Pesti Napló, 1914. június (65. évfolyam, 128–152. szám)
1914-06-29 / 151. szám
( Budapest, hétfő PESTI T151. szám.) 1914 június 29. Tragikus, hogy Ferenc Ferdinánd, akit hódított szláv földön öltek meg, kimondottan az ő uralkodói eszméjének szolgálatában halt meg. Nem titok, hogy a boszniai hadgyakorlat, amely borzasztó mód az ő halálútját kellett, hogy jelentse és amelynek most e rettenetes gaztett az ő életével együtt vetett véget, elsősorban külpolitikai tendenciájú volt. A bizonytalan balkáni helyzet közepette a trónörökös szokatlan korai nyáron olyan hadgyakorlatot rendezett Boszniában, amelynek feltevése egy Szerbiával való háború volt. Belgrádban és Cetinjében felszisszentek e manőver gondolatára és a merénylők, akik Ferenc Ferdinánd életét kioltották, valóban szerb származású emberek, a délszláv agitációnak gaz módon tébolyodottjai voltak. És mindennél jellemzőbb, hogy a merényletről szóló első hírek Belgrádból érkeztek. E pár sort néhány órával a gaztett elkövetése után írjuk és néhány óra — ezt valóban beláthatják — nem lehet történelmi perspektíva. Mégis hisszük, hogy nem tévedünk nagyot, amikor megállapítjuk: Ferenc Ferdinánd történelmi nagyság volt. Ha nem is lehetett belőle császár és király, neve a történelemben úgy fog élni, mint egy idős trónörökösé, aki magában foglalta össze utoljára, a személyében rögzítette még egyszer izzón, forrón és gyújtón, sokat akarással, nagy célokra törve az ő hét évszázados dinasztiájának minden ambícióját, álmát és azt a vágyódását is, amelyet e dinasztia kevésbé aktív tagjai, ha nem is szolgálnak nyíltan, de magukban mégis éppen úgy éreznek, mint érezte ennek a gondolatnak immáron tragikus hőse, Ferenc Ferdinánd. ö volt az egyetlen Habsburg, aki ily módon fejezte be életét. A Habsburgok mind rendes, természetes halállal haltak meg eddig, ő az első, aki politikai merényletnek esett áldozatul. Halálának rettenetes körülményeiben is különbözött tehát házának többi tagjaitól, aminthogy élete — csak házasságára utalunk — is sokban differeált a többi habsburgi főhercegekétől. Mégis azt hisszük, igazibb Habsburg volt valamennyinél. Ő volt a régi Habsburgtípus sokat akaró, nagy koncepciójú, szellemileg még mindig az egykori világbirodalom légkörében élő. Ő előtte II. József császár volt az utolsó Habsburg, akiben mindezek a nagy erények éltek és Ferenc Ferdinándnak valóban II. József volt az ideálja. Sokban hasonlított a rendkívüli császárra. Mint az, úgy Ferenc Ferdinánd is koncepciójában erős akarata és hajlíthatatlan volt. Mint az, úgy ő is tudott minden intranzigenciája mellett a körülményekkel számolni és mint II. József, úgy Ferenc Ferdinánd is tudott az ő imperialisztikus céljainak végrehajtása érdekében egészen modern eszközökkel szövetkezni. II. József, hogy a birodalmat megerősítse, Voltaire és Rousseau módjára volt demokrata és illuminátus, ő a legabszolútabb császár szellemi testvére volt a nagy francia forradalom előkészítőinek és — Ferenc Ferdinánd a tragikus módon véget ért trónörökös, noha alapjában véve német és konzervatív volt, eszközeiben nem vetette meg a demokráciát sem és mihelyt az ő koncepciója azt megkívánta, szívesen szövetkezett volna a monarkia más népeivel is. A régi német habsburgi imperium helyreállítása volt az ő végső ábrándja, mégis barátja volt, amikor úgy kellett, a nemzetiségeknek (egy időben mondhatni e monarkiában nem volt a szlávoknak külön barátja ő nála, akit most a délszláv propaganda gaz őrültjei öltek meg) és az utóbbi esztendőkben sok megértéssel nézte a magyar ellenzék küzdelmét is, amelynek különösen demokratikus végső céljaival rokonszenvezett, önálló, eredeti, egész ember volt. Ebben is teljesen a II. József tanítványa. Mint amaz, úgy ő is szakadatlanul küzdött a porosz hegemónia ellen és mindenki tudja, hogy Ferenc Ferdinánd trónörökös mennyire helytelenítette a hármas szövetségnek mai formáját. Még a télen azért utazott Londonba, hogy ottani összeköttetések szerzésével ellengőzt fejtsen ki a német túlsúly ellen és a londoni utazásnak meg is lett az az eredménye, hogy II. Vilmos császár őt kérlelendő, nemrégiben Konopistban járt. Ez volt az utolsó uralkodó, akivel Ferenc Ferdinánd érintkezett. A konopisti entrevue volt az utolsóelőtti nagy közjogi funkció, amit a szegény trónörökös végzett, az utolsó a boszniai hadgyakorlatok vezetése lett volna. Estei Ferenc Ferdinánd főherceggel, Károly Lajos főhercegnek és Mária Terézia főhercegnőnek elsőszülött fiával rendkívüli ember költözik a kapucinusok bécsi sírboltjába. Mint politikus, nagykoncepciója volt és a katonák között is ő volt a legmodernebb és legszélesebb látású. Mint magánember, különös és érdekes életű, végtelenül rokonszenves volt. Zárkózott természet lévén, nagy belső életet élt. Sokáig félreismerték és csak akkor derengett valami az emberek számára abból az érzelmi világból, amely ő benne nagyon is gazdagon lakozott, amikor minden előítélettel megküzdve és minden következményével le is számolva, nőül vette Chotek Zsófia grófnőt. Szép és regényes családi élete, annak drága epizódjai megkedveltették a trónörököst a lakosság legszélesebb rétegeivel is és közvetlen halála előtt már szinte népszerű volt, noha különös helyzeténél fogva soha sem szűntek meg azok az intrikák, amelyek a bécsi udvarban, különösen a régi főhercegi párt részéről ellene folytak. Ennek a küzdelemnek most vége. A Habsburg-ház újra egységes. A felséges Június 28 A nyári égen szürke fellegek úszkáltak reggel, ez a nyári vasárnap borúsnak és gondterheltnek indult; dél táján aztán rekkenő hőség váltotta föl a nedves hűvösséget, a hajók a Dunán, a villamosok a hidakon át, a bérkocsik a liget felé ontották a népet, a színes ruhák, szalmakalapok, fehér napernyők és virágos bokréták libegtek a levegőben, tizenegy óra múlt, most szállt el a lélek estei Ferenc Ferdinándból, Magyarország jövendő királyából a szerajevói kanak rögtönzött nyugágyán. Leírni is borzalmas volt ezt a hírt, most későn délután, nhány órával a rettenetét jelentő első távirat elolvasása után, sem látunk mást, mint ezt a gyönyörű férfit és szerelmes párját, Zsófiát, golyótól átjárt szívüket, amely egykoron értem, érted, mindnyájunkért, szegény magyarokért akart dobogni... Az újságíró is ember és nem tudja, de nem is akarja eltitkolni megindulását. Fbéd után jött a hír Budapestre, alattomosan, nesztelenül, ahogy kigyó lopózik az utas fekhelyére, vagy a besurranó tolvaj az elhagyott lakásba. A körúton egy fiatalember, postahivatalnok, de lehet, hogy vasutas lélekszakadva újságolta: — Hallották? Ferenc Ferdinándot és Tohenberg Zsófiát felrobbantották Szerajevóban! — A trónörökös... — és elállott a szívverésünk. Nem, ez lehetetlen! Egy ilyen impozáns férfial, csupa erő és sugárzás, nem szaggathat ízekre a bomba, Habsburgot még nem ért ily végzet, jócsillaguk ragyog fölöttük és az ég oltalmazza őket. Pillanatok alatt, mint a robogó kupé ablakából a tájék, ijedt szemünk előtt ezer eshetőség vonult el, a debreceni bomba, a zágrábi merénylet, a délszláv diákok izzása, tébolyult rajongása, aztán megnyugtató képek, a konopisti kastély parkja, Vilmos császár, a trónörökös vadászruhában, tollas fövegben, búskomoly arcán mosoly, mellette, mindig mellette, képen, vasúton, életben és halálban Hohenberg Zsófia, királynői jelenség, ha nem is királyi ágyból származó, fehér csipkeruhában, a kezében virágcsokor, kissé távolabb gyönyörű gyermekeik, matrózruhában és az udvari kiséret . . . Egy félóra múlt el és talán csak nekünk tetszett így, az egész városra ráült valami bánatos félelem, gonosz előérzet, gyászos remegés. A Margitszigeten, a Hűvösvölgy és a Városliget sétaútjain és kávéházaiban suttogva be féltek az emberek és idegenkedve, gyanakodva nézték egymást. Aki hallott valamit, elhallgatta, nem merte közölni, mindenki attól tartott, hogy hazug a hit és őrültnek tartják. Ilyen hihetetlenül hangzott, akkora hitünk volt a trónörökös ércből való alakjában, testi egészségében; őt elkerüli a golyó, halálos kór nem érheti, egy kis ólomgalacsin, egy gyilkos baktérium a történelmi elhivatottságnak nem keresztezheti az útját. Mégis kételkedve bár, Budapest a bombamerénylet hírének hatása alatt állott, az emberek még önmaguk előtt is sikolták, de elterjedt és a katonatisztek gyorsan fizettek az éttermekben. Félnégy táján két templomban is harangozni kezdtek, egy jómódú pesti polgár lelkiüdvéért, akkor már ott feküdt szerkesztőségünk asztalán a hálból egy ült összes Az öreg király trónja harmadik örökösét is kikisérheti a Habsburgok családi sírboltjába. Rudolf, Ferenc Károly és Ferenc Ferdinánd. Mennyi reményt, epedő vágyat, örök, titokban maradt nagyszerű törekvést fednek, ott Carrara márványtömbjei. Miért is ment Ferenc Ferdinánd kopár hegyek, szikkadt völgyek, ki nem hamvadó zsarátnokok országába, miért nem a mi hazánk hűséges városait, becsületes falvait, virágos mezőit és kéklő hegyoldalait járta be fehér hitvesével? Most siratjuk őt; évszázados tragikum, a magyar szív hódolatát, égő könynyét a Habsburgok csak koporsóknál látják szívesen . . . Együtt fekülnek halottam a trónörökös és a hercegnő, akinek fejét a magyar szent korona ékesítette volna; utolsó perceiknek nagyszerű vigasza, hogy egymás karjában szűnt meg dobogni a szivük. Vérszerint fenséges asszonyok, járuljatok kézcsókra Chotek Zsófia grófnő kihűlt keze elé. A hit és a megáldott kötelék parancsait nálánál hivebben egyiketek sem teljesítette, urának egyetlen szerelme, szenvedése és megpróbáltatása, világszép egészséges gyermekek anyja, Ferenc Ferdinánd dicsősége és szemfedője volt. Követte királyi férjét az élet útjain és el nem hagyta a halál kapujában. Mi bús magyarok, árvábbak vagyunk újra, a remény egy lélevfaágával holdasabbak. Titkos bizalmunk tiszta és hős forrása, Ferenc Ferdinánd nincsen többé. A monarkia történetének új fejezetéből tizsoros nekrológ lett. Már nem kiséri 11. József traagikus árnya . . . Lázár Miklós.