Pesti Napló, 1914. augusztus (65. évfolyam, 181–211. szám)

1914-08-15 / 195. szám

Budapest, péntek, PESTI NAPLÓ 1914. augusztus 14. 1194. szám.) Is Csupa jó hír ? Telefonon és levélben száll hozzánk a kérdezősködések zaja. S jön ezekkel együtt a tudóké, a tanácsadóké, akik megcsóválják a fejüket azért, hogy éppen ilyen nagy események idején — aminőt soha meg nem érünk — veszítettük el a hírszolgálatra való készségünket, vagy talán — ami a méltatlankodók szemében még rosszabb — nem akarjuk megírni a harci eseményeket. S annál érthetetlenebb ez a dolog, mert akik a jól értesültségben annyira mások előtt járnak, csupa jó hírt, babéros, diadalmas győzelmeket tudnak. S a legjóhiszeműbb feddés hangján vonnak kérdőre minket. Kedd óta naponként nekünk szegezik a szigorú kérdést, hogy miért nem írtuk meg Nis bevételét. Azután csapataink kragujeváci győzelmének elhallgatásáért vontak kérdőre minket. Péntekre azután nagyon megdagadt a jó hírek árja. A fővárosban mindenfelé beszélték, hogy a szerb hadsereget belekergették a Drinába s Péter, a szerb király fogoly. Sokan már tudták, hogy jönnek haza a katonák. Végeztek Szerbiával! S erről a nagy diadalról sem hoz a nyomtatott betű semmi hírt. Annál feltűnőbb lehet pedig mindez, mert — egy ilyen hírforrás szerint — a „Times" már augusztus 7-iki számában megírta, hogy Kragujevácot elfoglalták s 46.000 szerb maradt a csatatéren. Egy Angliából hazatért magyar hozta ezt a közleményt a kalapja bélésében! Azoknak, akik nem hiszik, hogy ezekről a háborús szenzációkról mi ne tudnánk, kénytelenek vagyunk bevallani, hogy csakugyan tudunk róluk. Mint valami fókusba futnak ide mindezek a győzelmi hírek és még egyebek is. Futnak lelkendezve, lihegve, a lelkesedés és a mámor zománcával bevonva — az utcáról. Eleve megállapítható valamennyiről — ha még olyan jóhiszemű is — hogy nem igaz hír. Nemcsak azért, mert a legtöbbje, komoly szemmel mérlegelve a dolgokat, még nem is történhetett meg, de nem lehet igaz azért sem, mert így — az utcáról elkapva — nem lehet előre megtudni semmit sem. A hírek útja most keményen meg van szabva, s csak azt lehet elfogadni, ami ezen a hivatalos úton, vagy a hivatalos engedély szárnya alatt saját, megitt forrásaink révén hozzánk eljut. Az itthon született hírek — még ha győzelmekről szólnak is — csak károsak lehetnek. Most az itthonmaradottaknak is hozzá kell szokniuk ahhoz a katonai igéhez, hogy nem szabad gondolkozni, meg kell várni a fölebbvaló utasítását. Elképzelhetetlen lenne sikeres csata, ha minden egyes ember a saját esze szerint járna el. Éppen ilyen elképzelhetetlen az is, hogy a csatákról szóló jelentéseket akkor adnák ki, amikor a publikum azokra megéhezne. A háborúról szóló jelentések nyilvánosságrahozatala éppen úgy hozzátartozik a hadi taktikához, mint akár egy ezred előretolása vagy hátraküldése. A hadvezetőség csak akkor adhatja ki azokat, ha a harci siker szempontjából jónak látja , mint például a harci siker szempontjából jónak látja annak az ezrednek az előretolását vagy hátraküldését. Ennélfogva nemcsak azoknak nincsen igazuk, akik vadabbnál vadabb meséket kombinálnak, de azoknak sincs, akik azt mondják, hogy a kombinációk megszűnnének, ha a hadvezetőség megmondaná az „igazat". A hadvezetőség megmondja az igazat, nem titkol el egy elveszett sapkarózsát sem — de csak akkor fog ezzel előállani, amikor az taktikájának már nem árthat. Bűnt követne el, — ha nem így járna el, csak azért, mert a fecsegők fecsegnek. Ha ezekben azonban van némi hazafiság, görcsöt kötnek most a nyelvükre és nem szólnak semmit. Még azt sem mesélik el — holott ezt igazán megbízható forrásból tudják — hogy holnapután megjelennek a narancsszínű plakátok, amelyek még a ma született csecsemőket is fegyver alá szólítják. Most ez legyen a jelszó : csönd és hidegvér. Andrássy Gyula Romániáról , Gróf Andrássy Gyula ma „Románia" címmel cikket írt, amelyben Románia magatartásának jelentőségével foglalkozik. A cikkből a következő rendkívül figyelemreméltó részleteket emeljük ki: — Én mindig biztam a román szövetségben. Bíztam akkor is, amikor a látszat keveset ígért, biztam azért, mert a román fajt tehetségesnek ismertem és létérdekeit parancsolóan követelőnek. Ma úgy látom, várakozásom be fog válni. A cár eljárása és szavai Romániát felvilágosíthatják a felől, hogy mit várhat az oroszok győzelmétől. Mindenki láthatja, hogy mi lesz Romániából a cár diadala esetében, amikor ez az autokrata azért ránt kardot fejedelmi személyek gyilkosai mellett, mert a gyilkosok szlávok. Amikor ez az uralkodó, aki annyi attentátumnak volt kitéve, aki meggyilkolt elődök véres emlékezetében nevelkedett, ez a férfiú, aki a béke apostolának dicsőségeit kívánta megszerezni, most csak azért zudítja népére irtózatos világháború borzalmait, hogy a szlávoknak összeesküvésekhez és orgyilkosságokhoz jogát megvédje. Mindenki tudhatja, hogy mit várhat a román, ha győzedelmeskedik az a tan, hogy szlávnak szabad gyilkolni, szabad a szomszéd államban forradalmat szítani, de a nem szláv hatalomnak nem szabad önmagát védeni sem, ha nem akarja a szláv szolidaritást maga ellen provokálni. Mi lesz Romániából: az óriás Oroszország és a kedvelt, dédelgetett Szerbia közé ékelve, a szlávizmus győzelme után? Meglehet, he Oroszország magyar területet ígér Romániának, de nem lehet kecsegtető ez a kínálgatás, mert tisztába lehet minden gondolkozó ember, hogy a győzelmes északi kolosszus nem engedhet valóban erős, független Romániát, önmaga és Szerbia között, önmaga és Konstantinápoly és a Dardanellák között megszilárdulni. Nem. Aki lehetőnek tartaná ezt, az a természet törvényeit ignorálja, az nem veszi észre, hogy a szláv óriás a győzelem perceiben nem tagadhatja meg önmagát, hanem kénytelen lesz az irtózatos áldozatok és veszélyek árán kivívott diasdalt biztosítani és a Balkán félszigeten való teljes hegemónia céljából kihasználni. S amint világos, hogy: Oroszország diadala a szlávizmus diadala és a románok bukása lenne, bármit ígérnének is ma a bukaresti kormánynak, éppen olyan kétségtelen, hogy a mi érdekünk, — győzelmünk esetében is — hatalmas Románia léte lesz. Harcunk tisztán védelmi, de ha már ránk kényszerítették a küzdelmet, nem szabad nyugodnunk, míg nem biztosítjuk teljesen azt, hogy a mai veszély nem fog ismétlődni és hogy a szláv ölelés nem fog megfojtással fenyegetni, aminek egyik legfőbb intézményes akadálya a hatalmas Románia. A győzelem nem fogja egy csappással megszüntetni a szláv veszélyt, védekeznünk fog kelleni ellene mindig és ezért állandó érdekünk lesz. Romániának az orosz és a délszláv tömb közé vert éke olyan széles és olyan erős legyen, aminő lehet. Ha nem volna Románia, nekünk kellene azt megteremtenünk, aminthogy atyám óta mindig erősíteni is törekedtünk délkeleti szomszédunkat. Besszarábia visszaszerzése, — úgy mint esetleg a Duna nyugati partján való terjeszkedés, — nemcsak Románia érdeke, hanem a mienk is, mert ezzel szélesedik az a fal, amely Moszkva és Belgrád, Moszkva és Konstantinápoly között emelkedik. És ezen nagy előnyök mellett: Romániának velünk való szövetsége a magyarországi román kérdést is megoldáshoz vezetné. A fegyverbarátságból fog az a kölcsönös bizalom, együttérzés fejlődni, amely a megoldást a kölcsönös engedékenység és jóakarat jegyében egymaga biztosítja is. Döntő elhatározás előtt áll a bukaresti kormány. Ha velünk tart és emellett helyreállítja Bulgáriához való jó viszonyát, nagy és dicső jövőt biztosíthat országának, ha elkésik vagy nem foglal állást, nagy alkalmat szalaszt el. W WWWWN/WW/WWWWS/WA/WWWW^ Legújabb (Táviratok és telefonjelentések A német császár köszönete Berlin, augusztus 14. Vilmos császár a mühlhauseni győzelem után a következő táviratot intézte a hadsereg főparancsnokságához: Hála a mindenhatónak, aki velünk volt. Köszönet önnek és vitéz csapatainknak az első győzelemért. Közölje az összes résztvett csapatokkal császári köszönetemet, amelyet nekik legfőbb haduruk a haza nevében mond. Vilmos I. B. Az elhódított ágyuk Berlin, augusztus 14. A strassburgi (Elzász) császári palota előtt felállították azokat az ütegeket, amelyeket Mühlhausennél az ellenségtől elvettek és amelyeket a lakosság örömrivalgása között hozott ide a katonaság. Az allensteini főparancsnokság előtt pedig az oroszoktól elvett négy üteget állították fel. A moratórium Angliában London, augusztus 14. Az augusztus 7-iki London Gazette királyi proklamációt tesz közzé az angol moratórium meghosszabbításáról. A moratórium kiterjed augusztus 2-tól szeptember 4-ig esedékes váltókra, amelyeknek fizetési határidejét egy hónapra, de legalább szeptember 4-ig meghosszabbítja. A meghosszabbítási határidőre a kamatláb az augusztus 7-iki bankkamatláb, vagyis 6%. A moratórium 5 font sterlingnél nagyobb összegekre szól. Kivételnek napszámok, fizetések, községi adók, tengeri hajózási-szállítási díjak, kamatok, osztalékok, takarékbetétek stb. Külföldi intézetek angol fiókjai kifejezetten benfoglaltatnak. 1C Tüntetés a konzulátusok előtt Fáklyásmenet a fővárosban (Saját tudósítónktól.) Az egyetemi ifjúság és a főváros köztisztviselői, úgyszintén megánhivatalnokai egyesülten tüntető fáklyás felvonulást rendeztek pénteken este Budapesten egyes konzulátusok előtt. Az Oktogon-téren, ahonnan a fáklyás menet elindult, még csak néhány százan voltak, de a demonstráció végefelé már tízezrével nyüzsgött a tömeg. A Ferenc József-téren lévő Gresham-palota elé vonult először a menet, hogy a román főkonzulátust üdvözölje. Percekig éljeneztek, tapsoltak az ablakok alatt, hívták a románok főkonzulját, aki azonban nem jelent meg. A tömeg egyre türelmetlenebbül kívánta hallani, de aztán mégis távozott anélkül, hogy beszédet hallott volna. A Zrínyi- és a Dorottya-utcán keresztül vonult az egyre növekedő sokaság a Klotild-palotában lévő német főkonzulátus elé, ahol már az egyik tisztviselő az erkélyen járta a tömeget és a percekig tartó ováció után a következő kijelentést tette : — Áldást kívánok az osztrák-magyar és a német egyesült hadseregre! Isten éltesse I. Ferenc József királyt és Vilmos császárt. A német konzulátus elől a Nemzeti Kaszinóhoz vonult a tömés. Gróf Ziehy Aladár az egyik ablakból ezt mondta : — Ebben az országban pártérdek nélkül mindenki egyformán teljesíti kötelességét. Ez biztosítja hazánk jövőjét.