Pesti Napló, 1884. március (35. évfolyam, 60-90. szám)
1884-03-01 / 60. szám
60. szám. Budapest, 1884. cz,waibat, ju Aineiter, Szeremtési iroda, Ferencziek tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere, Athenaeum-ép & 1 •t. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás: 35. évi folyam BigKSESBMjHVSaBMBMMBMMBMHBflMnCIBBHHBBIHHBiHMSnfc.'1 -' -Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és ts- 1 hónapra 2 frt. —JT jurnv_ Az esti kiadás postai különküldéséért felimAzstés étel egyedenként 1 forint. Hirdetések szintúgy mint előfizetések a 13 Pesti Napló* kiadóhivatalába Budapest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, küldendők. Egyes szám 4 kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ-TM Márcz. 1-jétől kezdve új előfizetést hirdetünk lapunkra. A Pesti Napló naponkint kétszer jelen meg, este is teljes lapot ad s már esti kiadásában közli az egész tudósítást az országgyűlés üléseiről. Hétfőn reggel rendkívüli számot adunk ki. Előfizetési ára is:: Évnegyedre ............... 6 frt Egy hónapra............... 2 . Hip"“ Az előfizetési árak magukban foglalják a lap díjtalan kézbesítését a postán, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva. Az esti lap postai külön küldéséért havonkint 30 kr fizetendő. 10.“Az előfizetések Budapestre a Pesti Napló kiadóhivatalába (Barátok tere, Athenaeum-épület) küldendők. Vidéki megrendelésekre a postai utalványokat ajánljuk. Budapest, február 29. Oroszország és Poroszország, a két legagresszívebb hatalom Európában, újra szövetkeztek. Francziaország forradalmakat csinál és háborúkat visel, de nem hódít, határai századok óta alig változtak. Ausztria-Magyarország a török háborúk óta és Lengyelország felosztása óta inkább vesztett, mint nyert; Olaszország egységes lett, de természetes határait túl nem lépte s aligha foglalhat még sokat; Törökország tönkre ment Európában ; a többi államok nem igen változtak ; Oroszország ellenben óriásilag megnőtt s egyre terjeszkedik, hol keletnek, hol nyugatnak, s Poroszország felfalta Németországot, Slezviget, Francziaország keleti megyéit és sem az oroszok, sem a németek terjeszkedési vágyának nincs határa. Ki mondhatná meg, hogy ha kedvez nekik a szerencse, hol állapodnak meg? A pánszlávizmus és a germanizáczió két expanzív eszme, mely ama nemzetekben mély gyökeret vert, s mihelyt az udvari politika czéljaival találkozik, háborút kezd a szomszédok ellen. Hogy valamikor e kettő a Duna völgyében összecsap, valószínű, egyelőre megférnek, sőt szövetkeznek egymással. Berlinben az orosz-német szövetség megújítását ünnepelik. Nagy feltűnéssel híresztelik világgá, mily teljesen egyetértenek. A czár sajátkezű levelet ír Vilmos császárnak, Mihály nagyherczeg deputáczióba visz neki egy gyémántos fővezéri pálctát. Hi. Gurko, Suvalov, Obolenszki, a leghíresebb tábornokok kisérik, ünnepelik a német császárt, mint ki hetven évvel ezelőtt, 1814. febr. 27-én ment életében először csatába egy muszka lovasezred soraiban s kitűnő vitézségéért — a 17 éves ifjú — akkor nyerte a Szent-György-keresztet, mely rendnek legidősebb lovagja s azóta Oroszország legmelegebb barátja és »megmentője« a krimi háborúban, a török hadjáratnál és a lengyel forradalomban kisegitője. Viszont a német császár muszka egyenruhában a porosz feketesas-rend lánczát akasztja Mihály nagyherczeg nyakába s poharat űrit a muszka czárra és az orosz hadseregre. Mindezen ceremóniák között pedig az orosz diplomaták és a katonai attaché utazgatnak Bismarckhoz Friedrichsruheba s kétségkívül terveznek valamit, valami igen fontosat. Ez jelenleg a nagy politikai titok. Az egész világ fejét azon töri, hogy Bismarck és az oroszok mit főztek ki ? Megjön az idő nemsokára, midőn ez kisül, mert Bismarck tervei kivitelével nem szokott késni, ha azok megértek. Kell is, hogy siessen, mivel a császár igen öreg, a trónörökösről nem tudni, miféle politikát követene, s Bismarck maga is beteges és vénül. A politikai kombinácziók, melyek a megújult szövetség tényéhez fűződnek, sokfélék, de csupa találgatások. Az optimisták azt hiszik, hogy ez az igazi békeliga és hogy már most indítvány fog tétetni az általános lefegyverzésre. Hiszen ki fenyegethetné a békét, ha Németország, Ausztria-Magyarország és Olaszország szövetségéhez Oroszország is hozzájárult? Immár lehetséges az arányos lefegyverzés iránt szerződni. Ezen nézetet mi nem osztjuk, azaz nem hiszszük, hogy az első katonai hatalmak, melyek mindig hadseregeik fejlesztésén dolgoztak, most hirtelen a polgári erények és felfogáshoz áttérve, seregeik és budgetjük apasztását tűzték czélul. Az ellenkező nézet talán jogosultabb, hogy a franczia köztársaság forradalmi veszélye okozta a monarchák szövetségét, mely immár a czár hozzájárulása által teljes. A republikánus és forradalmi propaganda Párisból Spanyol-, Olasz-, Német-, sőt Oroszországra kiterjed s a változó franczia kormányok, ha akarnak, sem bírnak a nemzetközi forradalom párthíveivel. Ha tehát Francziaországban a köztársaság marad és ha nem szűnik meg a világot antimonarchikus szellemben nyugtalanítani, a királyok szövetsége ismétli a hadjáratot, melylyel e század elején Napóleont leverte. A bar-sur-aubei csata emlékének tüntető fölelevenítése Francziaországot annyira nyugtalanítja, hogy felhagyott minden további csapatküldésekkel Kokhinkhinába és Madagaskarba, hogy minden katonáját kéznél tartsa. Világos, hogy Párisban a német háború újra kitörésétől félnek, mióta Oroszországban Francziaország egyetlen hátvédét elveszti. Egy harmadik felfogás azzal vesződik, hogy mi lesz immár a német-osztrák-magyar szövetségből? Berlinből biztosítanak, hogy ez marad, amint volt s szerintük csak erősbödött az által, hogy Oroszország is hozzájárult. Ez ugyan nem egészen bizonyos, mert Oroszország intimitása Berlinnel sokkal nagyobb, mint Bécscsel, kétségtelen azonban, hogy az orosz-barát párt az osztrák udvarnál a hármas-szövetség megújításával igen meg van elégedve. E hármas-szövetség, hogy mit hoz nekünk, az határozza meg Magyarország magatartását azzal szemben. Bizalommal sehogy sem viseltethetünk iránta, az eddigi tapasztalatok után ítélve. A népszabadságnak s tehát Magyarország alkotmányos önállóságának és külön állami fejlődésének ezen szövetség nem kedvez semmi esetre. Belügyeinket azonban elintézzük valahogy nélküle is, ha nem akar beavatkozni oly dolgokba, melyek rám tartoznak, hanem a a keleti politikánk és Bosznia forognak koczkán. A három császár szövetsége Bosznia annexióját vonja maga után legközelebb. Ez pedig visszahatással van a monarchia belső szerkezetére. Azután a Balkán-félszigeten a kompenzácziók politikáját inaugurálja s könynyen vezethet Törökország második felosztására. Mert Oroszország velünk semmi esetre sem szövetkezik ingyen s Németországgal sem, de Bismarck a szövetség árát ott fizetteti meg másokkal, hol neki legkényelmesebb. Mi tehát újabb keleti komplikáczióktól tartunk. Felesleges volna kérdeznünk, hogy Tisza Kálmán mit tud a legújabb külpolitikai fordulatról ? Nem tud semmit. Hiábavalóság lenne tudakolnunk tőle, hogy a magyar kormány miféle nézetben van a monarchiánk által a hármas szövetségben követendő politikára nézve ? Nincs nézete egyéb, mint az, hogy Tisza Kálmán vállalkozni fog keresztülvinni mindazt, amire Bécsből utasittatik. A PESTI NAPLÓ TÁRCÁJA. — Merczius 1. — A Budapesti Szemle. Sokszor hallottuk azt az észrevételt, hogy a Budapesti Szemle több év óta nem felel meg programmjának, mely e vállalat megindulása óta ott áll a füzetek borítékjának belső lapján. E megjegyzés, amennyiben az vád is, nem igazságos. Igaz, hogy Csengery, ki a világirodalom színvonalán állt, ki csakugyan ismerte azon eszméket, melyek világszerte foglalkoztatják a szellemeket, felkereste, figyelmeztette, ösztönözte azon íróinkat, kiket képeseknek tartott arra, hogy ez eszmékkel foglalkozzanak s azokat átültessék is irodalmunkba. Sok czikk, sok tanulmány jelent meg a szerkesztése alatti Szemlében, mely az ő kezdeményezése, ösztönzése, útmutatása nélkül tán máig sem látott volna napvilágot. A ő figyelmét nem kerülte ki a külföldi revueirodalom egyetlen egy nevezetesebb, feltűnőbb jelensége, az európai szakirodalom egyetlen egy figyelmet keltő műve sem. Tudtunkkal nem a mostani szerkesztőn múlik, ha tán a programm alapján támadó igényeknek a Szemle ez időben minden tekintetben meg nem felelhet. Az újabb időben hazánkban az irodalmi viszonyok nagy változáson mentek keresztül. Az oly erők nagy részét, amelyek a szellemeket foglalkoztató eszmék és a szaktudomány közvetítésére való hivatással bírnak, a magyar revue-irodalomnak rendszeres munkákkal való ellátásától nem ugyan a sok erőt fogyasztó napi sajtó vonta el, hanem az ily erők nagy részét elvonta szaporodása a tanári állomásoknak, miknek elnyerésére törekszik a szaktudománynyal foglalkozó ízó, ha annak elnyerése által biztos jövőjének alapját vetheti meg. De e mellett a szakirodalom munkásai is, a munkafelosztás elvének hódolva, a (hála az égnek) nálunk is szaporodó szakbeli folyóiratok körül csoportosulnak, illetőleg oszlanak fel. Ezeknél fogva be kell látnunk, hogy a B. Szemle érdemes szerkesztőjének ez időben bizony nagy gondjába kerül, hogy a politikai irányú és természetű jeles, sokszor nagybecsű tanulmányok és czikkek mellett az úgynevezett szakirodalom köréből is oly tanulmányokat közölhessen, mint, hogy csak az ez évi füzetekről szóljunk, Kont Gyula műve »Az elektromosságról«. E műnek becses volta azonban nem némíthatja el azon megjegyzésünket, hogy a t. szerző, midőn az ókor természettudósainak módszerét gáncsolja, magyarázatában nem elég szabatos és világos. Vegyük csak például az 56. lapon álló azon mondatát, hogy »az emberiség tévedéseinek okát abban kereshetjük, hogy az ész bilincsei alól nem tudott fölszabadulni«. Szerző, ki e jellemzést maga is »sajátságosnak«, de mégis helyesnek tartja, bizonyosan úgy érzi azt, hogy az ókori természettudósok tévedéseinek okát kell az ész bilincseiben keresnünk. — E felfogásunkata szerzőnek azon állítása igazolja , hogy »az ókor bölcseitől egészen majdnem napjainkig« (nagy szó, Kont úr!) »mily állhatatosan igyekeztek a természet tüneményeit e szök járásába illeszteni« és »mindent az ész logikájának keretébe szorítottak, és ahelyett,hogy a természet nyomain haladva, tőle támaszt és tanácsot kértek volna, egyszerűen az ész erejével« (hát mi a szöszszel mással ?) »magyaráztak meg mindent, a mi érzékük hatása körébe került.« A t. szerző, úgy látszik, megfelejtkezett az ókor természetbúvárai közt Aristotelesről (korának Humboldtjáról) és Pliniusról; megfelejtkezett, miután azt állítja: »majdnem napjainkig,« hogy másokat ne említsünk, Galileiről, Newtonról, Franklinról. A fennebb említett és az érdemes szerkesztő mentségéül szolgáló viszonyok tekintetbe vételével szívesen kell fogadnunk a 11 agi Aladár jóakaratát is, hogy ifjúkori olvasmányainkra emlékeztető munkájával felfrissítő emlékünkben azon adomákat, azon történetkéket, miket a brutális I. Frigyes Vilmos porosz királyról olvastunk. Várjuk, mint írja majd le a Fridrik és Kát történetét, melyet, ha jól emlékszünk, Szalay László is megirt tanuló korában. Habár Lukács Béla »a kereseti és ipari adó fejlődéséről és mai állásáról Francziaországban« czímű czikke nem a Szemle részére íratott, mert az a szerző »Államháztartás és adózás Francziaországban« czimű nagy művének Vl-ik fejezetét képezi, — mégis szívesen és érdekeltséggel fogadjuk azt, mert jelen adóviszonyaink közt és az adótörvények alkotásával foglalkozókra nézve e közlemény aktuális értékkel bír. Nagyon helyesen tette azt az érdemes szerkesztő, hogy Szarvas Gábornak értekezését a nyelvhibákról ő is közlé. Bár követnék e tettét a lapok,valamennyien, mindamellett, hogy a lapoknak is, és leginkább azoknak jut ki a megérdemelt korholásból és leczkéből. Bizony maholnap, ha így haladunk, nyelvünk ki lesz természetéből vetkőztetve. Érdeméül rójuk fel a szerkesztőnek azt is, hogy némelykor megszólaltatja a régi idők egyik jeles humoristáját, Páffy Albertet. Az idei füzetekben is regényt olvasunk tőle. Hányan tették le a tollat. De ő vigasztalást keres, és adja az Isten, hogy találjon is, az irodalom szolgálatában végzett munkában, a nemzet ez egyik legfőbb kincsének gyarapításában, melynek vonzó ereje képes egyedül maradandó hódítást tenni a magyarság részére. Ezért nem kívánunk a bírálat hangján is szólani , pedig sok, sok apró megjegyzésünk áll az illető lapok szélein. De egy észrevételt el nem hallgathatunk. Azt t. i., hogy mikor a 18 éves Árpád gróf megszöktette Szalczburgból a 14 éves Alisz kisaszszonyt, magával vive Palkó inasát is, már táviró köté össze Szalczburgot a mivelt világ minden pontjával, s hogy csudálkoznunk kell a felett, hogy e nem is óvatos szökevényeket el nem érte a körözvény, mielőtt Skócziába megérkeztek. Hogy erre nem figyelmeztette a szerkesztő jeles beszélyírónkat, az nem oly baj, mint az, hogy nem figyelmeztette Földes Bélát, a »Tanulmányok népünk életviszonyairól« czímű czikk íróját arra, hogy nem, mint mondja, »minden gyakorlati törekvésnek,« hanem hogy a gyakorlati törekvések sikerének »föltétele a czélnak, az eszközöknek és az anyagnak alapos ismerete.« No de ez lehet sajtó- vagy tolihiba is. Ha nem az, akkor helytelen. De már az nem sajtó-, nem véletlen tollhiba, mit Thallóczynak művében »gróf Keglevich Jánosné naplója« ismertetésében találunk. Thallóczy lehet szorgalmatos adatgyűjtő, de a történetírás művészetével nem bir. Mily előadás, mily mondatok, mily irály, mily nyelv! Thallóczynak még nincs a magyar nyelv annyira hatalmában, hogy gondolatait szabatosan, világosan kifejezhesse. Ezen állításunk és felkiáltásainknak igazolásául fog, hiszszük, szolgálni a műve első lapjáról ide kiirott nehány mondat is. »Eredeti jelenség társadalmunk történetében,« írja Thallóczy, »hogy e századbeli fejlődési« (e szó sajtóhiba, bizonynyal »fejlődés« helyett) »mozzanatai záros, elszigetelt korszakokként tűnnek fel. A napóleoni harczok korában a magyar fizetett, harczolt, és a mi bizonyára nagyobbik sérelme, hallgatnia kellett. Az alkalmi csőd sok mindent elfedött, a szegénység korában pedig nem egy dolog más szinben tűnt fel.« Ugyan ki érti ezt ? Az oly állítások, hogy a csőd sok mindent elfedett, hogy a szegénység korában nem egy dolog más szinben tűnt fel, ha magukban véve érthetetlenek is, de legalább világítsák meg, ami valószínűleg feladatuk is, a megelőző mondatot. De ezen állítások érthetőbbé teszik-e azt az állítást, hogy az e századbeli fejlődés mozzanatai záros, elszigetelt korszakokként tűnnek fel ? vagy hogy ez társadalmi történelmünknek eredeti jelensége? Eredeti jelenség az, hogy pl. a szegénység korában nem egy dolog más színben tűnt fel ? Vagy kérdjük, ki érti azt, hogy aki »az 1825-ki országgyűlés kezdeményezte« korszak eszméinek áramlatával nem úszott, az » olyan ichtiozaurusz hírére tett szert.« Ezzel tán azt akarja a szerző mondani, hogy az ilyen vízözön előtti maradinak tartatott. Már most, hogy illik ehhez a rögtön következő mondat, hogy »annyival jogosultabb e hasonlat, mert az akkori áramlattal senki sem volt megelégedve,« (már t. i. a szabadelvű 1825-ki országgyűlés eszmeárjával) maga-----------Metternich sem. No, ezt elhihetjük. Bizony ő nem pengett egy búron Nagy Pállal, sem Széchenyivel. Ilyen a Thallóczy, a történetiró demonstrácziója. Lássuk tovább. »Nem az újítás, mond, nem a fejlődés után való vágy, de a teljes tétlenség okozta,« (mit?) »unalom sarkalta, ösztökélte a különben kényelmes legális nemzetet.« (mire?) »Főnemességünk, folytatja, ha ez állapot egy-két évtizedig mérvadó marad«(akarja mondani — tart) »nem a magyaré többé. Érzelme, szive, irányzata teljesen bécsivé válik. Németesedést emlegetnek történetíróink. Korántsem, főnemeseink nagy, mondhatni legnagyobb része gondolatait, igaz, hogy a némethez legközelebb álló idiómában fejezte ki,« (bizonyosan a lerchenfeldit érti) »de eszejárás a bécsi vala.« Ez az észjárású arisztokráczia alapitá akkor a magyar tud. akadémiát, t. Thallóczy úr. A »szellemes« grófné naplójának mint kútfőnek, mint, a Thallóczy hite szerint, közlésreméltó kortörténeti adatnak becséről bővebben nem szólunk. Csak egyszerűen, minden kommentár nélkül, a »szellemes« grófné felfogásának, ítélő ereje helyességének megvilágításául idézzük a napló két helyét: »Királyuk« (t. i. a főrendiház ellenzéke tagjainak királya) »Illésházy; a generalissimus Széchenyi István; az egyetlen önzetlen férfiú köztük Végh, aki félremagyarázott patriotizmusból«, (ki által félremagyarázott?) »de teljes meggyőződéssel csatlakozott hozzájuk, a többi csak boszut akar állani a királyon, a miért nem részesültek kitüntetésben.« A másik hely meg a következő: »sokat fecsegett« (Széchenyi) »mindebből kitűnt azonban, hogy nincs valami jó kedvében, s ha könnyű szerével tehetné, bizony átcsapna a király pártjához.« E tanulmánynak sok részére nézve csak azért hallgatjuk el észrevételeinket, mert a szerző technikájánál fogva nem tudjuk, hogy a tényekbe ütköző állítások maga a szerző reflexiói-e, vagy pedig a naplónak minden helyreigazítás és idéző jegy nélkül reprodukált helyei. Ilyen állítás például az, hogy »az ellenszenves vonás« (?) »hogy német igazgatja a független magyart, 1825 után mindinkább tünedezik dikaszteriális életünkből.« Most ir e tekintetben Kovács Lajos, a történet útmutatása nyomán, a múlt évi Bud. Szemlében a XXXIII-ik kötet 86-ik lapján, írja pedig, hogy »az 1825-ki országgyűlés elvileg helyreállította az alkotmányt, de a kormányzási régi rendszer maradt érintetlenül. Helytartótanács és magyar kincstár maradt a régi teljes függésben.« Hogy e tanulmányból a komikum se hiányozzék, azt írja Thallóczy a naplóiró férjéről, hogy nem szándéka őt »elsőnek tenni a nagyok közé.« Szép tőle. Pedig tehetné. A történetíró elfogulatlanságával, tárgyilagosságával felemelhetné őt elsőnek a nagyok közt, hiszen Keglevich János, a szerző szerint, »nem volt barátja a határozott magyar aspiráczióknak, udvari ember volt, mind a mellett határozott egyéniség, kinek volt annyi bátorsága, hogy megmaradt főispánnak abban a megyében, hol egyetlenegy igaz barátja sem volt.« Mily teljes kvalifikáczió arra, hogy a nagyok közt is első legyen ! E rapszodikus czikkünket nem fejezhetjük be a nélkül, hogy kifejezzük neheztelésünket a miatt, hogy a februári füzetben hiába kerestük a Szemle Névtelenjét, és amiatt, hogy a szerkesztő oly keveset ír. P. E. Képviselőválasztási mozgalmak. — Szombathelyről írják nekünk : Az úgynevezett szabadelvű párt, helyesebben Tisza-párt itteni képv. jelöltje, dr. Kuncz Adolf premontrei kanonok és gimn.igazgató közbecsülésben álló férfiú, de bizonyára önmaga is tiltakozni fog az ellen, hogy őt liberálisnak tartsák. Programmbeszédében ezt nyíltan ki is mondá. Ő tiltakozik a polgári házasság ellen, és pártolja mindazt, amit a konzervatív párt jónak talál. A lelkiismeretlen eszmezavart és elvkufárságot semmi sem jellemezheti jobban, minthogy az oly férfiút, aminő a ft út, liberális jelöltként szerepeltetik. Különben az ellenzéknek kár volna ezen fennakadni. Ezen jelöléssel a kormánypárt Szombathelyen megbukottnak tekinthető. A kormánypárti választók egyik része, mely liberális, azt mondja, hogy neki nem kell konzervatív, a melyik pedig konzervatív, azt jelenti ki, hogy majd oly férfiút választ, ki bírja meggyőződésének bátorságát és nem nevezi feketének a fehéret. Szombathelyen az ellenzék fog győzni, mely nem adja el elveit és nem alkuszsza el lelkiismeretét. Sajnálni lehet, hogy e dicstelen szerepre egy katholikus pap, egy prémontrei kanonok vállalkozott! — A mérsékelt ellenzéknek holnapután, vasárnap Pécskán tartandó értekezletén, a párt központi bizottságát Grecsák Károly orsz. képviselő fogja képviselni. — A fővárosi VII. kerületi t. választókat f. é. márcz. 2-án délutáni 3 órára az erzsébetvárosi klub helyiségeiben (István tér 14. sz.) a választás ügyében tartandó értekezletre hívja meg az elnökség. A ferenczvárosi választópolgárok közül többen értekezletre gyűltek össze tegnap este, melyen Thay Kálmán orsz. képviselő is részt vett, hogy a függetlenségi párt jelöltje iránt megállapodásra jussanak. Több egyén neve szóba jött; végül Tompa Antal indítványára elhatározták, hogy a jelöltség elfogadására dr. Halász Gézát, az országgyűlési függetlenségi párt alelnökét kérik fel s küldöttséget is választottak, melynek feladata leend ez ügyben eljárni s az összehívandó értekezletnek eljárása eredményéről jelentést tenni. A csikmegyei szabadelvű párt febr. 25-én Csik-Szeredán tartotta tisztújító közgyűlését, melyen mintegy háromszázan voltak jelen. Madár Imre elnök a maga és tiszttársai nevében lemondott. Ezután megtették a választásokat. Elnök lett Madár Imre, jegyzők Csikó Sándor, ifj. Erőss Elek és Móricz Gyula. Választmányi tagok: Éltes Elek, Lárencz Albert, id. Erőss Elek, Orbán János, dr. Fejér Antal, dr. Molnár József, Böjthy Endre, Bakcsi Gáspár, Száva Lukács, Lázár Domokos és Dávid István. Vidéki választmányi elnököknek megválasztottak a gyergyószt.-miklósi választókerületbe Mikó Árpád, a szépvizi kerületbe Mihály Ferencz, a csikszeredaiba Becze Antal és a szentmártoni kerületbe Nagy József. A vidéki választmányi elnökök ata miztattak, hogy a vidéki választmányokat 8 napon belül alakítsák meg. A kecskeméti szabadelvű párt febr. 24-én tisztújító gyűlést tartott. Elnöknek Szeless Józsefet, alelnöknek Tassy Pált választották meg. Ezenkívül a párt ügyeinek vezetésére 15 tagú szűkebb körű, valamint 100 tagból álló szélesebb körű bizottság küldetett ki. Budapest, február 29. Tisza miniszterelnök és az ipartörvény. A Neue Fr. Presse az iparügyben az e lap által elfoglalt álláspontról tekintve a képviselőház közgazdasági bizottságának vitáit, azt konstatálja, hogy Tisza miniszterelnök csak a választások iránti tekintetből változtatta meg az iparkérdésben meggyőződését. A bécsi lap ehhez azt jegyzi meg, hogy »egyedül elvhűség és jellemszilárdság által szerezhetni meg állandólag a nép kegyét«, oly tulajdonságokkal, melyekben a magyar miniszterelnök nem nagyon bővelkedik. Interpelláczió a szoczialisták ügyében. A fővárosban folyamatban levő szoczialista kiutasítások tárgyában, mint értesülünk, Eötvös Károly orsz. képviselő a képviselőház holnapi ülésén interpellácziót fog intézni a belügyminiszterhez, mely alkalommal a tolonczügy végleges rendezését is szóba hozza. Az ipartörvény a képviselőház közgazdasági bizottságában. (Esti lapunk tudósításának kiegészítése.) Láng Lajos : A tanonczbizonyítvány kimutatásának megkövetelését mellőzni kívánja. Hivatkozik a gyakorlati életre, lehet mondani, hogy a mesterek nagy része most is olyan, akik a tanonczidőt kitöltötték, alaptalan tehát a félelem, hogy ezentúl nem fognak tanonczkodni. De másrészt megtörténik, hogy pl. amíg a szülők élnek, iskolába küldik a gyermeket, haláluk után pedig mesterségre megy a gyermek. Ily esetekben nem lehet kívánni a tanonczidő eltöltésének kimutatását. Nem fogadhatja el Gaál Jenő módosítványát, nemcsak azért, mert igen nehéz meghatározni, mi esik a művesipar fogalma alá, hanem azért is, mert ez által oly kvalifikáczió állapíttatnék meg, mely sokkal veszedelmesebb az itt elfogadottnál, minthogy ez által a kvalifikáczió megadása vagy megtagadása a konkurrens gyárosra bízatnék. Nézete szerint attól különben sem kell tartani, hogy az olyan gyári munkás, akit seprésre vagy pl. a folyóvas kiöntésére alkalmaznak, önálló iparos lesz. Wahrmann Mór a gyakorlati életre utalva, megjegyzi, hogy nem tartja lehetőnek megszabni a határt pl. a malomban, hogy ki végez műves iparosmunkát, ki nem; de nem lehet mondani azt sem, hogy aki a malomban négy évig dolgozott, az nincs képesítve molnárnak. Kéri a bizottságot, óvakodjék attól, hogy szociális kérdést teremtsen olyan formában, mely azt a helyzetet teremtené az ily munkások egy részére nézve és azt a véleményt keltené bennük, hogy soha sem lehetnek önállókká. Hegedűs Sándor Apponyival szemben megjegyzi, hogy amit itt kíván, az az ő (Apponyi) saját kívánalmaival sem egyeztethető össze. Ha Apponyi gr. helyesli azt, hogy legyenek szakintézetek , ha helyesli a 94. §-t, melynek egyik pontja szerint segédi munkakönyv állítható ki azoknak is, akik éltek 15-ik évét betöltötték s igazolják azt, hogy iparosnál munkába felvétettek , ezeknek eo ipso nem lesz bizonyítványuk. De ettől eltekintve, a törvényjavaslat elegendő garancziát nyújt arra, hogy senki segéd nem lehet addig, míg ki nem mutatja tanonczidejének eltöltését. Ha tehát megkívánjuk tőle, hogy mutassa ki segédéveinek az eltöltését, feleslegessé válik a tanonczbizonyítvány megkövetelése. Ez tisztán csak a dokumentácziónak, az eljárás egyszerűsítésének a kérdése. Gaál Jenő azt hiszi, hogy az esetek legtöbbjében nem okozna nehézséget a gyári segédeknél a művesiparban és az egyéb módon való foglalkozás megkülönböztetése s indítványát éppen azért tette, hogy elkerültessék az, amit Láng említett, hogy a szolgamunkákkal foglalkozók is iparigazolványt nyerhessenek. Bethlen Ödön gr. előadó hozzájárul azokhoz, amiket Wahrmann és Hegedűs elmondottak, de azt hiszi, nem tagadható, hogy a Gaál és a gr. Apponyi által felvetett szempontok némi méltánylást igényelnek. Ha a képesítést megkívánjuk a kisiparosoknál, akkor minthogy a gyárak éppen a kisiparos osztályból nyerik legjobb munkásaikat, fentartandó a képesítés ezekre nézve is a kézművesiparosokat illetőleg. A kérdést oly módon tartja megoldhatónak, hogy a 44. § után egy ujt vétetnék fel, melyben kimondatnék, hogy különös tekinteteket érdemlő esetekben az iparhatóság az igazolás alól felmentheti az illető segédeket. Felveti a női munka kérdését, mert az országban sok helyen a nők oly iparágakkal foglalkoznak, melyek az új képesítési intézkedések alapján azon taxatív felsorolás alá fognak esni,melyeket a miniszter rendeleti úton szabályoz. Ilyenek pl. a sütő asszonyok Soroksáron, Debreczenben a női szabók stb. Ezekre nézve nem mondhatjuk ki a képesítést, mert nem kötelezhetjük őket bizonyítványok bemutatására. Láng Lajos nem tarja lehetségesnek, hogy a, söpréssel vagy csatornatisztítással foglalkozók is munkakönyvet kapjanak. Különben Gaál Jenő aggodalmainak eloszlatására elegendő lesz, ha kimondatik, hogy »a gyárban vagy műhelyben szakbavágó munkával foglalkozók«. Hegedűs Sándor : A gyári élet folyton változik; egyik évben egy ágban, másik évben más ágban alkalmaztatik a munkás. Szóló szerint a gyári kiképeztetés sokszorosan felette áll a műhelybeli kiképeztetésnek, nem fogadja el a módosítványt. Wahrmann Mór nem is gondolhat olyat, hogy a gyárbirtokos vagy a gyári részvénytársulat olyanoknak, akik sepréssel, csatornatisztogatással vagy más ilyen mellékes munkával foglalkoznak, pl. házmester, portás, stb. szóval napszámosoknak munkakönyvet adnak. Az ilyen gyárakból kerülnek ki a legéletképesebb munkások, pl. Budapesten több nagy névvel bíró gyáros van, aki szintén gyári munkás volt, tehát az e tekintetbeni aggodalmak túlzottak. Matiekovics Sándor államtitkár szerint a felszólalt bizottsági tagok mind csak konkrét példákat