Pesti Hírlap, 1914. november (36. évfolyam, 273-302. szám)

1914-11-21 / 293. szám

1914. november 21., szombat. PESTI HÍRLAP süket. A darabnak javarésze az álom, mely rend­kívül ötletesen illeszkedik magának a suszter­inasnak való történetébe. A Való és az álom mesteri harmóniába olvad, a közönség nemcsak kacagtató jelenetekhez, felvonásokhoz jut, de egy épkézláb, jól felépített darabhoz is. A benne szereplők pedig a Rottén kívül is igen jó szere­pekhez; Türk Berta például mint pompás, tűz­ről pattant szakácsné, Gerő József mint a tipikus budai suszter kitűnő megjátszója érvényesül; nemkülönben jelesül állta meg a helyét a herceg­nő — Hedwig kettős szerepében Gerőfi Aranka. Az Omnia tehát mindenképen sláger­darabra tett szert, amelyért a közönség valóban hálás lehet. Megemlítjük még, hogy dicséret jár ki a darabot kísérő muzsikáért is, mely stilsze­rűségével külön élvezettel szolgál a közönségnek. __ (.­.) • (VI. népszerű filharmóniai hangverseny.) Egy színházunk sem emlékezett meg a tegnapi Erzsébet-napon dicsőült királynénkról — egye­dül filharmóniánk rótta le a kegyelet adóját, mai hatodik hangversenyének első felét felejthetetlen Nagyasszonyunk emlékének szentelvén. Ezért ad­ták elő Mihálovichnak­ in memóriám Elisabethne írott gyászzenéjét és utána Strauss Richárdnak hatalmas zenei filozofemáját, a Halál és megdi­csőülés-t — a hazai nániát és a nemzetközi, transzcedentális (sőt már a negyedik dimenzió felé törekvő) sirontúli elmélkedést. —Mihálovich gyászzenéje nem alkalmi mű; voltaképen harma­dik tétele a nagystílű symphonie pathétique-nek­, melyet annak idején, bemutatásakor részletesen ismertettünk. A lendületes, igaz magyar honfi­kúval telített zenekép ma is mély hatást keltett; az emeleti páholyban megjelent szerző felé szívé­lyes ováció irányult. — Strauss művének is nagy volt a hatása; ez a szimfóniás költemény ma már nemcsak szertelenségével imponál és hangfestési merészségével, de belső tartalmával is, amely igaz­ csak fokozatosan hámozható ki látszóla­gos, hegelszerű érthetetlenségéből. Hogy beve­zetésül az Egmont-nyitányt játszották, kevés­bé mondható az Erzsébet-emlékünnepélyhez illőnek. De azért némiképen ez a mű is aktuális manap­ság, — csakhogy Flandria most egy még Albá­nál is kegyetlenebb Albának, Angliának zsar­noksága alá jutott és nincs Egmontja vagy leg­alább is még késik, még nem aratott teljes diadalt felszabadítója ... A műsor második része az Örökszépnek volt szentelve: Mozartnak. Mintha ezzel is jelezni akarták volna, hogy dicsőült véd­asszonyunkat eltemettük, elsirattuk, de ami visz­szamaradt utána, az emléke — az örökszép. Ezt csak Mozarttal fejezhették ki ma este. A harmó­niának e soha ki nem apadó kaszáli forrásából üdítő italt kaptunk: a g-moll szimfóniát. Olym­pusi derültségével, hervadhatlan fiatalságának teljes bájával lelkesítőleg hatott a komor gyász­zenék által lehangolt hallgatóságra. — A kitűnő előadást zajos elismerés jutalmazta. (—tds.) * (A Mária testvér főpróbája.) A Vígszín­házban pénteken délelőtt volt a­­Mária test­vér jelmezes és díszletes házi főpróbája. Knob­lauch új műve is a szenzáció jegyében kerül a közönség elé, amely az ő darabjainak már any­nyi szép estét köszönhet. Különösen nagy ha­tásra számíthat Varsányi Irén és Csor­tos Gyu­l­a alakítása. • (Hangverseny a kórházakban.) Rózsa L. Lajos, a magyar királyi operaház kitűnő mű­vésze, sorban fölkeresi az egyes kórházakat hogy énekével vigaszt és enyhülést szerezzen a sebesült katonáknak. Pénteken dr Légrády Ottó és Imre hadikórházában hangversenyzett. Elő­adta a Carmenból a Torreador-dalt, amelyet ná­lánál alig tud még valaki szebben tolmácsolni, a Himnuszt, a V­acht am Rheint és azonkívül éne­kelt több magyar dalt is. A sebesültek és a kór­ház trinőkből álló személyzete igaz, nagy gyö­nyörűséggel hallgatta a kiváló művész előadását. Az énekszámokat Kuruc János zeneszerző és zongoraművész kísérte zongorán, aki maga is közreműködött néhány pompás darabjának elját­szásával. A zongorát Keresztély Sándor zon­goratem­e engedte át ingyen a kórháznak. • (A Medgyaszay-kabaréban) példátlan­­Sikere van a nagyszerű novemberi műsornak, amelyet minden este zsúfolásig telt nézőtér előtt játszanak. A műsor szenzációja a ,,N­e­m, nem, n­e­m" című darab, amelynek főszerepében Medgyaszay Vilma ragyogtatja kivéte­les művészetét. * (Hangverseny a Vöröskereszt javára Versecen.) Csütörtökön este rendezte Waldherr Irma bécsi operaénekesnő, jótékonysága hangver­senyét, mely nagy erkölcsi és anyagi sikerrel végző­dött és amelyre a „Hungária" nagy terme zsúfo­lásig megtelt Versec város előkelőségeivel. A ma­gasan szárnyaló megnyitó beszédet Pongrácz Alajos főreáliskolai igazgató tartotta. Igazi művészi tehet­ségről és kiképzett hangtudásról tettek tanúságot, Waldherr Irma úrhölgy énekszámai. Különösen az „Erzsébet áriá"-val a Tanhäuser operából, Schu­bert: Ave Mariá­val és Gold­nark „Die Nachtigal"­jával érdemelte ki a közönség megelégedését. Sike­rült pont volt a Menczer Zoltán által előadott me­lodráma. Petőfi: Egy gondolat bánt engemet . . . Néhány tipikus magyar nótát adott elő Ferch Vil­mos zongoram­űvész és zeneszerző. * (Jótékonycélú hangverseny Újpesten.) Kerékjártó Gizella által a városháza dísztermé­ben rendezett hangversenynek igen nagy sikere volt. A műsort Babits Mihály mélyérzésű alkal­mi verse nyitotta meg. Vendéghegyi Géza zon­goraművész nagy sikerrel adta elő harci indu­lóját, Kerékjártó Duci, a gyermek-hegedűm­ű­­vész, most is magával ragadta a fényes és nagyszámú közönséget. Zajos sikert ért el Ma­jorné Papp Maryka szavalatával és dr Hámory Mihály finom tónusú konferálásával. Megérde­melt tapsokat kapott a magyar ruhában megjelent Kerékjártó Gizella is, az estély leleményes ren­dezője. A „Katonássá!*" csődje. Most, a háborús élcek rajzása közepette, hadd jegyezzek ide egy olyat, mely a háború után fog keringeni. Én legalább azt hiszem, hogy meg fog születni majd a háború után, mikor a békés kaszárnyai és gyakorló­téri élet megint meg fog indulni, az a mondás, mely nekem a­ár most, mikor még csak lehetőség, de persze meg nem történt, eszembe jut. Képzeljük el, hogy majd akkor a kaszárnyaudvaron vagy valami gyakorló­téren meg fog jelenni a többi szabá­lyosan felöltözött katona közt egy olyan, akinek nyitva lesz a gallérja, avagy menetelés közben, hapták után pipára fog gyújtani egy legény; biztos, mint a kétszer kettő, hogy valami régi stilu tiszt akaratlan éleként a következő­ket fogja rájuk kiáltani: „Hogy nézel ki" vagy hogy viselkedsz? S hozzá fogja tenni: „Most már nincs háború, most vége a kedélyességnek." Aki tudja, hogy mi az a régi stílu, főleg az osztrák-magyar hadseregben kedvelt „katonás­ság", amit németül inkább melléknévi formában e szót: „militárishk" használván, emlegetnek, az bizonyára velem együtt valószínűnek fogja tar­tani ezt a jóslást Mert valóban, ha nézzük azt az összbenyomást, amit a hadsereg most a háború­ban s azt, amit békeidőben kelt, akkor mindenki­nek el kell ismernie, hogy a háborúzó katona sokkal kevésbbé „militárisdk", mint a békeidő­beli. Persze csak akkor, ha a katonásságot öltöz­ködési és viselkedési előírásokban látjuk. Mert ezeknek bizony a háborúban teljesen befelleg­zett. Hogy a legjellemzőbbel kezdjem. Háború van, de azért az utcán alig lehet fegyveres ka­tonát látni! Mindenesetre sokkal kevesebbet, mint békében. És pedig nemcsak a sebesült ka­tona, hanem az ép is nagyobbára fegyvertelenül jár-kel. S tiszt és legénység egyaránt otthon hagyja a fegyverét, ha csak teheti. A „stramm", „snajdig", kardcsörtető, feszes tartású, kikent­kifent merev tisztek majdnem egészen elvesznek a fesztelen, civiles, katonaiatlan katonák közt; annyira azonban még­se vesznek el, hogy meg ne lehessen állapítani róluk, hogy ők épen a frissen behívott,­­újonan felszerelt, tehát a ka­tonai élettől teljesen érintetlen katonák. íme, az utcán való fegyvertelen járás-kelés, ami békében a katonaiatlanság teteje s csak kutyamosók meg­vetett kiváltsága volt, most a háborúban minden rendű és rangú hősök kedvtelése. S általában mindaz, amit katonásként tisztelt az ármádia most elvesztette értékét. Elfogadott dolog a ka­tonai s civilruhák összevegyítése. Egyenruháról már egyáltalában alig lehet beszélni; ahány ka­tona, annyiféle lábszárvédője van. S nyitott gal­lérral, zsebret­ett kezekkel megy most végig a baka az Andrássy­ uton s hol köszön kedélyes 11 fesztelenséggel a tisztnek, hol nem köszön neki. Ha egy régi stilű katonatiszt, aki valami okból, nem tudná, hogy háború van, ezt látná, azt hinné, hogy szörnyű álomkép gyötri. Pedig, mint fájdalmasan tudjuk, ez a valóság, és pedig minden katonásság csúcsát alkotó valóság, ugyanis: háború. Megtanított tehát a háború többek közt arra, hogy az a sok feszesség, merevség, sablon, gépiesség, drill, snajdigság, amit békeidőben egyes katonák a katonai érték alapfeltételeinek tartottak, egyáltalában nem a bírnak a háborúban döntő jelentőséggel, hanem az első héten lefosz­lanak. Hogy mik a belső, komoly­ítazonasság amaz elemei, amelyeket a háború megkíván, en­nek megállapításával nem foglalkozom. Elég, hogy rámutattam arra, mennyire katonaiatlanná és civiliessé teszi a háború a katonát. Majd a békekötés után, mikor a háború temérdek kis és nagy tanulságát feldolgozni fogjuk, talán visz­szatérek erre részletesebben. Sz. Z. Esti levél. — Jeruzsálem királya. — Amint a balga belga király átlépte or­szága határát, belefutott a tragikomikum biro­dalmába. Eddig a német golyóknak, most az egész világ rossz vicceinek céltáblája. A sorsa egyáltalán nem irigylendő, mert ha a golyó­kat ki is tudta kerülni, a nemzetközi viccek le­terítik. íme, most a franciák támogatása méri reá a legkomikusabb csapást. Cochen Denis képviselőnek jutott eszébe az a gyilkos gondo­lat, hogy a franciák fentartják Albert királynak a Jeruzsálem királya címet és rangot, már tudniillik, ha Jeruzsálemet meghódítják a szö­vetségesek. Azt nem mondotta hozzá Cohhen úr, hogy vajon e célra nem viszik-e a belga katonákat­­ Jeruzsálembe harcolni? Azt a régi frázist, hogy a „fenséges"-t a „kom­ikus"-tól csak egy hajszál választja el, most testté ölti a világháború. Ezen a hajszálon táncol ugyanis most egy pár uralkodó. Ebben a fejedelmi kötéltáncban Albert és Petár már bukfencet hánytak. Ezek már apróhirdetést tehetnek közzé: „Facér királyok országokat keresnek, ahol uralkodhatnának. Referenciák­kal szolgálnak a Temps kiadóhivatala Párisban és a Novoje Vremja Péterváron." Nemsokára követni fogja őket Poincaré elnök úr, a fiská­lis­ király, aki csődbe kergeti saját hazáját s ugy látszik, Franciaország csődtömeggond­noki állására pályázik. Az állam nélküli ál­lamfők s a koronátlan királyok mellett eléggé komikus színben áll a fejnélküli államfő, Anglia fejedelme is, aki elvesztette a fejét, mert nem tudja megtalálni a hadseregét. Ez ugyanis új­ságok apróhirdetései révén katonákat keres, a­kik szíveskedjenek fölemelt bér mellett érte meghalni. Ez a világháború nemcsak a fajok erejé­nek s népek életrevalóságának próbaköve, ha­nem érettségi vizsga is a királykodás tudomá­nyában. Van olyan, akinek ez csak üres cifra­ság vagy gőgös póz, másnak teher, harmadik­nak kenyérkereset, de van olyan is, amelyiknek élethivatás, amelyre igazán születni kell. Csak egy példát említek föl: ilyen Vámos császár, akiben az uralkodó és a nemzet minden frázis nélkül igazán összeforr. Az ilyen egy-tast-egy-lélek szervezetben igazán természetes az is, hogy egy embernek adassék meg az a jog, hogy a többi milliónak élete s halála fölött döntsön, mert hiszen a hadüzenet joga ennyit jelent. A világháború a felségjogok gyakorlásának pró­baideje. Aki ügyesen s a népének érzelmeivel összhangzóan gyakorolja ezt, azzal lelkesen együtt harcol a népe. De akik rosszul spekulál­nak, mint Albert és Petár, azok elbuknak s a gothai almanachból az operette-librettók köny­veibe költöznek át

Next