Pesti Hírlap, 1914. november (36. évfolyam, 273-302. szám)

1914-11-08 / 280. szám

­san tért hódítanak a németek az argonnei er­dőben is, egyszóval a front egész vonalán. Lassan, de biztosan, gondos előkészítés után érlelődik a döntés, amelynek az elkövetkezése már csak hetek kérdése.­­ A világ második legerősebb várát, Antwer­pent, tizenkét napig ostromolta a német és osztrák-magyar tüzérség. Csingtaut, a néme­tek chinai kikötőjét, melynek primitív erődít­ményei nagyobbrészt csak földhányásból épül­tek, közel három hónapig tartó ostrom után tudta csak bevenni az egyesült angol-japán flotta és hadsereg. Hat-hétezer ember védte Csingtaut és százezrekre ioant az ostromlók száma. Antwerpen erédítően gyors bevétele a világtörténelem legfényesebb haditettei közé tartozik, de oda tartozik Csingtau hősi elen­állása is. Amott a német vas és tűz özönének a páncéltornyok tömkelege két hétig semm tudott ellentállni, emitt közel három hónapig tört meg az ostrom azon a páncélfalon, amit a vár vé­dőinek telke emelt a japánok és angolok elé, míg végül fölalvadt és idegistenült a hazáért hozott áldozat legragyogóbb lángjaiban. * A mai török hivatalos jelentés hitül adja, hogy az angolok újra megkísérelték, hogy Akaidnál csapatokat szállítsanak partra, de ez a kísérletük újra csúfos kudarccal végző­dött. Akaba Arábiában fekszik, a Vörös-ten­gerből benyíló akabai öböl partján, a Sinai fél­szigettel szomszédosan. Az angolok Arábiát akarják nyugtalanítani, hogy a törököknek a Szuezi-csatorna ellen irányuló akcióját meg­zavarhassák. A török jelentés másik része egészen irónikus hangú. Az orosz flotta két óra hosszat bombázott a Fekete-tenger partján két várost. Az egyik város bombázásának eredménye: el­sülyesztettek egy görög hajót; a másik félel­metes eredmény, hogy Zonguklak városban elpusztították a francia negyedet, a francia templomot, a francia konzulátust. Egyéb kár nem történt, jegyzi meg nevetve a török hivatalos jelentés. Az ontente sajtója ma örömmel jegyez­heti föl az orosz tengerészet nagyszerű hadi­tengeit és alighanem sürgősen föl fogja világo­sítani a vitéz orosz flottát, hogy Oroszország nem Franciaország ellen visel hadat, hanem Törökország ellen. A mtrb harctér. Hivatalos j®Ieötés. Érkezett 1914. november 7-én dél-Titán 1 óra 25 perckor ! A déli hadszíntérről hivatalosan jelentik november 7-én. A faágakból készült torlaszok és sodronyakadályok mögött elsán­colt szerbek ellen a Cer Flaninán és a Sábáétól délre fekvő területen intézett támadásaink lassankint elő­rehaladnak. Tegnap a harcászatilag fontos Misaid-magaslatokat hatal­munkba kerítettük és itt 200 em­bert foglyul ejtettünk. Ezzel a had­művelettel összhangban tegnap Kru­panjnál is megkezdtük a támadást az igen jól megválasztott és meg­erősített ellenséges hadállások ellen. A részletek még nem közölhetők. Csodálatraméltó hősiességgel küzdő csapataink már tegnap a szerb sán­cok egész sorát rohammal bevették és ez alkalommal körülbelül 1500 szerbet fogtak el, 4 ágyut és 6 gép­puskát zsákmányoltak. PESTI HÍRLAP, tk 1911. november 8.­, vasárnap.­­ Csapataink kitűnő szelleme és állapota reményt nyujt arra, hogy ez a nehéz hadművelet is kedvezően fog előrehaladni. Montenegró ismét segélyért koldul. München, nov. 7. Bukaresten át jelentik, hogy a montenegrói kormány Mirkó herceg vezetésével küldöttséget menesztett Bordeauxba, hogy a francia kormány­tól újabb katonai és anyagi segítséget kérjen. Látogatta a lövészárítók­ban­. — A Pesti Hirlap alkalmi tudósítójától. — Déli harctér, november. Ha a fajvonalban fekvő legénységünk a hadtest keze, amelylyel megragadják és időn­kint jól megtépázzák az ellenséget s a felettünk kóválygó ballon a szeme, akkor a falu alatti trén az ezred gyom­ra. Persze kissé nehézkes valami a nagy szekértábor, de hiába, a gyomor fontos szerv, nélküle ellankadnak a még oly erős karok is. Egész kis város a train-parkunk­ 8. falu közelében. Nagy tarlókon, az úttól jobbra-balral szinte glédában állnak egyes ezredek eleség­szekerei. Mint az óramű, pontosan funkcionál az élelemkiegészítés komplikált munkája. Egy ha­tármenti városkában halmozódik fel a sok kávé, liszt, só, s megannyi élelmi cikk nagy mennyi­ségben. E tábori raktárakból parasztkocsikra, a „Verpflegskolonna”ra osztják szét csapattes­tenkint a szükséges nyers élelmiszereket és megindul reggelenkint a kocsioszlop, hogy átadja a kocsik tartalmát az ezredeknek. A train­parkon a parasztkocsikról a sárga eleségko­csikra kerül az elemózsia, hogy aztán az eleség­kocsik már a konyhakocsiknak vigyék, ahol a szakácsok veszik gondozás alá a süvegcukro­kat, babot, kávét, zsírt, főzeléket. A „Verpflegs­kolonne" ma reggel indul és huszonnégy órára a meleg reggelit és déli mepágsit viszik az ételhordó legények a rajvonalba. Mintha a szer­beknél ez nem menne ilyen pontosan. Ma dolgom akadt a parkplatzon. A négy napos eső csúnyán föláztatta és járhatatlanná tette az amúgy is komisz, utat. Agyig sülyednek a megrakott kocsik, hol itt, hol ott „40 ki" egy ló. Ámde az élelmes szekerészt ez nem hozza zavarba. Szánkót találnak a faluban, abba fog­ják a lovakat és öröm nézni, mily könnyedség­gel siklanak végig a kátyú tetején. A faluban egyébként nehéz már bármit is találni. Megva­lósította a train-legénység a szállítható házak problémáját, ha így megy ez soká, ide szállít­ják csakhamar az egész falut. A faluban talál­ható fabódékat, kukoricagórékat, ólakat kocsi­ra rakják tetőstől, mindenestől ide plántálják őket. Jöhet már az eső, fagy, hóvihar, fedél alatt a legénység és a lovak. Úgy tetszik mesz­­sziről, mintha sátoros cigányok országos béke­kongresszusra gyülemlettek volna össze. A kincstári ponyvás kocsik két vonalban, jobbra­balra a kocsiktól istállók. Gerendákból, fatör­zsekből az istálló váza, palánkok, zsindelyes háztetők az oldalfalak és vastag faalmaréteg az istállók és kunyhók teteje. Kampós szögek a ge­rendákon, ezen lógnak a szerszámok, a legény­ség szabad része naphosszat fényesíti a nata­lyákat, pásztázza szijjanatát, fényük a lovak szőre is, mintha valamely szemle volna készülő­ben. Az élelmezési tisztek épített házakban lak­nak. Kocsiszámra hordatták a faluból a téglát, vastag sár a vakolat, úgy a földre hányt szalma. Egy vastag gerenda választja el a nagy ágyat a szoba másik felétől, ezt körömrugónak keress­tették el a legények. Valami képes folyóirat il­lusztrációi fedik a csupasz téglát, tarka-barka szerb szőnyegek kerültek elő ágytakaró, asz­talterítő gyanánt. Szívesen kölcsönkérték volna a holmikat, vagy megvették volna a falu lakos­ságától, de nem maradt itt a lakosságból senki Mindössze egy kilencven esztendős asszonyt ta­láltunk a falu elfoglalása után, őt „beabrtikrol­ták" a hadtestparancsnoksághoz. Meneküléssze­rű lehetett a lakosság távozása, mert itthagytak mindent. Sőt nagyon sok olyan kincset, amit szívesen elvittek volna magukkal. Csendőrjár­őrök gondosan átkutatták a házakat, a falu kö­zötti tany­ákat. Csaknem minden­ padlásról, istál­ló jászolból előkerült egy csomó fegyver, töl­tény, tör s egyéb, rendszerint régi, rozoga fegy­ver. Jó lesz múzeumok számára Körülsétálok a train-parkon. A kossltábor mögött a kovácsműhely. Tábori kohó fölött dol­gozzák ki a patkót, négy-öt lovat hoztak a pat­koláshoz. Két katona-bognár a maródi kocsikat, három szíjgyártó a megrongált szerszámrésze­ket reparálja. Amott kerítésekkel elkészített kü­lön udvaron negyven-ötven vágómarha. Életem­ben nem hallottam olyan keserves bőgést, mint itt. Egy tehén már órák hosszat sír keservesen, talán érzi, hogy kimondták rá a halálos ítéletet. A nagy istálló mellett még egy pavillon. Bekanditok, három gyönyörű svájci tehén mor­zsolja a takarmányt. Ezek kegyelmet kaptak, hogy aztán viszontszolgálat gyanánt tejjel lás­sák el a gazdaságot. Túl disznóólok, birkaak-tok. Van itt minden, ami a legénység élelmezé­sének eminens érdekeit szolgáltatja. Most pár­szori sistergés és két ellenséges srapnell csat­tant szét a kocsisátor felett. Talán a ballont vet­ték célba s akaratlanul találtak ide. Ha nincs is a tűzvonalban a szekerészcsapat, nem életbizto­sító intézet a train sem, sőt voltak ők ennél kü­lönb tűzben is. Első nap, amint ideérkeztünk, nem jöttünk még rá az eleségszállítás mostani praktikus módjára, társzekerekkel akartuk a rajvonalba juttatni a menázsit. Innen­ a park­plfztzból ponyvás szekerek szállítják a kenye­ret, dohányt s mi egyebet a mozgó konyhákhoz. Első nap elindultak az eleségkocsik, mozgó konyhák együtt és három-négyszáz lépésre a rajvonalunk mögött akartak menázsit osztani. Már a kocsik menetelése is provokáló volt Mély sár, gidres-gödrös út, hát neki kezdte busz kocsis a lármás koncertet. Gyl, gyű! Nagy kiabálás, kocsizörgés, ostor­pattogás. Kell en­nél több? Hirtelen rohamos tűz érte a kocsiosz­­lop baloldalát. Persze, megállt ebben a kritikus percben minden kocsi. A legénység a kocsi oldalához kuporodott és várt. Zuhogott az ólomeső, csú­nyán kopogatták a szerb golyóbisok a kocsik oldalait, kísértetiesen pattogtak a konyhakocsik bádog falain, öt percnyi tüzelés után, amely végtelennek tetszhetett, csend lett. De ilyen a baka, nem elég neki a tanulság egyszer. Alig ezű­nt meg a tüzelés, előbújtak és szétosztották a menázsit. Éktelen kiabálás: — Első század, ennyi porció kenyér, ennyi dohány ... Ki veszi át a tiszt urak ebédjét? Olyan lármát csaptak, mintha nem is az ellenség közelében, hanem valami zsibvásáron lennének. Persze újabb, erősebb tüzelés volt a kontra, de most már egynegyed óránál tovább kellett a kocsik mögött kuporodniok. A legér­telmesebb érzések egyike trainnel ellenséges tűzbe jutni. Nem látják az ellenséget, nem har­colhatnak, a legtöbbnek az ily kiosztások alatt fegyver© sincs, azt sem tudják, hol az ellenség, csak tartják a hátukat. Nem is lehetett kioszta­ni mindent, lefektették az út mentén századok szerint a kenyeret, üstökben a meleg ételt, kis dombokban dohányt, szivart, cigarettát. Majd­ elviszi onnan az ezred legénysége, ha eláll a tűz. Nagy csöndben gurultak vissza a veszedel­mes helyről a társzekerek. Lóra ülök, örülök, hogy láttam ezt is. Búcsút veszek az élelmezési tisztektől. — A viszontlátásra! — ez mostanság a leg­melegebb üdvözlet. Búcsúzom és indulok haza­felé a sánc-kunyhómba. • Ma látogatóba voltam a szomszédos város­ban, tudniillik második zászlóaljunk sáncaiban. Bár délfelé járt az idő, a tisztek ép akkor bújtak ki a meleg takaró alól. Vigasztalásul szolgálhat ez a pesti lumpoknak, no lám, hisz a csatatéren is csak akkor kelnek föl az emberek, ha már a gyomrukra süt a nap. Van némi analógia e ne­vezett urak között és köztünk. Gyakran ná­ia

Next