Pesti Napló, 1914. július (65. évfolyam, 153–180. szám)
1914-07-09 / 160. szám
Snaifer, csütörtök PESTI NAPILÓ 1913, iuilius & _ ..... jm. szánj . \ ;a Miskolcon és..a garamföi erdészlakban tartott házkutatások alkalmával sikerült lefoglalnia Pólyák Rezső kémjelentéseinek fogalmazványát. A rendkívül elegáns fiatalember, aki hét nyelven: magyarul, németül, franciául, olaszul, oroszul, bulgárul és szerbül beszél és ír, töredelmes vallomást tett. Elmondta bűnének egész történetét minden részletével együtt. A rossz társaság, a könnyelmű élet vitte a bűnre. Édesapja révén, aki urának teljes bizalmát bírja, a bolgár királyi udvarhoz került Szófiába, ahol aránylag rövid idő alatt titkára lett a király kabinetirodájának. A fényűző életmód azonban félbeszakította karrierjét. Súlyos adósságai voltak és csakhamar odáig jutott, hogy a pénz hajszolása kötötte le minden energiáját. Ebben a lelki állapotban kísérte el királyát Berlinbe. A bolgár király tiszteletére rendezett ünnepségeken megismerkedett Ritter von Rosenau orosz vezérkari ezredessel, a berlini orosz nagykövetség katonai attaséjával, aki rávette, hogy kémkedjék Oroszország részére. Az anyagi gondoktól való megmenekülés lehetősége elkápráztatta Polyákot, fölcsapott és azontúl Grabenstein Pál volt porosz dzsidás főhadnagygyal együtt, akivel Rosenau ezredes még Berlinben öszszehozta, megkezdte a munkát. Viselkedése azonban gyanút keltett a szófiai udvarban; elbocsátották, mire hazajött és Miskolcon pompás lakást rendezett be. Nappal a legelőkelőbb emberekkel érintkezett, este azonban sorra járta azokat a korcsmákat és kávéházakat, ahová a nagyobb parancsnokságokhoz beosztott továbbszolgáló altisztek jártak és borozgatás közben észrevétlenül kivett belőlük mindent, amire szükség volt. A nagyintelligenciájú ember katonai személyek megjegyzéséből összeállította a hatodik hadtest egész fölvonulási tervét. A munkában segítségére volt Grabenstein főhadnagy is, aki hónaponként egyszer fölkereste és Miskolcról többször együtt el is utaztak. Pólyák beválása szerint ismételten jártak Kassán, ahol szintén barátkoztak altisztekkel. Egy ízben Pozsonyban találkoztak Rosenau ezredessel is. Ez egyszer kivételesen neki adták át kémjelentéseiket, egyébként azokat Krisztiániába küldték az orosz vezérkar bizalmi férfiához a következő címre: ,,Martin Kjerstadt Sven Brundgade 27“. Kihallgatása után Pólyák Rezsővel a detektív levelet íratott Rosenau ezredesnek, hogy tőrbe csalja; a levélben Pólyák találkozót kért az orosz attasétól Pozsonyba, ahová a detektív foglyával együtt el is utazott Sztraczenáról. Rosenau azonban, úgy látszik, gyanút fogott, mert a találkozón nem jelent meg. Pólyáktól megtudta a detektív, hogy Grabenstein Pál Bécsben van. Azonnal értesítette a dologról a bécsi rendőrigazgatóságot, amely egy heti kutatás után elfogta az ex-főhadnagyot A detektív Budapestre hozta Pólyák Rezsőt s egyenesen Szlavek vizsgálóbíró elé állította, aki az érdekelt katonai parancsnokságok egyidejű értesítésével előzetes letartóztatásba helyezte. Pólyák, nehogy ügye végleges elintézését hátráltassa, nem is folyamodott a vádtanácshoz a vizsgálóbíró végzése ellen. Így valószínű, hogy a kémkedési affér az öszszel már főtárgyalásra kenist Csernovicból jelentik. Az itteni rendőrség letartóztatott egy Karnuk Leontina nevű nőt, akit kémkedésben való bűnrészességgel vádolnak. Karnuk Leontina három évvel ezelőtt Oroszországba vándorolt ki, ahol Kiewben nevelőnő volt. Ott lépett érintkezésbe az orosz vezérkarral, amelynek szolgálatába állott azután kémkedés céljából. Pénteken, amikor Kiewből az orosz Novosielica határállomásra érkezett, az osztrák határrendőröknek feltűnt, hogy sokáig beszélget egy orosz vezérkari tiszttel, aki már Kiewből vele utazott, továbbá, hogy az orosz határrendőrök, bár az útlevele hiányos, akadálytalanul átbocsátották osztrák területre. Az osztrák határrendőrség feljelentésére egyik csernovici szállóban a gyanús nőt letartóztatták. Pogygyászának átkutatásakor sok levelet találtak, amelyeket Galíciában kémekhez irt. A levélcímek alapján kikutatták ezeket a kémeket és már le is tartóztatták őket. Tarnopolból jelentik nekünk: Schmied hadnagy, aki a 15. gyalogezredben szolgál, néhány nap előtt állítólag betegség miatt szabadságra ment Ostrowba. Hétfőn az ottani állomásfőnök észrevette, hogy Schmied a vasúti hidat, amely a legnagyobb és legfontosabb galíciai hidak közé tartozik, kiméri és lerajzolja. Az állomásfőnök azonnal értesítette az ezredparancsnokságot és a csendőrséget. Schmied még a hídnál dolgozott, amikor egy csendőr megjelent, hogy letartóztassa. A hadnagy revolvert húzott ki a zsebéből, mire a csendőr szuronyát szegezte a hadnagy mellének. Schmied erre engedte, hogy bilincsre verjék a kezét. Az időközben megérkezett katonai őrjárat a katonai fogházba szállította, Schmied hadnagy lakásán házkutatást tartottak s olyan levelekre és rajzokra akadtak, amelyekből világosan kiderül bűne. A bukott költő szobra A francia, akadémia a haragos Kielsepint étt az elegáns szellemű Paul Hervieut küldte ki az angol Ouernesey-szigtre, ahol mostVictor Hugó szobrát leplezik le. A francia közoktatásügyi miniszter i.-t jelen lesz az angol helyen, amelyet Hugó így nevezett, el: Rocher butin par les flots. Eleven emberként tizennyolc esztendeig élt itt Hugó, száműzöttként élt itt, ahol bronzba öntve örök lesz most az ő lete. IiI. Napóleon száműzte őt ide, mert, ,a, császár kedvelte az antik világ közéletének ezt a technikai intézkedését. A december második) államcsíny után erőszakos után küldték el őt a, fr-'Mieia földről, amelyet - ezt meg kell hagyni — nála hangosabban senki sem szeretett. És ő Gworkessyn élt tizennyolc esztendeig; a fia volt vele ,s néha a pompás temperámé fiai Jrim Rochefort is megosztotta vele a száműzetést. Azután elmúlt a tizennyolc év, jött Sedan és Hugó úgy térdelid vissza Franciaországba, olyan győztesként, mintha ő kergette volna, el a császár! és nem a poroszok és mintha, az ő híres röpirata „Napóleon le petit“ döntötte volna fel a Trileriák Iránját és nem a Moltke nagy kék embertömegei, a porosz ezredek. kis 71 után egész a haláláig Franciaországban nem volt nagyobb ember Hugónál. A temetése pedig a legnagyobb volt, amit ember kapott. Ma? Alig harminc éve halott és az Odes et balladós költőjének éppen csak a nevétismerik. Azt nagyon ismerik, még mindig a legjobban ismerik, de ami az olvasottságot illeti, Hugó retteneteset zuhant. Csak a diákok olvassák már és hogy mást ne mondjak, az ő annak idején nagyon nem olvasott kortársára, Prosper Mériméere ma legalább is tízszer annyi felnőtt olvasó esik, mint ő reá és Mérintőé sem Krézus a népszerűségben. Egyáltalán nem az. Vidtor Hugó szabad ezt, így kimondani? — ma már körülbelül csak politikai név. Olyan mint Hanton például. A nagy Hugó tábornok Vidtor nevű fiából, aki a kollégiumban azzal nyert díjakat, hogy az uralkodó ház hercegeihez írt ódákat, ma csak az ő szövevényes regényei maradtak meg, a színdarabjaiból az, ami operaszöveg lett és a verseiből a politika. Neve, amely egykor egy nagy irodalmi irányzatnak, a romantieizmusnak volt veresaranyos lobogója, ma már csak politikai etikett. Megbukott és ami a bukásában a legfájdalmasabb, akkor bukott meg, amikor irodalmi irányzata, a románkeizmus éppen Franciaországban arat hallatlan diadalokat. Csak Rostamira kell utaljak és mindjárt nyilvánvaló lesz, hogy itt csak a pápa, halt meg, maga is lett az él. És éppen Rostami magyarázza meg, hogy miért kellett megbuknia Hugónak. A Rostami pátoszában a legnagyobb művészet és artisztikrim él. Hugó ellenben sosem volt más, mint egy mámoros fejű vidéki ifjú. Hallatlan zseni volt, isten, de mint isyen is megmaradt vidéki ifjúnak. Egy gimnazista isten volt. Az aktuális politika csinálta belőle azt, ami annak idején volt. Franciaországban a politika végtelenül fontos az író számára. A politika megcsinálja, az író irodalmi népszerűségét, meg is öli esetleg, mint megölte a nagyon kitűnő Paul Bourget-ét, remélhetően nem örökre, mert amint Victor Hugó átesett az idők szitáján, úgy fog mesterének, Stendhalnak mintájára, halála, után feltámadni Bourget. A politika, csak az életre szól, az irodalom a fizikai élet után elkövetkező örökkévalóságra. Akik Victor Hugó életében méltatlanul szenvedtek ő miatta, a nálánál művészebbek, jelesebbek pedig most mind elégtételhez jutnak. Az élet, áruig éltek, csak egyikőjüket jutalmazta édes, titkos boldogságban, a drága és finom Saint-Bouve volt ez, aki a nagy költő feleségének barátja volt. Victor Hugó felesége Saint-Benve-é volt és hogy a nagy költő idősége a kisebb nevű, ám milliószor nemesei(!) értékű költőnél keresd szerelmet, lelket és melegséget — ez mindennél jobban bizonyítja, hogy milyen kevéssé költői lélek bikozhatott e nagy patétikusban. Bukása fájdalmas, de igazságos és kiengesztelő. És a neve megmaradt, az ma is úgy zeng, mint az ő legjobb idejében. Csak a szívek néni az övéi ,már, ezektől el kellett búcsúznia. Ellllemzni egy szívtől, milyen harsogót, és milyen hazugat tudott volna írni erről Hugó, milyen bensőt és halkságában is halálosat Raiul-Bonye.f A PESTI NAPLÓ telefonszámai: VI., Podmaniczky-utca 12 Szerkesztőség . . . . 20-10 Felelős szerkesztő. . . 22-03 Kiadóhivatal.................23-42 Interurban........................ 37 Nyomda . . . József 5-93 A leszavazott leányiskola AVV* AVSJ Néhány évvel ezelőtt egy bácsmegyei község elöljáróságában a szociáldemokraták jutottak többségre. A derék svábok nem sokat konyitottak a szocializmushoz és úgy lehet, csak azért nevezték magukat szociáldemokratáknak, mert ez a szó még a kéjgáznál is jobban tetszett nekik. Mikor az „elvtársak“ megmelegedtek egy kicsit az elöljáróságban, hozzáláttak a rendcsináláshoz. Az első dolguk az volt, hogy, a tanítói ügyét kezdték firtatni. Mit is csinál az a tanító? Egész nap otthon ül és még csak az ökreit sem viszi itatni. Miért fizessen a község olyan embert, aki munkátlanul éli át életét? Egyik-másik magyarázni próbálta, hogy a tanitó is dolgozik, még pedig amúgy isten igazában , hogy az ő munkája különb az ökökitatásnál. Az argumentálás hiábavaló volt. A kupaktanács kimondotta, hogy, a tanitó fizetését megszünteti. Határozatát azzal a lakónikus megokolással kísérte, hogy aki nem dolgozik, ne is egyék. Akik ezt a határozatot hozták, egyszerű, tudatlan emberek voltak ; azóta, ha komolyan vették szocialistaságukat és olvasgattak egyet-mást, valószínűen meg is bánták tettüket és a tanítónak oly bőséges ellátást adnak, mint amilyent a község csak megbír. Mit szóljunk azonban Pozsony városához, amely hétfőn majdnem ugyanazokon a vizeken evezett, mint a bácsmegyei község elöljárósága ! Pozsonynak polgári leányiskolára lenne szüksége. Van ott ugyan már állami polgári leányiskola, csakhogy ez nem képes befogadni a beléje kivánkozókat. ötven üres helye van csupán és erre az ötven helyre száztizen pályáztak. A város tanácsa tehát azt gondolja, hogy Pozsonynak kellene polgári leányiskolát építenie. Pozsony gazdag, nagy kultúrával rendelkező város , a helyi patrióták szerénykedve nevezik Bécs elővárosának , ami alat azt érlik, hogy náluk kicsiben ugyanazt meg lehet találni, amit a császárvárosban. Nos, a törvényhatósági bizottság hétfői ülésén elhatározta, hogy nem épít leányiskolát. E határozatot alighanem ama városatya beszédének hatása alatt hozta, aki azzal érvelt az iskola ellen, hogy az iskola inproduktív kiadása "talán fölösleges a városatya argumentumának gyöngéjét megmutatni. Nem lehetetlen, hogy már ő is belátta, micsoda lehetetlen dolgot mondott. Mindamellett mint jellemző tünetet föl kell jegyezni, hogy Pozsonyban — ahol a nyugati kultúrával való szomszédságot szívesen emlegetik — akadhat bizottsági tag.