Pesti Napló, 1868. december (19. évfolyam, 5491–5515. szám)
1868-12-29 / 5513. szám
A salgó-tarjási kőszénbánya részvénytársulat (előbb cs. k. szab. magyar éjszak vasut.) 1869. évi január 14-én d. e. 10 órakor Pesten a köztelek kis termében rendes közgyűlést tart. Tárgyai: 1-8761. Jelentése az igazgató-tanácsnak, a társaság és a magas kormány közt fennállott szerződéses viszony megszüntetéséről, 2- szor. Folytatólagos tárgyalás és végleges határozathozatal társaság kőszénbányáinak bérbeadása felett, és 3- szor. Azon esetben, ha a bérbeadás mellőztetik, tárgyalás és határozathozatal a bérbeadás folytán szükségessé vált teendők iránt. A salgó-tarjáni kőszénbánya részvény-társaság t. ez. részvényesei felhivatnak, részvényeiket kettős számsorozat szerint készített jegyzék kíséretében 1869. évi január hó 7-ik napjának d. u. 6 órájáig, vagy a társaság pénztáránál (három korona-utcza 17. sz. a.) vagy Bécsben az Anglo ausztriai banknál térítvény mellett letéteményezni, és az ezeknek megfelelő szavazó jegyeket a társaság központi hivatalában Pesten átvenni. Az alapszabályok 20. §-nak értelmében 30 részvény birtoka egy szavazatra jogosít, és egy részvényes 10 saját, és 10 meghatalmazással átvett szavazatnál többre jogosítva nincsen. Pesten, december 23-án 1868. A tüdőhurutra feg ható szer az alvillzavas mát s a mellszorulást, 8 meggát„.j- ---------------------------■ -j.--------- - - , , kik víz közelében vagy bányákban vannak elfoglalva, mint vadtszar , köhögés és mellbaj ellen. — Bármily nemű tüdőbajban szenvedők e szer használata által nagy könnyebbséget, gyakran bajaik tökéletes gyógyulását lelik fel. Főraktár Pesten: Török József gyógyszerész urnái, király-atezre-dik szám. •— Továbbá kapható Pozsonyban : Pisztoly H. F. gyógyszerész urnái, a »vörös rákhoz.“ 803 Vizsgáljatok mindent, s vegyétek a legjobbat.' 674 2—2 Az igazgató-tanács. Az 1869. évi folyamra Heckenast Gusztáv hirlap-kiadóhivatalában (egyetemutcza 4. sz. a.) a következő hírlapokra lehet előfizetni, u. m. Vasárnapi Újság és Politikai Újdonságok együtt félévre (január—június).................................................................. Vasárnapi Újság külön félévre (január—június) .... Politikai Újdonságok külön félévre (január—június) . . A Nép Zászlója polit. kép. néplap évnegyedre (jan.—márcz.) „ „ „ „ „ félévre (jan.—jan.) . . . A Honvéd, első magyar katonai hetilapévá, (jan.—márcz) „ .. „ „ „ félévre (jan.—junius) . Jogtudományi Közlöny évnegyedre (január—márczius) . ., ,, félévre (január—junius) . . . Jóbarát képes újság évnegyedre (január—márczius) . . . ,, „ „ félévre (január—junius) . . . • • . Falusi Gazda (ezentúl Gazdászati közlöny) félévre (jan. jan.) Tarka Világ és Képes Regélő félévre (január—junius) . . „ „ „ „ • „ egész évre (jan.-decz.) . . Izraelbe Közlöny évnegyedre (jan.- márcz.) . . . . . „ ,, félévre (jan.—jan.) Die Neue Zeit polit. Wochenblatt évnegyedre (jan.--márcz) „ „ „ „ ,, félévre (jan.-márcz.) . . 50 50 5 frt — kr. 3 2 1 2 1 3 3 6 X 2 3 3 6 1 3 1 3 50, ** 1 ,50, A Regélő regény-folyóiratból még a következő évi folyamok kaphatók : 1865. első évi folyam 1866. ...................... frt. frt. 1867. 1868. 6 frt. 6 frt. 4 frt. „1848“ polit. szemle az állam és egyház köréből (1868) 8 füzet A t. gyűjtőknek minden 10 példány után egy tiszteletpéldány jár. Ogle. Rendes szétküldés eszközölhetése végett az előfizetések idejében beküldése kéretik. Az előfizetési pénzek bérmentve alulirt kiadó-hivatalhoz intézendők. Pest, decemberben 1868. Ilsckenast Gusztáv hírlapiadó-hivatala, 678 530 (egyetem-utcza 4. sz. a.)__________ Legszebb és leghasznosabb újévi ajándéka egy SINGER-féle családi varrógép, mely az által, hogy minden, a házban előjövő varrást a legkönynyebb és legkényelmesebb módon elkészít, eddig még soha el nem ért kedvelést vívott ki magának, s valódi áldás minden családra nézve. E csodagép kimeríthetlen a tevékenységben, s ezáltal a legszebb mulatságot nyújtja, a oly takarékosan dolgozik , hogy vége kisebb háztartásnál is egy év alatt kifizeti magát. Férjek, anyák családaikat, a vőlegény menyasszonyát, nem lephetik meg valami hasznosabbal, mint egy ily kis csodagéppel, melynek készítménye majd mint egyszerű varrás , majd mint művészi hérés fordul elő, mely még a legügyesebb női kéz által sem mutathatik felül, s e mellett sem a szemeket nem rontja, sem az ujjakat össze nem szurkálja. Singer családi varrógépe legszebb éke palota és kunyhónak. Tudakozódás készséggel fogadtatik. — Levélbeli kérdésekre azonnal felelet adatik. — A megszerzés részletes fizetés által van könnyítve. Öt évi Jótollán. — Oktatás ingyen. Roth L. F., főügynöksége a „Singer Manufacturing Compay "- nak New-Yorkban, Magyarország és társországai számára Pesten, váczi utcza 18. sz. (a nemzeti 1 471 353 szállodában.) I Legszebb éke kunyhónak és palotának. 646 élő Újévi ajándékok. Mint elsőrangú pipere-Czikkeket ajánljuk, mint egészen uj valamit, következő különlegességeit az ismeretes \1ti \ V \) és 1 4 U S Aezégnek Párisban : Extrait d’Ylangylang. Pomade á „ Olaj „ Szappany „ Poudre „ Szépitöszerek „ melyek a következő förakhelyeken kaphatók : Nagyban : Krebs A. J. urnái Bécsben, Stadt, Wolfzeile Nr. 1—1. Kicsiben : Ritter J. urnái Bécsben, es. k. udvari disznóáru kereskedésében, Rothenthurmstrasse.I'fr ifi. Továbbá Pesten: TOROK JÓZSEF gyógyszerész urnái, és Sárkány J. S. urnái „ ATHENAEUM“ irodalmi kis nyomdai részvény-társulat. Azon t. ez. részvény-tulajdonosok, kik a második és harmadik 10% részlet fizetésével még hátralékban vannak,azoknak azonnali befizetésére oly hozzáadással szóllittatnak fel, hogy további késlekedés esetében, az alapszabályok 6. §-a értelmein, a már tett befizetéseket a tartalékalap javára elvesztik. 679 31 A választmány. *® S z‹ » íü Az „ATHENAEUIT4 irodalmi és nyomdai részvénytársulat kiadásában Pesten (barátok tere 7. szám) megjelent s általa minden hiteles kányáménál kapható : BOLOND MISKA NAPTÁRA 1869-re. Sok képpel. — Ára 80 kr. Tartalom : Naptári rész. — Újévi vers. — A száz éves kalendáriom jövendő mondásai. — Az esztendő ünnepei. — Hogyan kell az esztendő 12 hónapjának minden napjára egy egy életet előre megálmodni. — Kipfelhauser költeműve K. L.-hoz. (Pendant T. K. hasonló czimü költeményéhez.) — Egy réztoll emlékiratai. — Uj választási auspicziumok (képekben.) — Ritkaságok. — Az újabb politikai műszavak magyarázó szótára. — Szabványok a subventionált fiók sámára. — Arany ABC az absolutismus idejéből. — Hány kézen megy át a subventió? (képekkel.) — Szabó-bál (farsangi genrekép.) — A híres generális. Ad nőt un : Háry János, az újabbkor egy ismerős tábornokáról.) — Flekelesz Samuel és Vinczy szolgaláró. (képekkel.) — Vasúti kaland. —Tessék vásárolni.— Ki volt nagyobb ? (Épen a 100-dik paródia.) Jótékonyságok. Uj fóti dal. Vegyes karricaturik (képekkel.) — Egy mezei költőnőnél. — Buda-Pest panorámája — Alispáni jelentés egy bizottmányi gyűlésen. — Bolond kérdések és okos feleletek. — Egy sokat utazott és sokat tapasztalt ember tanácsai. — Jővén hii mondások az elmúlt dolgokról. ' Európa államainak RÖVID STATISTIKÁJA Irta: Hunvalvy János ■ m. tud. akadémia r. tagja s a kir. József műegyetemen ■ statistika, földrajz és történelem rendes tagja. Ára fülve 1 forint 80 kr. fi 0 NJ OD « XL 1 -4 O —« n 'G « -O A bt bt •« -« ® N « I -o ** M O «5 *bt, « « H I* — 'S ® a h «jj g-S-S I i—« *r—j ej -g MsS 5 ► sn®'« ■** S 5* M uM M %%%* .5P.I 00 “ aT Bl 03 ^ sn „ .■§ 'S?-« > cc Gí IhíS-s gs 08 ilfiS n >■ _ _a ■®-o oS o'? t a s »'S Se <x> I iS1®«s ■Sl5* ■m® l-aia a ií ho § * ShJ 2 1 se -se M S4S‘«ä _0 -5 A ffl a oa 1 ^däS-i íáe-í 12 o Ó-3 O oa . **“ 3 s* a M -ja ®g3 B*® á 83 S; gj? S-gg. * aa ^ •o o .3 u. « g ÍH -*-> CD ^ I =S-§ s|| lí-ISsI s S I u a ■Si£ 1-3-S-S « °-B N ' H 2 'O t£)| - ^ P. r o jd © o © 0» _ 08 ^ ® ff _ cö © a > Jé o> w ~ Sí Síi T3 a ©o _ N eC . ^ CtT 3» — CD 0 I ^ oi2 S - M 2 ts £ * I3 > hu •S ® ® -*j s-S Ö -55 S ’S p o , 3 ►*'2 _ 1 §P ► r Fogfájások, bármily neműek, egy pillanat alatt ősi biztosan eltávolíttatnak az Indiai fogkivonat használata által, mely gyors és biztos hatása által nagy hitnevet vi-| vott ki magának, egyszersmind az a leg-| jobb fog és saájtisztitó szer. Kapható Török József gyógyszerész urnái, királyutcza 7. sz. Egy nagy üvegl | frt. Kisebb 50 kr. 520 Utolsó szó a perrendtartás ügyében! A kenyér irigység szülte megtámadások ellenében ezennel a tervevők megnyugtatására kinyilatkoztatom, miszerint az általam kiadott Polgári törvénykezési rendtartás kímélte be az üdes tárgy mutatóval, a szentesített törvényczikknek hír lenyomása. A hivatalos lenyomás pupán a törvénytárban fog megjelenni. Azon nem várt esetben, hogy kiadásom a hivatalos lenyomással nem egyezne meg teljesen, mi azonban alig hircelő, kötelességemnek fogom tartani, a kiigazításokat át vevőkkel közölni. 673 524 Különös figyelmeztetésvel! Anélkül, hogy üzletitek értéktelen jutalom éremre, vagy udvari szállító czímre, vagy egy, már a nevetségig túlhajtott ujság-reclám által czélzott nem irigylésre mltó hírre számítanék, hanem csupán és egyedül valóban hitelesen, szilárdan és becsületesen eljárva, ajánlom a t. ez. férfivilágnak számos évek óta fennálló, és minden idényre jól rendezett ruhatáramat Bécsben, Stadt, Rothenthurmstrasse (Hotel zum österreichischen Hof.) azon biztosítással, hogy a raktáramban létező és üzletemben készült rutin neműek nem könnyű, állott, mindenféle olcsón összevásárolt, ócska , többnyire csak fél valódi, pamuttal kevéstavult szövetek, melyek a szemet pillanatra elvakítják, s olcsón összeférczelve vannak, hanem általam a legszilárdabb, legvalódibb, legcsinorabb és legdivatosabb , színre úgy mint aindségre a legtartósabb szövetekből a leg lelkiismeretesebben s legjelesebben vannak készítve, miért is én áruimat csak amaz ekő rangú ruhakészitök készítményeivel hasonlíthatom össze teljes joggal, kiknek ezége ugyan, ép úgy, mint az enyha , az újságokban még soha sem volt hirdetve, de azért nem kevesebb, mint rég bizonyult jó hírnévnek örvendenek, s mindenkinek ajánlhatom, aki szilárd árut akar venni. Férfi rokkok . . 30 fttól 70 ftig. Felöltök ... 20 „ 48 „ Salon frakkok 3 sálon rokkok. . 24 „ 45 „ Jaquettsek . . 18 r 40 . Vadász rokkok . 16 „ 30 . Háló-köntösök . 12 „ 41 . Nadrágok (fekete sálon) ... 12 n 16 Nadrágok téliek 12 „ 22 . Mellények (különfélék) ... 5 „ 20 . Mellények fehérek 1 , 10 „ Mindennemű utazó- és városi prémes köpenyek, különböző árakon. Kívánatra szövet-minták is küldetnek, különösen bárminemű utazó, vadász, utcai- és salomrubatiarabok. mérték után a leggyorsabban elkészíttetnek s elő pénz s utánvéttel mellett pontosan elküldetnek. Lvélbeli megrendeléseknél mértékül a felső mellszélesség, a termet távolsága, illetőleg lépéshossza szives beküldése kéretik. A m-..-ig ruha nem testhez illő, vagy nem tetszik, teljes készséggel s minden kifogás nélkül kicseréltetik. m 473 24—5 JERABEK GYÖRGY, férfiriíha-fészitő Bécsben. Rabára : Stadt, Rothenthurmstr. (Hotel „Österreichischer Hof.“) Hirdetés. A felső szabolcsi tiszai társulat 1869. évi janítár hó 18 án délelőtti 10 órakor, Kis-Várdán a nagy vendéglő termében, a szabályozási költségek kivetése tárgyában s más tiszai ügyekben közgyűlést tartana, melyre az érdekelteket tiszelettel meghívja i trsulat 0110 (‘. Téglavetőgépekre még vonatkozólag, van szerencsém tisztelettel tudatni, hogy még '69. január 2-ig itt maradok, s kész vagyok miben kívánt felvilágosítással szolgálni. Pesten, az „Europa szállodában. Schlickeysen 0., gépgyáros és géptégla-gyár- 631 tulajdonos. Posner ügyvédi irodai naptár. Mindennemű Cőkereskedelmi, ipar és gazdászati könyvek, a legnagyobb választékban és legolcsóbb árban, valalmint másoló könyvek 7-^ ^ kaphatók POSNER KÁROLY LAJOS-nál magy. kir. udvari szállító. 680 532 papirkereskedés nagyban és kicsinyben. hj c OL'Ö C: Pré O P PP' QD leírása Posner irodai napló. n KI Minden, bárki által és bárhonnan hirdetett tárgy, dij nélkül meghozatik. A t. oz. közönség, saját érdekében, mély tisztelettel felkéretik, hogy bárminemű meglabbizt kereskedőházhoz szíveskedjék fordult mert csak akkor lehet iizgyenesen az a ért kezességet vállalni. 988 N. 887 F,XSSKtlBW.IiMPZM, „A kristály - palotához“ ’m Bécsben, Stadt, Braumtrasse Nr. 4. Jó és szilárd áruk, s e mellett oly rendkívül olcsók. A pénznek bérmentes beküldése, vagy postai utánvét mellett, a fentirt bécsi kereskedőház által minden megrendelés pontosan teljesittetik. Adhatatlannak fogja találni mindenki, hogy egy distei, necromatrscus szinház-átcső, melyet minden * szemhez lehet igazítani, csak 1 ft 50 kr. I — Távcsőfek, egy mértföldnyi tárlattal, 50, 11° krr 2 mértföldnyi távlattal 1, 2, 3 ft. — 1gyűjtó-üvegek , ezüst fogantyúval, tokban, 130 kr. ^ Az id bécsi művészek háza kiállitásából gyöngyörtt nagy csarnokképek, Fugentöl, negyedrét alakban, valódi műremekek , amig a készletben tart, 10 kép 1 ft. •v Csak ö Krajoz&r 100 darab ^Sfer finom látogatójegy, lack vagy fBristolpapiron , névvel és czim- I mel, ha birtokunkban van az új látogató- I jegy-gép. Egy ily gép, betű, festék és minden I kellő szerkezettel együtt csak 1 ft 65 kr, köny- 1 nyen felfogható utasítással.? Tiszta kártyala- Ipok ehhez, 100 db 8 kr. Névjegyek, könyomdaszerűek, gép nélkül, szintén megrendelhetők I bármennyi betűvel 100 db ára 65 kr. Szép vagy esős idő lesz-e, azt csak a I növényi időmutató órán láthatjuk, valóságos I ingaóra alakban és szekrényben. Ez óra a I legnagyobb pontossággal minden időjárást meg- I mutat 6 órával előbb. Egy db ára 60 kr.Sem porzóra, sem itatós papirosra nincs többé szükség, hanem csak a legújabb tentaszivóra, mely az írásra téve, a tontát beszivja, a nélkül, hogy az írást eltörölné vagy eltenné. Ily szívó számos hónapon át használható, s ára csak 75 kr. ~ Napsugár a mellény-zsebben, jogi gal nevezhető igy az uj zseb-lámpa. I Kisded ugyan, de nagy a birodalom, mely felett uralg. E lámpa rendkívül szerkezetű, s nem nagyobb, mint egy I tojásdad burnót-szelencze, s nagyobb világos. I ságot ád, mint egy nagy lámpás, miután hátul I egy érez homorú tükörrel (sugár-törös) elöl I pedig erős, köszörült tükörüveggel van ellátva. Ennélfogva ez nélkülözhetlen az éjszakában Ijáróknak. Egy db, csinosan kiállítva 1.50 kr. Szerszám-szekrény. Ezek I puszpáng-fából készült csinos szerszámok, u. m. fűrész, véső, fúró, kalapács, stb. stb. E szerszámok különösen alkalmasak minden háztartásban, hogy a különféle kijavításokat magunk végezhessünk, miután e mellett hideg, folyékony enyv is van. Egy ily szekrény, a nagyság szerint, 50, 80 kr, 1, 2, 3, 4, 5, 10 ft. Fekete ékszer-tárgyak, jet, láva, szaru és drótból. Egy melltű 20, 40, 80 kr, 1 ft. Egy pár fülbevaló 40, 80 kr, 1 ft. Óralánczok 15, 30, 60 kr, hosszú vagy rövid. Csak 45 kr egy pár finoman bélelt erős téli kesztyű férfiaknak, hölgyeknek 35 kr, gyermekeknek finomabb svédkeztyű, 60, 80 kr, 1 ft. Durr-palackok. E palackok, nők számára, rendkívül meglepőek, s a társaságban stb. a legvidámabb mulatságot nyújtják, miután ezek a szaglás alkalmával lövéshez hasonló , tűzjátékkal egybekapcsolt durranást adnak. E palaczkok a legfinomabb franczia illatszerrel vannak megtöltve, s tréfás jelszókkal körülvéve. 1 db ára 63 kr. Minden szobának dísze, úgyszintén csarnokok- ia kis, országi módra. Ára 1 ft 50 kr. Szabadalmazott revolver, száz lépésre biztonítalál, 1 csütl vel 1 ft 80 kr, 2 csővel 4 ft, 6 I csövel, LEFAUCHEAUX szerke- s zetre, hátultöltésre és önfelhúzóra 11 ft. He-lgyes golyóval ellátott töltények 2 ft. Pisztolyok, terezerollok, 1 csövüek, 1.36, 1.80, 2 csövüek 2.90, 3.80 kr. Lőportartók rézből, mérleggel 60 kr, szaruból 1.20, 1.80 kr. Sörétzacskók 30, 60 kr, 1 ft Úgyszintén minden szükséges vadász-készlet, minden a legolcsóbb árakon. Nagyszerű szoba - tűzjáték, durranó záradékkal vagy a nélkül, különösen pompás eredménynyel alkalmazhatók kivilágításoknál, házi-színházakban stb., 50-féle alakban, díja 5, 10, 15, 20 kr. Különösen kiemelendők a csillagszóró rajgók, melyek meggyújtva, napfényhez hasonló pompás világosságot árasztanak, s ezer meg ezer színes csillagokat szórnak magukból, tígy db 20 Kr. k Aquariumok üvegszekrényben, varany halakkal, hattyúkkal, kacsákkal töltve, melyek mágnes segélyével úgy mozognak a Tízben, mint elevenek. Ercsinos kis aquariumok darabja 60, 80 kr, 1 ft. Kiabáló futóbábuk, darabja 80 kr. Kis emberek, melyek zenélnek, 8 fejükkel bólingatnak, 70 kr, 1 ft. Átváltozó hölgyek, gépezettel, melyek majd ifjú, majd öreg arczot mutatnak, 1 ft 20 kr. Mozgó iró eszközök, finom szekrényben, Írószer, tolltartó, tollak, pecsétviasz és késsel, csak 1 ft. Egy skatulya finom szobafüstöle 29 kr. l legujabb. A fényképész. Oly készület, melylyel mindenki maga fényképezhet. Egy darab, minden hozzátartozóval 80 kr. Legfinomabb női kézitáskák: 1, 2, 3 ft. Zsebtározók, egy darab bagarin - bőrből, 50, 80 kr, 1, 1,50 kr, finom foglalványban. FrászAMul Cautschuk fodrák 10, 15, 20, 30 kr. gép-szökőkút, külnövényekkel. Versailles! Fogkefék 10, 15, 20, 30 kr. ^ Férfi- és női csecsebecsék, finoman vasalt kis bőröndben, kétféle kefe, fésű, körömreszelő, gombolóval stb., ára csak 2 ft. Legnagyobb remekműve a világnak az úgynevezett örök mozdony, mely mozgásba, hozva, az élő képletek száz meg százát mutatja plasticailag, majd ugrálva, majd tánczolva. E találmány egészen ujas a legszebb mulatság felnőtteknek és a gyermekeknek. Egy db 1 ft 65 kr. e lapokban hirdetett, s a párisi I világkiállításon megjutalmazott amerikai microsoopok Elson J.-től Naw-Yorkban feltalálva, állványnyal 60 kr. Mint óra-függelék arany foglalványban 1 ft. Ugyanazok pikáns képekkel 60 kr. Gyöngyörfi melodron zeneszerek, trombitákkal stb.. házimulatságokra, miután ezek a legújabb zeneműveket játsszák: Straus, Ziehrer és Offfenbachtól. Egy db zeneművei 7 ft 60 kr. 6 zenemű és tremoló-készülettel 18 ft Armechanicus kötéltánczos. Blondín. E kis Blondín minden segély és egyensúlyozó nélkül a legszebb tánczokat járja. Egy db 1 ft 48 kr. Mechanicus Írónők, egy valódi angol tollkéssel sérc* r , --------Hókkal Iron-készletre, 60 kr. Érdekes látni, hogy a kis mechanicus csodaember a földre állítva, hogyan ugrik át az abroncson. Egy db 80 kr. Csinosan Willitott böritad, olló, tükör, gyüszü, egy kis skatulya 100 tűvel, lyukasztó kesztyű-gomboló, f^tS-U. horgoló-«. cím selyem, jeli« ét hlmsS-Mnyr, kapocscMl stb S mindez c*»k 1 ft 90 kr. 1000 db varrótű, négyfi. Mgy.igban A csodamadár, Jit»«é-«z.rkM.t, 25 kr. roalett# (roags ed Szellem Idéző kész Tény, hogy ezen optical készlettel szellemeket idézhetünk I és tüntethetünk el, s a nézőre I valóban bűvös hatással van, | mivel a szellemek mozgó alakokban jelennek meg. Egy ilyen készület 1 ft| 50 kr. Órák, faragványokkal, Svájcai há- zat tüntetve elő, valódi remekművek. | ^Egy járó-szerkezet 3 ft. Ugyanazok, [ igen nagyok, ütő-szerkezettel 6 frt. [ Kakukkoa-órák 9 ft 50 kr. Valódi angrol ezüst nanbórák, | crystály-üveggel, másodpercz-muta-1 tóval, egy finom láncz és medal-1 tonnal, mindez finom tokban, csak 12 frt. —-\ Ugyanazok, finomabbak, aprósággal 15 ft. Terem-órák , ismeretesek mint jól járók, jótállással, tökéletesek, 1 ft 50 kr. Ugyanazok s ütőszerkezettel 3 ft 50 kr. Ugyanazok ébresztővel 1 ft 90 kr. érdekes, mulattató, pikáns társasjátékok. Az ismeretesnek 40, 60 kr. A boszorkány, mint jósnő, 50 kr. Felvető kártyák á la JLenormand, 80 kr. Kihúzó-kártyák, hogy sorsunkat megtudhatsuk, 20 kr. Kérdő és felelő-kártyák, pikáns, 10 kr. Harang és kalapács, 10,15, 30 kr. Tökéletes lutri-játék, 20, 40 60 kr. Tökéletes sakkjáték, 1, 1,50, 8 ft Dominó-játék 15, 30, 40, 80 kr. 1 ft S nés I száz meg száz másféle játék 20, 50 kr. I, 6 ft. [ Mindenki saját magának bűvésze. I A következő lettvésai készletek által 1 mindenki képes a legnagyobb titok-1 teljes műveleteket végrehajtani, me I lyek a néző előtt roegfejthoftsn talá-1 tyok maradnak, társas körökben I igen mulatságosak. A hasbeszélő, 10 kr. A kimeríthetlen papilaczk 10 kr. A pénzeltüntető-gép 80 kr. As I egészszé tevő készlet 50 kr. A fehérből vörösre, sárgára vagy bármely színre változtatni, 60 kr. Árpából egy I pillanat alatt lisztet csináló készlet 70 kr. A tojást eltüntető, aztán vörösre táltosító készlet 50 kr. B készlettel részesülünk, hogy a füelvagdalt zsinórt ! Zsinórt fa A tenyéren füvet termeszteni, ágon ritka élvezetben növését hallhatjuk. Egy db 80 kr. Teljes börönd meglepő büvésil készletek* sl I 1 ft 50 kr. Ugyanazok, igen nagyok, 2.80 kr. [ Minden egyes készlet mellé kimerítő utasít is I csatolva. Divatos nyakkendők, 20, 80,40 kr. selyem övek, ... 8* to. 1, 1.90 kr. nb9.ef0ek, A dlnite. f.okrok, 10. 15, M, 50, 40 kr. Oratartók, birjony é. ■etyembSl.hiraóuol, I óratartók, bársony 45 kr. Nap-zsebórák, mAndparemr. ngnliir.. síinórral és delomnivel esik 50 kr. Kisded zaeb-tttk8r optk.1 Hrw.1, 10 kr. 12 darab glycorin-szappsn OB, 80 kr. 1 fij 12 darab mandnlft-SEAppsn 20 kr. 00, M kr. 1 ft 41 00 fr. Egy világcsoda. BrtUnaU kuuUk, néznek ki, mintha ezflstMl rianánk. 10 drb svökanál is50 kr. 10 db kávéskanál TejszedB 45 kr. Levesszed, 00 kr. Ironok, egy tucist, 8. 10 Tollnyelek, 144 dara ‘ Egy szó ’ * bomet”.tt betű Tel 40 kr. 100 db levélpapír, 100 borítékkal 70 kr. egy tucat, 8. 10, 12, 15 s 90 kr. lek, egy tucat 6, 8, 10, 10 kr. ab aczéltoll 15, 00, 50, 60 kr. „ . A pecsétvlaz 4, 1, 10 kr. Pécs «tnyomó, 2 Bemet» Az 1729-ik év óta fennálló czég RUIN ART PURE a FILS Reimsben legjelenetett minőségű valódi pezsgtiboral Carte blanche ... V, bouteille detto . . , V, Vin rosé (Oeil de Perdrix) V, detto detto V, 3 frt 20 kr. 1 frt 65 kr. 3 frt 20 kr. 1 frt 65 kr La Maréchale de Sillery detto Vin Crémant detto Emresz Károly, váczi utczalaTat'klántr kapha'ok “ kirVe‘keZő Uraknál-bouteille 3 frt 60 kr. 1 frt 85 kr. n 3 frt 80 kr. 2 frt 10 kr. Guszmann G., városház téren a Loser I' n*Artunához.a Loser testvéreit, Erzsébet-tér ‘ Hidlesy Gyula borkereskedő Wimfu Vogel-féle házban. utcza, Pfeifer István, uri-utcza 9 Mszéáros Béla, Kristóf-tér n „ Kindl Antal, 3 korona utez”^ Molnár KlTTM’ íí,na80r kis ^d-uteza sark. | BiSvieh t^’r41y UtCza Pekáry-hi» »ixr;í!í ,ari‘ki - szállodával, és a rR7 Nemzeti Casinoban, hatvani-uteza. Froi-I 517 több párlilvendéglőben vevsTi0+0l a ”3 freres provencaux“ « -j88S”kek ‘ e1“1 ■' ---------* V,d<5lU ma^«“deldsok pontosan telje.ittetuek. Njomatik a kiadó-tulajdonos „Athenacum“ irodalmi és nyomdai tirmulat (eaelött Emich O.) nyomdájában Pattin, barátok tor«CT~l'’18?ír 1l869tdik évi folyamára. Melléklet : Előfizetési felhívás