Pesti Hírlap, 1914. szeptember (36. évfolyam, 212-241. szám)
1914-09-08 / 219. szám
ellenség vasúton érkezett tetemes segélycsapatokat vonultatott föl. A Kesztranek altábornagy parancsnoksága alatt álló hadseregcsoportunk azonban az oroszoknak egy erős támadását véresen visszaverte és a harcokban hatszáz foglyot ejtett. Az északi szintéren tehát, Lublin alatt, nem pihennek a fegyverek. Valahányszor megcsördülnek, új diadalok lelkesítő ütemét verik ki a szívünkben... * Az orosz harctérnek egy érdekes szenzációja érkezett az éjjeli órákban: a novosielicai ütközet után sok orosz katona román területre lépett. Az orosz katonákat Romániában lefegyverezték. Románia semlegességének számunkra megnyugtatóbb jelét képzelni sem lehet. * Egy harmadik nagyfontosságú hír is érkezett ma az orosz harctérről: a németek még augusztus 29-én megszállták Radomot. Radom helyzete a Visztula balpartján megfelel Lublinénak, a moha a Visztula jobbpartján fekszik. Körülbelül ugyanolyan messze van a galíciai határtól, mint Lublin. A háború kezdetén a mi csapataink egyszerre indultak el a Visztula két partján, Lublin és Radom felé, csakhogy Lublin ostroma előtt, mint a jelentés mondta: „Dankl magához vonta a Radom felé haladó erőket". Úgy látszik, ezeknek helyét foglalták el most a németek. . ..A német birodalmi kancellár az amerikai közvélemény számára tájékoztatót írt, melyben Vilmos császár békeszeretetét és Anglia perfid harckeverését ékes, meggyőző szavakban tárja az Unió elé. A német becsületesség és morális érzés egész súlyával csap le Angliára, mely a szabadság és jog előharcosának jelmezében szeret tetszelegni s ezalatt kezet fog a legborzalmasabb deszpotizmus képviselőjével, Oroszországgal s nem átallja a fehér fajok kulturközösségét meggyalázni azzal, hogy Japánt rablóhadjáratra ösztönzi Kiaocsan ellen, hogy továbbá az afrikai négereket föllázítja a német gyarmatokon s hogy végül a hazugságok áradatát indítja meg a sajtóban a németek kegyetlenkedéséről. Németország végső győzelmét és igazságát ugyan a legnagyobb hazugságok sem lesznek képesek elhomályosítani, — írja a birodalmi kancellár, de azért szükségesnek látja, hogy az Uniót már most meggyőzze az angol hadviselés bestialitásáról és pedig nemcsak szavakkal, hanem egy kis csomaggal is, melyet tájékoztató írásához mellékelt. A birodalmi kancellár elküldte Amerikának eredeti csomagolásban azokat a dum-dum golyókat is, melyeket a franciák és az angolok használnak a németek ellen a civilizáció szent nevében. « A francia újságok s közöttük már a „Temps" is — mint ahogy azt a nyugati harctérre küldött haditudósítónk a minap jelentette — arról kezdettek írni, hogy Franciaország külön békét is köthet Németországgal, Anglia és Oroszország megkérdezése nélkül. Úgy látszik, a francia közvélemény szószólóinak ez a nyugtalankodása is siettette azt, hogy Londonban az entente diplomatái nyilatkozatot írjanak alá, melyben a közös békekötésre tesznek kölcsönös ígéretet egymásnak. Ezzel a londoni nyilatkozattal egyébként vezető helyen foglalkozunk. ... A francia kormány úgy vonult be, oly mélységes csendben Bordeauxba, mintha már a saját temetését kísérte volna. S ezalatt Páris is készül a maga temetésére. Egy vegyésztanár cikket ír arról, hogy ne dobják a szemétre a csonthulladékokat, mert a friss állatcsontnak foszfát, káli és nitrogén-tartalmában nagy a táplálékerő! A szocialisták azonban, úgy látszik, nem akarnak berendezkedni ilyen életre: ma híre jött annak, hogy a francia szocialista párt kettészakadt. Ezalatt a harctéren a németek újra hevesen ostromolják Belfort-t és elfoglalják a belga Termonde-t, úgy, hogy Antwerpent most már két irányból, Mecheln és Termonde irányából támadhatják. A tengerparti Boulogne-t maguk a franciák ürítik ki, a calais-i prefektus pedig hirdetményt tesz közzé, melyben a lakosságot arra inti, hogy ha a németek megjelennének, ne meneküljön. Úgy látszik, a barbár németek a békés lakosság ellen mégsem használnak — dum-dum golyókat. Anglia alkonya. Irta: SZÁSZ ZOLTÁN. Ez a háború Angliára nézve az összes viaskodó nagyhatalmak érdekeihez viszonyítva is a legsorsterhesebb. Nagybritannia számára ez a hábború majdnem biztosan fordulópontot jelent, míg se Franciaország, se Németország számára, sem pedig reánk nézve, hallatlan horderejűsége mellett sem ilyen nagy jelentőségű. Franciaország fejlődésének vonala hetven-hetvenegyben tört meg végzetesen, most legfölebb egy győzelem, tehát valami, ami immár kizártnak tekinthető, idézhetne elő számára jelentősebb fordulatot. A vereség, melyben majdnem kétségtelenül része lesz, csak erősíteni fogja azt a hanyatlási irányzatot, melyre ha a francia nemzet nem is, de a francia állam hetvenegy óta reátsodródott. Hetven előtt Franciaország az első szárazföldi nagyhatalom volt, a mostani háború le fogja szorítani a negyedik, sőt esetleg még az Olaszország után jövő, az ötödik helyre. Németország viszont nagyszerű diadalaival s előrelátható győzelmével szintén csak a már megkezdett negyvenéves irányzatban marad; még a levezetés is csak a stagnálást jelentené számára, nem irányvonalának lekonyulását. Ellenben Anglia! Itt igenis egy lekonyulást, egy fejlődési irányvonal lefelé törését, egy elsőrendű hatalmasság fényének alkonyodhat fogjuk tapasztalni. Bárhogy bontakozódjék ki Nagy-Britannia új helyzete a háborús bonyodalmaikból, bizonyos, hogy a splendyd isolation-nak s a vezető világpolitikai helyzetnek egyszer s mindenkorra vége lesz.. Mert még ha győzne is Oroszország — ez persze tisztán csak elméleti föltevés — még akkor is Anglia nagysága fog csorbát szenvedni: régi, s csak a legutóbbi időben baráttá szelídített vetélytársa, kerülne ezzel a világ ormára, ami Angliára nézve megint barátból vetélytárssá tenné Oroszországot. Ha pedig Németország s a monarchia győz, akkor Anglia, ha nem is letiportan, de mindenesetre presztízsben is valóságos hatalomban megfogyatkozva fog a küzdelemből kikerülni. Bizonyos tehát, hogy Anglia csillaga halványul, ha talán nincs is még gyors lebukóban. Nem akarom most e hanyatlás politikai előzményeit s várható formáit részletezni. Különben is, ha csak az angol állam fölött sötétednék a mostani politikai konstellációk közepette a láthatár, akkor merészség volna hanyatlásról beszélni. Lehet azonban ezt igenis tenni azért, mert az egész angol társadalmi élet, az angolság szellemi és társadalmi élete az utóbbi időkben oly változásokon ment át, melyek ezt a szót alkalmazhatóvá tesziik. Persze nem szabad a hanyatlást abban a regényes és tragikus formába fölfogni, amilyenként előttünk a császári Róma, sőt akár csak a mai Franciaország hanyatlása lebeg; a kultúrnépek hanyatlása különben sem olyan gyászos és gyötrelmes, amilyen például egy barbár nép leigáztatása egy másik által, s gyakran nem is jár az illető ország boldogságmennyiségének csökkenésével. Ha tehát egy nemzet hanyatlásáról beszélünk rs, gondoljunk mindig arra, hog sok szempontból ennek a nemzetnek nem kell a sülyedés képét nyújtani. Anglia nagyságának s emelkedésének alapja elsősorban földrajzi helyzete volt. Szigetország volta, valóban splendid isol a Ilonja, tette őt naggyá. Ez fejlesztette elsősorban tengerész- és kalmár néppé az angolt s ez tette lehetővé, hogy az európai szárazföld háborús viharai inkább csak meglegyintették, semmint feldúlták volna földjét. E kivételes helyzet eredményeként Anglia hamarabb fejlődött ki nagyarányú kapitalista társadalommá, mint bármely más európai nagyhatalom s kevésbbé vált katonai állammá, mint bármely szárazföldi nagyhatalom. Herbert Spencer, a nagy angol bölcsész, mutatott reá körülményesen az ipari s a katonai társadalmak ellentétére, az iparinak adván a fölényt. Ez az alapvető szociológiai gondolat kétségtelenül Anglia s a szárazföldi államok nagy ellentétének szemléléséből fakadt. Angla, egészen az északamerikai Unió feltűnéséig, típusa volt az ipari államnak, melyben a hadsereg s a katonai szellem egészen mellékes jelenségekké csenevészedtek. Nagyszerű flottája, mint minden flotta, inkább pénzt von el tőle, mint emberanyagot; az volt épen Anglia szerencséje, hogy az ő igazi katonai szerszáma, a flotta, sokkal inkább gépek gyülekezete, mint magának a népnek a harci szervezete. Anglia tehát egészen mostanáig élvezhette azt a csodát, hogy a fegyverek alatt roskadozó, az utolsó épkézláb emberig katonáskodásra kötelezett népek közepette meglehetett általános védkötelezettség nélkül. Az angol embr életéből nem foglalt le a katonaság egy vagy kettő, sőt három évet s az angol ember csak tekintélyes javadalmazás igérésével csábítható, de semmi körülmények közt nem kényszeríthető arra, hogy kitegye magát a harctéri halálnak. Az angol népnek ez a sajátos földrajzi,,, gazdasági és politikai helyzete aztán kihatott az egész angol nép testi és szellemi mivoltára. A magas anyagi színvonal, párosulva persze éghajlati s faji okokkal, fedeztette föl mintegy elsőkként az angolokkal a sport, a testkultúra, az egészség és tisztaság ápolásának fontosságát. E kedvező helyzet tette lehetővé azt is, hogy az angol lélekben kicsirázhatott bizonyos bensőséges és meglehetősen babonamentes vallásosság s e mellett a gondolatszabadság és tudományos kutatás PESTI HÍRLAP 1914. szeptember 8., kedd. szerbek nam veresége A Magyar Távirati iroda jelenti: A sajtóhadiszállás parancsnokságáról a következő jelentés érkezett: A hadsereg főparancsnoksága szeptember 7-én a következő parancsot adta ki: Örömmel tudatom, hogy egy mintegy négyezer főnyi szerb csapat, amely Mitrovicától keletre területünkre betörést kísérelt meg, fogságunkba esett. Ez alkalommal a Délvidéken levő derék csapataink szerb hadiszert is zsákmányoltak. Mindez haladéktalanul az összes csapatokkal közlendő. Frigyes főherceg, gyalogsági tábornok. Frank tábornok jelentése a mitrovicai győzelemről. Zágrábból jelentik a Magyar Távirati Irodának. Az országos kormány sajtóirodája a következő hivatalos jelentést közli. Tegnap, szeptember 6-án, a szerb Timok-hadosztályt, mely Mitrovica mellett lépett át a Száván, az osztrák-magyar csapatok nyomban szétszórták. Aki az ellenség közül nem esett el, azt elfogták. Csapataink eddig ötezer foglyot ejtettek és sok hadiszert zsákmányoltak. Frank, gyalogsági tábornok. Szerb-montenegrói kooperáció. Róma, szept. 7. Az Agence Italienne híradása szerint, Jankovics szerb tábornok két szerb alezredessel Montenegróba érkezett a szerb-montenegrói kooperáció vezetésére.