Pesti Napló, 1914. december (65. évfolyam, 303–332. szám)
1914-12-25 / 327. szám
BuflüptSf, szcrTTfl PESTI NAPLÓ 1914. december 30. ,331. szám.) 7 jégen mentünk keresztül, a házak ablakai sötéten meredtek reánk, egyetlen lakásban sem égtek a karácsonyfák. Megérkeztünk a parancsnokságra. A szuronyos katona a hadnagy elé vezetett és alázattal jelentette, hogy gyanúsnak tüntem fel előtte, hát idehozott. A tiszt egy pesti hivatalnok volt, mosolygott a derék, ambiciózus katonára és megdicsérte. Nekem igazolni se kellett magam, a hadnagy megismert. Rövid beszélgetés után a másik szobába vezetett, ahol egy nagy karácsonyfa állott, tele mindenféle holmival, kis ev°rtyákkal, aranydíszítésekkel és sok-sok téli ruhával, a harctéren küzdő katonák karácsonyfája volt. A szobában a katonák meséltek egymásnak, regéket, szép, színes történeteket mondtak el, haza gondoltak az édes anyákra, a szerető hitvesekre és a gügyögő gyermekekre. Hallgattam a mesét. A katona már fáradt volt és megkérdezte: — Csont... ? Nem jött rá válasz. Aludtak. Künn csak az őr csoszogó lépése hallatszott. Kázméri Kázmér: Vezéreink katonáinkról A Pesti Napló haditudósítójától Karácsony szent reggelén, hadseregparancsnokok nyilatkozatait találja e hasábokon az olvasó. József Ferdinánd főherceg, Böhm Ermoll, Boroevics, Pflanzer Baltin, József főherceg, bauerbachi Kirchbach és Roth József szólalnak meg, mintegy üzenetet küldenek általunk a frontról a hazába, aggódó szülőnek, hitvesnek, gyermeknek, az ő csapataikról, katonáikról, fiaikról. És valóban a vezérek kiknek ,kardjára, bölcsességére, szerencséjére van bízva, nemcsak millió és millió testvérünk élete, hanem hazánk és az egész monarchia léte, oly büszkén, oly megindult, szerető szivel szólnak csapataikról, mint az apa, aki fiai dicsőségéről beszél. A vezérek üzeneteinél megnyugtatóbb, felemelőbb olvasmányt nem adhatnánk a közönségünknek. Nekünk, magyaroknak, akikre Mátyás király óta sem nézett ily hódolattal a földkerekség, mint e véres napokban, különös örömünk telhet, a keresetlenül egyszerű, katonás szavakat olvasván. József Ferdinánd, a salzburgi hős főherceg írja: — A csapatok hangulata a fáradalmak ellenére is kitűnő és túláradó a harci kedvük. Nem is ritka eset, hogy egyes osztagok: Hoch der Kaiserl Éljen a haza! kiáltással a leggyilkosabb ágyutűzben, gyalogsági fegyverek tüzelései közepette rohammal törnek az ellenségre. Hadisajtószállás, december 23. A második hadsereg parancsnoka, Böhm Ermolli: — Harcikedv s a végső győzelembe vetett rendíthetetlen hit hatja át katonáinkat. Boroevics: — Minden dicséretnek fölötte állanak azok a csapatok, amelyek hetek óta, pihenés nélkül kitartottak a harcokban. Pflanzer-Baltin lovassági tábornok: — Parancsnokságom alatt álló seregcsoport, majdnem kizárólag magyar csapattestekből alakult . »« A mi József főhercegünk: — A heroikus harcban és önfeláldozó magatartásban fegyvernem és nemzetiség nem tesznek különbséget katonáink között ... Ki kell emelnem a magyarokat . . . Kirchbach altábornagy az iglóiakat is felsorolja, amikor katonái halálmegvető bátorságát méltatja. Roth altábornagy: — Hadtestem elsőrangú elite hadtest, az ellenség retteg e hadtesttől. Szívből jövő örömmel és nagy belső megelégedéssel vehetjük tudomásul, hogy a mostoha időjárás viszontagságai ellen megvédi katonáinkat új meleg téli felszerelésük. Már javában osztják a karácsonyi ajándékokat, amik bőségesen érkeznek a táborba vonatokon, autókon, szekereken. A bírók még jobban József Ferdinánd, főherceg, gyalogsági tábornok, a negyedik hadsereg parancsnoka . A mai hadvezetés estiig ismeretlen menetelési teljesítményeket és példátlanul makacs harcokat eredményezett. Ennek megállapítása után méltányolhatjuk csak kellőkép derék csapataink eredményes munkásságát. Enormisok azok a követelmények, amiket a mai hadvezetés a vezérek idegeivel, szellemi munkájával és a legénység fizikai képességeivel szemben támaszt. — A negyedik hadsereg minden tekintetben, mondhatnám rendkívüli teljesítményekre mutathat rá. Ez a hadsereg négy hónap alatt öt nagy csatát vívott, amelyek közül a legkurtább nyolc napig, a leghosszabb huszonhat napig tartott. A csaták közé eső időt csapataink, igen megerőltető menetelésekben töltik. Hosszú távolságokat tesznek meg, rossz utakon, kedvezőtlen időjárás mellett. A négy hónap alatt egyetlen hatnapos pihenőnk volt, amikor csak helyenkint érintkeztünk az ellenséggel és igy hadseregem ugy ahogy kipihenhette magát. — Menetelésben, ütközetben egyaránt katonáim magatartása a legnagyszerűbb. Dacára a teljes legénység igénybevételének, minden ember mindig a maga helyén a legnagyobbat nyújtja. Az ellenség ismételten elismerte támadásainknak példátlan lendületét. Egy elfogott orosz vezérkari főtiszt tette azt a kijelentést, hogy a japánok heves és annyit emlegetett szuronyrohamai a mieinkhez képest lanyhák. Derék katonáink harci kedve és halálmegvetése egyszerűen példátlan és az első vitézségi éremmel való kitüntetés még inkább megacélozza karjukat és lelkesedésüket. A ne- l A hallgatag és a néma hadifogoly t Pesti Napló haditudósítóidtól írta: Lázár Miklós Hadisajtószállás, december 19. A limanowai pályaudvar mögött háromszáztizenhat orosz hadifogoly didereg. Hajnali négy óra, eső csurog és hideg szél fút. A galiciai hajnal olyan, mint egy lompos cselédleány, aki a vízbe könyökölve a lépcsőházat súrolja. Egy színe van: sárgás szürke, az ég is ilyen, a táj, az épületek, az emberek arca. A foglyok köpenyükbe burkolóznak és lábukkal topognak a fagyott göröngyökön. A szomszéd emeletes ház korcsma volt, a himanovai csata alatt kötözőhely, most kórház. Mozgókonyhán feketekávét főznek a szanitécek. Két könnyebben sebesült honvéd már ugyancsak nyújtogatja a csajkáját Magyarok? Persze, hogy azok, a transzportot várják, mennek haza Borsodba. Még egy jászkun huszár is van velük, neki a karját szúrták át. Hogy ne vegyem sértésnek, megkínálnak a kávéjukból. Nagyot húzok a csajkából, jó keserű zaccos kávé. Éhséget is esik lapitja, szomjúság ellen is hasznos, meg felmelegíti az embert. Az oroszok körül nagy gyülekezet van. Most érkeztek, az este fogták őket honvéd huszárok, egész éjszaka masíroztak Limanováig. Rubeleket cserélnek, válszalagot kínálnak cigarettáért, mosolyognak, barátkoznak, kenyérhajat rágnak, hangosan, egyszerre beszél mind, az anyanyelvén, oroszul, lengyelül, románul, németül. Egyetlen hadifogoly nem vesz részt a vásárban. Az önkéntes altisztek színeit hordja, egy gerendán ül, a fejét a könyökére hajtja, sötéten, gyűlölködve néz a társaira. Hagyják, egyik sem meri megszólítani. Magas, karcsú fiatal ember, hosszú haja csigákban veri a vállát, beesett, sápadt arcával, fájdalmas tekintetével Gorkij fényképeire emlékeztet. Egy német újságíró kérdi, miért busul és hová való. Fölveti a fejét, nem felel. A német derék, jószivü fiú, kenyeret kínál, szivarokat oszt szét, a beszarábiai németeknek leveleket is ír. Majd Dánián keresztül továbbítja a családjukhoz. Újra a hallgatag fogolyhoz fordul. — Önnek is szívesen irnék levelet! Nem felel, lesüti a szemét, a pocsolyába bámul. — Tud németig? Semmi válasz. — Nem óhajt semmit? Feláll, könnyedén biccent a fejével. — Nem, danke ... — mondja, sarkon fordul, az audiencia véget ér. Az újságíró azonban nem nyugszik, a hadifogly elé áll. — És miért nem, ha szabad kérdeznem? Szünet. Az orosz elmereng, az eget nézi, a távoli hegyeket. Aztán tiszta német kiejtéssel megszólal: — Mert szégyenlem, hogy fogságba jutottam. Megbocsásson uram, nekem fáj. Egy megvető gesztussal a többiekre mutat, kigyúl és rekedten mondja: — Ezeket pedig utálom, utálom! Két karját összefűzte a hátán és szomorúan járt fel és alá. Egy beszarábiai elmondja a hallgatag fogoly történetét. — Alexej Akevicsin, igy hivják, diák volt Moszkvában, a szocialista mozgalmak vezére, híres szónok, kétszer ült fegyházban. A háború kitörése óta meghibbant, egész lángolásával a pánszlávoké lett, önként jelentkezett, kitüntette magát, altisztnek léptették elő, hogy a limanowai magaslaton a tisztjeink elestek, ő vette át a század vezényletét. Szétugrasztott, sebesült katonákat is gyűjtött maga mellé és déltől késő estig tartotta a majorságot, ahová visszanyomtak bennünket a huszárok. Elhatároztuk, hogy tovább nem birjuk, megadjuk magunkat Mind így akarta, ő ellene szegült. Azt mondta, haljunk meg, az a szép. Revolvert fogott reánk. Azután megnyugodott, de kijelentette, hogy rálő az ellenségre, ha mi ki is tűzzük a fehér zászlót. Letepertük, megkötöztük, a fegyverét átadtuk a huszároknak, nehogy kárt tegyen magában, bizakodjanak, a csüggedők gondoljanak a fegyverére támaszkodó bakára, akire a szent hajnal posztján virrad, erősödjenek meg a győzelem hitében, amiben hiszünk, mint az egy igaz istenben. Egyik hadseregparancsnokunk hadiparancsára kell emlékeznem, aki kora délután így szólt katonáihoz: — Csak én reám nézzetek és a magasságos égre, ott ragyog a szerencsecsillagom! És mire alkonyult, csillagsátor borult reájuk, soha annyi csillag nem ragyogott, augusztus óta. És a hadsereg győzött. Az égre nézzetek, a magyar nemzet szerencsecsillagát lássátok!