Pesti Hírlap, 1914. december (36. évfolyam, 303-332. szám)

1914-12-19 / 321. szám

. (Casadesus elesett.) Mikor először járt nálunk Casadesus, a jeles francia cellista, Yvette Guilbertet kisérte a­ francia dalainak előadásá­ban, kisérte pedig a régi viola di gamban és m­ás régi hangszeren. Külföldi hangversenykör­útjáról azután hazatért Párisba, ott kiváló mű­vészi tevékenységet fejtett ki, mikor pedig a háború kitört, beállt katonának és vitézül har­colt a Joffre tábornok hadseregében. Most ha­lálának hirét hozza a táviró; az Aisne mellett folyó harcokban hősi halál érte.­­ (Hősök halála.) A földmivelésügyi mi­nisztérium tisztikara gyászlapon tudatja, hogy kartársa, dr Diószeghy Kálmán, segédfogalmazó, a 60. gyalogezred tartalékos hadnagya, életének harmincadik évében az északi harctéren kapott súlyos betegségben hosszú szenvedés után, no­vember 24-én, a morvaf­eh­értemplomi katonai kór­házban meghalt. A pestvidéki királyi törvényszék és királyi ügyészség tagjai gyászlapon tudatják, hogy kar­társuk, dr Ballagi Tibor, törvényszéki albíró, a trencséni 15. honvédgyalogezred tartalékos had­nagya, miután az északi harctéren számos véres csatát végigküzdött, december 14-ikén hősi halált halt. Szajoli Fejér Elek császári és királyi ka­marás, kapitány a 13-ik számú jász-kun huszár­ezredben, a hadi ékítményes harmadosztályú ka­tonai érdemkereszt tulajdonosa, a porosz királyi vörös sasrend lovagja, életének harmincnegyedik évében Galíciában, a tymbarki ütközetben, szá­zadának élén, hősi halt halt. Bajtársai ideigle­nesen a tymbarki temetőben helyezték nyuga­lomra. Karácsony Mátyás orvosszigorló, a 23-ik gyalogezred egyéves önkéntese, hivatásának tel­jesítése közben október 12-én, huszonhat éves ko­rában Laskymuravanenál ellenséges gránát ál­tal halálosan megsebesülve, október 15-én a chy­rovi tábori kórházban hősi halált halt.­­ (,,Körbe-körbe" az orosz harctéren.) A „Berliner Tageblatt" egyik munkatársa, aki ma­ga is katonai szolgálatot teljesít, érdekes epizó­dot mond el a legutóbbi orosz-lengyelországi har­cokból: — Amikor Hindenburg olyan diadalmasan folytatta körülkerítő hadműveleteit Lengyelor­szágban, magam is meggyőződhettem róla, hogy az oroszok milyen szívesen megadják magukat, ha csak szerét ejthetik. Ütegemnek az volt a fel­adata, hogy elősegítse és támogassa gyalogsá­gunk harcát. Az U. mellett levő várkertben ástuk meg állásainkat, amelyek magaslaton feküdtek és így onnan nagyszerű kilátásunk nyílott az egész harctérre. Előttünk mintegy négyszáz lé­pésnyire volt gyalogságunk főárkaiban és ezer lépésnyire tovább előre voltak beásva az oro­szok. Csakhamar megkezdődött a harc. Először ütegeink és az orosz ágyuk közt folyt a párbaj és elég hamar elhallgattattuk az ellenség batté­riáit Ekkor élénkség támadt gyalogságunk ár­kaiban. Minden oldalról előnyomultak embereink az oroszok­ felé és vad iramban kezdték őket űzni maguk előtt. Valósággal kereszttűzbe fogták az oroszokat, akik közül az egyik fehér kendőt vett elő és meglobogtatta, míg a többiek sorban eldob­ták fegyvereiket És most következett az érdekes jelenet, ami katonáinkat valósággal nevetésre de­rítette. Legényeink hatalmas kört formáltak az elfogott oroszok körül és egyszerre csak a mest­ere elöl levő ellenség futni kezdett újra előre, még pedig azért, hogy ki ne maradjon a körből. Valósággal vetélkedés támadt közöttük, hogy ki éri el gyorsabban a bűvös kört, amelyen belül a boldogító hadifogság kínálkozik. A kör mindig nagyobb lett, egész orosz századok jöttek puskák nélkül, sapkát lengetve és olyan rózsás kedv­ben, mintha lakodalomba mennének. Az elfogot­tak elsőrendűen fölszerelt kaukázusi ezredekből valók voltak, tehát csupa elit katona.­­ (A menekült halálugrása.) Bécsben Mihajlovics Teska, egy Galíciából odamenekült kereskedő harmincegy éves leánya, a Brigittenau­ban levő lakásán egy folyosó ablakán át a har­madik emeletről leugrott az udvarra, ahol össze­zúzott koponyával terült el és bal felsőkarja és jobblába is eltört. A mentő állomásra vitték, ahol rövid idő múlva meghalt. Azt beszélik, hogy a kozákok az első galíciai orosz betörés alkalmával erőszakot követtek el rajta és emiatt való bánatá­ban kereste a halált.­­ (Csatorna Lombardiában.) Az olasz kor­mány — mint egy milanói távirat jelenti — jó­váhagyta a Lago Maggiore és a Simplon-alagút között építendő huszonnégy kilométer hosszú hajózási csatorna tervét. A csatorna építését már legközelebb megkezdik. Az építés költségeit hétmillió hétszázhetvenezer lírára m­ernak. — (Sikkasztó szolga.) Himler Mór sajtke­reskedő feljelentést tett a rendőrségen Demé­nyes Sándor nevű szolgája ellen, akinek hétszáz korona értékű árut adott, hogy különböző he­lyekre vigye. Megszökött. A rendőrség keresi. — (Halál az utcán.) Brenner Jakab hatvan éves ószeres a Madách­ utcában összeesett. A rendőr a VIII. kerületi kapitányságra vitte, ahol Brenner meghalt. Megállapították, hogy végel­gyengülésben halt meg. Holttestét a törvény­széki orvostani intézetbe vitték.­­ (Le a bajuszszal.) A Franz Ferdinánd hajón egy este, amint a tisztek a vacsora után együtt ültek és fekete kávénál csevegtek, arról folyt a szó, hogy az egyiküknek milyen szép fe­kete bajusza van és hogy semennyiért sem borot­válná le. — Háromszáz koronáért levetetem — ve­tette közbe az irigyelt bajusz tulajdonosa. — Megfizetjük! — hangzott mindenfelől. Mit volt mit tenni, a tiszt kénytelen-kellet­len visszavonult a fülkéjébe, ahonnan néhány perc múlva teljesen sima ábrázattal jött ki. Ez­után a tisztek egymás között eladták a bajuszu­kat és nemsokára már csupa tejfölös álló alak­ult az étkező­teremben. A begyült összegből már el is küldtek ötszáz koronát a Vörös­kereszt egy­letnek, hogy meleg ruhát vegyenek rajta a kato­náknak.­­ (Tűz a Lujza-malomban.) Pénteken dél­után tűz támadt a Lajos­ utcában levő Lujza-gőz­malomban. A veszedelem a hengerházban kelet­kezett, ahol az egyik malomhenger áttüzesedése folytán szikra pattant ki s hamar lángra lobbant a sok gyúlékony anyag. Sűrü füst csapott ki az ablakokon, de még idejekorán észrevette a tüzet a gyári tűzoltóság s amire a fővárosi tüzérség a malomhoz érkezett, a veszedelmet már elfojtották. A kár nem nagy. — (A kolera.) A belügyminiszter — mint félhivata­losan jelentik — arra való tekintettel, hogy a kolera­jár­vány szünefélben van, november 30-ikával megszüntette az országban előfordult koleraesetekről szóló napi jelen­tések kiadá­sát, ezek helyett ezentúl heti jelentések je­lennek meg, amelyeknek adatai az egész héten előfordult koleramegbetegedések (halálozások) adatait foglalják ösz­sze. A december 1-étől 7-éig terjedő hétről szóló adatok a következők: Magyarország területéről 112 kolerameg­betegedést (18 halálozással") jelentettek be, még­pedig: Városokban­ Budapesten 3 (2), a debreceni katonai be­tegmegfigyelő-állomáson 2, a miskolci katonai betegmeg­figyelő-állomáson 12 (1), a kassai katonai betegmegfi­gyelő-állomáson 2, Pozsonyban 1 (1) és Zomborban 2; vármegyékben: a beregmegyei Alsóvereckén 5, a munká­csi katonai betegmegfigyelő-állomáson 43 (2), a borsod­megyei Sályon 2 (1), a hevesmegyei Hatvanban 3 (2), a jásznagykunszolnokmegyei Szolnokon 1 (1), a kiskükül­lömegyei Küküllöváron 2, Kistövisen 1 (1), Keszléren 1, a máramarosmegyei Huszton 1, a nógrádmegyei losonci katonai betegmegfigyelő-állomáson 2 (1), a nyitramegyei Nyitraivánkán 1, a pestpilissoltkiskunmegyei Cegléden 1 (1), a szabolcsmegyei nyíregyházai katonai betegmeg­figyelő-állomáson 6, a szepesmegyei Hernádfőn 3 (1), a turócmegyei Turócremetén 3 (1), az ungmegyei ungvári katonai betegmegfigyelő-állomáson 10, a zalamegyei La­pányban 1 (1), a zemplén megyei Csicsvaalján 1 (1), Te­lekházán 1 (1), Varannón 1 és Olaszliszkán 1. A felsorolt 112 megbetegedés (18 elhalálozás) közül 95 (11) az északi harctérről érkező személyek között fordult elő, még­pedig 93 (11) katona a következő helyeken: Buda­pest 3 (2), Debrecen 1, Miskolc 12 (1), Kassa 2, Pozsony 1 (1), Zombor 2, Alsóverecke 5, Munkács 43 (2), Hatvan 3 (2), Szolnok 1 (1), Huszt 1, Losonc 2 (1), Cegléd 1 (1), Nyíregyháza 6, Ungvár 10; továbbá 1 katonai fuvaros (Keszlér) és 1 menekült (Varannó), a többi 17 (7) eset helybeli lakosok között fordult elő, m­ég pedig Debrecen­ben 1 (kórházi ápolónő),­ Sályon 2 (1), Küküllőváron 2, Kistövisen 1 (1), Nyitraivánkán 1, Hernádfőn 3 (1), Tu­rócremetén 3 (1), Lapányban 1 (1), Csicsvaalján 1 (1), Telekházán 1 (1) és Olaszliszkán 1. A horvát bán átirata szerint december 5-én a szerém megyei Ruma községben egy Szerbiából érkezett katonai fuvaros kolerában meg­betegedett. Temetése vasárnap délután fél három órakor lesz a rákoskeresztúri új temető halottasházából. Halála alkalmából a család, a villamos városi vasút, a Józsefvárosi Kör és a Józsefvárosi bi­zottsági tagok külön gyászjelentést adnak ki. A temetésen a főváros és a törvényhatósági bizott­ság nevében dr Bárczy István polgármester bú­csúztatja a halottat, a Józsefváros nevében pe­dig dr Havass Rezső vesz bucsut a kerület vezé­rétől, akit mindenki rendkívül tisztelt és szeretett és akinek jótékonysága, áldozatkészsége közmon­dásos volt. Halála súlyos, érzékeny veszteséget jelent a fővárosra is, amelynek rajongóbb mun­kása aligha volt a mindenkor puritán öreg ur­nás. Báró Révay Ferenc, a Révayak turóci ágá­nak utolsó sarja, péntekre virradó éjjel Buda­pesten Andrássy-úti palotájában meghalt. Nyolc­van évet élt és különcködéseivel igen érdekes ember volt. Nagy vagyont örökölt az atyjától és csupán csak az ő sajátos kedvteléseinek szentel­te életét. A cselédségén kívül alig érintkezett va­lakivel. Sokat utazott és ilyenkor sem volt más körülötte, mint az egyik komornyikja. Utolsó éveit teljes magánosságban töltötte. Vagy tizen­hét milliónyi vagyont hagyott hátra. A turócme­gyei Mosócon, a Révayak ősi birtokán, helyezik örök nyugalomra. Rutsk­a Tivadar nyugalmazott magyar ki­rályi főerdőtanácsos, a Vaskorona-rend lovagja, szülővárosában, Körmöcbányán, meghalt hetven­két éves korában. Másfél évtizeden át a földmive­lésügyi minisztérium erdőfelügyeleti osztályát ve­zette és sok érdemet szerzett. Mint főerdőfel­ügyelő és főerdőtanácsos­­ volt az erdőfelügyelő­ségi intézmény megteremtője. Nyugdíjba vonulá­sakor szülővárosába költözött vissza, ahol életé­nek utolsó tizenhét esztendejét súlyos testi szen­vedések közt élte le. Temetése nagy részvét mel­lett ment végbe. Nagy és őszinte részvéttel temették el pén­teken délután Mauthner Mihály gyárost, keres­kedelmi tanácsost, a Ferenc József-rend lovag­ját. A temetésen, mely a Nagyjános­ utca 43. sz. gyászpalotából folyt le, kereskedelmi és ipari tár­sadalmunk számos előkelősége jelent meg. A pa­lota feketét öltött kapuja előtt nagy rendőri ki­rendeltség vigyázott a rendre. A ravatalt a pálma és a babér egészen elárasztotta. Az újpesti Gyer­mekbarát Egyesület zászlóval vonult ki. Ott volt azonkívül a boldogult újpesti gyártelepeinek mintegy ötszáz munkása és a Mauthner testvérek és társai cég és hadfelszerelési intézet egész sze­mélyzete. A gyászszertartást dr Hevesi Simon fő­rabbi végezte, aki gyönyörű gondolatokban bő­velkedő búcsúbeszédében Mauthner Mihályt mint a kötelességteljesítés mintaképét jellemezte, aki teremtő, alkotó erejével négy évtizeden keresztül a magyar ipar létesítése és fejlesztése körül örök érdemeket szerzett nevének. A mélyhatású beszéd után a Dohány-utcai főtemplom egyházi énekka­rának éneke kíséretében, amelyet Lazarus főkán­tor vezetésével adtak elő, gyászhintóra emelték a holttestet és a kerepesi­ uti temetőbe vitték. A nyi­tott sírbolt előtt az Erzsébet szabadkőműves pá­holy búcsúzott a halott testvértől. Dr Belopotoczky Kálmán nagyprépost, volt tábori püspök, halála alkalmából a kabinetirodá­tól a következő részvéttávirat érkezett gróf Szé­chenyi Miklós nagyváradi püspökhöz: „ő csá­szári és apostoli királyi felsége doktor Belopo­toczky Kálmán székesegyházi nagyprépost önagyméltóságának gyászos elhunyta alkalmából Excellenciádnak legbensőbb részvétét legkegyel­mesebben kifejezni méltóztatik és ő felsége min­denkor hálás kegyelettel fogja megőrizni a meg­boldogult emlékét, aki mint lelkész és tanár, kü­lönösen pedig mint tábori apostoli helynök hosz­szu éveken át buzgó és áldásos működésével ki­tűnő érdemeket szerzett. Legfelsőbb parancsra: Daruváry." Nemes Károly orvostanhallgató élete 19-ik évében, hosszas és súlyos betegség után Budapes­ten meghalt. Borosjenői Boncsik Lajos, Debrecen város árvaszéki elnöke, a főiskolai gazdasági tanács tagja, a debreceni református egyház presbitere, életének 55-ik, házasságának 25-ik esztendejében hosszas, fájdalmas szenvedések után Debrecen­ben meghalt. Özvegy roglaticai Zlinszky Istvánné, szüle­tett Mojsisovics Emma, 75 éves korában, rövid szenvedés után Szarvason meghalt.­­ A n. é. hölgyközönség figyelmébe ajánlja Klein Antal női divatháza, VII., Király­ utca 53. sz. mai lapban hirdetésének elolvasását. " A Hannover huszárok. Irta Dipl­omata Garay Ákos művészi rajzaival Ára 5— korona Diszkötésben C, " korona Kapható Légrády Testvérek k-önyvkiadói hi­vatalában, B­udapest, V., Vilmos császár ut­ca,­ ­­i Halálozás. • A főváros közéletének gyásza van. Meg­halt botfai Hűvös József udvari tanácsos, a vá­rosi villamos vasút elnökigazgatója. Hatvanhat éve­t élt és négy évtizeden át volt jelentékeny ré­sze Budapest közéletének irányításában. Külö­nösen a közlekedésügy fejlesztésében szerzett bokros érdemeket a mintaszerűen szervezett vá­rosi villamos megteremtésével. Azután az ő fá­radhatatlan és áldozatkész tevékenységéhez fű­ződik a Józsefváros gyors fejlődése. Derekas munkásságának elismeréséül a király 1891-ben a királyi tanácsosi címm­el tüntette ki, majd ma­gyar nemességet­ kapott és utóbb udvari tanácsos lett. Elnöke volt a Magyar Siemens Schuckert Művek részvénytársaságnak is, továbbá vezetője a Ferenc József földalatti vasút és a Budapest­szentlőrinci helyiérdekű vasútvállalatoknak. Egész közpályáján törhetetlen hűséggel ragasz­kodott politikai elveihez, amelyekért mindenkor lelkesen szállt, síkra. Negyven esztendőn át élt boldog házasságban a feleségével, született Hel­ler Máriával, akitől három fia és egy leánya született. Halála rövid szenvedés után követke­zett be csütörtökön éjjel, 1914. december 20., vasárnap. PESTI HÍRLAP 451.

Next