Pesti Napló, 1914. december (65. évfolyam, 303–332. szám)

1914-12-09 / 311. szám

Budapest, snerdi szövetséges ágyukhoz, amelyek el voltak rejtve új pozíciókban: a homokos dúnákon, a gátaknál, vagy ártatlan répaföldeken. A harangok imára hívó rúgása még el sem hallgatott, amikor a szövetsége­sek ágyúi már bömbölni kezdtek. És elmondhat­juk, hogy a szövetségesek tüzérsége semmiben sem marad el ügyességben az ellenség mögött az ágyuk elhelyezésében és elrejtésében. Elszáll egy srapnell, rebbenő zúgással, mintha valami furcsa megriasztott szárnyas repülne vil­lámgyorsasággal. Számolj: „egy, kettő, három" és a zúgás gyönge, elmúló sírásba halkul, aztán csönd ... De számolj tovább és tíz, tizenegy, vagy tizenkettőnél: tompa robbanás a távolban. A srapnell célhoz ért, öt, hat, vagy tíz kilométernyire — az ellenség között. A tüzérek nem láthatják, de az előretolt megfigyelők majd üzennek egy szót róla. Derék fiúk ezek a megfigyelők. Egyedül buj­kálnak. Ha van torony, az is megteszi, ámbár egy ellenséges gránát bármely pillanatban elviheti a tornyot a rajtalevővel egyetemben. Ha torony nincs, az ellenség közelébe kell lopózni. Az egyik megfigyelő automobilján valóságos hímzés van puskalövésekből. De sokszor látták ellenséges sze­mek s pattogtak rajta ellenséges fegyvercsövek golyói. Aztán jön a megfigyelő jelentése. Rossz is lehet: — ötszáz méter rövid! Akkor a tüzérek komoran maguk elé néznek és megigazítják az irányzékot De néha olyan a jelentés, hogy az üteg felujjong és az ujjongás ágyuról-ágyura, csapatról-csapatra szál. Ez nagy újság és a víg katonák táncra kere­kednek nagy ágyúlövedékkel a kezükben. A németek sem hagyják válasz nélkül a szövetségesek ágyutüzét A szél elviszi ágyúik hangját A gránátok a puha mezőbe esnek és ugy fölverik a földet, mint a vizet. Nagy fekete füstfelhők sárszökőkutakkal — a német „Fekete Mária" üdvözletei. Aztán lehull a sár, eloszlik a füst és a tátongó lyuk marad emlék gyanánt. Egy pár szerencsétlen tehén és vállalkozószellemű szárazföld-buvár sirály az egyedüli áldozatok. (Még az angol veszteségi listák is őszintébbek Basil Clarke urnái! A sz­erk.) Ó, de különös jelenetei vannak a háborúnak! Azt hihetné az ember, hogy Flandriában mindig ágyuk bömbölése volt a bölcsőkben ringatott gyer­mekek altató danája és hogy férfiak, nők mindig ágyulövedékek szakadatlan süvöltése, sírása között mentek a templomba, jártak a dolguk után. Kép­zeljenek el egy sáros utat, két szélén árok, amely jobbra tér az országútról, körülötte falu, amelyet hol az egyik, hol a másik fél birtokolt vagy bom­bázott A templomban kő, gerenda, üvegkupacok srapnelllövésektől himlőhelyes, sárga téglafalak között. Kis „square"-jén vagy a „platz"-ján rom­halmazok és vázai azoknak az épületeknek, ame­lyek valaha békés otthonok voltak. A sáros úton jön egy fekete ruhás asszony, utána csimpajkodva hároméves rózsás arcú fiúcska. Rajta is fekete nadrág van és öves kabát s abból, ahogy folyton nézegeti, látszik, hogy ez az első nadrágos ruhája. A két hadsereg lövedékei ott röp­ködnek fölöttük. Az asszony soha föl nem pillant. Szeme lefelé irányul, gondosan kerülve a tócsákat és a fiú virgoncan cuppog utána a sárban, kis ke­zének szorítása talán görcsös ... De félelemnek nyoma sincs. Járnak ez után, ennyi az egész. A gránátok ott sikoltanak fölöttük. Semmi közük hoz­zájuk. Mintha madarak volnának. Egy hónapja talán még érdekelték a kis fiút. Azutám jön egy hatvan esztendős kövér fla­mand asszony. Panaszkodik amikor a belga kato­nákhoz ér: — Elvitték a száz kiló burgonyámat. Valaki elvitte a száz kiló burgonyámat. Eldugtam a pin­cémbe, amikor elmentem és most nincs. A száz kiló burgonyáml Kisül, hogy a háza már akkor sem volt meg, amikor elment. A gránátok elvitték De a száz kiló burgonya megmaradt a pincében. Most visszajött és az nincs. Káromkodása egész feltérát rázúditja a katonákra. Jókedvű nevetésük sovány vigasz a számára. Az egész háború tragédiája száz kiló burgonyában. NAPIIMREK Korán reggel öttől hétig . Korán reggel indulnak el mindennapos útjukra a tejhordó fiúk. A nap fényes korongja még alig érte el a láthatár szélét, a nagy­város még szende­regve pihen az előző nap munkája után. A ködös, félhomályos utcákon alig botorkál néhány álmos szemű ember, a villamosok nem járnak még, a kövezeten csak néha zörög egy-egy nehéz szekér. A tejhordó fiúk vállukra emelik az iszákot, amely­ben az üvegek állnak és a súlyos teher alatt meg­görnyedve mennek a viszhangosan kopogó lépcső­kön, emeletre föl, emeletről le. Bitner Ferenc már három hónapja cipelte a tejesüvegeket, pedig nem is volt kénytelen vele. A szülei nagyon szegény emberek voltak, de azért is­kolába járatták a fiukat. Mégis beállt tejhordó fiú­nak. Reggel öttől hét óráig cipelte a kannákat, meg az üvegeket, azután elment az iskolába. Nagyon ke­serves volt mindennap hajnalban kibújni a meleg ágyból és járkálni a ködös, hideg utcákon, de azért megtette. Egy tíz éves, szegény kis­fiú lelkében néha egészen jelentéktelennek látszó vágyak is fa­natikusan erős energiákat váltanak ki. Bitner Fe­renc egy korcsolyát szeretett volna, de tudta, hogy az apja nem veheti azt meg neki. Beállít tejhordó fiúnak és dolgozott, keményen, erős akarattal, férfi módra. Lassan gyűltek a csengő, fényes koronák ; az első hónapban három, azután hat, kilenc . . • Már csak három hiányzott : még egy hónap ! Ti­zenkét koronába került az a hajlós orrú, karcsú formájú korcsolya, amelyet a sarki vaskereskedés kirakatában látott. Mindennap megnézte, mikor el­ment a tükörablak előtt hogy ott van-e még. Har­mincszor veszi még vállára az iszák nehéz, szeles bőrszíjját, még harmincszor megy ki az utcára ko­rán hajnalban. Azután megkapja a hiányzó három koronát, éppen karácsonyra. Addigra már talán jég is lesz... A közeledő­ nagy boldogság gyönyör­teljes előérzetével járta végig minden reggel az Utcát, amelynek a házaiba ő hordta a teret. Minden lépcső közelebb viszi a korcsolyához, minden nap­pal közeledik karácsony. Már csak húsz nap van hátra... S a fék­­es, felhajtott orrú korcsolya még­sem lehetett a kis Bitner Ferencé. Megindult a gyűjtés a katonák karácsonyi ajándékára. A gyűjtők be­kopogtattak a gyermekek világának kapuján is. A tanító kihirdette az osztályban, hogy aki teheti, hoz­zon a mi értünk éhező, fázó, vérező katonáinknak ajándékot karácsonyra. Ki amit hozhat... A sok szegény gyerek mind kisebb-nagyobb csomagokkal ment másnap az iskolába. Mindenki vitt valamit, az egyik cigarettát, a másik csokoládét, vagy kávét, teát. Legtöbbet hozott az, akit mindenki a legsze­gényebbnek ismert : a kis Bitner Ferenc. A tanító csodálkozva nézte a hatalmas csomagot, de nem mosolygott inkább szigorú vizsgálatot indított. Honnan vetted ezt a sok mindenfélét­­ ! Istenem, a szegény kis­fiúk legtöbbször nagyon félénkek . . . Ritner Ferenc hamarosan sírni kezdett. Az osz­tály izgatott zúgással nézett a kis bűnösre. Honnan vette a pénzt ? ! A kicsi, de kegyetlen társadalom már ítélkezett és az ítélet marasztaló volt. Szúró, meg­botránkozott tekintetek vették kereszttűzbe a kis­fiút. Elhívták az anyját. A nagykendős munkásasz­szony meghatott csodálkozással csapta össze a kezeit . Talán csak nem a korcsolyára gyűjtött pénzét adta a katonáknak ? ... Bitner Feri most már nem sírt. Nem szólott semmit, de a könyfátyolos szeme büszke ragyogás­sal nézett azokra, akik az előbb meggyanusitották. NAPIREND: Naptár. Szerda, december 9. — Róm. kat.: Leokádia sz. vl. — Protestáns: Joakim. — O­rög-orosz: november 26. Alip. — Izraelita: (5675.) Kisztev. 21. — A nap két reggel 7 óra 36 perckor, nyug­szik este 4 óra 7 perckor. — A hold kél este 10 óra 8 perckor, nyugszik délelőtt 11 óra 52 perckor. — A király, Bécsből jelentik: Az uralkodó kedden délután Schönbrunnban hosszabb kihall­gatáson fogadta gróf Stürgkh osztrák miniszter­elnököt — Dr. Piffl bíboros-hercegérsek az ural­kodó s az uralkodóház itt időző tagjainak jelenlété­ben a schönbrunni kápolnában csendes misét mon­dott, a bécsi érsekség Szent Szív ünneplése alkal­mából — Az osztrák-magyar hadsereg vezérei — német ezredtulajdonosok. Berlinből jelen­tik. A Militch­wochenblatt szerint a német csá­szár Károly Ferenc József főherceget a máso­dik westfáliai 11. számú huszárezred a la suite parancsnokát ezen ezred parancsnokává és báró Hötzendorfi Konrád gyalogsági táborno­kot, az osztrák-magyar hadsereg vezérkari fő­nökét az ötödik gyalogos gárdaezred parancs­nokává nevezte ki. — Mailáth püspök betegsége. Gyulafehérvár­ról jelentik: Gróf Majláth Gusztáv Károly, erdélyi püspök, Maros-Torda­ és Csik megyében végzett körútján erősen meghalt és most betegen fekszik székhelyén. Ez okból elmaradt Kézdivásárhely és Nagyszeben meglátogatása. A köztiszteletben álló főpap betegsége nem ad okot komolyabb aggoda­lomra. — A román trónörökös a szenátusban. Buka­restből jelentik: Carol trónörökös, aki az alkot­mány értelmében a szenátus tagja, ma jelent meg először a szenátusban. Az ülésen jelen voltak Mária királyné és Erzsébet hercegnő is. Az összegyűlt szenátorok a trónörököst, valamint a királynét me­leg ovációkkal részesítették. — Orosz tisztek köszönete. Brünnből jelen­tik: A cseh Vörös Kereszt Egyesület elnöksége orosz katonáktól a következő iratot kapta: „A sors rendeltetése folytán a harctéren súlyosan megsebesülve elkerültünk a brünni kórházba, az Önök kórházába. Engedjék meg, hogy nemcsak a magunk, hanem katonáink nevében is köszönetün­ket fejezzük ki a velünk szemben tanúsított hu­mánus elbánásért Kérjük különös háláiikat tol­mácsolja dr. Katholíczky Károly úrnak, akinek fáradozásai megmentették életünket. Nem találunk szót, melylyel nevezett orvos urnák hálánkat ki­fejezhetnék. Engedjék meg, hogy hálás köszöne­tünket fejezzük ki a kórház egész személyzetének, valamint vezetőségének. Fogadják őszinte tiszte­letünk kifejezését, Petrov százados, Czernyk hadnagy". — Német vaskereszt — francia tisztnek, Ber­linből jelentik. A német-francia harctéren a lö­vészárkok között megsebesült egy német katona. Sokáig ott feküdt segítség nélkül, mert a néme­tek a franciák tüzelése miatt nem hagyhatták el helyüket. Végre előlépett a lövészár­okból egy fran­cia kapitány, felkapta a sebesültet és átvitte a németek táborába. Az egyik német tiszt elébe sietett a francia kapitánynak és meghatottságában levette a melléről császári kitüntetését, a vaskeresz­tet és mellére tűzte a francia kapitánynak, aki sértetlenül visszatért embereihez. Most megállapí­tották, hogy a francia kapitányt Detweiler-nek hívják, az apja nagykereskedő volt Strassburgban és a hetvenes évek végén családjával kivándorolt Franciaországba. Detweiler kapitány a háború ki­törtéig a nancyi helyőrségben szolgált, most pe­dig Cherbourg közelében kórházban fekszik, mert időközben maga is megsebesült. — Gróf Vay Péter előadása. A Turáni Társa­ság ma minden tekintetben fényesen sikerült elő­adó estét tartott. Gróf Vay Péter, pápai protonotá­rius, „Orosz Ázsián­ál" címmel tartotta vetített képpel illusztrált előadását legutóbbi, az egész ázsiai kontinenst keresztülszelő utazásáról a Ma­gyar Nemzeti Múzeumban. Az előadónak gróf Széchenyi Béla fejezte ki köszönetét a minden te­kintetben sikerült előadásért. — Kitüntetések hősiességért. A király Pfeffer Ferencnek, a mitrovicai folyammérnöki hivatalnál al­kalmazott folyamfelvigyázónak egy áthajózás alkalmá­val tanúsított önfeláldozó és nagyon erélyes tevékeny­ségének elismeréséül az arany érdemkeresztet a vitéz­ségi érem szalagján adományozta. — Szép ünnepség keretében folyt le a Vörös Kereszt Egyesület tartalék­kórházában Zeller Károly 7. gyalogezredbeli szakasz­vezető kitüntetése, aki az arany vitézségi érmet kapta. Az ünnepségen Ibrányi Mihály őrnagy vezetése alatt részt vettek a kórházban ápolt összes tisztek. — Orosz fogságban. Dr. Schwartz Gyula bu­dapesti ügyvéd, tartalékos hadnagy, akiről az a hir érkezett Budapestre, hogy elesett, ma Düne­bergből levelet irt családjának, amelyben közli, hogy könnyebb sebbel orosz fogságba került és gondos ápolásban van része. — Kovács Imre, 12. gyalogezredbeli hadnagy, aki a hivatalos veszte­ség-lajstromban mint elesett volt bejegyezve, leve­let irt a minap az anyjának s közli vele, hogy Oroszországban van, mint hadifogoly.­­ A 75. szá­mu veszteség-lajstrom szerint hadifogságba ke­rültek: Hollós Antal főhadnagy (13. honv. gye.)]* Schutz Cézár főhadnagy. (20. honv. gye.), PESTI NAPLÓ 1914­ december 9. (311. szám.) 9

Next