Pesti Napló, 1914. november (65. évfolyam, 273–302. szám)

1914-11-01 / 273. szám

4 Budapest, vasárnap PESTI NAPLÓ 1914. november­­ (273. szám.) A szerb-montenegrói harctér Csapataink a Szandzsákban Grác, október 31. Érdekes­ és jellemző részleteket mondott el egy önkéntes, aki megsebesülése miatt tért vissza a Szandzsákból. — Plexijében — mondotta — a lakosság uj­jongva fogadott minket. Szinte alig vettük észre, hogy ellenséges országban vagyunk. A város lo­­bogódíszt öltött; a lakosok fekete-sárga és piros­­fehér-zöld zászlókkal díszítették házaikat. Mint ba­rátokat, szabadítókat üdvözölt minket a sokat szen­vedett mohamedán nép. Katonáinkat elhalmozták frissítőkkel és élelmiszerekkel, minden h­áz ajtaja kitárult előttünk, előre elkészített meleg ágy, ki­tűnő táborhelyek vártak reánk. Az emberek büsz­kén nézték, hogy mennyivel különb a mi legénysé­günk felszerelése, ruházata, mint a szerb-monte­­negrói katonáké.­­ Mindenki a­zt az időt emlegette, mikor még a monarchia volt az úr a Szandzsákban. Valóságos aranykora volt tíz az idő a tartomány lakosságá­nak. Azóta még jobban megtanulták, hogy mit je­lentenek a kultúra, a biztonság és jólét áldásai. A balkáni szövetségesek és Törökország háborújában, a bolgár-szerb háborúban és a mostani had­járatban egyaránt sokat szenvedett a Szandzsák népe. Az emberek boldog reménykedéssel várták a jövendő eseményeket és bizakodni kezdtek egy szebb, nyu­­god­almasabb jövendőben. A lakosság hangulata csak akkor változott meg, mikor szerblakta vidékekre értünk. Nova- Varos szerb lakosságú község, házain fehér lobo­gók lengtek, a nép félve, elfojtott gyűlölettel és gyanakvással fogadta az osztrák-magyar csapato­kat. Csak akkor nyugodtak meg valamelyest, mi­kor látták, hogy katonáink mindent, amit vásárol­nak, készpénzzel­ fizetnek meg és mikor biztosítot­tuk őket, hogy senkinek sem lesz bántódása, ha a lakosság nyugodtan viselkedik. Azután következett az ismeretes célú vissza­vonulás. A mohamedánok aggodalommal és nyílt rettegéssel nézték csapataink elvonulását. — Joc jas ostavljate ? (Elhagytok minket ?) — kérdezgették szomorúan. Még alig kezdték meg csapataink a kivonulást, mikor a mohamedánok legnagyobb része felkere­kedett és megindult , az osztrák-m­argyar katonaság nyomdában‘ ' Fele­j­th­e­tett­eny­­ megmarad valameny­­nyiünk emlékezetében ennek a népvándorlásnak a képe. Végeláthatatlan sora a szekereknek és a gya­logos menekülőknek özönlötte el a magyar határ felé vezető utat. Az emberek magukkal cipelték leg­féltettebb vagyonkájukat, állataikat, óriási batyu­kat és csomagokat. Az asszonyok karjukon cipel­ték apró gyermekeiket, a férfiak a legkülönbözőbb járműveket, a juh- és ökörfogatokat vezették. Sok­algondolkozik az öreg katona. — Hát kérem,­­— magyarázza — úgy gondolom, hogy hátha így valami kitüntetést kaphatnék .. . Gyerünk azonban át a politikai térre. A politikai tér nem messze van a sebesültek pi­ros épületétől, mindössze csak két ház ellen kell menni odáig. Ez a piac, a Zlid mellett, régi nyelven makái piac. Sok kocsi áll itt, minden­féle fajta szerzetből való. Akárha a gazda ott hagyta is egymagára a lovakat, a kocsi testál­­lás­ából meg lehet tudni, hogy miféle fajtájú emberé. A hosszúság, a kerekek távolsága vagy közelsége, a lőcs formája, a saroglya föltétele, az alcserény, az oldal cserény különfélesége, a lóra birított pokróc szí­­nei, a fü­rkécnek a vasalása és a kisafának a faragása, mind beszélnek az olyan előtt, aki az ilyesmi apróságokat szereti nézni. Fehér besenyők, barna rácok, fekete magyarok, kék svájbo­k, meg így tovább. A kocsik mellett se­besült katonafiak, a szemük tekintete mint mélyed bele az édesanyjukéba! Van sebesült, aki jár-kel a kocsitáborban, de nem talál a fa­lujából valót, a kocsik aljában kosaras gyü­mölcsök, kínálják vele, hogy tessék hát ta­lán . . . Az olcsó újságok fiókkalmárjai szalad­gálnak a kocsik között, a nyomtatott­ papiros­nak jó kerete van. A külsőrészi emberek több darabot is vásárolnak belőle, mert ilyen megbízást adtak a tanyabeli szomszédok. Hogy azok se legyenek egészen süketek a fölkava­­rodott világi dolgokban. A kocsik oldalához támaszkodva, az egyik közelről olvas, a másik eltartja magától messzire a lapot, van, aki elő­veszi a pápaszemet a tokból. Azonban bajos ezeken az újságlapokon eligazodni. Mert ki tudhatja azt, hogy mennyi abból a nyomtatott kocsin betegeket vittek, akikkel csak nagy nehezen és lassan lehetett előrejutni. A széles és poros or­szágutat egészen ellepte ez a színes és élénk, de na­gyon, nagyon szomorú menet. Meghatóan és hűségesen követték uraikat a kutyák. Ott bandukoltak némán, behúzott farok­kal a szekerek mellett és lecsüggesztett fejjel bizo­nyára az elhagyott házra gondoltak, amelyet nem őrizhettek többé. A menekülők szomorú táborában csend volt, csak a szekerek csikorogtak, a lovak lépése dobogott és a csecsemők sivítottak bele néha a csendes meleg nyári levegőbe. Ember és állat mélán elgondolkozva hallgatott. Mindig uj és uj falvak népe csatlakozott a menethez, amely lavinaszerűen, folytonosan nőtt és végül is óriási tömeg ember jött át a védelmet biztosító magyar partra. Azt hiszem ez a menekülés jellemzi legjobban a „svábok“ uralmát és kormányzását, amelyet a szerbek annyira gyűlölnek, de egyúttal a szerb uralmat is. Mi nem áldoztunk évtizedeken át mun­kát és pénzt egy idegen államban folytatott pro­paganda céljaira, nem is igyekeztünk a szomszéd ország népét merész álmokkal, kivihetetlenül nagy tervekkel elkápráztatni. Mégis ezer meg ezer em­ber menekül a mi oltalmunk alá, ezer meg ezer ember hagyja el lakóhelyét, kis faluját, házát, egész további életét és önként nyakukba veszik a ..svába jármot“, amely ellen Pasics, Narodna Obrana és a többi szerb intézmények annyi per­­fidiával, gazsággal és alattomossággal küzdöttek. A Drina Slaiottai Szerbia, október 31. A Drina vize napok óta tele van szerb holttestekkel, úgy, hogy , megfertőzött vizéből a mi katonáinknak nem szabad inniük. A szer­­bek azzal próbálkoznak, hogy nagy szálfákat dobálnak bele a megáradt Drinába, azzal a céllal, hogy a szálfák megrongálják, esetleg tönkretegyék a mi hidainkat. Az orosz segítség Szófia, október 31. Az orosz követség adta ki a következő hivata­los kommünikét:­­ Egy szófiai lap arról adott hírt, hogy teg­nap tizenkét ládát, amelynek tartalma 20 millió frank volt f­risi rendeltetéssel a szófiai orosz követ­ség továbbított Oroszországból. Ez az információ teljesen fantasztikus, mert Oroszország ezideig Bul­gárián keresztül Szerbiába sem pénzt, sem más hadianyagot nem küldött. Minden, ami eddig betűből a fincum-fáncum és mennyi a valósá­gos igazság, amire akár esküt is lehetne tenni? Meddig tart még ez, meddig lesznek oda a fiúk? Oda maradnak-e a télre, a nagy sán­­coltatásba, a fagyok idején? Azonban nincsen az ilyesmiben ilyenkor okos ember. Mert ezt tulajdonképpen maguk a királyok és császárok sem tudják. Honnat? Miből? Egy ember, akin meglátszik, hogy már kishust evett a korcsmában s közben a pohár fenekét is megtekintette, h­andabandázva be­szél:— A m­uszkától ne tartson senki. Abban nincsen vér. Abbul csak olan tej folyik, mint az érett nádból, mikor levágják. Mert csak olan a muszka, mint a nád. Sok van belüle, de nem értékes. No, a£ eféle beszédre nem lehet adni sem­mit. Úgy is tesznek a többiek, mintha nem hallanák. Kispap­di Gergely a lóhajtóostor nyelét ütögeti az aszfalthoz és azt mondja: — A fődolog az, hogy aki semlegesnek tart­ja magát, az az is maradjon. Akkor a többi majd elintéződik. — Hát hiszen ez az. Csak árulás ne 15­­gyön. Csukonyi Péter mondja: — Hát a bogarak nem lesznek a muszka partján? Egy bogár (már hogy bolgár) ott állván a közelben, hadonász is mindjárt a kezével: Nem! Nem! Azután beszél a maga nyelvén, ki tudná mit? Sohasem tudtam belőle mást megtanulni, hogy ide vrága a budzsega, ami annyit jelent, hogy egyen meg a fene a kucz­­kóban. Ez elég szép foglalkozás is lehet, de nyelvtudománynak nem nevezhető. Ennél­fogva senki sem érti, hogy, mit beszél a hófe­hér állati bőrökben levő ember, de hát eleget mutat a kezejárása. Jól van. — Az olaj pedig, — szól egy másik em­ber (Nagyguczi Oltványi Mihály uram, az alsó tanyai Zákányból, százhuszonhét a házszám) — az rendes. Én legény koromban a Vaska­punál dolgoztam, a Dunát csináltuk. Volt ott sok nép, rác, olaj, magyar, miegymás. Szom­bat este a korcsmába a rác mingyárt vere­kedni akart, de a magyar, még a román min­dig összetartott. Hm. Nem érdemes-e az ilyesmit meghall­gatni? Mennyire mások az ilyen beszédek, mint azok a méreghabok, amiket a nyomda­­festék tengere kihány. Mennyire más for­gása van itten az eszek járásának. Mint pél­dául most, mikor a sem­legesség tekintetében az olaszok kerülnek sorra. Égető Pál például azt mondja felőlük: •—Nem lehet tudni, hogy kiben mi lakik. — Már mér? — kérdezi Fölföldi József, — hiszen eskü szerint való szerződése van neki a mi királyunkkal? Égető szólna is, nem is. Idő múltán mondja csak: — Hát hiszen vanni van . . De hátha megjátszsza magát? Hátha nem tartja be? Csákonyi Kerek János a két széles vál­lát odaveti a kocsi oldalához. Mind a két kar­ját is kiterjeszti a kocsioldal vasalt felső fá­ján, úgy, hogy olyanképpen áll ott, mint va­lamely Krisztus. — Hát, — beszéli lassan és keményen, — hát az pedig betartja. Mert aki nemzetből a római pápa nem születve van, nem kinevezve van, hanem törvényhatóságilag választva va­ny hát az a nemzet nem lehet esküszegőt s Ebbe Égető belenyugodott s utána smisfi már mindnyájan, belenyugodhatmár Oroszországból Szerbiába ment, más után került szerb területre. Szerb veszteségek Nis, október 31. A szerbeket az utolsó napokban borzasztó veszteségek érik. A hadvezetőség már nem meri a lakosságot a továbbiakról értesíteni mert fél a következményektől. Október 28-án hivatalosan közölte a szerb hadvezetőség hogy több veszteségi kimutatást nem ad ki Harc a Lovcsen és Cattaro között Lövésen, október 25. A Cattaro ellen megindított támadás a rossz időjárás következtében nélkülözi a kívánt sikert, sőt ennek következtében halasztást is szenvedett. Hétfő óta állandó eső és napsütés váltakozik, de az előbbi túlnyomó. A franciák és montenegróiak fel­használták mindig a kedvező időt és a múlt év fo­lyamán is néhány száz lövést tettek. A bombázás­nak az eddigihez hasonló eredménye volt. A tenge­­ren lévő hajók résztvesznek a bombázásban. Cettinje, október 25. (Hivatalos jelentés.) Heves ágyuharc Van folyamatban a Lovcsen és Cattaro közt. Ágyaink szüntelenül tüzelnek a cattarói pozí­ciók ellen, amelyek hevesen viszonoznak. A­ franciáknak két halottjuk és három sebesü­lt­­jük volt. Egy osztrák-magyar dreadnought­­nak sikerült a Bocche di Cattaróba jutni. Kérjük azokat a t. c. előfizetőin.A­két, akiknek előfizetése október 31-én lejárt, hogy a lap megrendelését minél előbb megújítani szíveskedjenek. Ji PESTI Jij-APEÓ előfizetési ára a magyar korona országaiba, Ausztriába és Bosznia°Herczegooinába : Egy hóra... ............. ... 2.80 korona Negyedévre_________ 8.—■ „ Fél évre ..._________16.~ „ Egész évre________52.— „ a „Divatszalon“ -nal együtt negyed­évre 10 korona fix fillér. Hadbavonult előfizetőinknek pontosan szállítjuk a Pesti Naplót tar­­tózkodásuk helyére ha a tábori posta számát az ezred nevét és számát, a századot kiadóhivatalunkkal közlik.

Next