A nagy folyó­iratok most klasszikus fotográfiákat ,közölnek az egyik fáraó trónt I.-járól, sőt a sétabotjáról is és ugyanezek a­ folyóiratok közölték­­annak idején a nagyszerű csatajeleneteket is, amik tulaj­donképen a mai világ sírbaszállását ábrá­zolták. Milyen gyermeteg bestia az ember! És milyen előrelátó! Ha majd egyszer, a késő unokáink, bennünket is fölkutatni fognak... * & & -- A közmunkatanács és Wolffék. A köz-­ munkatanácsról már régebben olyan hírek keltek szárnyra, hogy meg fogják szüntetni. Azt látjuk azonban, hogy ez a testület, amely ellentétben a nevével, soha semmiféle komoly közmunkát nem produkált, még mindig léte­zik. Most úgy hírlik, hogy­ a városháza lipicai törzsfőnöke, von Wolff és a közmunkatanács között némi nézeteltérés támadt és a nagy­hatalmú kurzusvezér most szintén amellett foglal állást, hogy szüntessék meg a köz­munkatanácsot. Bizonyos, hogy ehhez a szer­vezethez semmi jó emlék vagy komoly tény­kedés nem fű­ződik, egy­ alkalmatlan, elaggott, fölösleges intézmény, amely ha talán komo­­­lyan vette volna hivatását, tudott volna vala­mit csinálni, de így, abban az összetételben és azzal a mentalitással ennek a szegény, agyon­nyomorított fővárosnak csak — hogy úgy­mondjuk — a vakbele volt. A törzsfőnök urat azonban nem ezek az okok késztették arra, hogy ő is a közmunkatanács ellen foglaljon állást, hanem egyszerűen azért, mert úgy látja, hogy ez is az útjában van. A közmunka­tanács ugyanis mint legfőbb építési fórum, szerepel a fővárosban. Miután pedig Wolff úr maga körül egyáltalában nem akar nálánál nagyobb hatalmat eltűrni, meg akarja szün­tetni a közmunkatanácsot a jelenlegi formá­jában és helyette úgynevezett építési tanácsot akar fölállítani. Ide természetesen az ő kis kreatúráit ültetné be, hogy azután minden az ő legszemélyesebb intenciói szerint történ­jék itt is. Valószínű, hogy a törzsfőnöknek ebben a törekvésében van valami, nem éppen ok nélküli félelem a jövőtől és így akarja­ elő­készíteni az utat, ha letűnik uralmuk csillaga, a búvóhelyek felé, úgy számít, hogy talán sikerül majd meghúzódniok elvonultabb he­lyeken és onnan tovább lehet majd kellemet­lenkedni, ha­ már a­ hatalom nem is lesz a ke­­zü­kben. Nekünk is az a véleményünk, hogy szünjék meg a közmunkatanács, de Wolffék­kal együtt és minél hamarabb, mert a főváros népe már rég betelt velük. — Meghalt a mentőkocsiban. A Karpfenstein-utcában csütörtökön délután összeesett egy 56—55 év­ körüli nő. A mentők kivonattak és a kórházba akarták szállítani. A nő anélkül, hogy eszméletre t­ért volna, a mentők k­o­csi­j­ábpa meghalt. A rendőrség kutatja a kilétét.

Next