Pesti Hírlap, 1914. december (36. évfolyam, 303-332. szám)
1914-12-27 / 328. szám
2 PESTI HÍRLAP 1914. december 27., vasárnap. * A flottabázis közvetlen közelében arra enged következtetni, hogy az angolok most már mégis csak mozogni próbálnak. Hogy azonban a német öbölbe való betörésüknek csak földerítő, vagy csakugyan elzárási célja volt, még nem állapítható meg, mert megtörténhetik az is, hogy a köd oltalma alatt az angol flotta zöme is a közelben tartózkodik. Ez esetben azután arra is számíthatunk, hogy az ellenség meg fogja kísérelni a helgolandi német bázisba való bejutást, ami persze föltétlenül csak óriási veszteségek árán történhetnek meg. A tél a tengeren tehát eddig már egy német és egy angol flottaakciót eredményezett. *lAz orosz harctérről beszámoló hivatalos jelentésekből megállapítható, hogy a helyzet nagyjából változatlan maradt. A legörvendetesebb változás a Kárpátokban történt, ahol a december 25-iki hivatalos jelentés szerint az uzsoki szoros közelében egy határszéli magaslatot sikerült elfoglalnunk. December 26-ikára azután már azt jelenthette Höfer altábornagy, hogy az egész uzsoki szoros négy napi kemény küzdelem után ismét birtokunkba jutott. Sáros és Zemplén után Ung megyét is megtisztítottuk az oroszoktól és ezzel megnyílt az új kárpáti offenzivánk számára Turka és Sambor felé is. Beregről és Máramarosról, a Latorca és Nagy-Ág vidékéről, a december 25-iki hivatalos jelentés úgy emlékezett meg, hogy ott az oroszok több támadását vetettük vissza, súlyos veszteségeket okozván nekik. Abból, hogy a december 26-i kijelentésnek erről a vidékről nem volt újabb közölni valója, arra kell következtetni, hogy az előző naphoz képest mélyreható változás ittmég nem történt. Nem változott a helyzet Galíciában sem a Dunajec alsó folyásán, továbbá Dél-Lengyelországban sem a Nida mentén. Galíciában ellenben a december 25-iki jelentés szerint Lisko irányában tovább szorítottuk vissza az oroszokat és tért nyert offenzívánk a lengyelországi pilíamenti harcokban is, ahol Tomasovtól délkeletre az orosz centrum ellen vezetett támadásunk volt sikeres. A karácsonyi galíciai harcok azonban egy helyütt a mérleget mégis az oroszok javára billentették. A december 25-iki jelentés azt közölte, hogy az oroszok a Biala és Vislok folyók közt folytatták támadásaikat; mára azután e támadások eredményeként, sajnos, már azt jelentette Höfer altábornagy, hogy Jaslo és Krosno medencéit az oroszok ismét birtokukba vették. Tudjuk, hogy a Biala—Wislok-vonalon támadásunk már Tuchovon, Jaslon és Krosnon túl szorította az oroszokat. A mai jelentés szerint, ha a Biala völgyét Tuchovig még a mi birtokunkban levőnek is tekinthetjük, másrészt a Wisloka és Wislok mentén levő Jaslo és Krosno vonalát az orosz túlerőnek át kellett engednünk. Reméljük, hogy az oroszok előretörése ezen a vonalon, amely a Dukla-hágó fölött húzódik, csak ideiglenes lesz. Az északlengyelországi harcokról a német vezérkar mai jelentése a Bzura-szakaszon való újabb előrehaladásról ad számot, a Visztulától északra azonban a helyzet változatlan maradt. A december 24-iki jelentés itt még a németek mlavai előnyomulásáról adott hírt; az előnyomulás folytatásáról tehát nincs újabb adat. Végül Kelet-Poroszországból is érdekes jelenteni valója van a német vezérkarnak. Emlékezhetünk, hogy Rennenkampf elmozdításának egyik okaként az szerepelt, hogy Lötzen várát nem volt képes bevenni, holott a cár állítólag igen ragaszkodott ehhez az ötletéhez. Most Bennenkamp utóda, úgy látszik, hogy kiengesztelje a cárt, és hogy a lengyelországi visszavonulásról némileg elterelje a figyelmet, ismét Kelet-Poroszország ellen próbálkozik offenzívával s különösen Lötzen ellen, ahol azonban a németek visszaverték az orosz támadást és ezer orosz foglyot is ejtettek. Lötzen az orosz határtól 65 kilométerre van; a Lycken és Johannisburgon keresztül vezető utak itt találkoznak egymással. Az, hogy a németek ilyen meglehetős mélyen engedték be az oroszokat Kelet-Poroszországba, egyrészt arra vall, hogy észak-lengyelországi offenzívájukban egyáltalán nem hagyják magukat zavarhatni s másrészt arra, hogy a Mazuri tavak közt még a legnagyobb orosz offenzívától sem félnek. Lötzen vára pedig a Mazuri tavak közt fekszik. * • « A balkáni harctérről tíz napi hallgatás után Höfer altábornagy szintén jelentést adott ki. December 25-iki jelentésében csak épen megemlítette ezt a harcteret is, talán annak a jeléül, hogy ezután ő fogja jegyezni a déli harctérről érkező vezérkari kommünikéket is, amelyeket azelőtt tudvalevően külön adott ki a déli haderő főparancsnoksága. A december 26-iki hivatalos jelentés már valami tájékoztatót is ad a déli harctérről; azt írja, hogy tíz nap óta ott nyugalom van, csak a Száva és a Drina mentén folynak olykor jelentéktelen csatározások. Megemlíti a jelentés azt is, hogy a montenegróiak december 24-én megtámadták Bileca várát, de a gyenge támadást viszszavertük. Amennyiben Hofer altábornagynak az a közlése, hogy a Drina mentén csatározások folynak, a Drina egész mentére áll: meg lehet állapítani, hogy a Drina Bosznia és Szerbia között egészen a Visegrád fölött 20 kilométerre levő pontig alkotja a határt, innen azonban már bosnyák földön folyik, a határtól 10—20 kilométerre és Focsát érintve Hum alatt lépi át a montenegrói határt. A hivatalos jelentésben említett Bileca — másként Bilek — vára pedig, mely a montenegróiak támadását visszaverte, Dél-Hercegovinában van a montenegrói határtól 3—1 kilométer távolságban. * December 17-én adta ki hadiparancsát Joffre, a franciák fővezére és ebben a hadiparancsban azt hirdette, hogy ütött az óra, az általános offenzívával meg kell tisztítani Franciaországot az ellenségtől. December 17-ike óta nap-nap után, meg nem szűnő hevességgel támadtak a franciák és az angolok és a német hivatalos jelentés nem győzte fölsorolni azokat a helyeket, ahol az ellenséges támadásokat, az ellenségnek nagy veszteségeket okozva, visszaverték. Hogy ez a szüntelen és mindig visszavert offenzíva mennyi áldozatot követelt a szövetséges seregektől, arra élénk világot vet a német nagy főhadiszállásnak december 26-án kiadott jelentése. A december 25-iki jelentés még csak arról számolt be, hogy Festubert (és nem, mint a német jelentéseket továbbító magyar félhivatalos írta, Saint-Huber) környékén az angoloktól a tőlük december 20-dikán elfoglalt hadállások folytatásaképpen erődítéseiknek további szakaszát foglalták el a németek. A december 26-iki jelentés pedig e harcok eredményét föltüntetve, azt közli, hogy a harctéren az ellenségnek háromezernél több halottja maradt; olyan rettentő veszteség ez a harcvonalnak aránytalanul kis szakaszán, amely a nyugati harctéren folyó pozícióharcok elkeseredettségét megdöbbentően jellemzi. Az angolok sorát teljesen megbontotta ez a rettenetes veszteség; halottaik eltemetésére fegyverszünetet voltak kénytelenek kérni, amit a németek természetesen megadtak. Jellemzi ez az adat nemcsak a harcok elkeseredettségét, de bizonysága az ellenfelek kvalitásbeli különbségének is: a németek vesztesége aránylag csekély. Ebben a harcban a németek 819 színes és angol katonát és 19 tisztet fogtak el. A sebesültek száma, úgy látszik, nem volt megállapítható, de ezt is minden túlzás nélkül legalább ugyanannyira lehet becsülni, mint a halottakét. Ezen a borzalmas vérveszteségen kívül még sokkal lesújtóbb az ellenségre, hogy ezt a veszteséget a franciák és angolok offenzívája okozta. A hatalmasan megerősített német állások ellen való támadás kudarccal járt és az így keletkezett hézag következtében a németek ellentámadásba mehettek át. A németeknek ez a diadala alighanem elveszi az angolok kedvét attól, hogy megújítsák a támadásaikat. A mostani veszteségből arra il lehet következtetni, hogy az angol csapatok minősége már nem az, ami a háború elején volt, amikor még kiképzett, rendes angol sorkatonaság küzdött és amikor az angolok a németek méltó ellenfeleinek mutatkoztak. Ezek a csapatok, amelyeknek a sorában olyan aránytalanul sok halott hullott el, valószínűleg már az újoncokból kerültek ki. Így alakul ki a lassú pozícióharc a németek előnyére: egyre gyengébb anyagból reorganizálják ellenségeik a csapatokat. Az általános francia offenzíva sem olyan energikus már, mint az elmúlt napokban volt; feltűnő, hogy az a nagy tevékenység, amely a franciák chalonsi táborában mutatkozott, alig ad már jelt magáról. Újabban a Vogézekben kísérleteznek támadásaikkal a franciák, de a németek itt is szilárdul állanak pozícióikban: visszavetik az ellenséges offenzívát. Valószínű, hogy a franciák és angolok még néhány napig nem hagynak föl a támadásaikkal, hiszen most az volna a feladatuk, hogy a németek hadállásának gyönge pontjait kikutassák és ezt megtalálva, arra vessék a főerejüket. Ez azonban aligha fog a szövetségeseknek sikerülni. Az ellenséges támadások különben siettetik a beláthatatlanul hosszúra nyúló pozícióharcok kifejlődését, egyszerűen azon a réren, hogy meggyöngítik a francia és angol frontot és kedvező alkalmat adnak a németeknek a sikeresnek ígérkező ellentámadásokra. * * * A kaukázusi harctéren a törökök nagyobb szabási győzelmet arattak. Olty és Id között a török új Centrum megverte az oroszokat, akik e vereség következtében elhagyták itt elfoglalt állásaikat és rendetlen futásban menekülnek. A török győzelem illusztráló adataként a hivatalos jelentés azt közli, hogy a török csapatok hat ágyút, töméntelen lőszert és hadianyagot zsákmányoltak és ezernél több foglyot ejtettek. Ezt a győzelmet a