Pesti Hírlap, 1914. december (36. évfolyam, 303-332. szám)

1914-12-27 / 328. szám

2 PESTI HÍRLAP 1914. december 27., vasárnap. * A flottabázis közvetlen közelében arra enged következtetni, hogy az angolok most már mégis csak mozogni próbálnak. Hogy azon­ban a német öbölbe való betörésüknek csak földerítő, vagy csakugyan elzárási célja volt, még nem állapítható meg, mert megtör­ténhetik az is, hogy a köd oltalma alatt az angol flotta zöme is a közelben tartózkodik. Ez esetben azután arra is számíthatunk, hogy az ellenség meg fogja kísérelni a hel­golandi német bázisba való bejutást, ami persze föltétlenül csak óriási veszteségek árán történhetnek meg. A tél a tengeren tehát eddig már egy német és egy­ angol flottaakciót eredménye­zett. *­­­lA­z orosz harctérről beszámoló hivatalos jelentésekből megállapítható, hogy a helyzet nagyjából változatlan maradt. A legörven­detesebb változás a Kárpátokban történt, ahol a december 25-iki hivatalos jelentés szerint az uzsoki szoros közelében egy ha­társzéli magaslatot sikerült elfoglalnunk. December 26-ikára azután már azt jelent­hette Höfer altábornagy, hogy az egész uzsoki szoros négy napi kemény küzdelem után ismét birtokunkba jutott. Sáros és Zemplén után Ung megyét is megtisztítot­tuk az­ oroszoktól és ezzel megnyílt az új kárpáti offenzivánk számára Turka és Sambor felé is. Beregről és Máramarosról, a Latorca és Nagy-Ág vidékéről, a december 25-iki hivatalos jelentés úgy emlékezett meg, h­ogy ott az oroszok több támadását vetettük vissza, súlyos veszteségeket okozván nekik. Abból, hogy a december 26-i ki­­jelentésnek erről a vidékről nem volt újabb közölni valója, arra kell következtetni, hogy az előző naphoz képest mélyreható változás itt­­még nem történt. Nem változott a helyzet Galíciában sem a Dunajec alsó folyásán, továbbá Dél-Lengyelországban sem a Nida mentén. Galí­ciában ellenben a december 25-iki jelentés szerint Lisko irányában tovább szorítottuk vissza az oroszokat és tért nyert offenzí­vánk a lengyelországi pilí­amenti harcok­ban is, ahol Tomasovtól délkeletre az orosz centrum ellen vezetett támadásunk volt si­keres. A karácsonyi galíciai harcok azonban egy helyütt a mérleget mégis az oroszok ja­vára billentették. A december 25-iki jelen­tés azt közölte, hogy az oroszok a Biala és Vislok folyók közt folytatták támadásai­kat; mára azután e támadások eredménye­ként, sajnos, már azt jelentette Höfer altá­bornagy, hogy Jaslo és Krosno medencéit az oroszok ismét birtokukba vették. Tudjuk, hogy a Biala—Wislok-vonalon támadásunk már Tuchovon, Jaslon és Krosnon túl szo­rította az oroszokat. A mai jelentés szerint, ha a Biala völgyét Tuchovig még a mi bir­tokunkban levőnek is tekinthetjük, más­részt a Wisloka és Wislok mentén levő Jaslo és Krosno vonalát az orosz túlerőnek át kellett engednünk. Reméljük, hogy az oroszok előretörése ezen a vonalon, amely a Dukla-hágó­ fölött húzódik, csak ideigle­nes lesz. Az északlengyelországi harcokról a német vezérkar m­ai jelentése a Bzura-sza­kaszon való újabb előrehaladásról ad szá­mot, a Visztulától északra azonban a hely­zet változatlan maradt. A december 24-iki jelentés itt még a németek mlavai előnyo­mulásáról adott hírt; az előnyomulás foly­tatásáról tehát nincs újabb adat. Végül Kelet-Poroszországból is érde­kes jelenteni valója van a német vezérkar­nak. Emlékezhetünk, hogy Rennenkampf elmozdításának egyik okaként az szerepelt, hogy Lötzen várát nem volt képes bevenni, holott a cár állítólag igen ragaszkodott ehhez az ötletéhez. Most Bennenkamp utó­da, úgy látszik, hogy kiengesztelje a cárt, és hogy a lengyelországi visszavonulásról némileg elterelje a figyelmet, ismét Kelet-Poroszország ellen próbálkozik offenzívá­val s különösen Lötzen ellen, ahol azonban a németek visszaverték az orosz támadást és ezer orosz foglyot is ejtettek. Lötzen az orosz határtól 65 kilométerre van; a Lycken és Johannisburgon keresztül vezető utak itt találkoznak egymással. Az, hogy a né­metek ilyen meglehetős mélyen engedték be az oroszokat Kelet-Poroszországba, egyrészt arra vall, hogy észak-lengyelországi offen­zívájukban egyáltalán nem hagyják magu­kat zavarhatni s másrészt arra, hogy a Ma­zuri tavak közt még a legnagyobb orosz offenzívától sem félnek. Lötzen vára pedig a Mazuri tavak közt fekszik. * • « A balkáni harctérről tíz napi hallga­tás után Höfer altábornagy szintén jelen­tést adott ki. December 25-iki jelentésében csak épen megemlítette ezt a harcteret is, ta­lán annak a jeléül, hogy ezután ő fogja je­gyezni a déli harctérről érkező vezérkari kommünikéket is, amelyeket azelőtt tudva­levően külön adott ki a déli haderő főpa­rancsnoksága. A december 26-iki hivatalos jelentés már valami tájékoztatót is ad a déli harctérről; azt írja, hogy tíz nap óta ott nyugalom van, csak a Száva és a Drina mentén folynak olykor jelentéktelen csatá­rozások. Megemlíti a jelentés azt is, hogy a montenegróiak december 24-én megtámad­ták Bileca várát, de a gyenge támadást visz­szavertük. Amennyiben Hofer altábornagynak az a közlése, hogy a Drina mentén csatározá­sok folynak, a Drina egész mentére áll: meg lehet állapítani, hogy a Drina Bosznia és Szerbia között egészen a Visegrád fölött 20 kilométerre levő pontig alkotja a határt, in­nen azonban már bosnyák földön folyik, a határtól 10—20 kilométerre és Focsát érint­ve Hum alatt lépi át a montenegrói határt. A hivatalos jelentésben említett Bile­ca — másként Bilek — vára pedig, mely a montenegróiak támadását visszaverte, Dél-Hercegovinában van a montenegrói határtól 3—1 kilométer távolságban. * December 17-én adta ki hadiparancsát Joffre, a franciák fővezére és ebben a hadi­parancsban azt hirdette, hogy ütött az óra, az általános offenzívával meg kell tisztítani Franciaországot az ellenségtől. December 17-ike óta nap-nap után, meg nem szűnő he­vességgel támadtak a franciák és az angolok és a német hivatalos jelentés nem győzte fölsorolni azokat a helyeket, ahol az ellen­séges támadásokat, az ellenségnek nagy veszteségeket okozva, visszaverték. Hogy ez a szüntelen és mindig visszavert offenzíva mennyi áldozatot követelt a szövetséges se­regektől, arra élénk világot vet a német nagy főhadiszállásnak december 26-án ki­adott jelentése. A december 25-iki jelentés még csak arról számolt be, hogy Festubert (és nem, mint a német jelentéseket továbbító magyar félhivatalos írta, Saint-Huber) kör­nyékén az angoloktól a tőlük december 20-dikán elfoglalt hadállások folytatásaképpen erődítéseiknek további szakaszát foglalták el a németek. A december 26-iki jelentés pe­dig e harcok eredményét föltüntetve, azt közli, hogy a harctéren az ellenségnek há­romezernél több halottja maradt; olyan ret­tentő veszteség ez a harcvonalnak arányta­lanul kis szakaszán, amely a nyugati harc­téren folyó pozícióharcok elkeseredettségét megdöbbentően jellemzi. Az angolok sorát teljesen megbontotta ez a rettenetes veszte­ség; halottaik eltemetésére fegyverszünetet voltak kénytelenek kérni, amit a németek természetesen megadtak. Jellemzi ez az adat nemcsak a harcok elkeseredettségét, de bizonysága az ellenfelek kvalitásbeli kü­lönbségének is: a németek vesztesége arány­lag csekély. Ebben a harcban a németek 819 színes és angol katonát és 19 tisztet fog­tak el. A sebesültek száma, úgy látszik, nem volt megállapítható, de ezt is minden túlzás nélkül legalább ugyanannyira lehet becsül­ni, mint a halottakét. Ezen a borzalmas vérveszteségen kívül még sokkal lesújtóbb az ellenségre, hogy ezt a veszteséget­­ a franciák és angolok offenzívája okozta. A hatalmasan megerősített német állások el­len való támadás kudarccal járt és az így keletkezett hézag következtében a németek ellentámadásba mehettek át. A németeknek ez a diadala alighanem elveszi az angolok kedvét attól, hogy megújítsák a támadásai­kat. A mostani veszteségből arra i­l lehet kö­vetkeztetni, hogy az angol csapatok minő­sége már nem az, ami a háború elején volt, amikor még kiképzett, rendes angol sorka­tonaság küzdött és amikor az angolok a né­metek méltó ellenfeleinek mutatkoztak. Ezek a csapatok, amelyeknek a sorában olyan aránytalanul sok halott hullott el, va­lószínűleg már az újoncokból kerültek ki. Így alakul ki a lassú pozícióharc a németek előnyére: egyre gyengébb anyagból reorga­nizálják ellenségeik a csapatokat. Az általános francia offenzíva sem olyan energikus már, mint az elmúlt napok­ban volt; feltűnő, hogy az a nagy tevékeny­ség, amely a franciák chalonsi táborában mutatkozott, alig ad már jelt magáról. Újab­ban a Vogézekben kísérleteznek támadá­saikkal a franciák, de a németek itt is szilár­dul állanak pozícióikban: visszavetik az el­lenséges offenzívát. Valószínű, hogy a fran­ciák és angolok még néhány napig nem hagynak föl a támadásaikkal, hiszen most az volna a feladatuk, hogy a németek had­állásának gyönge pontjait kikutassák és ezt megtalálva, arra vessék a főerejüket. Ez az­onban aligha fog a szövetségeseknek sike­rülni. Az ellenséges támadások különben siettetik a beláthatatlanul hosszúra nyúló pozícióharcok kifejlődését, egyszerűen azon a réren, hogy meggyöngítik a francia és angol frontot és kedvező alkalmat adnak a németeknek a sikeresnek ígérkező ellentá­madásokra. * * * A kaukázusi harctéren a törökök na­gyobb szabási­ győzelmet arattak. Olty és Id között a török új Centrum megverte az oroszo­kat, akik e vereség következtében elhagyták itt elfoglalt állásaikat és rendetlen futásban menekülnek. A török győzelem illusztráló adataként a hivatalos jelentés azt közli, hogy a török csapatok hat ágyút, töméntelen lő­szert és hadianyagot zsákmányoltak és ezer­nél több foglyot ejtettek. Ezt a győzelmet a

Next