Pesti Napló, 1914. július (65. évfolyam, 153–180. szám)

1914-07-09 / 160. szám

Sn­aifer, csütörtök PESTI NAPILÓ 1913, iuilius & _ ..... jm. szánj . \ ;a­ Miskolcon és..a garamföi erdészlakban tartott ház­kutatások alkalmával sikerült lefoglalnia Pólyák Rezső kémjelentéseinek fogalmazványát. A rendkí­vül elegáns fiatalember, aki hét nyelven: magya­rul, németül, franciául, olaszul, oroszul, bulgárul és szerbül beszél és ír, töredelmes vallomást tett. El­mondta bűnének egész történetét minden részletével együtt. A rossz társaság, a könnyelmű élet vitte a bűnre. Édesapja révén, aki urának teljes bizalmát bírja, a bolgár királyi udvarhoz került Szófiába, ahol aránylag rövid idő alatt titkára lett a király kabinetirodájának. A fényűző életmód azonban fél­beszakította karrierjét. Súlyos adósságai voltak és csakhamar odáig jutott, hogy a pénz hajszolása kö­tötte le minden energiáját. Ebben a lelki állapot­ban kísérte el királyát Berlinbe. A bolgár király tiszteletére rendezett ünnepségeken megismerkedett Ritter von Rosenau orosz vezérkari ezredessel, a berlini orosz nagykövetség katonai attaséjával, aki rávette, hogy kémkedjék Oroszország részére. Az anyagi gondoktól való megmenekülés lehetősége elkápráztatta Polyákot, fölcsapott és azontúl Gra­­benstein Pál volt porosz dzsidás­ főhadnagygyal együtt, akivel Rosenau ezredes még Berlinben ösz­­szehozta, megkezdte a munkát. Viselkedése azonban gyanút keltett a szófiai udvarban; elbocsátották, mire hazajött és Miskol­con pompás lakást rendezett be. Nappal a legelő­kelőbb emberekkel érintkezett, este azonban sorra járta azokat a korcsmákat és kávéházakat, ahová a nagyobb parancsnokságokhoz beosztott tovább­szolgáló altisztek jártak és borozgatás közben ész­revétlenül kivett belőlük mindent, amire szükség volt. A nagyintelligenciájú ember katonai szemé­lyek megjegyzéséből összeállította a hatodik had­test egész fölvonulási tervét. A munkában segítsé­gére volt Grabenstein főhadnagy is, aki hónapon­­ként egyszer fölkereste és Miskolcról többször együtt el is utaztak. Pólyák beválása szerint ismé­telten jártak Kassán, ahol szintén barátkoztak al­tisztekkel. Egy ízben Pozsonyban találkoztak Ro­senau ezredessel is. Ez egyszer kivételesen neki ad­ták át kémjelentéseiket, egyébként azokat Krisz­­tiániába küldték az orosz vezérkar bizalmi férfiá­­hoz a következő címre: ,,Martin Kjerstadt Sven Brundgade 27“. Kihallgatása után Pólyák Rezsővel a detektív levelet íratott Rosenau ezredesnek, hogy tőrbe csalja; a levélben Pólyák találkozót kért az orosz attasétól Pozsonyba, ahová a detektív foglyá­val együtt el is utazott Sztraczenáról. Rosenau azonban, úgy látszik, gyanút fogott, mert a talál­kozón nem jelent meg. Pólyáktól megtudta a de­tektív, hogy Grabenstein Pál Bécsben van. Azonnal értesítette a dologról a bécsi rendőrigazgatóságot, amely egy heti kutatás után elfogta az ex-főhadna­­g­yot­ A detektív Budapestre hozta Pólyák Rezsőt s egyenesen Szlavek vizsgálóbíró elé állította, aki az érdekelt katonai parancsnokságok egyidejű értesíté­sével előzetes letartóztatásba helyezte. Pólyák, ne­hogy ügye végleges elintézését hátráltassa, nem is folyamodott a vádtanácshoz a vizsgálóbíró végzése ellen. Így valószínű, hogy a kémkedési affér az ösz­­szel már főtárgyalásra kenis­t Csernovicból jelentik. Az itteni rendőrség le­tartóztatott egy Karn­uk Leontina nevű nőt, akit kémkedésben való bűnrészességgel vádolnak. Kar­n­uk Leontina három évvel ezelőtt Oroszországba vándorolt ki, ahol Kiewben nevelőnő volt. Ott lé­pett érintkezésbe az orosz vezérkarral, amelynek szolgálatába állott azután kémkedés céljából. Pén­teken, amikor Kiewből az orosz Novosielica határ­­állomásra érkezett, az osztrák h­atárrendőröknek feltűnt, hogy sokáig beszélget egy orosz vezérkari tiszttel, aki már Kiewből vele utazott, továbbá, hogy az orosz határrendőrök, bár az útlevele hiányos, akadálytalanul átbocsátották osztrák területre. Az osztrák határrendőrség feljelentésére egyik cser­­novici szállóban a gyanús nőt letartóztatták. Pogy­­gyászának átkutatásakor sok levelet találtak, ame­lyeket Galíciában kémekhez irt. A levélcímek alap­ján kikutatták ezeket a kémeket és már le is tar­tóztatták őket. Tarnopolból jelentik nekünk: Schmied had­nagy, aki a 15. gyalogezredben szolgál, néhány nap előtt állítólag betegség miatt szabadságra ment Ostrowba. Hétfőn az ottani állomásfőnök észre­vette, hogy Schmied a vasúti hidat, amely a leg­nagyobb és legfontosabb galíciai hidak közé tarto­zik, kiméri és lerajzolja. Az állomásfőnök azonnal értesítette az ezredparancsnokságot és a csendőr­séget. Schmied még a hídnál dolgozott, amikor egy csendőr megjelent, hogy letartóztassa. A had­nagy revolvert húzott ki a zsebéből, mire a csendőr szuronyát szegezte a hadnagy mellének. Schmied erre engedte, hogy bilincsre verjék a kezét. Az időközben megérkezett katonai­ őrjárat a katonai fogházba szállította, Schmied hadnagy lakásán házkutatást tartottak s olyan levelekre és rajzokra akadtak, amelyekből világosan kiderül bűne. A bukott költő szobra A­ francia, akadémia a haragos Kielsepint étt az elegáns szellemű Paul Hervieut küldte ki az angol Ouernesey-szigtre, ahol most­­Victor Hugó szobrát leplezik le. A francia közoktatásügyi miniszter i.-t jelen lesz az an­gol helyen, amelyet Hugó így nevezett, el: Rocher butin par les flots. Eleven emberként tizennyolc esztendeig élt itt Hugó, száműzött­­ként élt itt, ahol bronzba öntve örök lesz most az ő lete. IiI. Napóleon száműzte őt ide, mert, ,a, császár kedvelte az antik világ közéletének ezt a technikai intézkedését. A december máso­dik­) államcsíny után erőszakos után küldték el őt a, fr-'Mieia földről, amelyet­­ - ezt meg kell hagyni — nála hangosabban senki sem szeretett. És ő Gwork­ess­yn élt tizennyolc esz­tendeig; a fia volt vele ,­s néha a pompás tem­perámé fi­ai Jrim Rochefort is megosztotta vele a száműzetést. Azután elmúlt a tize­nnyolc év, jöt­t Sedan és Hugó úgy térdelid­ vissza Fran­ciaországba, olyan győztesként, mintha ő kergette volna, el a császár! és nem a poroszok és mintha, az ő híres röpirata „Napóleon le petit“ döntötte volna fel a Trileriák Iránját és nem­ a Moltke nagy kék em­bertömegei, a porosz ezredek. kis 71 után egész a haláláig Franciaországban nem volt nagyobb ember Hugónál. A temetése pedig a legnagyobb volt, amit ember kapott. Ma? Alig harminc éve halott és az Odes et ball­adós költőjének éppen csak a nevét­­is­merik. Azt nagyon ismerik, még mindig a legjobban ismerik, de a­mi az olvasottságot illeti, Hugó retteneteset zuhant. Csak a diá­kok olvassák már és hogy mást ne mondjak, az ő annak idején nagyon nem olvasott­ kor­­társára, Prosper Mériméere ma legalább is tízszer annyi felnőtt olvasó esik, mint ő reá és Mérintőé sem Krézus a népszerűségben. Egyáltalán nem az. Vidtor Hugó szabad ezt, így kimon­dani? — ma már körülbelül csak politikai név. Olyan mint Hanton például. A nagy Hugó tábornok Vidtor nevű fiából, aki a kol­légiumban azzal nyert díjakat, hogy az ural­kodó ház hercegeihez írt ódákat, ma csak az ő szövevényes regényei maradtak meg, a szín­darabjaiból az, ami operaszöveg lett és a ver­seiből a politika. Neve, amely egykor egy nagy irodalmi irányzatnak, a romantieizmus­­nak volt veresaranyos lobogója, ma már csak politikai etikett. Megbukott és a­mi a buká­sában a legfájdalmasabb, akkor bukott meg, amikor irodalmi irányzata, a románk­eizmus éppen Franciaországban arat hallatlan diada­lokat. Csak Rostamira kell utaljak és mind­járt nyilvánvaló lesz, hogy itt csak a pápa, halt meg, maga is lett az él. És éppen Rostami magyarázza meg, h­ogy miért kellett m­egbuk­nia Hugónak. A Rostam­i pátoszában a legna­gyobb művészet és ar­tisztikrim él. Hugó ellen­ben sosem volt más, mint egy mámoros fejű vidéki ifjú. Hallatlan zseni volt, isten, de mint isyen is megmaradt vidéki ifjúnak. Egy gim­nazista isten volt. Az aktuális politika csinálta belőle azt, ami annak idején volt. Franciaországban a politika végtelenül fontos az író számára. A­ politika megcsinálja, az író irodalmi népszerű­ségét, meg is öli esetleg, mint megölte a na­gyon kitűnő Paul Bourget-ét, remélhetően nem örökre, mert amint Victor Hugó átesett az idők szitáján, úgy fog mesterének, Sten­­dhalnak­ mintájára, halála, után feltámadni Bourget. A politika, csak az életre szól, az iro­dalom a fizikai élet után elkövetkező örökké­valóságra. Akik Victor Hugó életében méltat­lanul szenvedtek ő miatta, a nálánál mű­vé­­szebbek, jelesebbek pedig most mind elégtétel­hez jutnak. Az élet, áruig éltek, csak egyikő­­jü­ket jutalmazta édes, titkos boldogságban, a drága és finom Saint-Bouve volt ez, aki a nagy költő feleségének barátja volt. Victor Hugó felesége Saint-Benve-é volt és hogy a nagy költő idősége a kisebb nevű, ám millió­­szor nemesei(!) értékű költőnél keresd­­ szerel­met, lelket és melegséget — ez mindennél jobban bizonyítja, hogy milyen kevéssé költői lélek bikozhatot­t e nagy patétikusban. Bukása fájdalmas, de igazságos és kien­gesztelő. És a­ neve megmaradt, az ma is úgy zeng, mint az ő legjobb idejében. Csak a szí­vek néni az övéi ,már, ezektől el kellett búcsúz­nia. Elllle­mzni egy szívtől, milyen harsogót, és milyen hazugat tudott volna írni erről Hugó, milyen bensőt és halkságában is halá­­losat Raiul-Bon­ye.­f A PESTI NAPLÓ telefonszámai: VI., Podmaniczky-utca 12 Szerkesztőség . . . . 20-10 Felelős szerkesztő. . . 22-03 Kiadóhivatal.................23-42 Interurban........................ 37 Nyomda . . . József 5-93 A leszavazott leányiskola AVV* AVSJ Néhány évvel ezelőtt egy bácsmegyei köz­ség elöljáróságában a szociáldemokraták jutot­tak többségre. A derék svábok nem sokat konyitottak a szocializmushoz és úgy lehet, csak azért nevezték magukat szociáldemokra­táknak, mert ez a szó még a kéjgáznál is job­ban tetszett nekik. Mikor az „elvtársak“ meg­melegedtek egy kicsit az elöljáróságban, hoz­záláttak a rendcsináláshoz. Az első dolguk az volt, hogy, a tanítói ügyét kezdték firtatni. Mit is csinál az a tanító? Egész nap ott­hon ül és még csak az ökreit sem viszi itatni. Miért fizessen a község olyan embert, aki munkátlanul éli át életét? Egyik-másik ma­gyarázni próbálta, hogy a tanitó is dolgozik, még pedig amúgy isten igazában , hogy az ő munkája különb az ökökitatásnál. Az argu­­mentálás hiábavaló volt. A kupaktanács kimondotta, hogy, a ta­ni­t­ó fizetését megszünteti. Határozatát azzal a lakónikus megokolással kísérte, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék. Akik ezt a határo­zatot hozták, egyszerű, tudatlan emberek vol­tak ; azóta, ha komolyan vették szocialistasá­­gukat és olvasgattak egyet-mást, valószínűen meg is­ bánták tettüket és a tanítónak oly bő­séges ellátást adnak, mint amilyent a község csak megbír. Mit szóljunk azonban Pozsony városához, amely hétfőn majdnem ugyanazokon a vize­ken evezett, mint a bácsmegyei község elöl­járósága ! Pozsonynak polgári leányiskolára­ lenne szüksége. Van ott ugyan már állami polgári leányiskola, csakhogy ez nem képes befogadni a beléje kivánkozókat. ötven üres helye van csupán és erre az ötven helyre száz­tizen pályáztak. A város tanácsa tehát azt gon­­dolja, hogy Pozsonynak kellene polgári leány­iskolát építenie. Pozsony gazdag, nagy kultú­rával rendelkező város , a helyi patrióták sze­rénykedve nevezik Bécs elővárosának , ami alat azt érlik, hogy náluk kicsiben ugyanazt meg lehet találni, amit a császárvárosban. Nos, a törvényhatósági bizottság hétfői ülé­sén elhatározta, hogy nem épít leányiskolát. E határozatot alighanem ama városatya beszé­dének hatása alatt hozta, aki azzal érvelt az iskola ellen, hogy az iskola inproduktív ki­adása "talán fölösleges a városatya argumentu­mának gyöngéjét megmutatni. Nem lehetetlen, hogy már ő is belátta, micsoda lehetetlen dol­got mondott. Mindamellett mint jellemző tü­netet föl kell jegyezni, hogy Pozsonyban — ahol a nyugati kultúrával való szomszédságot szívesen emlegetik — akadhat bizottsági tag.

Next