Pesti Napló, 1914. július (65. évfolyam, 153–180. szám)

1914-07-24 / 173. szám

/ Bécsi kommentár Bécs, július 23. A Fremdenblatt holnapi száma Írja: Az események hozták magukkal, hogy viszonyunk a szerb királysághoz komoly fordulóponthoz ért. Az osztrák-magyar követ Belgrádban ma közölte a szerb kormánynyal azt a követelést, melyet kénytelenek vagyunk felállítani vele szemben. E követelés hosszú és gondos mérle­gelés eredménye és nem megy túl a feltétlenül szükségesnek keretén. Ragaszkodnunk kell e követeléshez úgy, amint felállíttatott, mert ar­ról van szó, hogy elpusztítsuk azt az aknautat, melyet Szerbiából ástak délszláv területeink szívéig. Házunk küszöbe előtt a nagyszerb eszme befolyása alatt oly viszonyok fejlődtek ki, amelyeket nem tűrhetünk tovább. És a szerajevói gyászeset bebizonyította, hogy borzasztó nyomatokkal folytatják el le­ Justh Gyula a Házban (Saját tudósítónktól.) Justh Gyula tor­nyai birtokáról ma délben a fővárosba érke­zett, hogy állandóan részt vegyen az ellenzéki küzdelemben. Délután fél négy tájban a füg­getlenségi vezér daliás alakja feltűnt, a Ház baloldali folyosóján és az üdvözlésére siető képviselők és újságírók örömmel látták, hogy a tornyai üdülés nagyszerűen használt Justh Gyulának, frisebb, keményebb mint valaha. Az ilyen testi és lelki egészség mint az övé, megbirkózik a korral, a betegséggel, a „ke­gyelmes úr“, mert hiába adta vissza ő felsé­gének a címet így titulálják k­ivei, tisztelői és barátai, a kegyelmes úr napsütött markáns arcával, délceg, katonás alakjával, sugárzó férfiasságával még mindig a­ harcos fiatalem­ber benyomását teszi. Éljenzés fogadja végig a folyosón, a jobboldalról át is küldenek, hogy miért a nagy ellenzéki öröm? Hát Justh Gyula megjött! Az országház nyitott ablakai hangos robajjal csapódtak be, hirtelen olyan szél támadt, aminőre még Sághy Gyula bá­tyánk sem emlékezett, pedig ő már a hetve­nen is túl van, ha nem is látszik meg piros­pozsgás orcáján és hófehér haját takaros fe­kete sapka takarja. Az égboltozat elsötétült, a Duna nagyzási mániába esett, Tiszának képzelte magát és úgy tajtékzott, mint az a bizonyos, aki letépte a láncát. A szélvész fá­kat csavart ki, tetőket tépett le. Az ellenzéki folyosón felragyogott a képviselők szeme: — Jó jel! Justh Gyula hozza a nagy­ vi­hart, ami elsöpri a kormányt . . . A jobboldali folyosón, meg a kupolate­remben felriadtak álmukból a munka­pártiak: — Brr! Vihar! Justh megérkezett! Ezalatt a vezér bement az ülésterembe, elfoglalta helyét a balszélső első padsorának szélén és meghallgatta Springer Ferenc érté­kes felszólalását. Az illetékről szóló uzsora­javaslat 64. szakasza volt napirenden és az elnöki székben Szász Károly ült, a világrend­del meg­hasonlott titkos drámaíró, aki az el­lenzékkel érezteti, hogy a Nemzeti Színház drámabíráló­ bizottsága alkotásait „minta ér­ték nélkül“ küldözgeti vissza. Egy-kettőt ri­kácsolt Szász, aztán Balogh Jenő állott fel szólásra, de ez elől Justh már kijött a folyo­sóra. A „Pesti Napló“ munkatársa megkér­dezte, meddig marad a fővárosban? — Ameddig egészségi állapotom meg­engedi — felelte Justh — ha hosszabb időt nem is tölthetek itt, gyakran láthat majd a Házban. Egész szívemből örülök az ellenzék gyönyörű harcának, a nívós, szakszerű vita a magyar parlamentarizmus legszebb napjaira emlékeztet. Természetesen eltekintve a szem­ben ülő többségtől, amelynek uralma viszont a magyar parlamentarizmusnak legsötétebb időszaka. Nem is bírtam sokáig az ülésterem­ben maradni oly felbőszítő ennek a kicsinyes, igazságtalan, méltatlan elnökségnek minden ténykedése. Az ellenzéki pártoknak és a tisz­tességes, hozzáférhetetlen sajtónak kemény és kíméletlen harcot kell indítani ellenük, a leg­súlyosabb támadásokat érdemlik, hogy ily nyíltan odadobják állásuk tekintélyét a mun­kapárti erőszak szolgájául. Most is, a vita bezárása után felszólalt az igazságügyminisz­­ter módosításokat nyújt be, nyilvánvalóan azért a vita bezárása után, hogy az ellenzék­nek ne legyen módjában hozzászólnia. — Mit szól kegyelmes úr a tegnap esti békekisérletekhez? — Lehet, hogy egyesek szeretnének vala­mely békés megoldást, de béke a mai állapot mellett abszurdum. Mi szóba sem állhatunk ezzel a rezsimmel, amely alkotmányunk pillé­reit rombolta le és keresztültiport a népjogo­kon. A béke tárgyi és személyi feltételeit elég­szer leszögeztük! — A külpolitikai helyzetet minőnek látja? — Sajnos, nagyon komolynak. A dön­tés kétségtelenül órák kérdése. Most újra keserű tanulságul szolgálhat Bécsnek, milyen rettenetesen árt a monarkia presztízsének az önkényuralom. A parlamenti őrséggel a hadse­regnek használtak talán? És ez a kaszárnya, aminek régen magyar képviselőház volt a neve? Zsarnokság még sohasem volt nagy, megpróbáltatások hatékony orvosszere. A nép­jogok teljes és tökéletes kiterjesztése, egy, népparlament, amely valóban a nép millióira támaszkodik, tehát súlya, szava, tekintélye és bátorsága van, — erre az útra kellett volna rátérniök, ma más viszonyok lennének külső és belső vonatkozásokban is. — A közigazgatási reform? — Én vezettem a harcot Szapáry javaslata ellen, remélem, ki­vehetem a részem a Tiszáék elleni küzdelemből is. Az ellenzéknek minden erejével és elszántságával szembe kell szállni a többséggel. WWWWWWWWW'wWWW'.'WWWW Budapest, július 23. Az új választók. A választók összeírása iránt most már valamivel jobban érdeklődik a polgár­ság, mint az összeírások megkezdésekor s különö­sen a szervezett munkásság jelentkezik egyre sű­rűbben. A főváros összeíró küldöttségei az előre megállapított határidőre, e hónap 28-ára minden esetre elkészülnek munkájukkal. A tavalyi válasz­tók mindenképpen belekerülnek a jegyzékbe, ha csak időközben meg nem haltak s ezekhez még hozzájárul az újonnan kimutatott s az új törvény alapján választói jogot nyert polgárok névsora. Bizonyos azonban, hogy az emelkedés nem lesz akkora, mint eleinte hitték s a fővárosi választók szaporulata nem lesz több 25—30 százaléknál. Rendkívül nagy a feltételesen elfogadott je­lentkezők száma, akiknek pótlóan rendőrségi iga­zolványnyal kell bizonyítaniok az egy esztendei helybenlakást. Sok bizottság e bizonylatot nem kö­veteli meg s megelégszik a rendőrségi bejelentő­­lappal, mások hivatalból írnak át a rendőrséghez s igy megkímélik a polgárt a további járkálástól, vannak azonban bizottságok, melyek a jelentkezőt utasítják ez igazolás beszerzésére. Különösen a nyolcadik közigazgatási kerület bizottságai s az egyik ötödik és hetedik közigazgatási kerületé excellálnak az ilyen akadékoskodásban. Ezeken a helyeken a szociáldemokrata párt szerzi be a je­lentkezők helyett az állandó ottlakás igazolását s bizony sok polgári szavazó is szívesen vette már igénybe a szociáldemokrata párt felajánlott segít­ségét. A névjegyzékek mostani összeállítása még nem végleges, hanem augusztus havában következ s­zik a közszemlére tétel s a reklamációk ideje. A vá­rosi klikkek nem éppen rózsás szemüvegen át né­zik a helyzetet. A munkásválasztók aránylag nagy száma igen aggasztja őket, de még jobban félnek a reklamációktól, melyek eredménye előrelátha­tóan alapos törlés lesz. Nagyban hozzájárul az aggodalom fokozásához a kedvezőtlen pénzügyi helyzet. Nem gyűlnek a kaszinó punkapénzei, ame­lyek pedig azelőtt a választási alap főforrásai voltak. A választójogi törvény rendelkezései közül legnehezebben teljesíthető az egyes iparágaknál eltöltött alkalmazás időtartamának igazolása, mert sem az ipartestületek, sem az iparhatóságok nem vezetnek olyan nyilvántartást, amelyből az alkal­mazás idejét meg lehetne állapítani. A munkásbiz­­tosító pénztárak pedig nem teljesíthették az igazo­lásokat, mert sem törvény, sem rendeletek erre őket nem utasították. A szabadkai munkásbizto­­sító pénztár e tárgyban az Állami Munkásbizto­­sító Hivatalhoz kérdést intézett. A hivatal most W 4 Budapest, péntek PESTI NAPLÓ 1914. július 24. (173. szám.) szály világháború inditóoka legyen. Föltehető, hogy Anglia nyomatékosan fog Belgrádban az osztrák-magyar jegyzék elfogadása érdekében föllépni. Ami Franciaországot illeti, nagyjá­ban orosz szövetségesének vizein fog evezni. Az a benyomás kerekedik felül, hogy Fran­ciaország Szerbiának a békét fogja aján­lani és ha nem sikerül a megegyezés Szerbia és a monarkia között,­­ a lokalizáció mel­lett lesz. Oroszország az előtt a kérdés előtt fog állani, hogy a Szerbiával való viszályba beavatkozva megindítsa a háborút az európai nagyhatalmak között. Mivel nem arról van szó, hogy a Balkánon hatalmi eltolódás tör­ténjék, hanem mivel a monarkia lényegében azt kívánja, hogy békében maradhasson és mivel a viszály kiindulási pontja fejedelem­gyilkosság, Oroszország alkalmasint szintén azon lesz, hogy a monarkia ne maradjon ma­gára. Ilyenformán minden nagyhatalom mér­legelheti a különbséget európai háború és lokalizált háború között, ha nem sikerül Szerbiát jobb belátásra bírni. Ami Romániát illeti, a legnyomatékosabban a bukaresti egyezmény mellett foglalt állást. A Szerbiá­val való viszály azonban nem érinti a bu­karesti egyezményt, nincs is vele összefüg­gésben és kétséges, várjon Károly király a szerb politika módszere mellett foglal-e állást. Ebből a beállításból kiderül, hogy Európa Belgrádban nyomást fog gyakorolni a mon­arkia követeléseinek elfogadására. A demarche hatása Budapesten A demarche híre villámsebességgel röpült végig Budapesten és a nyomában — mint va­lami varázsütésre — talpra szökött a nyugvó főváros. A szerkesztőségek telefonjai egész éj­jel berregtek; igaz . . . igaz . . . igaz . . . lihe­gett századszor is a kérdés és századszor is el­mondtuk a nap — vagy az esztendő, a század? — eseményét. Az utcákon csoportokra verődve tárgyalták a híreket; a kávéházak hűlő leve­gője felsült az éjszaka híreivel ... a város szinte megtelt a demarche hírével és az em­berek, az emberek szinte érezték a história szédítő szárnycsapását, szinte érezték a histó­riában való bemnélésüket. Az Abbázia-kávé­házban az asztalok tetejéről olvasták fel a táv­iratokat, ugyanez történt a többi nagy kávé­házban is, másutt kiragasztották a demarche hírét. Természetes, hogy a telefonhírek zengő tumultusába álhírek is besikkadtak, természe­tes, hogy a fantázia se maradt tétlen, de Pest, az éjszakai Pest, valami csodálatos politikai ösztönnel — tudta kiolvasztani az egyedül igaz hírt, a demarcheot. És a hir terjedt tovább, ut­­cáról-utcára, kávéházról-kávéházra és a tör­ténelmi idők villamos szédü­lete nyűgözte le a fővárost. S holnapra minden a demarchera ébred . .. nünk ezt a hadjáratot. .Kitűnt, hogy Ferenc Ferdinánd főherceg és nejének meggyilkolása a szerb királyság hozzátartozóinak a tett ke­resztülvitelének lehetőségére nézve döntő tá­mogatásával történt. Kibékíthetetlen, elkesere­dett ellenséges mozgalommal van dolgunk. Ha mindezt tűrnők, és nem törekednénk az előnyomulás erőteljes visszaszorítására, ak­kor ugyanazok az agitátorok, akik a szónoki hatás kedvéért szakadatlanul az erővel való visszaéléssel vádolnak, ezt a gyengeség, az aka­ratnélküliség, az ijedelem jelének tekintenék, azt hirdetnék, hogy nem merünk védekezni s ezáltal újabb hívekre tennének szert és két­szeres támadásra éreznének erőt. Követelésünk teljesítésére rövid határidőt tűztek ki Szerbiának. Nem akarjuk feleslege­sen meghosszabbítani azt a válságot, mely gazdasági életünket megköti és egész Európát nyugtalanítja. E tarthatatlan viszonyt lehető­leg gyorsan akarjuk rendezni és Szerbia köz­véleményét meg akarjuk győzni azon elhatá­rozásunkról, amelynél fogva végre a tisztázást követeljük. Reméljük, hogy Szerbia kívánsá­gunkat a kiszabott határidőn belül teljesíteni fogja. Határozott szándékukban, hogy állás­pontunkkal minden körülmények közt fen­­tartjuk, oly kevéssé szabad kételkednie, mint azon őszinte óhajunkban, hogy a jövőben Szerbia és Ausztria-Magyarország között jobb viszony fog kifejlődni. A/VAVwVAVNANWwVwVwVVVVVWvVwVvVW

Next