Népszava, 1927. április (55. évfolyam, 74–97. sz.)
1927-04-29 / 96. szám
1927 ápril Befejezték a francia szocialista párt XXIV. országos kongresszusát. A párt teljes cselekvési szabadságot biztosított magának. (A Népszava párisi tudósítójától.) A francia szocialista párt XXIV. országos kongresszusa, amely a húsvéti ünnepek alatt Lyonban folyt le, a lehető legszebb keretek között nyert befejezést. " A kongresszuson amint azt múltkori cikkekben jeleztük, Renaudel elvtárs javasolta az eddigi taktika föntartását. Ezzel szemben Paul Faure elvtárs egy közbevető indítványttett, hogy a párt cselekvési szabadságát tartsa fönn, míg Bracker Ziromsky a polgári blokkal való teljes szakítást indítványozta. Akkori cikkünkben jeleztük már, hogy ezzel a politikával a francia szocialista párt teljesen a baloldal vizeire kerülne és politikájának súlypontját a kommunista párttal szimpatizáló elemek befolyásolhatnák. Váratlanul sem a jobboldal, sem a baloldal nem győzött a kongresszuson, hanem a mérsékelt elemek vitték el a győzelmet és a szavazás eredménye is világosan mutatja, hogy a francia szocialista párt megbízottai nem engedik magukat ,a legszebb bolsevista jelszavaktól sem a negáció politikájára, leszorítani és így Bracket Ziromsky 774, Manzin jobboldal 185 és Paul Faure középoldal 2352 szavazatával a francia szocialista párt a történelmi fejlődés törvényeit tekintetbe vevő határozatával biztosította magának a szabad fejlődés útját. Az elfogadott határozati javaslat, amely a hosszú viták eredménye volt, mindezeket az eshetőségeket és viszonyokat szigorúan tekintetbe veszi. Nem gazsulál sem jobbra, sem balra. A határozati javaslat elismeri, hogy a változott viszonyokra való tekintettel, a párt politikája korrekcióra szorul. A tapasztalatok, amelyeket a baloldallal (polgári)való együttműködés közben szereztek, ugyanezt bizonyítják, de egy pártnak tevékenységét mindig azok a körülmények szabják meg, amelyek egy ország politikájában mutatkoznak és amelyek így szorosan összefüggnek az akcióval magával. határozati javaslat világosan megszabja a baloldai polgári pártok elveit és megállapítja, hogy bármelyek legyenek is egy baloldali polgári párt időbeli elvei, azok mindig konzervatívpolitikát folytatnak. A polgáripártok- utópikuis eszmék megvalósítására törekszenek" és egyetlen céljuk: megmenteni a polgári társadalom eddigi kereteit. Társadalmi eszméje- tolsáda hamis," de -máskép cselekedni nem tud és csak természetes, az ellentétek békés úton való eltávolítása útján — és éppen ebben rejlik a lehetetlenség — akarja lehetővé tenni a polgári társadalom konzerválását. A kongresszus azonban éppen azért nem állhat a teljes negációja álláspontjára és semmiféle célravezető eszközt nem adhat ki a kezéből és ha a polgári pártokkal való együttműködés a szocialista pártra bármely eredményeket biztosíthat, azt nem lehet és nem szabad könnyelműen odadobni. A határozati javaslat körülírja a szocialista párt és a kommunista párt egymáshoz való viszonyát. A párt szükségesnek tartja annakmegállapítását, hogy a proletáregység megteremtését maga a szocialista párt viheti keresztül nemzetközi határozatok szigorú betartása mellett és annak aláhúzásával, hogy a bolsevista koncepció nem alkalmas a szocialista eszmék megvalósítására. Ilyen körülmények között a francia szocialista párt nem szűnik meg azt hangoztatni, hogy minél élesebben álljanak ellent a bolsevista agitációnak. A francia szocialista párt nem fogja követni azokat a gyalázatoseszközöket, amelyeket ellene a bolsevista párt alkalmaz, de megtart velük minden organikus összeköttetést, hogy így megnehezítse azok munkáját, akik mindenáron szét akarják szabadltani a proletárság egységét. Ezt a határozati javaslatot a föntebb föltüntetett szavazatok számeredményével biztosította a kongresszus. Az egység ezzel teljesen helyreállt a pártban. K. W. B. SZERKESZTŐI ÜZENETEK M^ IIIIII Hill S. I... Szigetmonostor. Igen. — ..Biblia." Vigye be a •Népszava-könyvkereskedésbe (VII. Erzsébet-körut 35), ahol útbaigazítják. — „Ventego." Nagyon kezdetleges. — G. M., Budafok. Meleg, közvetlen, sorai jól estek. Kár, hogy elkésetten érkezett. — W., Páris. A „T. H."-nak szánt riportot nekünk küldte. Továbbítsuk? .... — P. István, Vác. A Szocializmus pártunk kiadásában jelenik meg, : szerkesztősége és kiadóhivatala ugyanott van, ahol a Népszaváé, Budapest, VIII. f.Honti-utca 4. Minden hónap elsején jelenik meg, az előfizetése negyedévre 3.30 P. egy számára 1.20 P. — U. I., Kondoros. Éppen a levelében említett okok miatt nem célszerű a köszönetnyilvánítás közzététele. — D. L., Kispest. A gondolat jó, a kivitel gyönge. Terjesszük a bukássajtót! TŐKÉ ÉS MUNKAi Festőmunkások sztrájkja a fővárosban. Az Első Magyar Gazdasági Gépgyár festőmunkásai — számszerint 25-en — csütörtökön abbahagyták a munkát. A munkások ugyanis e hó 20-án beadvánnyal fordultak az igazgatósághoz, hogy a 60 filléres órabéreket javítsák meg és állítsák vissza a régi béreket, amelyeket indokolatlanul redukáltak. A Vasműveknél szerdán tárgyalták a munkások kérelmét és az igazgatóság nem mutatott hajlandóságot a kívánságok teljesítésére és ahelyett akkordmunkát ajánlott föl a munkásoknak. Ezzel már kísérleteztek máskor is és az akkordmunka a legnagyobb megerőltetés mellett sem eredményezett a munkásoknak semmit. Miután a munkások helyzetükön másképen segíteni nem tudtak, sztrájkba léptek és igazságuk tudatában bizalommal tekintenek a fejlemények elé. A lengyel postatisztviselők szervezeteik révén 25%-os fizetésemelést értek el. Varsóból érkezett távirat szerint a posta- és távirótisztviselők fizetésemelési követelései a lengyel kormányt ismét súlyos probléma elé állították. Bartel helyettes miniszterelnök néhány nappal ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy fizetésemelésről szó sem lehet, amire a tisztviselői szervezetek bejelentették, hogy követeléseik elutasítása esetén általános sztrájkot kezdenek. A kormány a tisztviselők magatartásának hatása alatt szerdán végül is úgy határozott, hogy 25% -os generális fizetésemelést ad és már június 1-én a fölemelt fizetéseket folyósítja. A budai pártszervezetek kerületközi bizottsága e hó 29-én, pénteken este28 órakor a II. Kisrókus utca 19 (Kozma-vendéglő) ülést tart. A IX., X., XI. pártszervezet május 1-én kirándulást rendez a Virányosra. Találkozás reggel 6, 7 és 8 órakor a Berlini téri villamosmegállónál, vagy 9 órakor a zugligeti végállomásnál. A XVIII. pártszervezet tagjai május 1-én, vasárnap, a zugligeti Virányosra (Disznófő fölött) rándulnak ki. Találkozás délelőtt a helyszínen. •'Kispesti elvtársak figyelmébe!'A községi választók névjegyzékéből 5342 ipari munkást kihagytak. A kihagyásról szóló „Véghatározat"-ok kikézbesítését e hó 25-én megkezdték. A „Véghatározat" a kikézbesítéstől számított 15 napon belül megfellebbezhető. Minden munkás és munkásnő, aki „Véghatározat"-ot kapott, haladéktalanul jelentkezzék a párttitkárságban (Teleki utca 48), vagy az illetékes kerületi csoportban, hogy föllebbezését azonnal elkészíthessük. Senki se hagyja magát választói jogosultságától elütni! A szlovenszkói kommunista párt megteremtői visszaléptek a szociáldemokrata pártba. (A Népszava pozsonyi tudósítójától.) A szlovenszkói ipari munkásság az utóbbi időben nagy tömegekben fordul el a kommunista párttól, mert fölismerte, hogy annak harcmodora ártalmára van a munkások érdekeinek. A kommunista párt válsága azzal a nyilatkozattal érte el tetőfokát, amelyet Svetlik Károly, az úgynevezett vörös szakszervezeti központ főtitkára tett közzé a munkáslapokban és amelyben megindokolja a szociáldemokrata pártba történt visszalépését. A nyilatkozat szerint Svetlik idealizmusból lépett át annak idején a kommunista pártba, de később szomorúan tapasztalta, hogy a kommunista párt nem tűri az egészséges szakszervezeti mozgalmat, mert a béremeléseket és szociális óvóintézkedéseket károsaknak tartja, mert ezek — szerinte — hátráltatják a világforradalmat. A nyilatkozat beismeri, hogy a régi szociáldemokrata szakszervezetek helyes úton járnak és a munkások érdekeit szolgálják. Svetlikkel egyidőben Teska, a vörös famunkásszövetség elnöke és Breszenszky János, a turócszentivártoni kommunista párt elnöke is visszalépett a szociáldemokrata pártba. Az egységes munkásfront kialakulásának üdvös hatása már a legutóbbi üzemi tanácsi és községi választásoknál is tapasztalható volt. i A negkivál. A VIII. pártszervezet végrehajtóbizottsága e hó 29-én, pénteken este 148 órakor (VI, Váci út 58, Fások) ülést tart. XX. pártszervezet végrehajtóbizottsága e hó 30-án, szombaton este 7 órakor a szokott helyen ülést tart. Az „R."-csoportok végrehajtóbizottsága e hó 29-én, pénteken este órakor a szokott helyen ülést tart. A rákospalotai pártszervezet végrehajtó bizottsága május 2-án, hétfőn este a szokott helyen ülést tart. NÉPSZAVA Értesítésen. A XIX. pártszervezet 2. csoportja hivatalos óráit ezentúl minden vasárnap délelőtt 10 órától 12 óráig a Práterutca 68. szám alatt levő Török-féle vendéglőben tartja. A XXI. pártszervezet 5. csoportjának vezetősége értesíti az elvtársakat, hogy május 1-én a Soroksári út 110. szám alól (Szarka-vendéglő) a Soroksári-út 104. szám alatt levő Áron Bernát-féle vendéglő külön helyiségébe költözik. Hivatalos órák minden kedden este 7-9-ig és vasárnap délelőtt 10-12 óráig. 15 SZAKMOZGALOM A cipőfelsőrészkészítők szakosztálya e hó 29-én, pénteken, a VII. Dob utca 90. szám alatti új helyiségébe költözik. A mintakészítők szakegyesületének vezetősége fölhívja az egyesület munka nélkül levő tagjait, hogy az 1927. évi május 1-én esedékes házbérsegély folyósítása végett a tagsági könyvüket az egyesület irodájában e hó 29-ig adják le. A Famunkások Szövetségének központi vezetősége május 2-án, hétfőn este 7 órakor a szokott helyen ülést tart. Az ipari munkáltatók nemzetközi kongreszszusa. Az Ipari Munkáltatók Nemzetközi Szövetségének ez idei kongresszusát május havában tartják Zürichben. A svájci munkáltatók lapja a szövetség történetéről és céljáról a többi között ezeket írja: „Már a világháború előtt bizonyos közeledés történt a különböző országok munkáltató szövetségei között. De a háború félbeszakította az erre irányuló fáradozásokat. A normális viszonyok helyreálltával azonban annál erőteljesebben nyomult előtérbe ez a vágy. A washingtoni első munkaügyi konferenciára a munkások képviselői tömör sorokban vonultak föl. E fölvonulásnak a Nemzetközi SzakszervezetiSzövetség adott súoyt és tekintélyt. A munkáltatóknak ekkor még nem volt nemzetközi szervezetük és így nem is tudták egységesen megvédeni érdekeiket. A munkáltatók ezen okulva, már Washingtonban elhatározták, hogy nemzetközi szervezetet alakítanak, ami néhány hónappal később Brüsszelben meg is történt. A munkáltatók nemzetközi szövetsége elsősorban ama kérdéseket tanulmányozza, amelyek a nemzetközi munkaügyi konferencián tárgyalásra kerülnek, vagy a Nemzetközi Munkaügyi Hivatalt foglalkoztatják." A munkáltatók nemzetközi szövetségében ez idő szerint 25 ipari állam vállalkozói és munkáltatói egyesülnek. A nemzetközi titkárság székhelye Brüsszel. A titkárság mellett egy végrehajtó választmány működik, amelyben a fontosabb tagállamok, képviselői, foglalnak helyet. A zürichi kongresszus a munkáltatók általános érdekeire vonatkozó kérdések mellett a legközelebbi munkaügyi konferencia napirendjét is tárgyalni fogja. Munkaselőadások. A Bánóczi-szeminárium ma este a közgyűlés miatt elmarad. A szeminárium hallgatói hétfőn este 7 órakor a központi párttitkárságban jelenjenek meg. A Beketow-cirkusz igazgatósága 50%-os jegykedvezményt nyújt a szervezett munkásság részére. A jegy váltására jogosító utalványok a párttitkárságban (VII, Erzsébetkörút 41, I) kaphatók. Április 29-én, pénteken este 11 órakor: Az V. pártszervezetben: Betiltották! A XIX. pártszervezetben: Betiltották! Április 30-án, szombaton este 17 órakor: Az asztalosoknál (IvIII, Népszínház utca 16, I), dr. Braun Soma:„Upton Sinclair." Május 2-án, hétfőn este 17 órakor: A szabóknál (VII. Almássy-tér 2), Földes Gábor: „A francia forradalom hatása." Az asztalosoknál (VIII. Népszínház-utca II, I), a Magyar Vöröskereszt Egyesület rendezésében egészségügyi előadás: „A nemi betegségekről." Férfiak részére. Május 3-án, kedden este 18 órakor: A IX. pártszervezetben (VI. Király utca 52, Éttermiek), Bresztovszky Vilma: „A munkásmozgalom és a nők." A XIII. pártszervezetben (VII. Kertész utca 22), dr. Riesz István. ..Az olasz szocializmus és faseizmus." A XXII. pártszervezet 8. csoportjában (X. Somfa utca 6, Németh-vendéglős, dr. Révész Mihály: „A bécsi szocialista községi politika." SZÍNHÁZAK — Pénteken, április 29-én: Kezdet Operaház — — — — —• Tosca (A. bérlet, 27) 7 Nemzeti — — — — A fehér szarvas 7 Kamara Színház — — _ Nem lehessen tudni Városi — - - — — mm Lohengrin 348 Víg — — — —. — — mm Nem nősülök 1-18 Magyar — — — — — —, Csókról-csókra Király mm A csárdáskirályné %8 Fővárosi Operettszínház — A zebra 9 Belvárosi — —— Az ügyvéd és a férje a 8 Andrássy-iti Színház — .— Az utolsó lord H9 Terézkörúti Színpad — Nagy Endre, Salamon Béla Via Royal-Orfeum — — — — Néger arisztokraták 8 Felelős szerkesztő és kiadó: Szabó Imre. Világvosság-könyvnyomda rt., Budapest, VIII. Conti utca 4. Műszaki igazgató: Deutsch D.