Pesti Napló, 1914. szeptember (65. évfolyam, 212–241. szám)

1914-09-04 / 215. szám

4 Bud­apest, pfeteri PESTI NAPLÓ TO14. szeptember L fil­. szám.7 Hivatalos jelentés. (Érkezett este 8 óra 40 perckor.) A balkán hadszintéren a Pongrácz ve­zérőrnagy parancsnoksága alatt álló harma­dik hegyidandár, amely egyszer már ered­ménnyel hajtott végre egy előretörést, a zord és harcias Montenegróban néhány nap­pal ezelőtt újból előnyomult, a Bileca mel­letti határmagaslatokon álló montenegrói hadtest ellen, a számra nézve túl erős ellen­séget több napi hősies támadással visszave­tette, nehéz ágyút is zsákmányolt és hős cse­lekedeteivel mentesítette a montenegróiak által szorongatott határerődítményt. Hof­er, vezérőrnagy, a vezérkari főnök helyettese. A szerb határon Újvidék, szeptember 1. Offenzív katonai operációnk beszüntetése még egyáltalán nem jelenti azt, hogy a Száva mentén minden csendes, mert a déli harctéren, bár igaz, hogy csak a perifériákon áll a harc, az ágijuk sza­kadatlanul dörögnek és gyakran közbesüvít a gép­fegyverek golyózápora is. Hrtkovez például, ez a kis horvátországi határ­széli falu, amelyet horvátok és idetelepített ma­gyarok laknak, nem kerüli el a szerbek ágyutüzét. Férfi alig van a községben, majd mind bevonult, aminek az a magyarázata, hogy a telepítés alkal­mával figyelemmel voltak arra, hogy a telepeket fiatalabb, munkaképesebb emberek kapják meg. A hábo­rú most elszólította őket az eke szarvától és a földeken magyar menyecskék és leányok dolgoz­nak. Nem félnek a szerbek esetleges betörésétől, mert tudják, hisz szemük előtt történik, hogy a Száva partja áttörhetetlenül meg van erősítve. Klenákban egész arzenálja látható a kilőtt szerb shrapnelleknek, melyek közül inkább csak a török shrapnellek funkcionáltak jól, amelyeket a török háborúban zsákmányoltak. Sok érdekes dolgot mesélnek a klenáki kém­jelzésekről is, amelyek nyomán agyonlövetés, akasztás hirdette a megérdemelt megtorlást. A szabácsi kukoricásokban és mezőkön még ma is eltemetetlenül fekszenek a rettenetes bűzt, betegséget terjesztő holttestek. Egybehangzó véle­mények szerint a szerbek Szabács alatt közel húsz­ezer halottat vesztettek. A magyar-osztrák alatt­valók közül a fegyverképeseket Valjevóba vitték, ahol most hadifoglyok. Egy járőrünk feladata a szerb hadállás ki­kémlelése volt. A járőr túlerőre bukkant, mire a kukoricásban rejtőzött el. Amikor az ellenséges csapatok elvonultak, a járőr emberei kijöttek rej­tekhelyükből és egy szénásszekeret, amely arra haladt megállítottak, szerb tulajdonosát nagy ju­talom ellenében rábírták, hogy a szerb csapatok tűzvonalából vezesse ki őket. A széna közzé bújva elérték a Szávát, ahol egy csónakon elmenekültek. Igen értékes jelentéseket hoztak. Egy másik érdekes eset egy vasútezredbeli járőr hősi cselekedete. Amikor Szabács már a ke­zünkben volt, a szabácsi pályaudvaron vesztegelt egy teljesen leszerelt mozdony. Hiába kísérleteztek vele, nem lehetett megindítani. Egy véletlen foly­tán a vasúti kútban csillogó tárgyat vettek észre. A következő percben egy katona már leereszkedett a kútba és felhozta a bedobott mozdonyalkatré­szeket. A mozdony két órával később a vasútez­redbeli járőrrel, egy tiszt vezetésével pöfékelve indult meg. Három állomást tudott akadály nélkül elérni, majd erős gépfegyvertűz kényszerítette gyors visszatérésre, de már akkorra megfigyelték a szerb hadállást. A Száva mentén Grabovce, Progac, Kupinovo áttörhetetlen falanxai a mi hadállásainknak. Monitoraink Zimony előtt állanak és szünet nélkül bombázzák Belgrád erődítményeit, amelyek már romhalmazzá lettek. A folytonos tüzelés célja az, hogy az erőd helyreállítását megakadályozzák. Tüzérségünk olyan brilliánssal lő, hogy a Zimonyt Belgrádból megvilágító fényszórók közül az egyi­ket 29-én éjjel összelőtték. Belgrádban majd min­den éjjel tűz pusztít, mert shrapnelljeink szétszó­ródó szilánkjai lángba borítanak egy-egy épületet. Belgrád alatt hat szerb divízió van, amelynek so­rait tüzérségünk erősen megritkítja. Éhínség Szerbiában Szaloniki, szeptember 3. Megbízható hírek szerint Szerbiában hi­hetetlen mértékben emelkedik az élelmiszerek ára. Nemcsak az emberek számára nincs élel­miszer, de az állatok is nélkülözik a takar­mányt. Dacára azoknak az élelmezési kísérle­teknek, amelyeket Szerbia Szalonikinál megkí­sérelt és amelyek nagyrészt sikerültek is, még sincs elegendő liszt és egyéb élelmiszer, leg­alább akkora mértékben, amennyire az ország­ban szükség volna. A lakosság ezért kétségbe­esve néz a jövő elé, annál is inkább, mert a tarthatatlan állapotok Újszerbiában is ugyan­olyan végzetesek, mint Ószerbiában. Szaloniki, szeptember 3. Szerbiából ideérkezett menekültek mesé­lik, hogy az egészségi állapotok Szerbiában valósággal tűrhetetlenek, napról-napra re­ménytelenebbek lesznek és a halálozások száma egyre emelkedik. A nagyobb városokba, például Nisbe, sokkal nagyobb mértékben érkeznek menekültek, mint a­mennyit a város magába tudott foglalni és elláthatott volna. Épp ezért a menekült családok Újszerbia felé vették útjukat, ahol Üszkükbe, Monasztirba és Velezbe mentek. Az ezek felé a városok felé vezető országutakon végtelen sora húzódik a gyalogosoknak, kocsiknak és tehervivő álla­toknak. Az állatok legnagyobb része takar­mány nélkül, lesoványodva vonszolja magát az országúton. Üszkükbe, Monasztirba és Küp­rülübe már sebesülteket is szállítottak. A skutari-i német különítmény Bécs, szeptember 3. Éjfél után egy órakor érkezett meg a déli harctérről a szkutarii német különítmény, amely haza utazik. A Délivasút pályaudvara dúsan fel volt díszítve. Megjelent Krobatin hadügyminiszter, báró Georgi honvédelmi miniszter, báró Hernold belügyminiszter, Weisskirchner polgármester, az alpolgármesterekkel, Gorup rendőrfőnök, a német egyesületek kiküldöttei, Tschirschky német nagy­követ leányával, Stollberg herceg nagykövetségi tanácsossal és Ehrbach herceg követségi titkárral.­ A perronon egy díszszázad és ka­tonazenekar ál­lott fel. Mikor a vonat berobogott, a katonazene­ a Heil Dir im Siegeskranzot játszotta. Weisskirch­ner polgármester előlépett és a vonatról leszálló német különítmény parancsnokához, Schneider őr­nagyhoz beszédet intézett Az őrnagy b­imutatta tisztjeit, majd Krobatin hadügyminiszter üdvözölte a skirtarni német csa­patot. Köszöntötte a német különítmény katonáit,­ mint a szövetséges birodalom kis csapatát, amelyi odalenn délen is együtt harcolt a mieinkkel. Át­nyújtotta a tiszteknek azokat a kitüntetéseket, me­lyeket Ferenc József császár és király a német­ különítmény vezetőinek adományozott. Szavait há­romszoros hurrával fejezte be a két szövetséges­ uralkodóra. A katonazenekar a néphimnuszt, majd ismét a Heil Dir im Siegeskranzot játszotta, ez-­­után Schneider őrnagy mondott néhány szót. Hangoztatta, hogy a német katonák mindig büszkék lesznek, amiért az osztrák-magyar hadse­reg csapataival együtt harcolhattak. Megköszönte­ a kitüntetést és háromszorosan éltette Ferenc Jó­zsef császárt és királyt A szkutarni német különítmény katonái késő­ éjjel a városon végig lelkes tüntetés közepette vo­l­nultak a nekik kijelölt kaszárnyába, a tiszteket pedig az udvari váróteremben vendégelte meg a­ főváros. Szerajevó, szeptember 3. Azokban a harcokban, amelyet hadseregünk a betörést megkísérlő harminc szerb zászlóalj el­len Visegrádnál vívott, a német különítmény több katonája megsérült. Könnyű sérülést szenvedett maga a parancsnok, Schneider őrnagy is. A tiszti­karból még Below hadnagy is megsérült. Bécs, szeptember 6. A király ma délelőtt Schneider őrnagygya­l együtt a német szkutarii-különítmény tisztjeit ma­­gánkihallgatáson fogadta. A tisztek és a legénység a várost osztrák-ma­gyar bajtársaik kíséretében megtekintették és a lakosság ünnepelte őket. A különítménynek höl­gyei által készített selyem zászlót nyújtottak át Schneider őrnagy egy újságírónak a követ­kezőket mondta: Kihallgatásom mintegy 25 percig tartott őfelsége mindenkivel közülünk beható beszélge­tést folytatott és érdeklődött a szkutarii állapo­tokról, a szerbek elleni harcainkról és hasonló dolgokról. Nem győztük eléggé csodálni rendkí­vüli szellemi és testi frissességét. Az őrnagy a Visegrád melletti harcokról ezt mondotta: Az osztrák-magyar csapatok kitűnően harcol­nak. Különösen érdekelt bennünket a honvédség, amelyet ott láttunk először és amely lázas energiá­val ment előre. Ez annyival inkább is cso­dálatra méltó, mert ezeket a csapatokat síkságon képez­ték ki. gol államférfiú. Hogy a szimfónia fináléja ugyanazt a karmestert látja-e majd a karmes­teri pulpituson, az még legalább is kétséges. Mialatt ezeket a sorokat írom, az első nagy összecsapás sorsa már eldőlt. A német hadsereg nyolc francia hadtestet vert meg Metz és a Vogézek között és most kergeti őket a francia területen. Minden német csak egy ér­zéssel gondolhat erre a diadalra: ez nem is tör­ténhetett másképp! Vasgyűrüt kovácsoltak a mellünk köré: vagy bennünk szakad a lélekzet, vagy elpattan a gyűrü. De Németország lélekzik, erősebben és egészségesebben, mint valaha. A vasgyűrü­nek kellett elpattannia. Ha az Ég úgy akarja, hogy Németország a szörnyű próbából újjászületve kerüljön ki, szent feladat vár ránk: az isteni kegyelemre és segedelemre méltóknak kell mutatkoznunk. A német fegyverek teljes győzelme biztosítaná Európa önállóságát. Meg fogjuk értetni a kontinens népeivel, hogy ez a világháború volt az emberiség utolsó csatája. Minden nemzetet rá fogunk kénysze­ríteni az áldásos kultúrmunka végzésére, ami hamarosan lehetetlenné teszi majd a nemzetek közti surasódást. Ebben az irányban sokat tet­tünk már a háború előtt is. Békés, kulturális vetélkedésekben állítottuk szembe a nemzete­ket; két év múlva megrendeztük volna az olympiászt. Nemzetközi képkiállításokon a kü­lönböző nemzetek művészetét vonultattuk fel. A barbár Németország szociális berendezkedé­sei mintául szolgáltak az egész világnak. Győzelmünk erkölcsi kötelességünkké fogja tenni, hogy e megkezdett úton haladjunk to­vább és a mi nagyszerű intézményeink áldá­sait az egész világé­ kital­esszük. Győzelmünk a germán népcsalád létminimumát biztosítani fogja. « Azt hallom, hogy ellenségeink a mi ro­vásunkra, a mi becsületünk ellen hazug és gya­lázatos meséket találnak ki. Ezek a mese­költők meggondolhatnák, hogy a fegyverzörgés órája nem alkalmas a mesék fabrikálására. A germán vér három ha­tárunkon folyik, a­z én két fiam is a csataté­ren van. De ezek a bátor vitézek mind tudják, hogy miért küzdenek. A mi katonáink között nincsenek analfa­béták. Töltényeik mellett a legtöbb táskájában cipeli a Faustot, vagy a Zarathustrát. És ame­lyik nem olvassa Goethét vagy Schopenhauert, azok is tudják, hogy házi tűzhelyük nyugal­máért küzdenek. A mi országunkban egyetlen franciának, angolnak vagy orosznak sem gör­bült meg a hajaszála, mi nem tettünk úgy, mint Maeterlinck honfitársai, a köztünk élő védtelen polgárokat és polgárnőket nem gyil­koltuk le dühös fenevadak módjára. Biztosít­hatom Maeterlinck urat, hogy hasonló gyalá­zat elkövetésére soha egyetlen német sem gon­dolt. Ha kulturállamnak Materlinck úr csak akkor fog minket elismerni, ha a vendégbarát­ságunkat élvező idegen nők és gyermekek fe­jét szétzúzzuk, akkor inkább barbárok mara­dunk az idők végéig. Amint mondtam, fiaink a határon állanak; a szocialista és a polgár, a földművelő és a tanár, a herceg és a munkás egymás mellett, vállvetve küzdenek a német szabadságért, a német családi életért, a német művészetért, a német tudományért, a német nemzet minden belső és külső javaiért és az egész emberiség haladásáért, jóvoltáért. Hazug vádak Szaloniki, szeptember 3. Krivojakban Potokar Antal ausztriai államp­ol­gárt a szerb csendőrök azzal az ürügygyel, hogy­ kémkedés gyanúja alatt áll, letartóztatták. Potokar, aki harminc esztendeje élt Krivojakban és becsületes­ embernek ismerték, állítólag szerb tisztviselőknek pénzt kölcsönzött s ezt most visszakövetelte. Erre­ kompromittáló írásokat csempésztek a zsebébe és ennek alapján történt meg a letartóztatás. Három német földművesit, akiket Újszerbiából kiutasítottak, a szerb-görög határon fek­vő Gevgeli­ben mindenféle ürügygyel feltartóztattak. A német konzulátus megkérte az olasz konzulátust, hogy in­­terveniáljon.

Next