Pesti Hírlap, 1914. november (36. évfolyam, 273-302. szám)
1914-11-21 / 293. szám
1914. november 21., szombat. PESTI HÍRLAP süket. A darabnak javarésze az álom, mely rendkívül ötletesen illeszkedik magának a suszterinasnak való történetébe. A Való és az álom mesteri harmóniába olvad, a közönség nemcsak kacagtató jelenetekhez, felvonásokhoz jut, de egy épkézláb, jól felépített darabhoz is. A benne szereplők pedig a Rottén kívül is igen jó szerepekhez; Türk Berta például mint pompás, tűzről pattant szakácsné, Gerő József mint a tipikus budai suszter kitűnő megjátszója érvényesül; nemkülönben jelesül állta meg a helyét a hercegnő — Hedwig kettős szerepében Gerőfi Aranka. Az Omnia tehát mindenképen slágerdarabra tett szert, amelyért a közönség valóban hálás lehet. Megemlítjük még, hogy dicséret jár ki a darabot kísérő muzsikáért is, mely stilszerűségével külön élvezettel szolgál a közönségnek. __ (..) • (VI. népszerű filharmóniai hangverseny.) Egy színházunk sem emlékezett meg a tegnapi Erzsébet-napon dicsőült királynénkról — egyedül filharmóniánk rótta le a kegyelet adóját, mai hatodik hangversenyének első felét felejthetetlen Nagyasszonyunk emlékének szentelvén. Ezért adták elő Mihálovichnak in memóriám Elisabethne írott gyászzenéjét és utána Strauss Richárdnak hatalmas zenei filozofemáját, a Halál és megdicsőülés-t — a hazai nániát és a nemzetközi, transzcedentális (sőt már a negyedik dimenzió felé törekvő) sirontúli elmélkedést. —Mihálovich gyászzenéje nem alkalmi mű; voltaképen harmadik tétele a nagystílű symphonie pathétique-nek, melyet annak idején, bemutatásakor részletesen ismertettünk. A lendületes, igaz magyar honfikúval telített zenekép ma is mély hatást keltett; az emeleti páholyban megjelent szerző felé szívélyes ováció irányult. — Strauss művének is nagy volt a hatása; ez a szimfóniás költemény ma már nemcsak szertelenségével imponál és hangfestési merészségével, de belső tartalmával is, amely igaz csak fokozatosan hámozható ki látszólagos, hegelszerű érthetetlenségéből. Hogy bevezetésül az Egmont-nyitányt játszották, kevésbé mondható az Erzsébet-emlékünnepélyhez illőnek. De azért némiképen ez a mű is aktuális manapság, — csakhogy Flandria most egy még Albánál is kegyetlenebb Albának, Angliának zsarnoksága alá jutott és nincs Egmontja vagy legalább is még késik, még nem aratott teljes diadalt felszabadítója ... A műsor második része az Örökszépnek volt szentelve: Mozartnak. Mintha ezzel is jelezni akarták volna, hogy dicsőült védasszonyunkat eltemettük, elsirattuk, de ami viszszamaradt utána, az emléke — az örökszép. Ezt csak Mozarttal fejezhették ki ma este. A harmóniának e soha ki nem apadó kaszáli forrásából üdítő italt kaptunk: a g-moll szimfóniát. Olympusi derültségével, hervadhatlan fiatalságának teljes bájával lelkesítőleg hatott a komor gyászzenék által lehangolt hallgatóságra. — A kitűnő előadást zajos elismerés jutalmazta. (—tds.) * (A Mária testvér főpróbája.) A Vígszínházban pénteken délelőtt volt aMária testvér jelmezes és díszletes házi főpróbája. Knoblauch új műve is a szenzáció jegyében kerül a közönség elé, amely az ő darabjainak már anynyi szép estét köszönhet. Különösen nagy hatásra számíthat Varsányi Irén és Csortos Gyula alakítása. • (Hangverseny a kórházakban.) Rózsa L. Lajos, a magyar királyi operaház kitűnő művésze, sorban fölkeresi az egyes kórházakat hogy énekével vigaszt és enyhülést szerezzen a sebesült katonáknak. Pénteken dr Légrády Ottó és Imre hadikórházában hangversenyzett. Előadta a Carmenból a Torreador-dalt, amelyet nálánál alig tud még valaki szebben tolmácsolni, a Himnuszt, a Vacht am Rheint és azonkívül énekelt több magyar dalt is. A sebesültek és a kórház trinőkből álló személyzete igaz, nagy gyönyörűséggel hallgatta a kiváló művész előadását. Az énekszámokat Kuruc János zeneszerző és zongoraművész kísérte zongorán, aki maga is közreműködött néhány pompás darabjának eljátszásával. A zongorát Keresztély Sándor zongorateme engedte át ingyen a kórháznak. • (A Medgyaszay-kabaréban) példátlanSikere van a nagyszerű novemberi műsornak, amelyet minden este zsúfolásig telt nézőtér előtt játszanak. A műsor szenzációja a ,,Nem, nem, nem" című darab, amelynek főszerepében Medgyaszay Vilma ragyogtatja kivételes művészetét. * (Hangverseny a Vöröskereszt javára Versecen.) Csütörtökön este rendezte Waldherr Irma bécsi operaénekesnő, jótékonysága hangversenyét, mely nagy erkölcsi és anyagi sikerrel végződött és amelyre a „Hungária" nagy terme zsúfolásig megtelt Versec város előkelőségeivel. A magasan szárnyaló megnyitó beszédet Pongrácz Alajos főreáliskolai igazgató tartotta. Igazi művészi tehetségről és kiképzett hangtudásról tettek tanúságot, Waldherr Irma úrhölgy énekszámai. Különösen az „Erzsébet áriá"-val a Tanhäuser operából, Schubert: Ave Mariával és Goldnark „Die Nachtigal"jával érdemelte ki a közönség megelégedését. Sikerült pont volt a Menczer Zoltán által előadott melodráma. Petőfi: Egy gondolat bánt engemet . . . Néhány tipikus magyar nótát adott elő Ferch Vilmos zongoraművész és zeneszerző. * (Jótékonycélú hangverseny Újpesten.) Kerékjártó Gizella által a városháza dísztermében rendezett hangversenynek igen nagy sikere volt. A műsort Babits Mihály mélyérzésű alkalmi verse nyitotta meg. Vendéghegyi Géza zongoraművész nagy sikerrel adta elő harci indulóját, Kerékjártó Duci, a gyermek-hegedűművész, most is magával ragadta a fényes és nagyszámú közönséget. Zajos sikert ért el Majorné Papp Maryka szavalatával és dr Hámory Mihály finom tónusú konferálásával. Megérdemelt tapsokat kapott a magyar ruhában megjelent Kerékjártó Gizella is, az estély leleményes rendezője. A „Katonássá!*" csődje. Most, a háborús élcek rajzása közepette, hadd jegyezzek ide egy olyat, mely a háború után fog keringeni. Én legalább azt hiszem, hogy meg fog születni majd a háború után, mikor a békés kaszárnyai és gyakorlótéri élet megint meg fog indulni, az a mondás, mely nekem aár most, mikor még csak lehetőség, de persze meg nem történt, eszembe jut. Képzeljük el, hogy majd akkor a kaszárnyaudvaron vagy valami gyakorlótéren meg fog jelenni a többi szabályosan felöltözött katona közt egy olyan, akinek nyitva lesz a gallérja, avagy menetelés közben, hapták után pipára fog gyújtani egy legény; biztos, mint a kétszer kettő, hogy valami régi stilu tiszt akaratlan éleként a következőket fogja rájuk kiáltani: „Hogy nézel ki" vagy hogy viselkedsz? S hozzá fogja tenni: „Most már nincs háború, most vége a kedélyességnek." Aki tudja, hogy mi az a régi stílu, főleg az osztrák-magyar hadseregben kedvelt „katonásság", amit németül inkább melléknévi formában e szót: „militárishk" használván, emlegetnek, az bizonyára velem együtt valószínűnek fogja tartani ezt a jóslást Mert valóban, ha nézzük azt az összbenyomást, amit a hadsereg most a háborúban s azt, amit békeidőben kelt, akkor mindenkinek el kell ismernie, hogy a háborúzó katona sokkal kevésbbé „militárisdk", mint a békeidőbeli. Persze csak akkor, ha a katonásságot öltözködési és viselkedési előírásokban látjuk. Mert ezeknek bizony a háborúban teljesen befellegzett. Hogy a legjellemzőbbel kezdjem. Háború van, de azért az utcán alig lehet fegyveres katonát látni! Mindenesetre sokkal kevesebbet, mint békében. És pedig nemcsak a sebesült katona, hanem az ép is nagyobbára fegyvertelenül jár-kel. S tiszt és legénység egyaránt otthon hagyja a fegyverét, ha csak teheti. A „stramm", „snajdig", kardcsörtető, feszes tartású, kikentkifent merev tisztek majdnem egészen elvesznek a fesztelen, civiles, katonaiatlan katonák közt; annyira azonban mégse vesznek el, hogy meg ne lehessen állapítani róluk, hogy ők épen a frissen behívott,újonan felszerelt, tehát a katonai élettől teljesen érintetlen katonák. íme, az utcán való fegyvertelen járás-kelés, ami békében a katonaiatlanság teteje s csak kutyamosók megvetett kiváltsága volt, most a háborúban minden rendű és rangú hősök kedvtelése. S általában mindaz, amit katonásként tisztelt az ármádia most elvesztette értékét. Elfogadott dolog a katonai s civilruhák összevegyítése. Egyenruháról már egyáltalában alig lehet beszélni; ahány katona, annyiféle lábszárvédője van. S nyitott gallérral, zsebretett kezekkel megy most végig a baka az Andrássy uton s hol köszön kedélyes 11 fesztelenséggel a tisztnek, hol nem köszön neki. Ha egy régi stilű katonatiszt, aki valami okból, nem tudná, hogy háború van, ezt látná, azt hinné, hogy szörnyű álomkép gyötri. Pedig, mint fájdalmasan tudjuk, ez a valóság, és pedig minden katonásság csúcsát alkotó valóság, ugyanis: háború. Megtanított tehát a háború többek közt arra, hogy az a sok feszesség, merevség, sablon, gépiesség, drill, snajdigság, amit békeidőben egyes katonák a katonai érték alapfeltételeinek tartottak, egyáltalában nem a bírnak a háborúban döntő jelentőséggel, hanem az első héten lefoszlanak. Hogy mik a belső, komolyítazonasság amaz elemei, amelyeket a háború megkíván, ennek megállapításával nem foglalkozom. Elég, hogy rámutattam arra, mennyire katonaiatlanná és civiliessé teszi a háború a katonát. Majd a békekötés után, mikor a háború temérdek kis és nagy tanulságát feldolgozni fogjuk, talán viszszatérek erre részletesebben. Sz. Z. Esti levél. — Jeruzsálem királya. — Amint a balga belga király átlépte országa határát, belefutott a tragikomikum birodalmába. Eddig a német golyóknak, most az egész világ rossz vicceinek céltáblája. A sorsa egyáltalán nem irigylendő, mert ha a golyókat ki is tudta kerülni, a nemzetközi viccek leterítik. íme, most a franciák támogatása méri reá a legkomikusabb csapást. Cochen Denis képviselőnek jutott eszébe az a gyilkos gondolat, hogy a franciák fentartják Albert királynak a Jeruzsálem királya címet és rangot, már tudniillik, ha Jeruzsálemet meghódítják a szövetségesek. Azt nem mondotta hozzá Cohhen úr, hogy vajon e célra nem viszik-e a belga katonákat Jeruzsálembe harcolni? Azt a régi frázist, hogy a „fenséges"-t a „komikus"-tól csak egy hajszál választja el, most testté ölti a világháború. Ezen a hajszálon táncol ugyanis most egy pár uralkodó. Ebben a fejedelmi kötéltáncban Albert és Petár már bukfencet hánytak. Ezek már apróhirdetést tehetnek közzé: „Facér királyok országokat keresnek, ahol uralkodhatnának. Referenciákkal szolgálnak a Temps kiadóhivatala Párisban és a Novoje Vremja Péterváron." Nemsokára követni fogja őket Poincaré elnök úr, a fiskális király, aki csődbe kergeti saját hazáját s ugy látszik, Franciaország csődtömeggondnoki állására pályázik. Az állam nélküli államfők s a koronátlan királyok mellett eléggé komikus színben áll a fejnélküli államfő, Anglia fejedelme is, aki elvesztette a fejét, mert nem tudja megtalálni a hadseregét. Ez ugyanis újságok apróhirdetései révén katonákat keres, akik szíveskedjenek fölemelt bér mellett érte meghalni. Ez a világháború nemcsak a fajok erejének s népek életrevalóságának próbaköve, hanem érettségi vizsga is a királykodás tudományában. Van olyan, akinek ez csak üres cifraság vagy gőgös póz, másnak teher, harmadiknak kenyérkereset, de van olyan is, amelyiknek élethivatás, amelyre igazán születni kell. Csak egy példát említek föl: ilyen Vámos császár, akiben az uralkodó és a nemzet minden frázis nélkül igazán összeforr. Az ilyen egy-tast-egy-lélek szervezetben igazán természetes az is, hogy egy embernek adassék meg az a jog, hogy a többi milliónak élete s halála fölött döntsön, mert hiszen a hadüzenet joga ennyit jelent. A világháború a felségjogok gyakorlásának próbaideje. Aki ügyesen s a népének érzelmeivel összhangzóan gyakorolja ezt, azzal lelkesen együtt harcol a népe. De akik rosszul spekulálnak, mint Albert és Petár, azok elbuknak s a gothai almanachból az operette-librettók könyveibe költöznek át