Pesti Napló, 1914. december (65. évfolyam, 303–332. szám)
1914-12-09 / 311. szám
Budapest, snerdi szövetséges ágyukhoz, amelyek el voltak rejtve új pozíciókban: a homokos dúnákon, a gátaknál, vagy ártatlan répaföldeken. A harangok imára hívó rúgása még el sem hallgatott, amikor a szövetségesek ágyúi már bömbölni kezdtek. És elmondhatjuk, hogy a szövetségesek tüzérsége semmiben sem marad el ügyességben az ellenség mögött az ágyuk elhelyezésében és elrejtésében. Elszáll egy srapnell, rebbenő zúgással, mintha valami furcsa megriasztott szárnyas repülne villámgyorsasággal. Számolj: „egy, kettő, három" és a zúgás gyönge, elmúló sírásba halkul, aztán csönd ... De számolj tovább és tíz, tizenegy, vagy tizenkettőnél: tompa robbanás a távolban. A srapnell célhoz ért, öt, hat, vagy tíz kilométernyire — az ellenség között. A tüzérek nem láthatják, de az előretolt megfigyelők majd üzennek egy szót róla. Derék fiúk ezek a megfigyelők. Egyedül bujkálnak. Ha van torony, az is megteszi, ámbár egy ellenséges gránát bármely pillanatban elviheti a tornyot a rajtalevővel egyetemben. Ha torony nincs, az ellenség közelébe kell lopózni. Az egyik megfigyelő automobilján valóságos hímzés van puskalövésekből. De sokszor látták ellenséges szemek s pattogtak rajta ellenséges fegyvercsövek golyói. Aztán jön a megfigyelő jelentése. Rossz is lehet: — ötszáz méter rövid! Akkor a tüzérek komoran maguk elé néznek és megigazítják az irányzékot De néha olyan a jelentés, hogy az üteg felujjong és az ujjongás ágyuról-ágyura, csapatról-csapatra szál. Ez nagy újság és a víg katonák táncra kerekednek nagy ágyúlövedékkel a kezükben. A németek sem hagyják válasz nélkül a szövetségesek ágyutüzét A szél elviszi ágyúik hangját A gránátok a puha mezőbe esnek és ugy fölverik a földet, mint a vizet. Nagy fekete füstfelhők sárszökőkutakkal — a német „Fekete Mária" üdvözletei. Aztán lehull a sár, eloszlik a füst és a tátongó lyuk marad emlék gyanánt. Egy pár szerencsétlen tehén és vállalkozószellemű szárazföld-buvár sirály az egyedüli áldozatok. (Még az angol veszteségi listák is őszintébbek Basil Clarke urnái! A szerk.) Ó, de különös jelenetei vannak a háborúnak! Azt hihetné az ember, hogy Flandriában mindig ágyuk bömbölése volt a bölcsőkben ringatott gyermekek altató danája és hogy férfiak, nők mindig ágyulövedékek szakadatlan süvöltése, sírása között mentek a templomba, jártak a dolguk után. Képzeljenek el egy sáros utat, két szélén árok, amely jobbra tér az országútról, körülötte falu, amelyet hol az egyik, hol a másik fél birtokolt vagy bombázott A templomban kő, gerenda, üvegkupacok srapnelllövésektől himlőhelyes, sárga téglafalak között. Kis „square"-jén vagy a „platz"-ján romhalmazok és vázai azoknak az épületeknek, amelyek valaha békés otthonok voltak. A sáros úton jön egy fekete ruhás asszony, utána csimpajkodva hároméves rózsás arcú fiúcska. Rajta is fekete nadrág van és öves kabát s abból, ahogy folyton nézegeti, látszik, hogy ez az első nadrágos ruhája. A két hadsereg lövedékei ott röpködnek fölöttük. Az asszony soha föl nem pillant. Szeme lefelé irányul, gondosan kerülve a tócsákat és a fiú virgoncan cuppog utána a sárban, kis kezének szorítása talán görcsös ... De félelemnek nyoma sincs. Járnak ez után, ennyi az egész. A gránátok ott sikoltanak fölöttük. Semmi közük hozzájuk. Mintha madarak volnának. Egy hónapja talán még érdekelték a kis fiút. Azutám jön egy hatvan esztendős kövér flamand asszony. Panaszkodik amikor a belga katonákhoz ér: — Elvitték a száz kiló burgonyámat. Valaki elvitte a száz kiló burgonyámat. Eldugtam a pincémbe, amikor elmentem és most nincs. A száz kiló burgonyáml Kisül, hogy a háza már akkor sem volt meg, amikor elment. A gránátok elvitték De a száz kiló burgonya megmaradt a pincében. Most visszajött és az nincs. Káromkodása egész feltérát rázúditja a katonákra. Jókedvű nevetésük sovány vigasz a számára. Az egész háború tragédiája száz kiló burgonyában. NAPIIMREK Korán reggel öttől hétig . Korán reggel indulnak el mindennapos útjukra a tejhordó fiúk. A nap fényes korongja még alig érte el a láthatár szélét, a nagyváros még szenderegve pihen az előző nap munkája után. A ködös, félhomályos utcákon alig botorkál néhány álmos szemű ember, a villamosok nem járnak még, a kövezeten csak néha zörög egy-egy nehéz szekér. A tejhordó fiúk vállukra emelik az iszákot, amelyben az üvegek állnak és a súlyos teher alatt meggörnyedve mennek a viszhangosan kopogó lépcsőkön, emeletre föl, emeletről le. Bitner Ferenc már három hónapja cipelte a tejesüvegeket, pedig nem is volt kénytelen vele. A szülei nagyon szegény emberek voltak, de azért iskolába járatták a fiukat. Mégis beállt tejhordó fiúnak. Reggel öttől hét óráig cipelte a kannákat, meg az üvegeket, azután elment az iskolába. Nagyon keserves volt mindennap hajnalban kibújni a meleg ágyból és járkálni a ködös, hideg utcákon, de azért megtette. Egy tíz éves, szegény kisfiú lelkében néha egészen jelentéktelennek látszó vágyak is fanatikusan erős energiákat váltanak ki. Bitner Ferenc egy korcsolyát szeretett volna, de tudta, hogy az apja nem veheti azt meg neki. Beállít tejhordó fiúnak és dolgozott, keményen, erős akarattal, férfi módra. Lassan gyűltek a csengő, fényes koronák ; az első hónapban három, azután hat, kilenc . . • Már csak három hiányzott : még egy hónap ! Tizenkét koronába került az a hajlós orrú, karcsú formájú korcsolya, amelyet a sarki vaskereskedés kirakatában látott. Mindennap megnézte, mikor elment a tükörablak előtt hogy ott van-e még. Harmincszor veszi még vállára az iszák nehéz, szeles bőrszíjját, még harmincszor megy ki az utcára korán hajnalban. Azután megkapja a hiányzó három koronát, éppen karácsonyra. Addigra már talán jég is lesz... A közeledő nagy boldogság gyönyörteljes előérzetével járta végig minden reggel az Utcát, amelynek a házaiba ő hordta a teret. Minden lépcső közelebb viszi a korcsolyához, minden nappal közeledik karácsony. Már csak húsz nap van hátra... S a fékes, felhajtott orrú korcsolya mégsem lehetett a kis Bitner Ferencé. Megindult a gyűjtés a katonák karácsonyi ajándékára. A gyűjtők bekopogtattak a gyermekek világának kapuján is. A tanító kihirdette az osztályban, hogy aki teheti, hozzon a mi értünk éhező, fázó, vérező katonáinknak ajándékot karácsonyra. Ki amit hozhat... A sok szegény gyerek mind kisebb-nagyobb csomagokkal ment másnap az iskolába. Mindenki vitt valamit, az egyik cigarettát, a másik csokoládét, vagy kávét, teát. Legtöbbet hozott az, akit mindenki a legszegényebbnek ismert : a kis Bitner Ferenc. A tanító csodálkozva nézte a hatalmas csomagot, de nem mosolygott inkább szigorú vizsgálatot indított. Honnan vetted ezt a sok mindenfélét ! Istenem, a szegény kisfiúk legtöbbször nagyon félénkek . . . Ritner Ferenc hamarosan sírni kezdett. Az osztály izgatott zúgással nézett a kis bűnösre. Honnan vette a pénzt ? ! A kicsi, de kegyetlen társadalom már ítélkezett és az ítélet marasztaló volt. Szúró, megbotránkozott tekintetek vették kereszttűzbe a kisfiút. Elhívták az anyját. A nagykendős munkásaszszony meghatott csodálkozással csapta össze a kezeit . Talán csak nem a korcsolyára gyűjtött pénzét adta a katonáknak ? ... Bitner Feri most már nem sírt. Nem szólott semmit, de a könyfátyolos szeme büszke ragyogással nézett azokra, akik az előbb meggyanusitották. NAPIREND: Naptár. Szerda, december 9. — Róm. kat.: Leokádia sz. vl. — Protestáns: Joakim. — Orög-orosz: november 26. Alip. — Izraelita: (5675.) Kisztev. 21. — A nap két reggel 7 óra 36 perckor, nyugszik este 4 óra 7 perckor. — A hold kél este 10 óra 8 perckor, nyugszik délelőtt 11 óra 52 perckor. — A király, Bécsből jelentik: Az uralkodó kedden délután Schönbrunnban hosszabb kihallgatáson fogadta gróf Stürgkh osztrák miniszterelnököt — Dr. Piffl bíboros-hercegérsek az uralkodó s az uralkodóház itt időző tagjainak jelenlétében a schönbrunni kápolnában csendes misét mondott, a bécsi érsekség Szent Szív ünneplése alkalmából — Az osztrák-magyar hadsereg vezérei — német ezredtulajdonosok. Berlinből jelentik. A Militchwochenblatt szerint a német császár Károly Ferenc József főherceget a második westfáliai 11. számú huszárezred a la suite parancsnokát ezen ezred parancsnokává és báró Hötzendorfi Konrád gyalogsági tábornokot, az osztrák-magyar hadsereg vezérkari főnökét az ötödik gyalogos gárdaezred parancsnokává nevezte ki. — Mailáth püspök betegsége. Gyulafehérvárról jelentik: Gróf Majláth Gusztáv Károly, erdélyi püspök, Maros-Torda és Csik megyében végzett körútján erősen meghalt és most betegen fekszik székhelyén. Ez okból elmaradt Kézdivásárhely és Nagyszeben meglátogatása. A köztiszteletben álló főpap betegsége nem ad okot komolyabb aggodalomra. — A román trónörökös a szenátusban. Bukarestből jelentik: Carol trónörökös, aki az alkotmány értelmében a szenátus tagja, ma jelent meg először a szenátusban. Az ülésen jelen voltak Mária királyné és Erzsébet hercegnő is. Az összegyűlt szenátorok a trónörököst, valamint a királynét meleg ovációkkal részesítették. — Orosz tisztek köszönete. Brünnből jelentik: A cseh Vörös Kereszt Egyesület elnöksége orosz katonáktól a következő iratot kapta: „A sors rendeltetése folytán a harctéren súlyosan megsebesülve elkerültünk a brünni kórházba, az Önök kórházába. Engedjék meg, hogy nemcsak a magunk, hanem katonáink nevében is köszönetünket fejezzük ki a velünk szemben tanúsított humánus elbánásért Kérjük különös háláiikat tolmácsolja dr. Katholíczky Károly úrnak, akinek fáradozásai megmentették életünket. Nem találunk szót, melylyel nevezett orvos urnák hálánkat kifejezhetnék. Engedjék meg, hogy hálás köszönetünket fejezzük ki a kórház egész személyzetének, valamint vezetőségének. Fogadják őszinte tiszteletünk kifejezését, Petrov százados, Czernyk hadnagy". — Német vaskereszt — francia tisztnek, Berlinből jelentik. A német-francia harctéren a lövészárkok között megsebesült egy német katona. Sokáig ott feküdt segítség nélkül, mert a németek a franciák tüzelése miatt nem hagyhatták el helyüket. Végre előlépett a lövészárokból egy francia kapitány, felkapta a sebesültet és átvitte a németek táborába. Az egyik német tiszt elébe sietett a francia kapitánynak és meghatottságában levette a melléről császári kitüntetését, a vaskeresztet és mellére tűzte a francia kapitánynak, aki sértetlenül visszatért embereihez. Most megállapították, hogy a francia kapitányt Detweiler-nek hívják, az apja nagykereskedő volt Strassburgban és a hetvenes évek végén családjával kivándorolt Franciaországba. Detweiler kapitány a háború kitörtéig a nancyi helyőrségben szolgált, most pedig Cherbourg közelében kórházban fekszik, mert időközben maga is megsebesült. — Gróf Vay Péter előadása. A Turáni Társaság ma minden tekintetben fényesen sikerült előadó estét tartott. Gróf Vay Péter, pápai protonotárius, „Orosz Ázsiánál" címmel tartotta vetített képpel illusztrált előadását legutóbbi, az egész ázsiai kontinenst keresztülszelő utazásáról a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az előadónak gróf Széchenyi Béla fejezte ki köszönetét a minden tekintetben sikerült előadásért. — Kitüntetések hősiességért. A király Pfeffer Ferencnek, a mitrovicai folyammérnöki hivatalnál alkalmazott folyamfelvigyázónak egy áthajózás alkalmával tanúsított önfeláldozó és nagyon erélyes tevékenységének elismeréséül az arany érdemkeresztet a vitézségi érem szalagján adományozta. — Szép ünnepség keretében folyt le a Vörös Kereszt Egyesület tartalékkórházában Zeller Károly 7. gyalogezredbeli szakaszvezető kitüntetése, aki az arany vitézségi érmet kapta. Az ünnepségen Ibrányi Mihály őrnagy vezetése alatt részt vettek a kórházban ápolt összes tisztek. — Orosz fogságban. Dr. Schwartz Gyula budapesti ügyvéd, tartalékos hadnagy, akiről az a hir érkezett Budapestre, hogy elesett, ma Dünebergből levelet irt családjának, amelyben közli, hogy könnyebb sebbel orosz fogságba került és gondos ápolásban van része. — Kovács Imre, 12. gyalogezredbeli hadnagy, aki a hivatalos veszteség-lajstromban mint elesett volt bejegyezve, levelet irt a minap az anyjának s közli vele, hogy Oroszországban van, mint hadifogoly. A 75. számu veszteség-lajstrom szerint hadifogságba kerültek: Hollós Antal főhadnagy (13. honv. gye.)]* Schutz Cézár főhadnagy. (20. honv. gye.), PESTI NAPLÓ 1914 december 9. (311. szám.) 9