Pesti Hírlap, 1914. december (36. évfolyam, 303-332. szám)

1914-12-09 / 311. szám

10 PESTI HÍRLAP 1914. december 9., szerda 1 f­öllendíti a karácsonyi vásárt, ami szintén országos érdek és jelentékeny összeget hoz a jótékony célra. őszintén szólva, az ünnepek mindig a közönség fejésére szolgálnak alkalmul. S különösen most oly sok oldalról ostromolja a szétszórt jótékonysági akció a publikumot, hogy a­ művelt középosztály, — amely min­den társadalmi terhet majdnem kizárólag visel, mert a felső tízezer s az alsó „műve­letlen vagyon" ritkán áldoz — képtelen a sok Bebre bankó-tapaszt rakni. A sokféle egylet és bizottság annyiféle furfangot használt már föl az adakozásra, hogy a ka­rácsonyi ünnepeket igazán jó lenne föntar­tani kizárólag a munkaképtelen hősök segí­tésének, mert erre még semmiféle rendsze­res akciót nem csináltak. A karácsonyi szá­zalékot koncentrálni kell egészen e célra. De gondoskodni kell két dologról, ami nélkül a legjobb terv sem ér semmit: a jó szervezés­ről és a becsületes ellenőrzésről. Azt minden élelmes kereskedő szívesen megteszi, hogy kirakatába tesz egy hirde­tést arról, hogy minden vásárlásból két szá­zalékot erre vagy arra a célra ad. De ezzel nincs elintézve az ügy. Vagy nagyon is rosz­szul van elintézve. Mert ez a visszaélések forrása lehet. Úgy kellene szervezni az ak­ciót, hogy csak hatósági engedélyű­,­tt lehes­sen ilyen hirdetést kitenni az üzletre és csak az a kereskedő vagy iparos kaphatja meg az engedélyt, aki kötelezi magát, hogy minden vásárlás összegéből a két százalékot a vá­sárló szeme láttára teszi egy hivatalosan le­pecsételt perselybe. Még­pedig olyan per­selybe, amiből nem lehet késsel kiszedni a pénzt! Oly sok visszaélés történt már a jóté­konysággal, hogy csakis ilyen nyilvános el­lenőrzés mellett lehetne sikere az akciónak. S a szolid kereskedők is így lennének meg­óva a piszkos eszközökkel dolgozó konkur­renciától, mely reklámnak használná a jóté­konyságot, de ellopná a munkaképtelen hő­sök alapjától az ígért százalékot. A Podma­niczky Frigyes mondását apuikálva, azt le­het mondani, hogy a jótékony akciókat csak a legnagyobb ellenőrzés mellett szabad csi­nálni, vagy sehogy, — de csinálni kell! Zsolt A Pesti Hírlap 1915. évi Naptá­rának szétküldését kiadó hivatalunk már megkezdte. Úgy intézkedtünk, hogy kará­csony előtt minden előfizetőnk kézhez kapja a Pesti Hírlap aján­dékát, Budapesten és a vidéken egyaránt Akik lapunkat tábori postán kapják, ugyanezen úton bérmentve fogják a naptárt is megkapni. Az Ausztriában, Boszniában és Her­cegovinában élő előfizetőink azonban csak 55 fillér, a külföldön élők pedig­­ korona szállítási díj beküldése után igényelhe­tik a naptár megküldését napi hírek. Használjunk hadisegély-postabélyeget! Adakozzunk a Vörös Kereszt Egylet­nek! Segítsük a hadbavonultak családjait és az elesettek hozzátartozóit!­­ (Előre!) Ilyen címmel mai számunk­ban egy hosszabb elbeszélés közlését kezdjük meg a Regény­csarnokban. A szerzője egy elő­kelő származású és népszerű német író, Zobel­titz Hans, aki különösen néhány derűs és finom írásával aratott őszinte sikert. Az a munkája, amelyet most olvasóinknak bemutatunk, törté­nelmi tárgyú. A vonzó érdekességekkel szövődő cselekmény a napóleoni háborúk idején játszó­dik le egy német fejedelemségben és egy jegyes­pár kalandos sorsa körül bogozódik. A földol­gozásban a tiszta romantika vonásai nyilatkoz­nak meg meleg színekkel és sok-sok eleven­séggel. — (Shaw és a háború.) Bernard Shaw a háború­ alatt már sokszor hallatta hangját. Ezút­tal új és maga alapította lapjában, az ,,Új állam­férfiú" című­ revüben „A józan emberi ész a há­borúról" felirattal cikket irt, amelyben többek között a következőket mondja: — Úgy látom, hogy Anglia népe egységes a porosz junkerizmus cselekedeteivel és vélemé­nyeivel szemben. És úgy látom, hogy a német nemzet, amelyet hasonló ellenszenv hat át az an­gol junkerizmussal szemben, föl van háborodva támadásunk áruló és kétlaki mivolta miatt, amelyben az által részesítettük őket, hogy két ol­dalról, Francia- és Oroszország felől fenyegeti őket veszedelem. Mi a junker? Németország csa­lódik, hogyha azt hiszi, hogy ebből a brancheból neki vannak a legdíszesebb példányai. Sir Ed­ward Grey junker a feje búbjától a lába ujja he­gyéig Je sir Edward kedves ember, aki képtelen volna arra, hogy darabokra tépjen egy ellenzéki vezérpolitikust és nem tudná kimondani azt a mondatot, hogy agyon akar lövetni egyetlen né­metet. Churchill nem egészen kellemetlen keveré­ke a junkernek és a yankeenek. Civakodó hajla­ma népszerűbb, mint társainak moralizáló fecse­gése. Churchill kedélyes és fölpaprikázott tem­peramentuma J­inker, ép ugy mmint lord Curzon, aki ezenkívül még az orrát is magasan hordja. Nem kell szaporítanom ezt a névsort A mi szi­getünkön a junker minden boltban megtalálha­tó. Külügyi hivatalunk tisztára junker-klub. Uralkodó osztályaink junkerekből állanak. A császár junker, bár sokkal kevesbbé autokrata mint sir Edward Grey, aki anélkül, hogy megkérdezett volna bennünket, egy szót szólott egy nagykövetnek és ezzel háborúba küldött bennünket és külföldi szövetségeseinek egész va­gyonunkat zálogba adta. — Mivel most már tudjuk, hogy mi a jun­ker, vessünk egy pillantást a militaristákra. Elég öreg vagyok ahhoz, hogy vissza tudjak emlékez­ni a német-ellenes mozgalom első fázisaira. 1870-ben Németország porba sújtotta Franciaországot és nemsokára mi is megírtuk militarista könyv­tárunk első oldalait. A mi militaristáinknak az volt a jelszavuk: „Fegyverbe, mert a német Lon­dont is nemsokára úgy meg fogja ostromolni, mint ahogy Parissal tette.** Ez idő óta a német­ellenes propaganda nem szűnt meg nálunk. Nem ítélem el ezeket az embereket de álljanak az ágyuk mellé, amikor az ágyuk megszólaltak. Ne álltassanak bennünket azzal, hogy ők mindig a békét akarták és hogy radikális béke­barátok és ne állítják, hogy a háborúnak a porosa arcát­lanság az oka, amelyért súlyosan meg kell bün­tetni a német császárt Ez a viselkedés nem he­lyes, nem igaz, és nem tisztességes! Mi voltunk a kezdeményezők és ha a németek most visszaüt­nek, nem tehetünk nekik érte szemrehányást. Nem akarunk többet hülyeségéket hallani a po­rosz farkasról és a britt bárányról, a porosz Machiavelliről és az angol evangélistákról. — A külföldön az a vélemény rólunk, hogy javíthatatlanul álnokoskodtunk. Még Franciaor­szág is a „por fi de Albion" névvel tisztelt meg bennünket Németországban ezt a megjegyzést még túl tiszteletadónak is találják. Akárhogy til­takozunk ellene, van a dologban valami. Ha az angol államférfiakat hivatali ténykedésük alap­ján ítélik meg, rá kell jönni, hogy ezek ass urak lelkiismeretlen és emellett módfölött beképzelt szamarak. Külpolitikai dolgokban minden tekin­tetben Bismarckok, kivéve ami a tehetséget illeti. Shaw ezután rámutat a belga semlegesség­gel űzött angol szélhámoskodásra és maró szati­rájú cikkét azzal végzi, hogy Belgiumot nem véd­te meg Anglia, ellenben Angliát megvédte Bel­gium azáltal, hogy el­engedte magát foglalni a németek által.­­ (Életuntak.) Losonczi Lajos tizenhét éves kereskedősegéd Rákóczi-ut 10. számú laká­sán mellbelőtte magát. Súlyos sérülésekkel a Rókus-kórházba vitték. Tettének oka ismeretlen. — Niederführer Juliska pincérnő Bezerédy-utca 10. számú lakásán mellbelőtte magát. Súlyos sé­rülésekkel a Rókus-kórházba vitték. — Eberling Ilona huszonkét éves leány Erzsébetfalván az Attila-utca 17. számú lakásán fejbelőtte magát. A Szent István-kórházba vitték. — (A magyar ezredes és az orosz foglyok.) A muszkakatonák legutóbbi kirándulási útjuk­ban Zemplén megye legszélső csücskébe is elju­tottak, ahol azután egy részük megszaladt, más részük pedig fogságba került. Mikor az egyik magyar ezred parancsnoka elé néhány kiéhe­zett fázó és ugyancsak aggodalmaskodó musz­kát vezettek, az ezredesnek úgy megesett a szíve rajtuk, hogy külön ebédet főzetett nekik, még­pedig a javából valót. A cár harcosai elképzel­hetetlen étvágygyal láttak neki a fűszeres ebéd­nek, amelyhez bort is kaptak, és úgy jóllaktak, hogy az ebéd végével alig voltak képesek mo­zogni. Az étkezés után következő kellemes szi­eszta első órájában az ezredes barátságosan megszólította őket és mindegyiknek ötven koro­nát ígért, ha a sátorfájukat fölszedik, csapataik­hoz visszatérnek és elmondják hogy mint élnek nálunk az orosz foglyok É­s bár az ötven ko­ronásokat nyújtotta is feléjük, a vitézek minden habozás nélkül visszautasították, jóleső érzés közt jelentve ki, hogy ebből az országból, ahol jobb a koszt, mint amilyet a háború előtt otthon kaptak, csakis akkor hajlandók elmenni, ha puskatussal verik ki őket.­­ (Ferenz Ferdinánd és feleségének gyil­kosai.) A sarajevói gyilkos merénylet főbű­nö­seit Prinsipet és Cabrinovicsot, — mint a Gra­zer Tagenpost jelenti — egy csehországi fegyin­tézetbe vitték. Elszállításuk idejét titokban tar­tották, úgy, hogy Sarajevóban mit sem tudtak ró­la. Mind a két gyilkost megbilincselve, zárt ko­csiban vitték a pályaudvarra és onnan Zágrábon keresetül a csehországi fegyházba. — (A páncélvonat hamisai.) Egy zentai banktisztviselő aki mint hadapród őrmester har­colt az északii harctéren, sebesülten érkezett Szabadkára. Igy mondotta el sebes­ülésének tör­ténetét­— Egy páncélvonathoz voltam beosztva húsa katonával és azt a parancsot kaptam, hogy kémleljem ki, van-e még ellenség a határon. Abban az esetben ugyanis, ha a harcvonalba vasúti pályatest is esik, a páncélvonal teljesíti az előőrsi és kémszolgálatot, hogy megá­lapítsa, szabad-e és meddig járható a pályatest. De igen gyakran harcol és parancsot se visz a páncélvo­nat, amely teljesen fedve van acélburkolattal. Ilyen vonattal kellett egyik parancsnokságtól a másikig terjedő utat megtennem. Beszállott a négy mozdonyvezető, a húsz katona és én. Ne­gyedóra múlva lőni kezdték vonatunkat. Repül­tek a golyók és a srapnelek, de az acélpáncél­nak nem ártottak. Katonáim szorgalmasan lö­völdöztek vissza az oroszokra én pedig följe­gyeztem tapasztalataimat és rajzoltam a távcső­vel megállapított állásokat Egyszerre csak a pályatest figyelése közben észreveszem, hogy előttünk a sinen farakások vannak. Az oroszok hirtelenében elzárták a pályát. A vonatot rögtön megállíttattam és kiadtam a parancsot hogy mindenki ugráljon le a vonatról és fejlő­dnek föl a páncélfedezékek mögött. A katona a­zon­nal megkezdték a tüzelést, az oroszok az­özeli farakások mögül lőttek. Amikor én és egyik al­tiszt megsebesültünk, rohamot vezényeltem, mert átláttam, hogy az oroszok erősítést várnak. Erre a legények nekirontottak a fatorlaszok­nak, kiemelték onnan az ellenséget, amely meg­futamodott Erre aztán gyorsan megtisztítottuk a pályát és a parancs sikeres teljesítésével tér­tünk vissza vonatunkkal.­­ (Mit kérdeztek az orosz katonák?) A Felsőmagyarországba betört oroszok, amikor az egyik-másik határmenti kis községekben meg­pihentek és a ruténekkel szóba ereszkedtek, rendszerint azután érdeklődtek, hogy attól a helytől a magyar főváros milyen távolságra esik. A kérdésre az egyik zempléni faluban a megszólított azt a választ adta, hogy körülbelül három napi járásnyira amire a muszka bácsi csöndes vigyorgás között jegyezte meg, hogy ez esetben karácsonykor már Budapesten lesznek. Mikor pedig egy másik katona azt a kérdést ve­tette föl, hogy hát Bécs mennyire van és ami­kor arra a válasz úgy hangzott hogy öt napi távolságra, akkor a kozák végig törülte a baj­szát és egy kis csettintés után ama véleményét fejezte ki, hogy újévkor a bécsi Burgnak isz­szá­k a borát. — (Elgázolások.) A Tisza Kálmán-tér és Kenyérmező­ utca sarkán egy városi villamos el­ütötte Madarasi Illés 262-es számú bérkocsiját. A kocsiban ülő Liszkai László a fején megsebe­sült. A kocsis lezuhant a bakról és szintén sérü­léseket szenvedett.­­ Az Asztalos Sándor­ utca 18. számú ház előtt az 1001-es számú fiumei gyorsvonat elütötte az ott szolgálatot teljesítő népfölkelő katonát, Sebők György Örkényi la­kost. A síneken meghalt. Feleséget és hat gyer­meket hagyott hátra

Next