Pesti Hírlap, 1914. október (36. évfolyam, 242-272. szám)

1914-10-30 / 271. szám

2 PESTI HÍRLAP 1914 október 30., péntek­ lett igazodnia a mi egész frontunknak. A szö­vetséges seregek centrumát, amely minden orosz támadást erőteljesen visszavert, végül a kolosszális orosz túlerő visszavonulásra kény­szerítette,­ olyan körülmények között azonban, hogy e visszavonulás percétől kezdve az orosz sereg beszüntette a támadást. Most ellenben a helyzet ismét változik: az orosz jobbszárnyat német támadás fenyegeti, ugy, hogy az ellenség kénytelen lesz ide ujabb erőket elvonni a cen­trumból s ez esetben ujabb előnyomulásunk vár­ható a Visztula irányában. Mint ebből is meg­állapítható, az egyesült seregek mindaddig, amíg orosz túlerőről lehet szó, a stratégia, az ész finom fegyvereivel küzdenek a nyers erő el­len és hogy a siker még fokozódjék, valahány­szor erre került a sor, mindig érzékeny veszte­ségek érték az orosz sereget. Így történt ez, ami­kor csupán stratégiai fölállásunkkal eszeveszett menekülésre kényszerítettük az oroszokat és így történik remélhetőleg most is. Hogy a szárnyak harcain van a súlypont az orosz harctéren is, bizonyítja Hofer vezér­őrnagy mai jelentése, amely szerint az­ oroszok­nak Turka irányában történt több ízben megké­zett támadását minden alkalommal sikeresen visszavertük. Akkor tehát, amikor a németek az orosz jobbszárny ellen támadtak, ezt a támadást a balszárnyuk támadásával igyekeztek parí­rozni, de, mint az eredmények mutatják, telje­sen sikertelenül. M­orarecca-belga harctér. Német hivatalos jelentés. Berlin, okt. 29. (Wolff-ügynökség.) A nagy főhadiszállás jelenti október 29-én délelőtt. Nieuporttól délre támadásunk lassan tért hódit. Ypresnél válto­zatlanul áll a harc. Lillétől nyugat­ra csapataink jól haladnak előre. Az ellenségnek több erődített hadállá­sát bevettük. Tizenhat angol tisztet és több mint háromszáz katonát fog­lyul ejtettünk és négy ágyút zsák­mányoltunk. Angol és francia tá­madásokat mindenütt visszavertünk. A reimsi székesegyház előtt felvo­nult francia ütegre,, melynek tüzér­ségi megfigyelő állomása van a szé­kesegyház tornyán, tüzelnünk kel­lett. Az argonnei erdőben több lö­vészárokból kivertük az ellenséget és néhány gépfegyvert zsákmányol­tunk. Verduntől délkeletre heves francia támadást visszavertünk. Az ellentámadás alkalmával csapataink az ellenség főhadállásáig nyomultak, amelyet bevettek. A franciák erős veszteségeket szenvedtek. A Mesei­től keletre is az ellenségnek minden vállalkozását, amelyek önmagukban véve jelentéktelenek voltak, meg­hiúsítottak. A nieuporti csata: Milano, okt. 29. Londonból jelentik. A csatavonal Flandriá­ban a sok zegzug miatt mintegy száz kilométerre terjed; az angolok ezt a csatornák csatájának ne­vezik. A németek átkelését az Yseren azzal akarják jelentéktelennek feltüntetni, hogy az Yser és a francia határ közt levő síkságot könnyen lehet víz alá helyezni és a szövetségesek remélik, hogy a már csak tizenkét kilométernyi távolságban Fournes előtt álló németeket a területnek mocsaras és lápos, ingoványos volta fel fogja tartóztatni. Ha pedig mégis eljutnának a francia határig, akkor kinyit­ják a zsilipeket és így akadályozzák meg az előre­nyomulást­­Dünkirchen felé. Úgy látszik, hogy a szövetségesek minden reménységüket most már a zsilipekbe helyezik. A német ütegek összelőttek négy angol cirkálót. Rotterdam, okt. 29. Mint Londonból jelentik, Harwich kikötőjé­be tegnap négy kisebb típusú angol hadihajót, nyilván könnyű cirkálót, vontattak be, amelyek többé-kevésbé súlyosan meg voltak sérülve. Azt hi­szik, hogy azokról a hadihajókról van szó, amelye­ket a nyugatflandriai harcban a német nehéz üte­gek találtak el. A hollandi lapok haditudósítói megerősítik, hogy az angol és francia hadihajók a nyílt tengerre vonultak vissza, úgy hogy csak a kéményeik füstjét lehetett látni. A nehéz ütegek, amelyeket a németek Ostende és Westende között szembeállítottak az ellenséges flottával, olyan messzire visznek, hogy az ellenséges hadihajóknak a harcba való további beavatkozása lehetetlennek látszik. Csak arról lehet szó, hogy az angolok dre­adnoughtokat hoznak, hogy azok nagykaliberű ágyúit használják, erre azonban, a német tenger­alattjáró hajóktól való félelem miatt és tekintettel arra, hogy a nagykaliberű ágyukból aránylag csak kevésszámú lövést lehet tenni, aligha fogják magu­kat rászánni. Francia lapok a németek angolgyűlöletéről. Genf, okt. 29. — Saját tudósítónktól. — Bordeauxból jelentik. A németek végső erő­feszítésüket szemmel láthatólag Dünkirchen és Calais bevételére összpontosítják. A francia la­pok azt hiszik, hogy a németek új haditerve, mi­után belátták, hogy Fárist lehetetlen bevenniök, Anglia ellen irányul. A francia lapok igen élén­ken foglalkoznak a német sajtó magatartásával, mely Franciaországgal szemben hirtelen előzéke­nyebbnek mutatkozik és csak az angolok iránt mutat gyűlöletet. A németek — igy vélekednek a francia lapok — azt remélik, hogy tisztességes Bölcsődal. — 1914-ből. — Irta: S. BOKOR MALVIN. .­. . Nagy időkben érkezett kicsi ember, hallgass ide, dalolok neked! „A mi kis báránykánk hófehér . . ." Már mosolyogsz, ugy­e? Ez a kedves nó­tád. Örülsz neki, kacagsz, boldogan sikongatsz és kis karjaiddal repesel a Láthatatlanok felé, akik ilyenkor föléd hajolnak, csodálkozva néz­nek boldog, bohó életörömtől csillogó kék sze­medbe és — bár ők túl vannak mindazon, ami élet és mindazon, ami öröm — együtt kacag­nak veled. Jó barátaid ők neked, álmodban meg-megrengetik a kis kocsikádat, s ha magad­ban vagy, nem egyszer kaptalak rajta, mint beszélgetsz velük a menyország anyanyelvén .. Mi boldogok vagyunk, úgy-e, kicsi em­ber? Mert boldogság élni, fejlődni, növekedni, boldogság érezni, hogy szeretnek bennünket és vigyáznak ránk, boldogság minden reggel újra megtalálni azt a két szerető arcot, amelyet az Álom az este bársonykézzel, lopva, észrevétle­nül csent el előlünk: bármi történjék is, nekünk boldogság együtt lenni! „A mi kis báránykánk hófehér . . ." És mégis, hófehér báránykám: most szo­morú az élet. Északon és délen zúg a vihar; vihar, amelynek a menykőcsapása mind halál és amelynek a zápora véres. Ennek a szép, verőfényes egy hazának minden határán ellen­ségek rohannak egymásra, zord arcú emberek, akik gyűlölik egymást — talán azt sem tudják, miért. Vadak, elszántak, csikorgatják a fogu­Berlin, okt. 29. — Saját tudósítónktól. — A Berliner Tageblatt jelenti Párisból Krisztiánián át. Öt francia torpedónaszád angol flottával együtt bombázta a németek jobb szárnyát Egyikük, mely tíz centiméteres ágyuk­kal van felszerelve, a németeket öt kilométer távolságból ágyúzta A nieuporti csata kétségte­lenül egyike volt a legrettenetesebbeknek, melyek valaha lezajlottak. Városokat és hidakat meg­hódítottak és visszahódítottak, ami nyolc ízben is megismétlődött, a legnehezebb tüzérségi har­cok és szinte hihetetlenül nagy veszteségek kö­zött. A németek az egész hegyekké tornyosult holttesteken át folyton új csapatokat vezettek a harcvonalba. Hannover, okt. 29. — Seflát tudósítónktól. — A Hannoverische Kurír jelenti Hágából. A legutolsó táviratok szerint a németek az Y­ser­csatornát nemcsak Bixmuidennél, hanem attól távolabb délre is átlépték. Bixmuidennél, hír szerint, már több mint húszezer ember megerő­sített állásokba helyezkedett el, az Yser-csatorna balpartján. Kopenhága, okt. 29. — Saját tudósítónktól. — A Berlin­ke Tiderde harctéri tudósítója jelenti: A németeknek az Ipern-csatornán át való előnyomulása négy­ nap óta tart. Rous­brugge és Hondspote előtt a Calais felé vezető úton német előcsapatok állanak. kat, ádáz tekintettel izgatják egymás ellen gyil­kos gépeiket, s ha már az utolsó töltényt is el­puffogtatták, ha már az utolsó lándzsa is, — amelyet talán egy földön heverő, halott bajtárs merev kezéből szakítottak ki, s ha már annak a hegye is eltompult szakadó izmokban és ro­pogó csontokban, akkor a tíz körmükkel ron­tanak rá az ellenségre és farkasordítással ha­rapják keresztül a torkát. Aztán egyszerre csendesek lesznek sokan közülök . . . Lehunyódik a szemük, szelíden, mint a kis gyermeké, ha már kijátszotta és ki­pajzánkodta magát és szépen lefekszenek aludni a fagyos földre. Nem hallatszik most már az ordító mezőn semmi, csak valami halk nyöszörgés . . . Aludjatok, szegény katonák! Hozzátok is eljönnek majd a Láthatatlanok és érző szemmel virrasztanak az álmaitok felett. „A mi kis báránykánk hófehér . . Úgy, úgy, tedd össze a kis kezedet, mintha imádkoznál. A harmatgyönge kis kezek gondo­lattalan és szótalan könyörgését mindennél jobban hallja a jó Isten. És most nagy szüksé­günk van rá, hogy meghallgasson bennünket! Éjszakánkint, mikor édesen alszol, nehéz gépkocsik dübörögnek az ablakunk alatt. Si­vító füttyük néha megrezdíti a lehunyt szem­pilláidat. És reggelre, mikor a földszinti abla­kunkból a karomon ülve, átmosolyogsz a kór­ház komoly kertjébe, megint több a katonabácsi odaát, aki visszamosolyog rád és a bepólyált kezével még integet is neked. Sápadtak szegé­nyek, megviseltek és szomorúak még akkor is, amikor mosolyog a szemük. Aki ott járt, ahol ők és aki azt látta, amit ők láttak, az soha életé­ben nem fog többé féktelen hangossággal, szívé-­ ből nevetni. A gránátok dörgése holtig is zúgni fog a fülükben, egy-egy mellettük elhullott, ked­ves bajtárs képe örökre lefotografálódott a sze­mük érzékeny lemezére. Egyiknek a feje, má­siknak a lába van vastagon bekötözve, puha fe­hér muszlimnal, olyiknak nem is látszik kar a bágyadtan lelógó kabátútjából . . . Honnan jönnek ezek, hófehér báránykám, jaj, honnan jönnek ezek? És mégis: ezek még a boldogok közöttük. Hiszen újra látják azt, ami legszebb az életben: hazájuk földjét, az irgalom szépségét és egy kis gyermek ártatlan mosolygását. Gondolatban már elbúcsúztak mindettől és leszámoltak vele, hogy ott maradnak, ahol afányi társuk, csata­tér földet táró, vergődő, jajgató haldoklóinak, csatatér közös sírba temetett halottainak nagy seregében . . . Ezek a szegények, ezek a megsiratni valók . . . Anyák, anyák, ki érzi át azt, amit most ti szenvedtek? Csak az érzi át, aki arra gondol, hogy e rémes, eltorzult, még halálukban is düh­től tajtékzó halottak egykor, nem is olyan régen talán, kicsi gyermekek voltak, akik harmat­gyönge karocskával öleltek, akik puha, rózsás ajakkal mosolyogtak, akit bölcsődallal altatta­tok és akit a testetekkel óvtatok még a hűvös szellőtől is . . . „Az én kis báránykám hófehér . . ." Hogy nyargal a vihar a Kárpátok fe­lett! Kössük kössük a meleg ruhát szegény ka­tonáknak. Anyjuk vagyunk mindannyian: ol­talmazzuk a mi fiainkat . . . Talán húsz év múlva, hófehér bárány­kám, a te kezedbe is odaadnak egy nehéz, szu­ronyos puskát. Ebbe a bársonyos kis kézbe.

Next