Pesti Napló, 1914. november (65. évfolyam, 273–302. szám)
1914-11-22 / 294. szám
Az északi háború óta oroszok visszavonulnak a Kárpátokból Ungvár, november 21. , a a Kárpátoknál nincs ok az aggodalomra. Az egész orosz haderő balszárnyának hátrahúzódása tapasztalható az egész vonalon, amit katonai körökben egyrészt annak tulajdonítanak, hogy, az orosz hadvezetőség tisztában van azzal, hogy a Kárpátok védelmére részünkről nagy erők koncentráltattak, másrészt pedig az érezteti hatását, hogy centrumunk Galíciában — ideérkezett jelentések szerint — nagy veszteségeket okozhatott az orosz főerőnek. A felszabadult Bukovina Csernovlc, november 21, Bukovinában már nincsenek oroszok. Mehalla és Boján tájékán még áll ugyan vagy kétezer orosz alig néhány kilométerre a határtól, azonban ezek nem rendes sorkatonasághoz tartozó csapat, hanem részint egészen elaggott emberekből, részint félig felnőtt ifjakból összeállított határvédő különítmény, amely sem rendes egyenruhával, sem megfelelő fegyverekkel ellátva nincs. Az oroszok határon álló csapataikból kisebb különítményeket a galíciai és az orosz határ felől majd minden másodnap beküldenek ugyan a Prath felé, azonban a Prath túlsó partján álló ötcsapataink mindarnyiszor visszakergették őket. Legutóbb északnyugatról Wiznitzen át igyekeztek Csernovicot megközelíteni, azonban 18-án és 19-én megismételt kísérletük csúfos kudarccal végződött Az oroszok mindkét esetben nagy veszteséget szenvedtek és galíciai főcsapatokhoz húzódtak vissza. Csernovic nyugodt. Mindenki bízik Fischer ezredesben és vitéz csapatainkban. Mindenki bízik, hogy Bukovinát, amelyben most nincsenek oroszok, többé nem is fogják ellenségeink megközelithetn. Orosz tiszt a mi csapatainkról egy általa közelebbről megjelölt helyen páratlan hősiességgel és ügyességgel intézték az oroszok ellen támadásukat. A válasz, hogy ezek a csapatok a Felső-Ausztriából és Salzburg vidékéről kiegészítést nyerő 14. és 59. számú gyalogezredek katonáiból állottak, a legnagyobb ámulatba ejtette. A százados, aki végigküzdötte az egész orosz-japán háborút és kezdete óta részt vesz a most folyó harcokban, kijelentette, hogy 90ha, de még soha nem látott ilyen gyönyörű támadást Varsóba helyezték át az orosz főhadiszállást Az oroszok beismerik visszavonulásukat Berlin, november 21. Kopenhágából táviratozzák. A hivatalos pétervári távirati ügynökség tegnapi jelentése beismeri, hogy az orosz seregek Lengyelországban hátrálni voltak kénytelenek. A jelentés közli azt is, hogy az északi orosz sereg nagy főhadiszállását Skernowityből Varsóba vitték vissza. Hindenburg seregei a varsói vonalon Köln, november 21. A berni Bund című lap katonai munkatársa a Kölnische Zeitung egy zürichi távirata szerint konstatálja, hogy Hindenburg pillanatban az orosz jobbszárny mögött áll, körülbelül a varsói vonalon. Az előtörés célja Lodz. Az orosz hadsereg nagy tömegei mellett nem látható előre, hogy mennyire érvényesíthető ez a bekerítés, de kétségkívül teljesen megkötötte ez az oldaltámadás az orosz offenzívát. Valóban sikerült az oroszokat arra kényszeríteni, hogy olyan területen vegyék fel a harcot, ahol nem rendelkeznek már jó kereszt- és hosszúsági összeköttetis' ' Mk és ahol tömegeiket nem mozgathatják ^J^Bíg gyorsan. Az oroszok beismerīm vereségeiket tifcára, november 21., és Neidenburgnál átlépték a határt, hogy Mlavából oldaltámadással keresztültörjék az ellenség összeköttetését. A németeknek sziléziai stratégiai vasútvonalaik segítségével, amelyek párhuzamosan futnak a határral, sikerült erejüket egyesíteni és új offenzívát kezdeni. Repülőgépeink Lemberg fölött Lemberg, november 21* A Carier Polsky legutóbbi száma jelenti, hogy Lemberg felett, minden délután osztrák és magyar aeroplánok jelennek meg, amelyek a közeli felszabadítás reményével vigasztalják Lemberg osztrák lakosságát. A Carier Polsky szerint ezek arepülőgépek elképzelhetetlen népszerűségnek örvendenek a lembergi osztrák lakosság körében. Az oroszok vesztesége a legújabb harcokban Berlin, november 21.A Times szerint az oroszok vesztesége a Hindenburg hadseregével szemben folytatott harcok alkalmával 40—50.000 ember. Orosz barbárságok ignorálják a vöröskeresztes lobogót Bécs, november 21. A Pol. Korr. pontos adatokat közöl arról, milyen sérelmesen jártak el az oroszok, főleg a kozákok az osztrák-magyar egészségügyi intézmények ellen. A jelentésből kitűnik, hogy az oroszok közvetlen közelből és világos nappal ignorálták az egészségügyi csapatjaink által lobogtatott vörös zászlót, sebesültszállító kocsikat a sebesültekkel együtt elfogtak, eközben az egészségügyi katonákat megsebesítették, a kocsit elégették és a lovakat agyonlőtték. Ugyanilyen bestiálisan bántak sebesültjeinkkel, akiket bántalmaztak, kardlapoztak, lábbal rugdostak. A november 15-án letért előfizetésüket kérjük sürgősen megnyítani, hogy a kiadóhivatal szétküldési munkájában fennakadás se legyen. • 51 sajtófőhadiszállásról jelentik. A legutóbbi napok harcaiban csapataink elfogtak egy orosz vezérkari századost. Alig hozták be a foglyot a táborba, első kérdése az volt, hogy milyen gárdacsapatok voltak azok, amelyek hamvas trojkával száguldott végig a Stefániául friss hatvan, vagy amonkor szarvas vadászatra látta magárnál vendégül a királyi herceget A vagyona elfogyott és családja megfeledkezett róla és Vasíkfi György évek óta nem járt máshova, mint egy titokzlatos belvárosi pince-Sborozóra, ahol a pincét a nyilvánosság előtt gróf urnak szólította, titokban azonban tegeződött vele. Hogy vagy? — szólt minden este barátságosan Vajkfihoz, mert ő volt az első vendég, imár fél kettőskor délután beállított, figyelmes arccal, apró lépésekkel. — Ugyan nehezen tudjounk az éjjel hazatuszkolni! Nos, hogy vagy? — Óh? Hoigy lehetnék? Kitűnően! — felelte György, az iszákos emberek örök, boldog derűjével. Később a csapszék lassan megtett, kiskereskedőkkel, akik korán zárják a boltjukat és vacsora előtt még gyorsan felhajtanak egy pohár sört, cigarettázó gimnazista -dirálkokkal, mesterembereikkel, akik ünnepélyesen ereszkednek le a nehézkes padokra és ájtatosan néznek Györgyre, aki minden este a csillagászat titkait fejtegette nekik. Mert kitűnő csillagász volt, az egész égboltot ismerte, Coppernicus élestét épp oly pontosan és érdekesen tudta elmondani, mint a nagy Fraunhoferét, a pályai meghatározás módszereiről éppen úgy tudott beszélni, mint Hersehes kettős csillagairól, ésközben ivott mosolyogva, arcán ragyogó bizalommalvolt, és végül mindig a háziszolgának kellett őt hazavinnie, miközben Theodor, a fizető pincér betakargatta a tulajdon köpenyegébe, és két hatost csúsztatott a kezébe reggelire. ^ Egy délelőtt Vajkfi a kis külvárosi ház udvarám ürt, a ^ssulykás Júdikánv 'közt, és a háziA Corriere della Sera jelenti, hogy az oroszok beismerik kudarcaikat. Mialatt suwalki kormányzóságból történt előnyomulásukkal Kelet-Poroszország felé nyomást akartak gyakorolni a németekre, ugyanakkor Soldaunál asszonya kis gyermekét tanította járni, mikor kocsi állt meg a ház előtt és egy prémes-kabátos hölgy jött be a kapun. — Itt lakik Vajkfi György úr? — kérdezte, és óvatosan nézett körül a ládikák közt. — Én magam vagyok az — felelte az egykori lovag rekedtesen, és rögtön Ilondai Ilonna ismert a látogatóban. — Ön? — ijedt meg a táncosnő. — Nem, az nem lehet! Vajlafi György figyelmesen mosolygott — Óh! Engedje meg, hogy leüljek! Leült a padkára, és mégegysszer szemügyre vette Györgyöt. Igen, ő volt az, de mennyire megváltozott! A szeme félakkora és gyulladt, az arca megnyúlt, az ádámcsutkája kiállt, mint egy kifosztott szekrény fiókja, és az ajkai előretolódtak, mintha ki akartak volna valakit gúnyolni. Egykori pompás fogsorából már csak egyes, elkésett, hírnökeik maradtak meg, és a szem zacskói duzzadtak voltak, minitha sokat sirt volna, pedig György utóljára a negyedik elemiben sírt, amikor a tanító elkobozta a parittyáját. —Milyen furcsa, — szólt végre Bon és ölébe ültette a háziasszony járni tanuló gyerekét — talán beteg volt? — Nem, a kanyaró óta nem feküdtem betegágyban. — És jól megy a sora? — Nagyon jóll — E szerint pénze is van? — Pénzem csak kevés van. Modell vagyok, és nehezen keresem a kenyeremet Bon megint ránézett, szeretett volna neki valami jót, valami vigasztalót mondani, de nem találta meg a megfelelő kifejezést, és a régi Györgyre gondolt, aki gyors iramban hajtja végig a táromlovas fogatot a Stefániáuton. A két szélső ló vágtázik, a középső méltósággal üget, és a kocsis szájából kurta orosz szavak röpködnek a hideg ködbe. Azután eszébe jutott a nagy vadászat az asszonyfalvi birtokon, amikor két királyi herceg is űzte a vadat, és amelyen Ilontai Ilon cselédlánynak öltözött, hogy ő is láthassa a fejedelmi szórakozást. — És rám gondolt-e néha? — kérdezte Györgytől, és egy vonalnyit magasabbra húzta a hosszú prémes kabátját, mintha sáriban járna. — Igen ritkán. — És haraggal? — Nem, mért haragudnék önre? Ilon mosolyogva fölsóhajtott, mint a lábbadozó, aki érzi, hogy a lázálom véget ér és a hajnal frissen néz be az ablakon orgonabokraival, össze-vissza ugráló cinkéivel, vidám vörös színeivel. Eszébe jutottak az idegen városokban eltöltött borús napjai, amikor a színpad nem jelentett neki mást, mint egy meddő ugart, amelyet hiába szánt végig karcsú lábával, eszébe jutottak a lemondott előadások és a napernyője, amelylyel az orgonát, mint egy harapás állatot verte, eszébe jutott a titokzatos, nedves kéz, amely oly gyorsan ránehezedett a karjára, a lábára és nem engedte táncolni, és úgy rémlett, mintha ezek a fanyar emlékeik egyszerre olvadni kezdenének és lassan eltűnnének a ködben. Azután maga előtt látta a bőröndeit, de a bőröndeik tetején most már nem a régi karcsú, ábrándos György ült, hanem egy gyulladt szemű ember, akinek az ajkai úgy nyúltál, ki és húzódtak össze, mint egy nagy csigának a szarvai. Megcsókolta az ölében ülő piszkos gyereket, a szívéről mázsáls kő esett le. Aki igen! most már senki se? fogje többé stóbcsrgallni a mw-i PESTI RAPLÓ 1994. november 22.294. szám.15