Pesti Hírlap, 1914. október (36. évfolyam, 242-272. szám)
1914-10-30 / 271. szám
2 PESTI HÍRLAP 1914 október 30., péntek lett igazodnia a mi egész frontunknak. A szövetséges seregek centrumát, amely minden orosz támadást erőteljesen visszavert, végül a kolosszális orosz túlerő visszavonulásra kényszerítette, olyan körülmények között azonban, hogy e visszavonulás percétől kezdve az orosz sereg beszüntette a támadást. Most ellenben a helyzet ismét változik: az orosz jobbszárnyat német támadás fenyegeti, ugy, hogy az ellenség kénytelen lesz ide ujabb erőket elvonni a centrumból s ez esetben ujabb előnyomulásunk várható a Visztula irányában. Mint ebből is megállapítható, az egyesült seregek mindaddig, amíg orosz túlerőről lehet szó, a stratégia, az ész finom fegyvereivel küzdenek a nyers erő ellen és hogy a siker még fokozódjék, valahányszor erre került a sor, mindig érzékeny veszteségek érték az orosz sereget. Így történt ez, amikor csupán stratégiai fölállásunkkal eszeveszett menekülésre kényszerítettük az oroszokat és így történik remélhetőleg most is. Hogy a szárnyak harcain van a súlypont az orosz harctéren is, bizonyítja Hofer vezérőrnagy mai jelentése, amely szerint az oroszoknak Turka irányában történt több ízben megkézett támadását minden alkalommal sikeresen visszavertük. Akkor tehát, amikor a németek az orosz jobbszárny ellen támadtak, ezt a támadást a balszárnyuk támadásával igyekeztek parírozni, de, mint az eredmények mutatják, teljesen sikertelenül. Morarecca-belga harctér. Német hivatalos jelentés. Berlin, okt. 29. (Wolff-ügynökség.) A nagy főhadiszállás jelenti október 29-én délelőtt. Nieuporttól délre támadásunk lassan tért hódit. Ypresnél változatlanul áll a harc. Lillétől nyugatra csapataink jól haladnak előre. Az ellenségnek több erődített hadállását bevettük. Tizenhat angol tisztet és több mint háromszáz katonát foglyul ejtettünk és négy ágyút zsákmányoltunk. Angol és francia támadásokat mindenütt visszavertünk. A reimsi székesegyház előtt felvonult francia ütegre,, melynek tüzérségi megfigyelő állomása van a székesegyház tornyán, tüzelnünk kellett. Az argonnei erdőben több lövészárokból kivertük az ellenséget és néhány gépfegyvert zsákmányoltunk. Verduntől délkeletre heves francia támadást visszavertünk. Az ellentámadás alkalmával csapataink az ellenség főhadállásáig nyomultak, amelyet bevettek. A franciák erős veszteségeket szenvedtek. A Meseitől keletre is az ellenségnek minden vállalkozását, amelyek önmagukban véve jelentéktelenek voltak, meghiúsítottak. A nieuporti csata: Milano, okt. 29. Londonból jelentik. A csatavonal Flandriában a sok zegzug miatt mintegy száz kilométerre terjed; az angolok ezt a csatornák csatájának nevezik. A németek átkelését az Yseren azzal akarják jelentéktelennek feltüntetni, hogy az Yser és a francia határ közt levő síkságot könnyen lehet víz alá helyezni és a szövetségesek remélik, hogy a már csak tizenkét kilométernyi távolságban Fournes előtt álló németeket a területnek mocsaras és lápos, ingoványos volta fel fogja tartóztatni. Ha pedig mégis eljutnának a francia határig, akkor kinyitják a zsilipeket és így akadályozzák meg az előrenyomulástDünkirchen felé. Úgy látszik, hogy a szövetségesek minden reménységüket most már a zsilipekbe helyezik. A német ütegek összelőttek négy angol cirkálót. Rotterdam, okt. 29. Mint Londonból jelentik, Harwich kikötőjébe tegnap négy kisebb típusú angol hadihajót, nyilván könnyű cirkálót, vontattak be, amelyek többé-kevésbé súlyosan meg voltak sérülve. Azt hiszik, hogy azokról a hadihajókról van szó, amelyeket a nyugatflandriai harcban a német nehéz ütegek találtak el. A hollandi lapok haditudósítói megerősítik, hogy az angol és francia hadihajók a nyílt tengerre vonultak vissza, úgy hogy csak a kéményeik füstjét lehetett látni. A nehéz ütegek, amelyeket a németek Ostende és Westende között szembeállítottak az ellenséges flottával, olyan messzire visznek, hogy az ellenséges hadihajóknak a harcba való további beavatkozása lehetetlennek látszik. Csak arról lehet szó, hogy az angolok dreadnoughtokat hoznak, hogy azok nagykaliberű ágyúit használják, erre azonban, a német tengeralattjáró hajóktól való félelem miatt és tekintettel arra, hogy a nagykaliberű ágyukból aránylag csak kevésszámú lövést lehet tenni, aligha fogják magukat rászánni. Francia lapok a németek angolgyűlöletéről. Genf, okt. 29. — Saját tudósítónktól. — Bordeauxból jelentik. A németek végső erőfeszítésüket szemmel láthatólag Dünkirchen és Calais bevételére összpontosítják. A francia lapok azt hiszik, hogy a németek új haditerve, miután belátták, hogy Fárist lehetetlen bevenniök, Anglia ellen irányul. A francia lapok igen élénken foglalkoznak a német sajtó magatartásával, mely Franciaországgal szemben hirtelen előzékenyebbnek mutatkozik és csak az angolok iránt mutat gyűlöletet. A németek — igy vélekednek a francia lapok — azt remélik, hogy tisztességes Bölcsődal. — 1914-ből. — Irta: S. BOKOR MALVIN. .. . Nagy időkben érkezett kicsi ember, hallgass ide, dalolok neked! „A mi kis báránykánk hófehér . . ." Már mosolyogsz, ugye? Ez a kedves nótád. Örülsz neki, kacagsz, boldogan sikongatsz és kis karjaiddal repesel a Láthatatlanok felé, akik ilyenkor föléd hajolnak, csodálkozva néznek boldog, bohó életörömtől csillogó kék szemedbe és — bár ők túl vannak mindazon, ami élet és mindazon, ami öröm — együtt kacagnak veled. Jó barátaid ők neked, álmodban meg-megrengetik a kis kocsikádat, s ha magadban vagy, nem egyszer kaptalak rajta, mint beszélgetsz velük a menyország anyanyelvén .. Mi boldogok vagyunk, úgy-e, kicsi ember? Mert boldogság élni, fejlődni, növekedni, boldogság érezni, hogy szeretnek bennünket és vigyáznak ránk, boldogság minden reggel újra megtalálni azt a két szerető arcot, amelyet az Álom az este bársonykézzel, lopva, észrevétlenül csent el előlünk: bármi történjék is, nekünk boldogság együtt lenni! „A mi kis báránykánk hófehér . . ." És mégis, hófehér báránykám: most szomorú az élet. Északon és délen zúg a vihar; vihar, amelynek a menykőcsapása mind halál és amelynek a zápora véres. Ennek a szép, verőfényes egy hazának minden határán ellenségek rohannak egymásra, zord arcú emberek, akik gyűlölik egymást — talán azt sem tudják, miért. Vadak, elszántak, csikorgatják a foguBerlin, okt. 29. — Saját tudósítónktól. — A Berliner Tageblatt jelenti Párisból Krisztiánián át. Öt francia torpedónaszád angol flottával együtt bombázta a németek jobb szárnyát Egyikük, mely tíz centiméteres ágyukkal van felszerelve, a németeket öt kilométer távolságból ágyúzta A nieuporti csata kétségtelenül egyike volt a legrettenetesebbeknek, melyek valaha lezajlottak. Városokat és hidakat meghódítottak és visszahódítottak, ami nyolc ízben is megismétlődött, a legnehezebb tüzérségi harcok és szinte hihetetlenül nagy veszteségek között. A németek az egész hegyekké tornyosult holttesteken át folyton új csapatokat vezettek a harcvonalba. Hannover, okt. 29. — Seflát tudósítónktól. — A Hannoverische Kurír jelenti Hágából. A legutolsó táviratok szerint a németek az Ysercsatornát nemcsak Bixmuidennél, hanem attól távolabb délre is átlépték. Bixmuidennél, hír szerint, már több mint húszezer ember megerősített állásokba helyezkedett el, az Yser-csatorna balpartján. Kopenhága, okt. 29. — Saját tudósítónktól. — A Berlinke Tiderde harctéri tudósítója jelenti: A németeknek az Ipern-csatornán át való előnyomulása négy nap óta tart. Rousbrugge és Hondspote előtt a Calais felé vezető úton német előcsapatok állanak. kat, ádáz tekintettel izgatják egymás ellen gyilkos gépeiket, s ha már az utolsó töltényt is elpuffogtatták, ha már az utolsó lándzsa is, — amelyet talán egy földön heverő, halott bajtárs merev kezéből szakítottak ki, s ha már annak a hegye is eltompult szakadó izmokban és ropogó csontokban, akkor a tíz körmükkel rontanak rá az ellenségre és farkasordítással harapják keresztül a torkát. Aztán egyszerre csendesek lesznek sokan közülök . . . Lehunyódik a szemük, szelíden, mint a kis gyermeké, ha már kijátszotta és kipajzánkodta magát és szépen lefekszenek aludni a fagyos földre. Nem hallatszik most már az ordító mezőn semmi, csak valami halk nyöszörgés . . . Aludjatok, szegény katonák! Hozzátok is eljönnek majd a Láthatatlanok és érző szemmel virrasztanak az álmaitok felett. „A mi kis báránykánk hófehér . . Úgy, úgy, tedd össze a kis kezedet, mintha imádkoznál. A harmatgyönge kis kezek gondolattalan és szótalan könyörgését mindennél jobban hallja a jó Isten. És most nagy szükségünk van rá, hogy meghallgasson bennünket! Éjszakánkint, mikor édesen alszol, nehéz gépkocsik dübörögnek az ablakunk alatt. Sivító füttyük néha megrezdíti a lehunyt szempilláidat. És reggelre, mikor a földszinti ablakunkból a karomon ülve, átmosolyogsz a kórház komoly kertjébe, megint több a katonabácsi odaát, aki visszamosolyog rád és a bepólyált kezével még integet is neked. Sápadtak szegények, megviseltek és szomorúak még akkor is, amikor mosolyog a szemük. Aki ott járt, ahol ők és aki azt látta, amit ők láttak, az soha életében nem fog többé féktelen hangossággal, szívé- ből nevetni. A gránátok dörgése holtig is zúgni fog a fülükben, egy-egy mellettük elhullott, kedves bajtárs képe örökre lefotografálódott a szemük érzékeny lemezére. Egyiknek a feje, másiknak a lába van vastagon bekötözve, puha fehér muszlimnal, olyiknak nem is látszik kar a bágyadtan lelógó kabátútjából . . . Honnan jönnek ezek, hófehér báránykám, jaj, honnan jönnek ezek? És mégis: ezek még a boldogok közöttük. Hiszen újra látják azt, ami legszebb az életben: hazájuk földjét, az irgalom szépségét és egy kis gyermek ártatlan mosolygását. Gondolatban már elbúcsúztak mindettől és leszámoltak vele, hogy ott maradnak, ahol afányi társuk, csatatér földet táró, vergődő, jajgató haldoklóinak, csatatér közös sírba temetett halottainak nagy seregében . . . Ezek a szegények, ezek a megsiratni valók . . . Anyák, anyák, ki érzi át azt, amit most ti szenvedtek? Csak az érzi át, aki arra gondol, hogy e rémes, eltorzult, még halálukban is dühtől tajtékzó halottak egykor, nem is olyan régen talán, kicsi gyermekek voltak, akik harmatgyönge karocskával öleltek, akik puha, rózsás ajakkal mosolyogtak, akit bölcsődallal altattatok és akit a testetekkel óvtatok még a hűvös szellőtől is . . . „Az én kis báránykám hófehér . . ." Hogy nyargal a vihar a Kárpátok felett! Kössük kössük a meleg ruhát szegény katonáknak. Anyjuk vagyunk mindannyian: oltalmazzuk a mi fiainkat . . . Talán húsz év múlva, hófehér báránykám, a te kezedbe is odaadnak egy nehéz, szuronyos puskát. Ebbe a bársonyos kis kézbe.