Pesti Hírlap, 1914. december (36. évfolyam, 303-332. szám)

1914-12-09 / 311. szám

! 1914. december 8., Icecíd. PESTI HÍRLAP 11 — (őrmester ur Burián.) Jurescu Péter nagyváradi újságíró, tartalékos honvédzászlós sebesülten tért haza az északi harctérről. Sok harcos emléke közt ezt a kedves történetet be­szélte el a századok apjáról: — Egy éjjel egy nap feküdtünk egy erős fedezékben, ahonnan közös bakák verték ki előlünk az oroszokat. Nem sok dolgunk volt. Az ágyuk beszélgettek s mi csak négyszáz lépésről farkasszemet néztünk az ellenséggel. Ritkán esett egy-két lövés, de nem tettünk kárt egy­másban. Parancsot vártunk a támadásra s csak­ugyan déltájban szuronyrohamra mentünk. A honvédek hihetetlen bravúrral verekedtek. A pi­hent muszkák egy része elfogadta a rohamot s a mi legényeink a puska boldogabb felével ver­ték le őket. Legtöbbje megadta magát, sokan meg, akik a gépfegyverünk tűzzáporában tud­tak, elmenekültek egy hegy kanyarulatánál. El­vittük a foglyainkat s a becsületesen végzett munka után mentünk vissza s uj fedezékbe ás­tuk el magunkat egy fiatal erdő szélén. Néhány emberünk sebesült meg csupán, de ahogy szám­bavettük a legénységet, Burián őrmestert nem találtuk sehol. A század apja eltűnt. Maga a zászlóaljparancsnokunk intézkedett, hogy keres­sük meg este élve-halva a roham helyén, mert az egészségügyi katonák, akik a sebesülteket szedték össze, nem leltek a mezőn. Nagyon sajnt­náltuk az öreg, három kapitulációs őrmestert, aki nagyszerű katona s a rohamban is elöl vere­kedett, még­pedig ugyancsak keményen. Nyug­talanok voltunk: hol van Burián? Alig estele­dett, mindenfelé kerestük, de eredménytelenül. No, akkor elfogták. Kezdtünk szomorúan beletö­rődni, hogy orosz kézre került. Az éjszaka elég csendesen telt, de egyszer csak halljuk ám a lövészároktól talán egy kőhajításnyira, ahol a poszt feküdt, az őrmester, hangját: — Mért nem kérsz jelszót, a cudar szent­ségedet! Mi az, mi az? Az alvók is fölébredtek. Lát­juk, amint kúszik be a fedezékbe egy fehér alak, utána három ember, zörögnek a fegyverek, a legénység egymásnak adja nagy csodálkozva: őrmester úr Burián ... Az öreg pattogva, ká­romkodva csúszott előre. Nini, ing van rajta meg a fehér lábravaló, a szöges bakkancs, más semmi. A századparancsnok örvendezve megy eléje: — öreg, az isten áldja meg, hol járt maga? Az őrmester ravaszul mosolyog s a fejével integet hátrafelé: — Itt vagyok, alázatosan jelentem és nem is magam jöttem . . . Megfogtak a kutyák a ro­hamnál és elcipeltek oda a faluba a hegy mögé. Tolt vagy harminc foglyuk ottan. Más ezredből valók. Ugy néztem, regruták. Vigan voltunk, kaptunk konzervet, kenyeret, dohányt. Délután aztán muszka dragonyosok jöttek a fogolytransz­portért. Igaz lovas. A gyalogság elment a köz­ségből, összetereltek bennünket, gyerünk. A dragonyosok még valami parancsot vártak. Én gyorsan lehánytam a ruhámat, eldobtam a sap­­­kámat, aztán így, ahogy vagyok, kiálltam a sor­ból. A foglyok elindultak, engem meg valami lengyel parasztnak néztek. Ott pipáztam bután, mint aki kettőig se tud számlálni. Ügyet se ve­tettek rám. Aztán jöttem szépen a mi rajvona­lunk felé az erdőben. Ott találkoztam ezzel a muszka őrjárattal. Az öreg hátrafordult: — Hé, pulyák! A legények három fegyvertelen oroszt tuszkoltak a századparancsnok elé. Az őrmester büszkén nézett végig rajtuk: — Az erdőben találtam szegényeket. Rá­beszéltem, hogy hagyják a fenébe a háborúsko­dást, jobb dolguk lesz nálunk Ide is adták men­ten a fegyverüket és jöttek szivesen velem. Jó Buk ezek. No, adjatok nekik egy kis kenyeret, ha van. A muszkákkal elbarátkoztak a fiuk, aztán az őrmester maga ment velük az őrnagy úrhoz, aki a tüntetésre terjesztette a vagy öreg katonát.­­ — (A román trónörökös a szenátusban.) Bukarestből táviratozzák. Károly trónörökös, aki az alkotmány értelmében a szenátus tagja, kedden jelent meg először a szenátusban. Az ülésen jelen voltak Mária királyné és Erzsébet hercegnő is. Az összegyűlt szenátorok a trón­örököst, valamint a királynét meleg ovációkban részesítették.­­ (Az erdélyi püspök beteg.) Gróf Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspök, Maros-Torda-és Csikmegyében végzett körútjában erősen meghalt és most betegen fekszik székhelyén, Gyulafehérvárott. Ez okból elmaradt Kézdivá­sárhely és Nagyszeben meglátogatása. A köz­tiszteletben álló főpap betegsége nem ad okot komolyabb aggodalomra.­­ (Ég a fertőtlenítő intézet.) A székes­főváros fertőtlenítő intézete, amely a Váci-út 174. szám alatt van, szerdára virradó éjjel ki­gyulladt. Háromnegyed kettőkor keletkezett a veszedelem az épület padlásán, ahol nagy­mennyiségű széna van fölhalmozva. Csakha­mar lángokba borult az egész tetőzet. Kivonult a tűzhöz az ötödik és a hatodik kerületi, meg a központi tüzérség a gőzfecskendővel. Lapunk zártakor még nem sikerült a lokalizálás mun­kája.­­ (Hazatérés a francia fogságból.) A bel­ügyminiszter bregenzi kiküldöttjének jelentése szerint Magas Sándor, Retek Benjámin, Jákob András és Skrbin Berkca egy gyermekkel szer­dán reggel a keleti pályaudvaron Budapestre érkeztek Franciaországból. Bregenzbe érkezett még Franciaországból Matúra József, aki Sas­várra utazott, továbbá Pazar Zoltánné és leánya, akik pihenés végett Bregenzben maradtak.­­ (A főispán kislánya.) Kedves epizódja volt Szabadkán a Belgrád bevétele alkalmából lejátszódott ünnepségeknek. Amikor a sokaság zászlók alatt és zeneszóval végighömpölygött az utcákon, dr Purgly Sándor főispán háza előtt lelkesen tüntetett és a főispánt kívánta hallani, ő azonban épen megyei székhelyén volt elfog­lalva és amikor már jó ideje zúgott a közönség a háza előtt, kinyílt az erkély ajtaja és hófehér ruhában kilépett rajta Purgly főispán kislánya és csengő hangon a következőket mondta: — Édesapám nincs Szabadkán. Az ő nevé­ben én köszönöm meg üdvözlésüket. Nagy a mi örömünk is, hogy Belgrádot seregeink elfoglal­ták. Éljen a király, éljen a haza, éljen a mi had­seregünk ! A bátor fellépésű kisleány szavait meg­éljenezték.­­ (Orosz foglyok szállítása.) A ruttkai ál­lomáson ezernyolcszáz orosz foglyot szállítottak át, köztük több tisztet is. Valamennyien szánal­mat keltő állapotban voltak, hetek óta igen so­kat nélkülöztek s most nagyon örültek, hogy a fogság révén megszabadulhattak a nélkülözé­sektől. Többen mondották, hogy a harcvonalban, fogságbajutásuk előtt, napokig nem ettek.­­ (Holttest a síneken.) A békés megyei Tótkomlóson a vasúti vonal vágányain egy kö­zépkorú, ruházata után ítélve földmives ember holttestére akadtak. A szerencsétlen lábait a mozdony tőből leszakította, azonban az orvosi vizsgálat a halott nyakán késszúrás nyomait fe­dezte fel. Vizsgálat indult meg, mert valószínű, hogy gyilkosság történt. —­­"TrX.-J." Halálozás. Dr Fésűs György udvari tanácsos, a Fe­renc József-rend középkeresztese, a volt pozsonyi jogakadémia nyugalmazott igazgatója, Pozsony­ban hetvenhárom éves korában meghalt. Már fiatal korában részt vett minden hazafias mozga­lomban. Negyvenegy éven át, működött a pozso­nyi jogakadémián, ahol szeretetreméltó egyéni­ségéért nagy volt a népszerűsége. Érdemes tevé­kenységet fejtett ki a jogi irodalomban is. Halála iránt igen nagy a részvét. Bérezik Árpád a sógo­rát, Kozma Andor pedig az apósát gyászolja benne. Beer Miklós, a Kereskedők és Iparosok Hi­telintézete R. T. ügyvezető igazgatója, f. hó 7-én meghalt. Az elhunyt különösen a hitelszövetkeze­tek fejlesztése körül szerzett nagy érdemeket és mint a Budapesti Ingyen Kenyéregyesület egyik vezető tagja, élénk tevékenységet fejtett ki ez egylet felvirágoztatása körül. Az elhunytban dr Spitzer József ügyvéd sógorát gyászolja. Nagy részvét mellett temették el kedden dél­után Eigel János fővárosi tekintélyes polgárt. Eigel Nándor török császári főkonzulátusi titkár édesapját veszítette a boldogultban. Löwenstein József Lajos folyó hó 8-án, 65 éves korában, Budapesten meghalt. Az elhunytat feleségén, szül. Róth Lenkén kívül Wiener Ignác és neje mint sógor, Lénárd Gusztáv és családja,, mint unokaöcscse, Lustig Mórné szül. Wellisz Youft és családja stb. gyászolják. Temetése 1. M 10-én délután 3 órakor lesz a rákoskeresztúri izv temető halottasházából. (Minden külön értesítés helyett.) Gröber Ferenc városi rendőrtiszt, katonai nyilvántartó, életének 50-ik, házasságának 15-ik évében, hosszas szenvedés után Kecskeméten meghalt.­­ Megjelent a Hölgyek Naptára 1915. évre. XXXI. évfolyam. Szerkeszti: S Bokor Malvin ízléses és díszes kiállítása, valamint gazerig tartalma révén a legalkalma­sabb ajándékkönyv fiatal leányok és nők részére Ára selyemdiszkózésben 4 korona, ajánlott bérmentes küldés­sel 4 kor. 45 fill. Kapható Légrády testvérek könyvkiadó­hivatalában Budapest, V. ker., Vilmos császár-ut 78. szám és minden nagyobb könyvkereskedésben kereskedésben. LEGÚJABB.­­ Vilmos császár beszéde az orosz harc­téren küzdő katonákhoz. Boroszló, dec. 8. __ A Woyrsch-hadsereg vezérkari főnö­ke átadta a Schlesische Zeitungnak azt a beszédet, melyet Vilmos császár az előtte egybegyűlt Woytsch hadseregbeli és osz­trák-magyar csapatbeli küldöttséghez inté­zett. E beszéd igy szól: — Bajtársak! A keleten harcoló csapatok küldöttségeit idekértem, de nincsen módomban mindnyájatokat a lövészárkokban üdvözölni. Vigyétek el az első sorokban harcoló bajtársaitok­nak szívélyes üdvözletemet, valamint császári köszönetemet, úgyszintén a haza köszönetét hősies magatartástok­ért, amelyet az elmúlt három hónapban tanúsítottatok az orosz túlerővel szem­ben. Odahaza nálunk joggal mondják, hogy minden, a keleten küzdő harcos egy-egy hős. Abban a szerencsében ré­szesültetek, hogy vállvetve küzdhettek szeretett barátom és rokonom, Ferenc József császár és király hadseregével a jogos ügyért, a szabadságért, a nem­zet létjogosultságáért és egy jövendő­beli hosszú békéért. Ha még soká is tartana, nem hagyhatunk nyugtát az ellenségnek és tovább harcolunk, siker­rel, mint eddig, mert az ég mi mellet­tünk van. Istennel ajkunkon kiküzdjük a hosszú békét, mert a mi idegeink erő­sebbek­ ellenségeinkénél. Császári bará­tom már ismételten kiemelte az osztrák­magyar testvéreinkkel harcoló csapatok bátorságát és mint látom, legkegyelme­sebb kitüntetésekkel is kifejezést­ adott köszönetének. Ha most visszatértek régi hadállásaitokba, vigyétek el baj­társaiktokhoz szívélyes üdvözletemet és mondjátok meg nekik, hogy bár ismét nyugotra kell mennem, gondolataim mindig nálatok vannak és szemeim raj­tatok nyugszanak, mintha mögöttetek állanék. És most végül adjunk kifeje­zést testvéri érzésünknek, amidőn azt kiáltjuk: Ő felsége Ferenc József csá­szár és király és hadserege: Hurrá! Hurrá! Hurrá! Katonai rovat Előléptetések a közös hadseregben. A király kine­vezte továbbá a lovasságnál századosokká (1914. novem­ber 1-vel — 1914. november 1-től számítandó ranggal) a következő főhadnagyokat: Galánthai báró Fekete Ala­dárt, Szívért Pált, Kremsner Fridolínt; tartalékos hadna­gyokká (1914. november 1-vel — 1914. november 1-től számítandó ranggal) a következő tartalékos zászlósokat (hadapródokat): Calligaris Alfrédet, Beuer Andrást, Brüill Bódogot, Litvay Sándort, Fischer Guidót, Baumgartner Jánost,­ Lederer Ferencet, Hermann Gyulát, Zarándi Knöpfler Albertet, gróf Schönfeld Sándort, Radetzi trróf Radetzky Egont, Ordnung Hugót, Seidel Mórt, Czar­kowski-Golewski Győzőt, Gelsei és Beliscet báró Gutt­mann Gézát, Skutezky Gusztávot, Singer Gyulát, lovag Scanavi Miklóst, Kossak Hiláryt, Winger Ottót, Kametz Lajost, Rupp Rezsőt, Újfalui Némethy Károlyt, Ranzin­ger Vincét.

Next