Pesti Napló, 1865. április (16. évfolyam, 4087–4511. szám)

1865-04-16 / 5000. (4100.) szám

Vasárnap, ápril 16.1865 16. évi folyam 88 - 5000 Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. EUB szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI EAPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 frt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 uj kr. Nyilt-tér: 5 hasábos petitsor 25 uj kr. Pest, april 15.1865. Még nehány szó a „Botschafter“-nek april 9-iki czikkére. Azt mondja többek között a „Botschafter“ april 9 diki számában, hogy „a magyar történelmen egy elkülönző vágy vonul végig (Sonder Zug), mely nemzedékről nemzedékre száll, s n.a ép oly elevenen él, mint száz évvel ezelőtt.“ Ha ezen elkülönző vágy alatt a „B.“ azt érti, hogy a magyar nemzet mindig hűen ragaszkodott saját alkotmányos önállásához, s mindig határozott ellenszenvvel viseltetett a hatalomnak, s még inkább a hatalom némely kezelőinek azon törekvései ellen, melyek Magyarország alkotmányának mellőzésére, sőt megsemmisítésére, s némileg az ország beolvasztására voltak irányozva, nincs okunk ellenmondani a „Botschafter“ idézett sorainak; mert azon hű ragaszkodás s a beolvasztás elleni határozott ellenszenv csakugyan nemzedékről nemzedékre szállt a magyarnál, s ma ép oly elevenen él, mint száz évvel ezelőtt, és ha a mindenható kegyelme tőlünk el nem fordul, élni fog még századok múlva is. De ha a „Botschafter“ az idézett sorokban oly elkülönző vágyat kívánt érteni, mely a végelszakadási törekvést foglalja magában, akkor kénytelenek vagyunk néhány szóval válaszolni állítására. Ha mutatkozott a magyar történelemben időnként ilyen vágy, sőt valóságos törekvés, mi szülte azt, s mi emelte magasabb fokra? — Maga felel e kérdésre a „Botschafter,“ midőn elmondja, hogy Magyarország törvényei és alkotmánya gyakran megsértettek a hatalom, vagyis inkább annak kezelői által. Valamely komoly megfontolás után kötött kapcsolatnak megszakasztására egy egész nemzetnél, csak a legnagyobb fokra emelkedett közelégületlenség szülhet vágyat és törekvést, s még ez is csak akkor, ha a dolog jobbra fordultának minden reménye elenyészett. A múlt időkben nem egy osztrák államférfiú, tanácsa és befolyása által, melylyel a fejedelemre hatott, akarva vagy nem akarva elkövetett mindent, hogy a nemzetben ily vágy támadjon. Több szomorú korszakot lehetne idéznünk e részben a magyar történelemből, bizonyságául annak, hogy az elégületlenségnek s a bizalom megrendelésének nem a magyar nemzet volt az oka. És midőn évek hosszú során keresztül a magyar alkotmány ellen intézett megtámadások egymást érték, midőn azoknak természetes következése, a fokonként növekedő keserűség, már-már tetőpontját érte, mi volt az, mi a bajt megorvosolta, a felizgatott kedélyeket megnyugtatta, s a megrendített bizalmat innét helyreállította ? Talán azon osztrák államférfiak változtatták meg nézeteiket , s a tapasztaláson okulva, jobb tanácsot adtak a fejedelemnek ? Nem. Ez nem történt, vagy, legalább a történelem bizonyítása szerint, ritkán történt. Mindig a fejedelmek voltak azok, kik mélyebb belátással és szigorúbb lelkiismeretességgel a magyar alkotmány ellen intézett rendeleteket visszavették, a sértett törvényeket helyreállították, s a nemzet bizalmát és reményét ismét felélesztették. Csak néhány példát hozunk fel a történelemből. Alig volt szomorúbb korszak Magyarországra nézve,mint azon tizenegy év,mely az 1681-iki országgyűlést megelőzte. Nem említve a vérontást, egyes személyek politikai és vallási üldöztetését, csak azt emeljük ki, hogy ezen idő alatt az ország alkotmánya hatályon kívül létetett, s az ország idegen helytartónak kormányzatára bizatott.Igaz,hogy ezt egy nagyobb terjedelmű összeesküvés előzte meg, melynek részesei megbűnhődtek életükkel és minden vagyonukkal. De nem hiányoztak államférfiak, kik azon egyesek tetteit alkalmul és ürügyül használták az egész nemzet ellen intézett szigorú és alkotmányellenes lépésekre. S midőn az ebből származott keserűség mindinkább növekedett, I. Leopold maga volt az, ki az alkotmány elleni rendeleteket megszüntette, s az 1681-diki országgyűlésen az ország rendeivel együtt ismét teljesen és sértetlenül visszaállította a magyar alkotmányt. Nem is maradt el ezen igazságos lépésnek jótékony következése: az ismét helyre állott bizalom és ragaszkodás, melynek eredménye jön hat év múlva, hogy a nemzet az 1687-ki országgyűlésen egész készséggel törvényt alkotott, mely a fejedelem kívánsága szerint megállapította a Habsburgi ház fiágának trónöröklési jogára nézve az elsőszülöttséget. Tette ezt a nemzet saját javáért is , de kétségtelen az, hogy ha a bizalom 1681-ben helyre nem állíttatik, ily törvényt az ország önkényt nem alkotott volna. A XVIII-ik század elején véres belháború folyt Magyarországban, mely belháborunak oka, vagy legalább előmozdítója volt nagy részben az osztrák államférfiaknak a magyar alkotmány ellen intézett újabb törekvése. A szathmári békekötés vetett véget ezen belháborunak, azon békekötés, mely az ország alkotmányos szabadságát újabban ismét biztosította. És e békekötés után tizenkét esztendővel a jvmagyar nemzet önkényt, szabad akaratból átruházta a trónöröklési jogot a Habsburgi ház nőágára. Mi valóságos jele annak, hogy a bizalom és ragaszkodás a nemzet és az uralkodó ház között ismét helyreállott. — Mert ha a szathmári béke nem úgy köttetik, ha az ország alkotmánya teljesen helyre nem állittatik, a meg nem nyugtatott és bizalmát vesztett nemzet aligha hozzájárult volna a sanctio pragmatica megkötéséhez. És akkor mi történik 1741-ben? — azt fejtegetni nem akarjuk. 1780 után II. József ismét félretette az ország alkotmányát, s némely osztrák államférfiak régi tervei szerint Magyarország beolvasztását, vagy legalább alkotmányos önállásának teljes megsemmisítését tűzte ki czélul. De ő maga visszavonta érte végnapjaiban rendeleteit, s utódja, II. Leopold, az ország rendeivel egyetértve, nemcsak visszaállította ismét a magyar alkotmányt, hanem újabb, célszerű törvényekkel meg is erősítette azt. Következtek csakhamar a véres franczia háborúk , melyek hosszabb ideig Ausztriára nézve szerencsétlen fordulatot venek. E háborúk bebizonyították, hogy a sértetlenül visszaállított alkotmányhoz hű magyar nemzet, hű volt egyszersmind királyához is. Teljes készséggel, sőt lelkesedéssel felelt meg kötelességének a birodalom védelmében, s midőn a diadalmas ellenség hatalmas császára 1809-ben itt benn az országban állott győzedelmes seregével, s a magyar nemzetet elszakadásra szólította fel proclamatioiban, kecsegtetve azt oly reményekkel , miknek teljesülhetése nagyon valószínűnek látszott, e proclamatiók nem ingatták meg a nemzet jogszerű ragaszkodását és bizalmát. Minden csábitó ígéretek és kecsegtetések nyom nélkül maradtak. 1823-ban a magyar alkotmánynak egyik alaptörvényesen megtámadva tettleg a hatalomnak parancsoló szava és fegyvere által. De pár évvel azután az igazságos fejedelem kinyilatkoztatta ünnepélyesen az 1825-iki országgyűlésen, hogy azon események, melyek az ő atyai szivének is kedvetlenek, jövendőben ismételteim nem fognak, s kimondotta az ország rendeinek hozzájárultával alkotott III-ik törvényczikkben, miszerint „teljesen meg van győződve, hogy a fejedelem és ország boldogsága a törvények szoros megtartásán és épségben maradásán alapszik, s ha akár a királynak, akár az ország rendeinek jogaiból valami elvonatik, a törvényeknek és az ország törvényes rendszerének összes szerkezete, melyet századok erősítettek meg, aláfogasalni.“ Kimondotta továbbá, hogy „az oszág alkotmányát, melyet koronázási esküjével is megerősített, minden időben védni fogja és fenntartani. Ugyanazért az 1790/91-ik évi X-ik, Xll-ik és XIX ik törvényczikkeket szorosan megtartandja és másoldai is megtartatja. “ Tette pedig e nyilatkozatot ő Felsége ama jeles államférfiunak tanácsa folytán is, ki a birodalom ügyeit a legnehezebb körülmények között annyi bölcseséggt vezette, s ki Magyarországra vonatkozólag ezt mondotta a felséges uralkodónak : „Ha felséged Magyarországot könynyen és jól akarja kormányozni, kormányozza azt saját alkotmánya szerint.“ De nem akarjuk e fejtegetéseket tovább vinni. Csak azt ismételjük a történelem nyomán, hogy valamikor Magyarországban súlyosabb megelégedetlenség mutatkozott, és ezen megelégedetlenségi bizalmatlanságot s talán különválási vágyakat is ébresztett, azt majd mindig az osztrák államférfiaknak a magyar alkotmány mellőzésére intézett tanácsa és törekvései okozták,s mindig a fejedelmeknek lelkiismeretes igazsága és mélyebb belátása orvosolta a bajt, állította helyre ismét a bizalmat és ragaszkodást. A történelem tehát kimutatja időnkénti okait azon időnként felmerült elkülönző vágynak (Sonder-Zug),melylyel minket a „Botschafter“ vádol, s kimutatja egyszersmind azon egyetlen, de biztos módot, melylyel e vágy mindig meg lön szüntetve. Ha tehát igaz Cicerónak azon mondása: „historia est testis temporum, magistra vitae,“ tanulnunk kell a történelemből. Mi a múlt idők eseményeiből azt tanultuk, hogy a legnehezebb körülmények között fejedelmeink igazsága, bölcsesége segített bajainkon, ők mentették meg alkotmányunkat másoknak támadásaitól. Ez azon hit, melynek élni kell bennünk. Miért akarja e hitet keblünkből kiszakasztani a „Botschafter“ annak mutogatásával, hogy akármennyit biztosítottuk mi alkotmányunkat újabb, határozottabb törvényekkel, akármennyit biztosították azt fejedelmeink koronázási hitleveleikkel, törvényeink mégis mindig megsértettek, alkotmányunk mellőztetett? Miért akar minden bizalmat, minden jobb reményeket elérni azon fenyegetéssel, hogy valamint azon hatalom, mely előbb az osztrák tartományokban absolut uralkodott, meg nem tartotta a mi alkotmányunkat, úgy az alkotmányos osztrák népek sem lesznek több kímélettel irántunk? Az osztrák kormány, a Lajthán túli lapok és egyes államférfiak gyakran emlegetik a békés kiegyenlítés szükségét, oly kiegyenlítését, mely mind a két fél megnyugtatásával eszközöltessék. Ily kiegyenlítésnek alapja csak a kölcsönös bizalom lehet, s azt hiszi-e a „Botschafter,“ hogy ezt a kölcsönös bizalmat növeli annak emlegetése, miszerint alkotmányunkat eddig sem respectálta a hatalom, s ezután sem fogják azt kímélni még az alkotmányos osztrák népek sem ? Vagy ha maga sem hiszi a „Botschafter“, hogy mindez a bizalmat növelje, vajon érdekében fekszik-e nehezíteni a kiegyenlítés lehetőségét; bizalmatlanság mag,rát szórni a Lajthán innen és túl levő néppek és országok között; úgy állítani őket egymással szembe, mint ellenségeket, és pedig oly ellenségeket, kik egymás jogait kímélni nem hajlandók ? Józan, becsületes, bölcs politikának tartja-e a „Botschaftet “ tőlünk még azon reményt is elragadni, melyet a fejedelem személyébe helyezünk, s midőn ekkér igyekszik ő maga is elkülönző vágyakat ébreszteni a magyarban , szemrehányásképen ugyan azon vágygyal vádolni a nemzetet ? Gyakran hallottuk már azon tant ismételteim, hogy midőn két szerződésél között az egyik meg nem tartja a szerződés pontjait, a másik sem köteles azt megtartani. E tan a „ Venwirkungstheoria“, melyet mi a közjog terén mind elméletleg, mind gyakorlatilag helytelennek tartunk. De azonban, amelyet a „Botschafter“ hirdet, hogy midőn a kötött szerződést az egyik fél minduntalan megszegte, s minden újabb és határozottabb biztosítások és ígéretek daczára újra és ismételve a szerződés ellen cselekedett, a másik félnek se legyen többé joga a szerződés megtartását kívánni, hanem azt egyoldalulag átalakítani, sőt részben megsemmisíteni legyen kénytelen — valóban uj tan, és meglepőleg sajátságos. * Ha Rudolf alatt 1608 előtt, Leopold alatt 1681-ben, II. József alatt 1781-ben, Ferencz alatt 1825-ben e tant követték volna őseink, hol állaha most sz magyar alkotmány ? De — szerencsére — több bizalommal voltak mégis fejedelmeik iránt, s e bizalom tartotta meg Magyarország szabadságát. * „ Azt mondja a „Botschafter“, hogy azért jön minduntalan megszegve a magyar alkotmány, mert az összes birodalom érdekei lehetetlenné tették annak megtartását ; meg fog az ezentúl is szegezni, hacsak azt a birodalmi alkotmányhoz nem alkalmazzuk és módosítjuk. Nem hozzuk mi kétségbe a birodalom szilárd fennállhatásának fontosságát. Hiszen az 1861-iki országgyűlés felirata is kijelentette, hogy azt a magyar nemzet veszélyeztetni semmiképen nem akarja. De, véleményünk szerint, a birodalom szilárd fennállhatását nem akkér kell biztosítani, hogy félrelökve minden ünnepélyes szerződéseket, törvényeket és jogokat , az ezek által biztosított magyar alkotmány egészen azon mintába öntessék, melybe a február 26-ki alkotmány döntetett, hanem mindenek felett szem előtt tartva a birodalom biztosságát, melyet a sanctio pragmatica is szem előtt tartott, arra kell törekedni, hogy mind a birodalom biztossága teljesen eléressék, mind a magyar alkotmány alaptörvényei a lehetőségig fenntartassanak, mind a Lajthántúli országok alkotmányos szabadsági kifejtessék és teljesen biztosíttassék. Egyik czél tehát a birodalom szilárd fennállása, melyet nem kívánunk semmi más tekinteteknek alárendelni. Másik czél pedig fenntartása Magyarország alkotmányos fennállásának, jogainak, törvényeinek, melyeket a sanctio pragmatica is ünnepélyesen biztosít, s melyekből többet elvenni, mint amit a birodalom szilárd fennállhatásának biztosítása múlhatatlanul megkíván, sem jogos nem volna, sem czélszerű. Párhuzamosan a magyar alkotmánynyal megfér a közös uralkodó alatt, a közös védelem mellett, a Lajthán túli országok teljes alkotmányos szabadsága is. Nem állanak ezek ellentétben egymással; azt hiszszük, hogy megállhatunk egymás mellett, anélkül, hogy egymást absorbeálni akarnák. Végre, még egy szír visszatekintve a történelemre, bátorkodunk egy kérdést intézni a „Botschafter“-hez. Ha 1527-ben I. Ferdinándot a magyar nemzet meg nem választotta volna királyának, alakult volna e az osztrák birodalom úgy, és azon terjedelemben, mint az a választás után létre jött ? Megállott volna e az a birodalom 1740 után úgy, a mint megállott? Birt volna-e a franczia háborúk alatt ellent állani azon hatalmas ellenségnek, mely Németország nagy részét elsöprötte ? Ha tehát alakulásához szükséges volt Magyarország, mely szabadon választotta királyának Ferdinándot, nem természetes e, hogy ezen választás feltételeinek megtartása lényeges feltétele volt egyszersmind a birodalom tényleges alakulásának? I. Ferdinánd pedig szabadon választatott Magyarország királyának, mint ezt ő maga is mondja az 1527-iki Ny ik törvényczikkben, és azon levelében, melyet az 1527-ik évi június 29-ikén irt Magyarország rendeihez. Koronázása előtt biztosította az ország rendeit még 1526-ban november 30-án Bécsben kiadott levele által, hogy az ország lakosait jogaikban és szabadságaikban sértetlenül meg fogja tartani. Koronázásakor ünnepélyes esküvel erősítette meg ezen biztosítást ; 1537-ben a XXIX-ik czikkben pedig újra hivatkozott e biztosításra. Mindezek részint a birodalom első megalakulása előtt, részint annak megalakulásakor történtek. Lehet e tehát azokat most ignorálni ? A birodalom második, szilárdabb megalakulásának lehet a sanctio pragmaticát tekinteni, mely nélkül a birodalom III-ik, illetőleg Vlik Károly halála után valószínűleg szétment volna. Ezen újabb, szilárdabb alakulásnál is ki volt kötve határozott feltételképen Magyarország alkotmányának, törvényeinek sértetlen fenntartása. Ha tehát a birodalom csak ezen feltétel mellett alakult és alakulhatott, azt félrelökni nem volna jogos. Valamint az 1861-iki országgyűlés, úgy mi is, csak a sanctio pragmaticából indulhatunk ki. Meg van ott határozva az uralkodóház közössége, az elválaszthatatlan és feloszthatatlan birtoklás, s az ebből természetesen következő közös védelem. Megfelelt e feltételeknek Magyarország, teljesítette híven és szívesen közös védelmi kötelezettségét a legnehezebb időkben, s még akkor is késznek nyilatkozott e kötelesség teljesítésére, midőn az országban magas fokra hágott az izgatottság, s a háború, mely ellen a közös védelem szükséges volt, sokak előtt nem volt népszerű Nem azért említjük ezeket, mintha dicsekedni akarnánk, mert hiszen csak kötelességét teljesítette a nemzet; amit tett, ön javáért is tette, s épen úgy védték Magyarországot a Lajthán túli országok seregei hosszú évek során keresztül. Csak azért szólunk ezekről, hogy a történelemben is bebizonyítsuk, miszerint alkotmányos önállásunk mellett sem vesztett miattunk és általunk a birodalom biztossága. Mi nem akarjuk ezen alkotmányos önállást feláldozni csupán azért, mert a Lajthán túli népek új alkotmányának egyes pontjai másképen hangzanak, de készek leszünk mindenkor, törvényszabta után, saját törvényeinket a birodalom szilárd fennállhatásának biztosságával összhangzásba hozni, s a Lajthán túli országok szabadságának és alkotmányos kifejlődésének útjában állani soha nem fogunk ámítására is, s tervezett vonalait térképen is előtünteti. Mindezt egyébiránt nem szoros zsinórmértékül kívánja vétetni, hanem inkább csak azért terjeszti elő, hogy megállható számokkal bizonyítsa javaslati rendszerének gyakorlati kivihetőségét és előnyeit. Ami a rendszer irányát és alapeszméjét illeti, azt a térképre vetett egy tekintettel fel lehet ismerni a vonalak elrendezéséből, melynek lényegén, egyes előfordulható helyi igények által követelt módosítások, változtatni nem fognak. Az országos m. g. egy. 1862-iki emlékiratában , a magyar közlekedési rendszer középpontjául hazánk fővárosa volt felvéve. S a fővonalak irányai ahhoz képest lettek kijelölve. A jelen emlékirat ugyanezen alapra támaszkodik a másod és harmadrendű vasutak vonalainak kijelölésénél. S a mennyiben ezen eljárásból a vidéki érdekeltség magára nézve hátramaradást látna, könnyű arról meggyőződni — úgymond a javaslat — hogy az ajánlott rendszer követése mellett alig található olyan vidék vagy hely, mely a miatt szenvedne rövidséget, hogy igényei magasabb országos szempontoknak rendeltetnek alá. Újabb időben több helyt megtörtént hazánkban a vasútvonalak tervezésénél, hogy természetükre és irányukra nézve kisebbrendű vonalak véletlen találkozásából, világforgalmi jelentőséget magyaráztak ki. Mire azon tekintetből fektettek nagyobb súlyt, hogy ahol csekélyebb forgalomra volt kilátás, vagy az építés költséges volta a vonal kivihetőségét kétségessé tette, ezen magasabb jelentőség attribútumával akarták biztosítni jövőjét. Erre nézve azonban figyelembe veendő , hogy terményeink kivitele főleg a keletről nyugatra tartó irányt követi, mégpedig mindannyiszor nagy távolságokra. Mi mellett oly forgalmi combinatiók, melyek öt-hat mértfölddel rövidebb vonalok előnyére támaszkodnak , könnyen meghiúsulnak az által, hogy a versenyző másik vonal, differentiális tariftákkal, az érintett különbséget megszünteti. Ellenben az emlékiratban javalt rendszer követésében, mint az abban közlött számításokból világosan kiderül, nem lesz a most említettekhez hasonló egy vonal sem, melynek rövid időn kiépítése, gazdasági és általános forgalmi szempontból igazolva nem volna. Az első és másodrendű vonalok osztályozása semmi rövidséget nem szül, minthogy ez utóbbiakon a szállítási képesség vonatonként 4000 mázsával van számba véve, s ez, hazánk jelen viszonyai közt, a vidéki termelés igényeinek tökéletesen megfelel. Azon előrelátással járván el az emlékirat, hogy a növekedő forgalom szükségleteihez képest a kisebb rendű vonalat magasabb rendűvé minden nehézség nélkül át lehessen változtatni. Megengedi a javaslat, hogy a kereskedelmi forgalom szabad kifejlődését sem korlátok közé szorítani, sem bizonyos meghatározott utakra kényszeríteni nem lehet. De állítja, hogy a kereskedés Magyarországon nem más, mint országos segélyezéssel kiállított vasutakat fog használni. S ha nemzeti erőnk és hitelünkkel árulunk közlekedési eszközeink kiállításához, igen természetes, hogy irányadóul azon szempontot tekintethetjük egyedül, mely fővárosunk kereskedelmi jövőjének előmozdításában találja helyes kifejezését. Nem mintha a fővárost mások rovására kegyelni kellene. De mert feledni nem szabad, hogy a „természetes központ“ emelkedése mindig okvetlen maga után vonja az egész ország felvirágzását is. Igazolva látjuk ezt a miveit világ minden államaiban. S ki ellenkező forgalmi politikát ajánl: gondoljon a római népszónok meséjére, mely az emberi testnek a tétlen gyomor ellen fellázadt tagjairól szól. Kiviteli kereskedésünkben — mond tovább az emlékirat — különösen nagyobb és olyszerű középpontra van szükségünk, mely a forgalom minden kellékeivel bőven el van látva. S erre, mind kedvező fekvésénél fogva, mind egyéb tekintetekből, a főváros a legalkalmasabb. A külföldi kereskedő ha közvetlen vevőül jelenik meg, minél több kényelmet, minél nagyobb könnyebbséget talál Olcsó vasutakat! III. (A. K.) Érintettük, hogy az emlékirat kiterjeszkedik a kiállítási költségek hisz. A húsvéti szent ünnepek miatt lapunk legközelebbi száma szerdán, ápril lökén fog megjelenni.