Pesti Napló, 1914. július (65. évfolyam, 153–180. szám)
1914-07-12 / 163. szám
2 Budapest, vasárnap 1914. július 12. PESTI NAPLÓ (163. szám.) kevésbé Franciaország, ahol a tőkepénzesek szepegnek a Szerbiába fektetett sok száz millióért. c) a monarkiát a háború alatt igen kellemetlen helyzetbe hozhatná Olaszország. Itália régi riválisunk a Balkánon és biztos, hogy az osztrák-szerb háborúban nem maradna tétlen Montenegró sem, amelynek királya az olasz király apósa. d) A boszniai események rikítóan világítanak rá a monarkia nemzetiségeinek megbízhatatlanságára, noha éppen az ő viselkedésük az, amely az energikus állásfoglalást mihamarább szükségessé teszi. e) A monarkia pénzügyi helyzete vigasztalan. Igaz viszont, hogy ezzel szemben a háborús párt éppen arra mutat, hogy az örökös fegyverkezés okozta túlkiadásoknak csak a háború vethet véget. Leközöltük az argumentációkat, az érveket, amelyek pro és kontra szólnak. A mi szívünk óhajtása? Leírjuk? Esztendők óta hangoztatjuk hiszen: a béke. Tartsák meg, óvják meg a békét. Okos diplomácia, helyes közigazgatás intézze el a nemzetiségi kérdést, ne pedig a vér és a vas, ami — Törökország példája mutatja — sosem tudott még nemzetiségi kérdést megoldani. Ha menni kell, mindannyian menni fogunk és kritika nélkül fogunk menni, ám engedtessék meg nekünk annyi, hogy szívünk már előre sírjon, ha rágondolunk a véres ingoványú mocsárra, veresre dagadt folyókra, üszkös szagú, felperzselt falvakra, a nyomorékok tízezreire, akik úgy követik a háborút, mint keselyűk a hadakat, az árvákra, az özvegyekre, a fiukat vesztett anyákra és egy kicsit azokra is, akiknek talán meg kell halniuk, mert az ausztro-imperializmus nem tudhat a szerb imperializmussal megbékélni sohasem! Munkapárti esetek # Harc a beszédért. Amióta a munkapárt a Károly-körútra költözött, s elhagyta a Lloydklub öreg épületét, megsemmisült az utolsó külsőség is, amely a többséget a régi szabadelvű párt emlékezetéhez fűzte. Az alkotmányos és liberális hagyományok után eltűntek a régi bútorok is, a párt régi értékei is eltünedeznek, s az egész többség lassanként Tisza billiárd partijának kibicelésében fejti ki pártéletét. Vélemény, egyéni ötlet, különálló gondolat nem hangzik el a többségi közhelyiségben, ahol csak egyetlen akarat és parancs van: Tiszáé. . Most mégis, amikor Tisza nincs a pártkörben, összedugdossák fejeiket a munkapártiak és panaszkodnak. A nyári parlamentesdihez nincs sok kedvük, az örökös készenlétet unják, s amellett érzik bizonytalan helyzetüket. Száznál több olyan munkapárti képviselő van, aki még ki se nyitotta a száját, s aki aligha merészel a választók elé lépni. Egyesek szeretnének fölszólalni, de beszélőkedvüket leintették , nem szabad nyújtaniuk a vitát, így azután nem csuda, ha napok óta különös vetélkedés folyik Tisza kegyeiért. Az ellenzék ismét napirendi vitára készül és két munkapártinak is föl lehet szólalni, mondván:— Az elnök úr indítványát elfogadom. Azért a beszédért folyik a harc, ki legyen a boldog kettő, aki elszavalhatja. A színháznál a kezdő kardalosok várják így az első szerepet, mint ahogy a többségen lesik, kinek jut a megbízatás dicsősége. Tisza már seregszemlét tart a pártban s a hajlongó billiárd-kibicek között ábrándosan lesik: kié lesz a szónoklás dicsősége? * Permanens ülések. Arról regélnek a többségi klubban, hogy ha az ellenzéki vita még sokáig tart, akkor permanens ülések lesznek. A kormány ilyen eszközzel szeretne mihamarabb törvényt csinnálni a közigazgatási reformjavaslatból, de a permanens ülés terve ellen egyelőre nagy a lázongás a pártban is. — Nem érünk el vele semmit. Az ellenzék bírja a vitát, s csak nekünk volna belőle kárunk: éjjel-nappal itt volnánk, s hallgatnunk kellene a hetekig tartó vitát. Amellett kidőlnének az elnökök, a jegyzők, a turnusok, csak az ellenzék állaná a küzdelmet. és mi hiába töltenénk álmatlanul az éjszakákat. A kormány azonban mégis foglalkozik a tervvel. Az első előkészület már megtörtént: a parlamenti őrség a jövő héten éjjeli gyakorlatot tart. * A szegedi mandátum. A szegedi kavarodás megint felfakasztotta a munkaprti kelést, az antiszemita hajlandóságok megint kitörtek a pártból. A szegedi munkapárt végrehajtó bizottsága, mely Kósa Izsó híveiből áll, ülést tartott, amelyen éles kifakadások történtek a párt azon frakciójával szemben, mely a pártegységet megtörve újra és újra szembe száll az úgynevezett liberális részszel. A Kósa-párt végrehajtó bizottsága elhatározta, hogy a munkapárt központi vezetőségénél kér támogatást a párt egy része ellenében, s a pártegységre való hivatkozással vissza akarják szorítani a kongreganistákat. Bizonyos azonban, hogy ha Rónay Jenő — tótkomlósi munkapárti képviselő, a Tisza parancsára nem is merte vállalni az antiszemita jelöltséget, a Katolikus Kör nem hagyja annyiban a dolgot, s egy két nap alatt fog találni a maga szempontjából alkalmas jelöltet. Az a híradás azonban egyáltalában nem felel meg a valóságnak, mintha az ellenzéki pártok Kósa Izsóval szemben a másik munkapárti jelöltet támogatnák. A függetlenségi párt vasárnap gyűlést tart, hogy határozzon a jelölt tekintetében. Az ellenzéknek semmi oka sincs, hogy a két munkapárti közül egyet támogasson, amikor a megosztott munkapárt mellett kellő szervezkedés és agitáció útján megfelelő jelölttel teljes győzelmet tud aratni a munkapárt felett. A régi Bánffy-párt hívei között már régebben megindult a mozgalom egy erőteljes alkotmánypárt megteremtése érdekében, s a mostani események csak siettetni fogják a munkapárt jobb elemeinek kiválását és az alkotmánypárt abszolút életerős, győzelmes megalakulását. Számos tekintélyes munkapárti jelentette ki, hogy ha a központ nem csinál rendet, úgy ők lesznek az elsők, akik széttörik a szegedi munkapártot, mert tovább nem hajlandók fentartani az ő kedvükért egy ily hibrid alakulatot, mint a szegedi munkapárt, melynek két frakciója a legnagyobb gyűlölködéssel áll egymással szemben. Amennyiben azonban a központ a Kósa-párt mellett döntene, úgy a másik csoport menne ellenzékbe, szóval a szegedi munkapárt sorsát megpecsételték s ha ideigóráig együtt maradhatnak is, a történtek után a távolállók is láthatják, mennyire nem lehet ez tartós. — Krajcárig tudta a kamatozó összeget, midőn vasárnap délben a zsolnai gyorsvonaton, vagy a váci fogadóban egymás mellett üldögéltek. — Négyezerötszáz! — felelt boldogan. — De a takarékkönyvet nem hoztam ám magammal. Sőt remélem, hogy húsz-harminc forinttal gyarapíthatom a vagyonunkat. A kártyás — mert a kártyások soha sem változnak — lenézőleg legyintett az összeg hallatára. Régebbi, szerencsésebb időkben talán ugyanennyi összeget feltett egy kártyalapra, amelyet pár másodperc alatt megnyert, vagy elveszített. — Voltaképpen szükségem volna néhány száz forintra. Illő kamat mellett kölcsön venném közös vagyonunkból. Adnék váltót, Szerafin, — mondta igen komolyan a férfin, szemével hunyorított a csábító üzleti ajánlat nyomatékául. Szerafin azonban mindig megcsóválta ilyenkor fodros fejét, amely oly romantikus volt külsőleg, mint azoké a hóbortos nőké, akiket rövid ismeretség után az ablakon át szokás megszöktetni, amíg hévül csupa nyugalom, komolyság és előrelátás lakott.. — Kedvesem, — felelt igen egyszerűen, de elég bajom van nekem magával azért, mert szívemmel szeretem. Az erszényem mindig otthon felejtem, ha magával találkozom. A kártyázás olykor fantasztikus terveket eszelt ki, — várjon meddig terjed a kártyások fantáziája! Rendőrség, bíróság, végrehajtó, becsületbeli tartozás és az összes magyarországi hatóságok tanúskodtak a kártyás oldalán. Ellenben Szerafin ravasz és eszes volt, mint a vidéki kereskedők feleségei, akik fogukhoz verik a garast. A felmutatott iratokról hamarosan kiderítette, hogy azok hamisítványok. Szívesen költött ügyvédekre (a magáéból, a külön vagyonból), hogy a kártyást az esetleges bajokban megmentsék. De pénzt nem adott. Öt esztendeig tartott a csata a szerelmesek között. A kártyás minden találkozás után fogadalmat tett, hogy a mai nappal befejeződött az ismeretség. Ő klubjában szeret üldögélni bő fotelben, friss fehérneműben, gondosan vasalt ruházatban, finoman borotválva a kártyaasztal mellett üldögélni és tündöklő fehérségű kézelőiben gyönyörködve nagyúri mozdulatokkal forgatni a svájci, vagy francia kártyákat. Kormos vonatokon utazni, álmatlan korán elindulni, a szem ég és a gyomor nyugtalan és a fáradt vese ijedten kérdi a bársonypamlagon, vájjon örök életűnek gondolja őt gazdája? A hírnevére féltékeny hölgy csupán messzi-messzi állomásokon szeretett találkozni, — igaz, hogy a szerencse mindig a kártyás szolgálatára volt, ha a kassai, vagy szegedi vonal mentén egy kis állomáson várta a hölgy a pesti gyorsvonatot! De mégis! Ha az ember elfárad az örökös izgalmakban, szeretne hosszan-mélyen, mozdulatlanul aludni, mint akit agyonvertek. Várjon páért utazni messze! Hisz a csak ugyanazt mondja, hogy végtelenül, halálosan szereti. És a kártyás természetesen ismét útrakelt, midőn a táviratot késői hajnalon az éjjeli szekrényén megtalálta. Végre az asszony megvette a házat. Diófa volt az udvaron, messzebb jegenyék és juharok. A házőrző eb tarka bundáját mindig a térdéhez dörzsölte, ha megérkezett és csupa hímzés és jószagú fehérnemű a házban, amelyet az asszony az utolsó évek alatt gyűjtögetett a jövendő otthon számára. Csodatevő szentképeket is vásárolt bucsujáró helyeken, amelyeket a házban felakasztott. Himzett papucsok várakozólag álldogáltak az ágy előtt. Az öreg pesti levélhordó, aki érdemes élete párjával a mezei lakban ingyenes lakást kapott, hogy a házra és háztartásra felügyeljen, olyan odaadással mosolygott gazdáira, mint Szent Péter a felső tartományban. Aztán Szerafin, miután az utolsó törülközőt is elhelyezte a mezei lakban, kendermagot hintett a kalitkába a rigónak, Bundás szeges nyakörvére rózsaszínű szalagot kötött, a levélhordónénak komolyan figyelmébe ajánlotta a kártyás urat, néhány száraz levelet lemorzsolt a muskátlis cserepekről, elment és többet nem jött. Egy húsvéti báránynyal díszített kártyát küldött egyszer: „Most már van fészked, kedves fecském. Csupán ezt akartam.“ A férfin hasztalan nézegette a távoli jegenyefákat hosszú délutánokon. Budapest, július 11. Az új berlini nagykövet. Berlinből táviratozzák: Herceg Hohenlohe Gottfried osztrákmagyar nagykövet és neje szombaton érkeztek Berlinbe és a herceg közelebb veszi át a nagykövetség vezetését gróf Szögyény-Marich Lászlótól.