Pesti Hírlap, 1914. november (36. évfolyam, 273-302. szám)
1914-11-03 / 275. szám
mmim PESTI HÍRLAP 1914. november 3., kedd. parti ütközetbe ne küldhessenek segédcsapatokat. A mai német hivatalos jelentés arról is beszámol, hogy a jobbszárny elleni küzdelembe a francia hadvezetőség bevezényelte az indusokat. Az indusokat az angolok egész harcvonalán elosztották, talán azért, hogy a veszélyeztetett pontokra ne franciákat és angolokat kelljen küldeni, talán azért, mert French és Joffre nem tartják őket eléggé megbízhatóknak. Helyettük hozzanak hát véráldozatot a háború furiájának az indusok hekatombái. Ez is külön módja az izlám ellen való ellenségeskedésnek. Indiában forrongás készül az angolok ellen a próféta hívó szavára? Anglia kiirtatja a harctérre dobott indusokat — Franciaországban . . . * A török-orosz határon, mint egy trapezunti jelentés hírül adja, a török és az orosz csapatok között megkezdődtek az ellenségeskedések. A francia és az angol flotta is megkezdte az ellenségeskedéseket, azzal a nagyszerű és fölemelő haditénynyel, hogy megtámadott egy tudományos célokat szolgáló útról visszatért török hajót. Az angol erkölcsnek ez is újabb jellemző adaléka. Konstatálni kell, hogy az óvatos porta sugalmazott lapjaiban kijelenti, hogy flottáját, miután a támadó orosz akciót bravúrosan visszaverte, utasította, hogy tartózkodjék minden támadástól. Föl kell jegyezni ennek a lépésnek nemes korrektségét, azzal a ténynyel kapcsolatban, hogy viszont Oroszországnak az volt az alattomos terve, hogy a török flottát a lerakott aknáival megsemmisítse; ez a terve azonban meghiúsult a török éberségen. Ilyen orvtámadások után a végtelen türelmű, agyonprovokált Törökország még mindig a legkorrektebb és kijelenti: a helyzet kulcsa Pétervárott van, ott döntenek a háború sorsáról. Mindezeknek a följegyzése után említsük meg azt is, hogy a konstantinápolyi francia nagykövet megkísérelte az Oroszország és Törökország között való békeközvetítést, amelynek során, — és ez a legfontosabb. Oroszország beismerte, hogy a Fekete-tengeri orosz flotta volt a támadó fél. A helyzet tehát az, hogy az ellenségeskedések már megkezdődtek ugyan, az entente és Törökország között a diplomácai érintkezés már megszakadt, de a formális hadiállapot még nem következett be. Az ébredő izlám különben új borzongásokat kelt Angliában, amelyet már nemcsak a német tengeralattjárók, a Zeppelinek és Dower eleste fenyeget, hanem gyarmatainak a sorsa is aggaszt. Most már egészen nyíltan bevallja az angol közvélemény, hogy a brit kormány feladata a legnehezebb, amely előtt Anglia kormánya valaha állott. „A legnehezebb feladat . . Emlékezzünk: ki idézte föl a válságos helyzetek örvénylő, forgatagát? Ki állott kegyetlen flegmával a fenyegető világháború vad hullámverésében hideg és gőgös arccal, azt hirdetvén, hogy a világháború is csak üzlet. Ki indította meg ennek a véres, embermészárló boszorkánygépnek az üzemét? Anglia volt az, amely a világháború ördögmotolláját megindította, amely beugratta Oroszországot, Belgiumot, Franciaországot, csak azért, hogy a kiszámított hasznot végezetül kacagva zsebrevághassa. Rosszul számított. Az ördögmotolla kerekei belekapaszkodtak Anglia testébe és kemény fogai a húsába vágnak. És most már riadozva gondol Egyiptomra, meg Indiára, azt emlegetvén, hogy a kormánynak új erőfeszítésekre van szüksége, hogy a birodalom tulajdonát megvédelmezhesse. Hogyne, hiszen a szuezi csatorna, India kulcsa előtt már török csapatok állanak . . . A háború legfőbb tanúsága. Irta: SZÁSZ ZOLTÁN. Ha ügyeljük azokat a nem szorosan a háborúra vonatkozó társadalmi, politikai, irodalmi és művészeti újságmegjegyzéseket, melyek a harctéri eseményekről szóló, nap-nap után folytatásokban következő háborús eposz robajából itt-ott kicsendülnek, akkor igen sokban ezek közül egy rokon alaphangot fogunk megkülönböztetni. Azt fújja a legtöbb nagy buzgalommal, hogy a háború mindent megváltoztatott és ujjá értékelt, tabula rasat csinált a múltból, szabaddá tette az utat az igazi igazságok s a becsületes értékek számára, elszikkasztotta a kóros áramlatokat s ledöntötte az álnagyságokat, véget vetett a destruktív eszméknek s fölvirultatta a jók és igazak uralmát. Azt hihetné az ember e lelkes rivalgás alapján, hogy a háború valóságos áldás erre a mi nyomorult világunkra s hogy az orosz támadás igazi evangéliumi munkát végez, elsőkké tévén az utolsókat s utolsókká az elsőket. A fölsorolt kijelentések tartalmából és stíljéből már sejthető, hogy ezek az örvendezések azokból a táborokból röppentek föl, amelyekben a haladás, a művelődés, a gondolatszabadság kultusza, a művészi maradiságtól s a kritikai előítéletektől való mentesség nem túlságosan otthonos. Ezek a táborok saját vetésük gyors érését és sudorba szökkenését várják a mostani vérzivatartól. A háború s a velejáró anyagi elnyomorodás és szellemi elhomályosulás e titkos szövetségesei"már készülnek az aratásra. Szerencsére, mindnyájunk szerencséjére, tévednek. Ez a háború sok eredménynyel fog járni még a legyőzöttre is, de minden valószínűség szerint és azt nem fogja meghozni, amit annyi nagy nehezen tompított reakciós örömsikoly remél tőle. Ez a háború, főleg a győztes télen nem fog mindent megváltoztatni, nem fog teljesen új rétegeket, irányzatokat és egyéneket előtérbe tolni, annak a változásnak azonban, amit kétségtelenül mégis előidézni fog, épen ellenkező iránya lesz, mint amilyent a haladásellenesek remélnek, mert ez a változás a társadalom demokratikus irányú megerősödése lesz. E két állítást igyekszem most, csupán vázlatosan persze, igazolni. Valóban azt hiszem, hogy a világháború, bármily nagyszerű, eddig még nem látott eseménye ennek az öreg bolygónak, nem fogja kultúránk ábrázatát egészen átalakítani. Hiába remélik a mindenféle haladásellenes elégedetlenek, hogy a háború után minden másképen lesz s főleg azt, hogy meg fog fordulni a világ folyása s nem a sötétségből a világosság felé való haladás, hanem a világosságból a sötétségbe való bukás törvénye fog úrrá válni. Hisz látjuk, hogy a világháború folyama alatt is, bár az élet minden megnyilvánulásában megérzik a társadalmi test hallatlan erőfeszítése, se bomlanak föl az élet eddigi keretei. Minden megy a maga útján, legfölebb a legtöbb úton bágyadtabban, lassúbb tempóban, mint előbb. Persze egyes szervek fokozott mértékben működnek, a legtöbb pedig lanyhábban. De azért nincs fölfordulás, nincs szétomlás. A világháború borzalmas és óriási, de azért nem elszakadás és nem földindulás. S ez nagyon természetes is. Az élet s így a társadalmi élet törvényei erősebbek minden világháborúnál, illetve ez is csak egy életjelensége a társadalomnak. Bizonyos, hogy rengeteg értéket vont el a háború az élet mindennapiként megszokott folyásából. Több millió férfi, a lakosság legerőteljesebb, legmunkásabb eleme kivált az itthoni életből; az eke mellől, a műhelyből, a gyárból, az íróasztal elől egyaránt elmentek s e meddővé vált munkáskezek katonává lett tulajdonosait viszont rengeteg költséggel táplálni, fölszerelni, ide-oda szállítani kell. Számos statisztikai fejtegetésből tudjuk, hogy ez milliárdokba kerül. Ehhez járul még a háború romboló hatása mely többékevésbbé még a győzelmes államot is sújtja, mert hisz, mint ez a háború is bizonyítja, még ennek egyes részei is mulólag legalább kénytelenek lehetnek elszenvedni az ellenség pusztításait. A háború tehát legjobb esetben is egy olyan hatalmas vérveszteséghez hasonlít, amely egy műtét alkalmával a testet éri. Az ilyesmi a társadalom s az egyes szervezet életében egyaránt bágyadással, gyöngüléssel, fizikai és szellemi erők hanyatlásával jár. S valóban már most a háború alatt is tapasztaljuk, hogy nemcsak anyagi, de szellemi elszegényedéssel is jár a háború. A múzsák hallgatnak, vagy papjaik érdekéhez s a közönség művészi finomságok befogadására ugy se nagyon alkalmas háborús hangulatához idomulva nemesebb törekvések nélküli alkotásokban nyilatkoznak meg. A tudományos kutatások se folynak oly szaporán, mint békés időben. A laboratóriumokban pang a tevékenység. Könyv kevesebb jelenik meg. A társas élet legfinomabb, legelegánsabb tanyái és formái háttérbe szorultak. Majdnem minden, ami szép, finom, emelkedett, ami az élet sugár- A szerb harctér. Potiorek táborszernagy jelentése. Hivatalos jelentés november 2-áról. Érkezett 1 óra 30 perckor. Offenzívánk a Macsván át győzelmesen halad előre. Az ellenség, amelyet megerősített állásaiból kiűztünk, eddig csupán csekély ellenállást fejtett ki. Csupán Sabác északi szegélyén voltunk kénytelenek erősen elsáncolt állásait rohammal bevenni. Magát Sabácot is ma éjjel rohammal bevettük. Valjevo felé vonulnak vissza a szerbek. Újvidék. nov. 2. Csapataink, melyek tegnapelőtt Tabanovicsig nyomultak előre, Sabác irányában folytatták útjukat. Többszörös heves támadás után derék katonáink óriási lelkesedése mellett tegnap elfoglaltuk Sabácot. Egy másik hadoszlopunk győzelmesen bevonult Metkovicsba. A szerb seregek minden vonalon megverve, Valjevo felé vonulnak vissza. Drinai és szávai csapataink egyesülése Szerbiában. Szabadka, nov. 2. — A Pesti Hírlap tudósítójától. Győzelmes csapataink a Macsvában folyó harcokban, mint már hivatalosan többször jelentették, ismét igen sok szerb foglyot ejtettek. A napokban Bosna-Bacsán 1343 szerb fogoly ment át Ugyanakkor csapataink 600 puskát és 4 gépfegyvert zsákmányoltak. Az egyik lövészárokban katonáink egymás mellett egy szerb tábornok és egy szerb ezredes holttestét találták. A Száva felöl benyomuló csapataink egyesültek a Drina felöl Szerbiába benyomult hadoszlopainkkal. Valamivel lejebb a Száván ugyanazon a napon elfogtunk két szerb zászlóaljat. A A Macsván át előnyomuló oszlopaink a Sabác—Ljesnica vasútvonalat már átlépték. Lovasságunk az ellenség nyomában van és már foglyokat is ejtett. Balkáni haderőnket súlyos veszteség érte. Sanchez főhadnagy, tábori pilótánkon egy ellenséges lövedék, amelytől figyelőtársa is megsérült, súlyos sebet ejtett. Rettenetes fájdalmai ellenére, végső erejének megfeszítésével sikerült a derék pilótának a gépet a még mintegy hetven kilométer távolságban fekvő repülőtérig kormányoznia és ott simán leszállnia. Sanchez főhadnagy tegnap sebeibe belehalt. Halála előtt még megkapta az ő felsége által neki távirati úton adományozott katonai érdemkeresztet. Potiorek táborszernagy.