Pesti Napló, 1937. december (88. évfolyam, 273–297. szám)
1937-12-05 / 277. szám
Vasárnap PESTI NAPLÓ 1937 december 5 35 A finn függetlenség 20-ik évfordulója (Saját tudósítónktól.) December 6-án van húsz esztendeje, hogy Finnország függetlennek nyilvánította magát Oroszországtól. Az azóta eltelt húsz esztendő alatt az újonnan megszületett országnak sikerült valóban termékeny munkát kifejteni az egyetemes haladás érdekében. Finnország aránylag nagy állam, a tavakat is beleszámítva területe 385.000 km 2, nagysága tehát a hatodik az európai államok között. Lakóinak száma azonban nem éri el a négymilliót sem, vagyis körülbelül ugyanannyi, mint Svájcé. A gyér lakosság legfőbb oka Finnország északi részének zord éghajlata. Jelenleg az országnak mintegy kilenc százaléka megművelt terület, tehát nagyjában ugyanannyi, mint Svédországban. Ezeknek a területeknek legnagyobb része gabonát terem és ennek következtében az ország önmagát is el tudja látni gabonával. Jól fejlett ipara és erdészete is van azonban az országnak, ahonnan a legutóbbi év folyamán 14 millió kg vajat, nyolcmillió kg tojást és ötmillió kg sajtot küldtek külföldre. Igen nagy a faipari termékek kivitele is. A finn kormány tehát nem is léptet életbe behozatali korlátozásokat, a kereskedelmi mérleg enélkül is aktív. Finnországban az a vélemény, hogy a kereskedelmi kapcsolatokat nem szükséges szabályozásokkal irányítani. Hívei a szabadkereskedelemnek, amely még a gazdasági válság legnyomasztóbb esztendeiben is ösztönzi a magánvállalatokat a lehető legjobb teljesítmény elérésére. A finnek kilenctized része finnül, egytized része svédül beszél. Csaknem az egész lakosság evangélikus vallású. Mindkét nyelvű irodalom mintegy 300 éves múltra tekint vissza és mert Finnországban a közoktatás kötelező, az írniolvasni tudás ma már teljesen általános. Ami a szociális helyzetet illeti, az életnívó Finnországban sokkal magasabb, mint Európa keleti vagy déli részeiben. Az ország kormányzati és törvényhozási rendszere a múltban is nyugati vagy északeurópai stílusú volt. A finn nép mindig élénken érdeklődött az ország ügyei iránt és még abban az időben is, amikor rendi alapon alakult nemzetgyűlés volt, a földművelő rendnek nagyobb befolyást engedtek az államügyek intézésére, mint a többi osztálynak. Ennek a következménye a földművelő rétegek fokozott érdeklődése a közügyek iránt. Finnország kelet felé a nyugati római kultúra legészakibb bástyája lett és ezt a szerepet tölti be ma is, amit a finnek állandóan büszkén hangoztatnak. A modern fiológiai kutatások kiderítették, hogy Finnországnak a történelemelőtti idők óta minden szomszédjával voltak kulturkapcsolatai. A finn nép minden időben a legkülönbözőbb kulturhatásokat vette át, de legnagyobb hatással a skandináv államok voltak reá.Az ország évszázadok folyamán ért meg mai állapotára. A külügyeket nem véve figyelembe, valójában már több, mint száz éve önálló államként intézte saját ügyeit. Egy új állam megszületése mindig nehézségekkel jár, így volt ez Finnország esetében is, az átmeneti zavarokat azonban sikerült gyorsan kiküszöbölni. Finnország függetlenségének évei alatt nagyot fejlődött és nagyobb eredményeket ért el, mint Oroszországgal való kapcsolatainak idejében. Tiszta képet akkor kapunk a fejlődésről, ha azt mondjuk, hogy az 1913. évi állapotokat veszszük alapul és azt, l110-as indexszel látjuk el. Ehhez képest az 1936-i helyzet 218, tehát több mint 100%-os javulás észlelhető. Hasonló emelkedést lehet megállapítani az export területén is, ugyanazon időpontokat véve figyelembe. Noha Finnország aránylag óriási területet foglal el, nem kényszerült soha azt fegyverrel elfoglalni. Finnország területén a legutóbbi évek alatt több háborús veszély vonult el, területén többször igertek háborút Oroszország ellen s így a nép békeszerető ugyan, de kész az országot bármikor vére utolsó cseppjéig megvédeni. Finnország mai törekvése távolmaradni a nagyhatalmak közötti ellentétektől és csatlakozni az északi államok politikájához, ahol ugyanazokért az eszmékért lelkesednek. Mint a nyugati eszmék védője más szellemi befolyásokkal szemben, a kulturális pionírok feladataként küzdve észak kemény elemei ellen, keményre edződött a finn nép is. Ebben a küzdelmében erős akarattal párosult anyagi adottságok segítették é s fogják a jövőben is segíteni győzelme kivívásához. Szende «• Társa selyem, szovatás misdkelmék «uivaráza IV, PalSfl Sándor u. 12 Tisztelettel felhívjuk nagybecsű figyelmét mély a leszáltott árú cikkeinkre, melyek a közelgő karácsony előtt ajándékozási célból különösen érdekesek_ Pontos, jó érát, valódi ékszert és faily f asztrafél óriási választékban, olcsó árakon Rákóczi út 6 FrMtfcarCMok bevásárlási helyt Sakk,botmd'sztér^°, evőeszköz FRIED, Király utca 40. •' KarácsonyipirÉg & legszebb és legolcsóbb ajándék. Budán legrégibb és legelső órái-Üzlet LOHÍt IRMA utóda udvari szállító II., F5 utca 8. Telefon: 1-537-87 fikszernfózatait és ajándéktárgyait elismerten jó minőségben és í 1lésben, jutányos árakon Bufflá ROYALnal TMkö"!53 MAGYARORSZÁG EGYIK LEGRÉGIBB CIPŐÍZLETE nnaPEST.VD.RÁ JÓCZMITIO. "LEGJOBB GYÁRTMÁNYÚ CIPŐM ÉS HÓCEPÖK NAGY VÁLASZTÉKBAN iRlssfflffl^ Csak a világhírű Ura Jynghans 70 cm jf 90 cm 130 cm tegyen 2.90 p 3-r 6.90 óriási színválasztékban csak Pannónia Posztó és Divatház, Károly király út 3/b Miku 59^21 gyermekruhák piros papucs és 3*©£Éeisrek dús választékban SZÉKELY JENŐ Pstőfi Sándor ucca 9. Váci utca 7. Kézimunkakosarak díszesen bélelve F -tót KRAUS IV. Kossuth Lajos ucca 13 Oofkfószei fi ?Q rátétre F • • A W Damaszt asztalnemű, törülközők hihetetten olcsón. Király vászonszaküzlet Király- ucca 26. szánt / / clasz Rizling.62 11 édes Muskoláig... 7.— Westphdterc-Visnta borpincészet, József körút 33 (Békés ucca old.) — Telefonrendelés 1-334-67 Rádióasztal 9. P-tol gf M BjJ| Zsúraszal 30. P-től Tea ácsi 9.4©P-től & jfl Hl Jg% Fotel kárp. 35.— P-tdTI Brndóasztal ••• 19.— P-tól Wui., KARPENSTEUI U. a-«. Kis kommod 35.— P-től Dittor Lukácsnál Dohány u. 30 Óriási választék. Fizetési kedvezmény Ajándékozzon a|| NEMESPRÉM D11 DAT Szezon utáni olcsó árak! CTRENGERJENŐ •"JHP szűcsmesternél CSAK IV. KER., HAJD UCCA 16. SZ. |