Pesti Hírlap, 1914. október (36. évfolyam, 242-272. szám)
1914-10-02 / 243. szám
Budapest, 1914. XXXVI. évfolyam, 243. (12,483 ) szám. Péntek, október 2. ELŐFIZETÉSI ÁRAK :Egész évre ^ 12 K — f Félévre 16 „ — „ Negyedévre 8 „ — „ Egy hóra! „ 80 » Egyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvaron 12 t. Az apró hirdetésekre vonatkozó minden tudnivaló a VO-ik oldalon olvasható. SZERKESZTŐSÉG : Budapest, Váci-körút 78. Telefon 26—15. KIADÓHIVATAL: Budapest, Váci-körut 78. Telefon 26—40. FIÓKKIADÓHIVATAL: Budapest, Erzsébet-körút 1 Telefon: József 52-96. A pesszimistákról. Irta: GRÓF APPONYI ALBERT. Hála Istennek, nincsenek, túl sokan, de belőlük egy is egygvel több, mint amennyi kellene. Egy is rontja a levegőt abban a körzetben, amelyben megnyilatkozik, egy is bénítja a nemzet erkölcsi erejét valamely ponton; egy is több kárt okoz, mint amennyiért Isten és ember előtt felelhet. A legenyhébb felfogás is csak annyit mondhat róluk, hogy: Uram, bocsáss meg nekik, nem tudják, mit cselekesznek. Önmagában is csúf látvány egy nemzet, amely, midőn hős fiai a csatatéren létéért harcolnak, mást érez, mint azt az elszánt akaratot, hogy győznünk kell, mást mutat, mint terhetlen önbizalmat, mint örömteljes elfogadását azoknak az áldozatoknak, amelyek a háborúval járnak, mint elismerést és szeretetet és magasztalást véreinek hőstettei iránt. De ez al csufság még hozzá nagyon ártalmas és, ha terjedne, pozitív veszélyt rejtene. Hiszen azok a harcosok, akik most vonulnak a csatatérre, ebből a milieuből kerülnek ki és annak a társadalmi hangulatnak hatása alatt állanak, amely harcba vonulásuk idején uralkodik. És ugyan mit várhatunk tőlük, hogyha nem a győzelem biztos hitének suggesziójával indulnak a legfőbb megpróbáltatás felé, hanem telefozíva egy csüggeteg, gáncsoskodó dekadens társadalom beteges szellemi kigőzölgéseivel? Nem frázis, hanem fogható valóság az a tétel, hogy a második védelmi vonal maga a nemzet, annak anyagi és erkölcsi ereje. Katonáink azt a szellemet fogják a harctéren érvényesíteni, amelyet innen magukkal visznek; ezt pedig tőlünk kapják, édes mindnyájunktól, tőled egyetemi tanár, tőled plébános, tőled külvárosi szatócs, sőt még tőled is kávéházi stratéga és politikai magántudós. Nem adnánk nekik, ugyebár, mérgezett ételt vagy italt, tehát ne lássuk el őket mérgezett lelki táplálékkal sem. A legszebb a dologban pedig az, hogy a fejét néhol felütő pesszimizmusnak a világon semmi tárgyi alapja nincs. Aki hidegen mérlegeli a tényeket a maguk nagy vonásaiban, az megállapíthatja, hogy minden lényeges jelenség a legszebb reményekkel biztat. Ezt nemcsak ma mondom, mikor az újra megkezdett offenzíva, mégpedig német szövetségesünkkel kombinált offenzíva, kézzelfoghatólag bizonyítja haderőnk töretlen erejét; ezt mondtam akkor is, amikor a számok túlsúlya ideiglenesen defenzívába szorított. Mondtam pedig a józan ész sugallata szerint, midőn láttam, hogy a defenzív elhelyezkedés, a túlerős ellenség szeme láttára, minden komoly háborgatás nélkül ment végbe. Az egész katonai helyzetnek ez a tény adja meg a jellemzést, a többi mind mellékes. Az ellenség ideiglenes területi terjeszkedése a mi földünkön lehet igen kellemetlen, de mindaddig irreveláns, míg hadseregünk ereje intakt marad. Nem a hadjárat döntő tényeiből, egészen más forrásokból táplálkozik a pesszimizmus. Okai lélektaniak; nem a logika, hanem a pszichológia adja meg magyarázatát. Első lélektani forrása a hiúság. Pesszimistának lenni bizonyos fölényt látszik megállapítani. Az a jámbor optimista egy naiv együgyű lélek, amely mindent elhisz, amit a hivatalos tudósítások vele elhitetni akarnak, amely nem képes a kritikára, az önálló ítéletre. Én, pesszimista, lemosolygom az ilyen kiskorúságot; én mélyebben látol bele a dolgokba, én önálló tájékozottsággal bírok és tudon, amit tudok; engem nem vezetnek félre, engem nem visznek bele indokolatlan rajongásokba. Szóval: én okosabb vagyok, vagy legalább annak akarok látszani. Ez a pose nagyon olcsó és igen kevés igazi szellemi fölény kell annak megszerzéséhez, épp ezért sokakat vonz és sokaknak hozzáférhető. Több jóhiszeműséggel táplálkozik a peszszimizmus egy második forrásból, egyes harctéri epizódokra vonatkozó elbeszélésekből, itt valakinek hozzátartozói vagy ismerősei a csatáknak olyan pontján állottak, ahol baj volt, ilyen pedig a leggyőzelmesebb hadműveletek körében mindig van. Vagy pedig sokat hall valaki azokról az irtózatos nélkülözésekről, fáradalmakról, szenvedésekről, amelyek a háborútól elválaszthatatlanok. Ezekkel megtelik a lelke, elveszti a látóképességét, vagy legalább az arány érzékét a hadműveletek döntő tényeivel, az események nagy vonásaival szemben és jajveszékeléssel kürtöli be azt az egész tájékot, amerre szava hallható. Mit neki Dankl és Auffenberg győzelmei, mit a hadsereg zavartalan elhelyezése az új hadállásokba, töretlen erejének ez a kézzelfogható bizonyítéka: ő csak azt látja, csak azt érzi át, hogy ez a csapattest borzasztóan szenvedett, hogy amaz visszaszoríttatott, hogy itt katonáink két napig nem kaptak enni stb. stb. Ezekből a mindenesetre részvétet érdemlő mellékjelenségekből táplálkozik hangulata, ezeket projiciálja az egésznek megítélésére. Itt azonban most mindenesetre hibás lelki irányzattal van dolgunk. Az a készség, melylyel sokan teleszívják magukat minden kedvezőtlen részlet híreivel, minden kínos benyomással, sőt minden kellemetlen pletykával és viszont vízhatlanok tudnak lenni minden biztató jelenséggel, minden örvendetes tudósítással szemben, megzavart lelki egyensúlyra mutat. Olyan ez a lelki állapot, mint hogyha valaki egy kristálytiszta vizeket hömpölygető patak mellett áll, de nem abból merít magának italt, hanem egyes pocsolyákból, melyek a patak mentén keletkeztek. A szomjúságnak e perverzitásához hasonló az a mohóság, amelylyel némelyek mindent befogadnak, — és csakis azt — ami nyomott hangulatot szülhet. Honnan ez a lelki ferdeség? Lehetnek néha physikai vagy pathologiai okai. Hisz vannak szervezetileg csüggeteg emberek, vannak feketemájúak, epések és rémlátók. De sokszor van mögötte valami, amit nem tudunk vagy legalább magunknak be nem vallunk, amit azonban ki kell húzni a napfényre, hogy mi mindnyájan, akik jóhiszeműek vagyunk, azt leküzdjük. Ez a valami némelyeknél az a mélyen gyökerező bizalmatlanság intézményeink iránt, mely a politikai bizalomnak takarója alatt is nagyon el van terjedve és onnan, ahol indokolt,átvitetik oda is, ahol indokolatlan. Ez a valami másoknál talán a közállapotokkal való általánoselégedetlenségnek, mondjuk, az ellenzéki szellemnek öntudatlan kihatása a mai problémák megítélésére. Öntudatlannak mondom, mert ebben az országban minden ellenzéki ember a nemzet e nagy önvédelmi harcának és e harc minden vonatkozásainak tekintetében félretette mindazt, ami magyar embert magyar embertől elválaszt. Ki tovább ment, ki tartózkodóbb maradt a kormányzattal való tényleges közreműködésben, de egyek vagyunk abban a legális elhatározásban, mely a világot bámulatba ejtette, mely egy rettenetes belviszálynak közepette meg tudta teremteni a nemzet erkölcsi egységét és meggyőződésem szerint annál közelebb fog vinni nemzeti ideáljaink megvalósításához, minél tömörebb, minél világraszólóbb e nemzet egységes erőfeszítése és diadalmas érvényesülése. Itt tehát nincs hiba. Ellenzéki pártjaink ifjúsága ott küzd a csatamezőn, babérokat szerezve nemzetünknek; az öregek fiaikat küldik oda, zúgolódás nélkül, hazafias lelkesedéssel. Egy hang sem árulja el, hogy itt valaha ellentét volt és bizonyára megint lesz. Egy szív, egy lélek, egy akarat, ilyen ma a magyar nemzet, ilyennek kell lennie és hogy ilyen maradjon, ezen működünk közre mindnyájan, utógondolat nélkül. És mégis, az emberi lélek rejtekeiben ha öntudatlanul működnek tovább a megszokott érzelmek, amelyeket pedig erre az időre őszintén el akartunk hallgattatni. Más alakot öltenek, mert minden kísértés ravasz és irakiuniformisban jár, hogy felismerhető ne legyen. Így a kritika vagy az elfojtott fronderkedése megszokottsága, a lappangó ellenszenvek, a is ingerlő visszaemlékezések stb., mindezek a dolgok, amelyeket ma ki akarunk küszöbölni, valahogy öntudatlanul befolyásolják lelki fogékonyságunkat, oda irányítva azt, ahol gáncsolni lehet, ahol előző ítéleteink megrősítését találjuk. Finom lélektani beszivárgások ezek, amelyektől a legjobbak sincsenek megkímélve és amelyeken csak a lelki nagyság diadalmaskodhatok teljesen. Igenis, a lelki nagyság. Ámde ez a nagyság ma kötelező. Legyünk nagyok ezekben a nagy időkben, mert csak általunk lehet nagy a nemzet. Amit tettünk, tegyük meg egészen; ami érzelmi áldozatot a haza oltárán hoztunk, azt ne vonjuk vissza apránként. Nem mentség az, hogy mások így meg ugy tesznek, kiki szavatoljon magáért és ne gondolja senki, hogy alákerül, mert tökéletesebben győzi le magában az önösséget. Kisérjük éber figyelemmel lelkünk minden megmozdulását és kérlelhetlen erélylyel irtsunk ki magunkból mindent, ami kicsinyes; a kicsinyesnek fogalmát pedig a kockán forgó nemzeti létérdekhez való arányítás állapítja meg. Ott a csatamezőn most nem egyes előnyök megnyeréséről vagy egyes hátrányok elszenvedéséről van szó, amelyekkel vagy amelyek nélkül megélhetünk. Nem, most a nemzeti lét és nem lét kérdése körül foly a harc. Ha legyőzetünk, akkor a históriai Magyarország- A Festi Hírlap mai száma 20 oldal.