Pesti Napló, 1938. augusztus (89. évfolyam, 150–173. szám)
1938-08-02 / 150. szám
Budapest, 1938 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra .. 4.— pengő Negyedévre. 10.80 pengő Félévre 21.60 pengő Egyes szám ára Budapesten, vidéken és a pályaudvarokon. 16 fillér Vasárnap 32 fillér Kedd, augusztus 2 PESTI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL! VI. ker., Rákóczi út 54. Telefon: «145-559,»146-419 Jegypénztár, hirdetési-, előfizetési-, utazási- és könyvosztályi VII., Erzsébet körút 18-20 Az olasz-magyar barátság igazi lényege ÍRTA: DR. NÉMETHY KÁROLY Amikor legutóbb a megújult Itália földjén jártam, hogy a diadalmas olasz társadalmi berendezkedés kulturális vívmányait tanulmányozzam, meggyőződéssé érlelődött bennem az az eddig is sejtett gondolat, hogy Olaszország és Magyarország barátsága nemcsak politikai szövetkezés, nemcsak gazdasági egymásrautaltság, de túl mindezeken, a két nemzet lelki alkatának bizonyos közösségén alapuló olyan bensőséges rokonság, amely a történelem folyamán sokszor erősebbnek bizonyult és mindig erősebbnek fog bizonyulni azoknál a mesterséges szövetségeknél, amelyeket csupán földrajzi, politikai vagy gazdasági szomszédság hoz létre. Talán így közelíthetnénk meg legtömörebben a két nemzet viszonyának lényegét: Olaszország és Magyarország barátsága nemcsak két hatalomnak, hanem elsősorban minden olaszoknak és minden magyaroknak barátkozása. A valóban nagyszerű intézmények tanulmányozása közben belepillanthattam ennek a a régi és mégis olyan fiatal nemzetnek lelkületébe, a fasizmus csodálatos rendszerező ereje megvilágította előttem a letűnt és újjáéledt római világbirodalom kulturális lelkületét. Nagyvárosok csodás múzeumaiban, kisvárosok utcáin szinte kézzelfoghatóan tárult fel a történelem, éreztem, sőt láttam az elöregedett római birodalom újjászületését lánglelkű vezérének alkotásaiban, felfogtam a nemzeti szellemnek azt a határtalan lendületét, amely a huszadik század elején még másodrendű szerepre kárhoztatott Olaszországot ismét a világ számottevő első hatalmasságainak sorába emelte. Láttam a mocsarak és ingoványok útvesztőiből máról holnapra kiemelkedő új városokat, amelyekben már nyoma sincsen szúnyognak, mocsárgáznak és analfabetizmusnak, és láttam, megérintettem azokat a történelmi emlékeket, amelyekben a napsütötte Itália földjétől északra eső Hungáriáról van szó. És újból feltámadt bennem az érzés, hogy nemzetemnek és az olasz nemzetnek útja a legrégibb történelmi időktől kezdve párhuzamosan halad, néhol összeér és együtt vezet. A latin szellemiség már történelmünk legkezdetén jelentkezik Pannónia földjén, hogy azután főleg Mátyás király korában, a reneszánsz humanistáinak, művészeinek beözönlésével rányomja bélyegét egész kultúránkra. Csak a magyar fajta csodálatos átalakító erejére vall, hogy a történelem legnagyobb kulturális és művészeti forradalma, a reneszánsz, hazánkba érve, magyarrá tudott válni, áthasonult ehhez a földhöz, amely mindig át tudta venni a nyugati kultúrák eredményeit, de sohasem utánozta azokat szolgai módon: átalakította őket, megforgatta a jól termő magyar lélekben és mint egészségesen keresztezett magyar gyümölcsöt mutatta fel a nyugati világnak. Az olasz pápák és a katolikus olaszság sohasem felejtette el ennek a magyar nemzetnek azt az évszázados hősi küzdelmet, amelyet Magyarország a kereszténység hatalmát döngető pogányok ellen vívott. Hogy milyen eleven és milyen reálisan ható erő volt mindig az olaszoknak és a magyaroknak lelki közössége, bizonyítja az is, hogy az olasz nemzetnek állami egységéért folytatott legnagyobb szabadságharcában magyar szabadcsapatok önként tódultak Garibaldi háromszínű zászlaja alá is és vérükkel öntözték meg az olasz földet. Csak pár hete ünnepeltük együtt Palermóban a hős Tüköry ezredes emlékét, szobrának felállítása alkalmából. Ez a magyar vér, amely önzetlenül, minden politikai és gazdasági »szükségszerűségtől« függetlenül áztatta és termékenyítette meg Itália napsütötte földjét, pecsételte meg azt a ki nem mondott, le nem írt, de a két nemzet minden egyes tagjának lelkében elevenen élő szerződést, amely azóta is hat. Magyar vérrel áztatott olasz földből nőtt ki az olasz szabadság virága és ennek a virágnak illatát kései unokák is érzik, belehelik és ez az illat ma is elevenebben ható erő minden írott szerződésnél. • Természetesen nem lehet eltekinteni attól a valóságos ténytől sem, hogy a két nemzet területi elhelyezkedésénél fogva gazdaságilag és ennélfogva politikailag is közös útvonalon kényszerül haladni és talán a fennálló lelki közösség nélkül is barátságos lábon állna egymással, de akkor csak a papír * / Valami történt a A Pesti Napló számára írta: GEORGESROUX Párizs, augusztus 1. Néhány hete — pontosabban a július 14-i nemzeti ünnep és az angol királyi párnak 19-től 23-ig tartó látogatása óta — Franciaország új és elég különös látványt nyújt. Belpolitikai helyzete nem javult, sőt lényegében talán rosszabbodott. Történt azonban valami, valami oly meghatározhatatlan, oly váratlan, oly nagyszabású, hogy az országra vonatkozó minden eddigi politikai feltevés gyökerében megváltozott. A helyzet — konkrét valóságában vizsgálva — nem látszik valami ragyogónak. A kormány olyan többségre támaszkodik, amelynek szocialista frakciója bizonytalanabbul viselkedik, mint valaha. A kommunisták száma csökkent, de a türelmes bánásmód két évét arra használták fel, hogy megerősítsék, biztosabbakká, összetartóbbakká tegyék szervezeteiket. Hatalmuk ma talán még tekintélyesebb, mint tegnap volt. A gazdasági helyzet határozottan roszszabbodott. Az üzleti forgalom fellendülése elmaradt és a munkanélküliek száma ma 33.000-rel nagyobb, mint a múlt évben volt. A társadalmi kérdés égetőbb, mint valaha. Az állami tisztviselők, akiknek fizetését a legutóbbi két devalváció óta nem emelték, el vannak tökélve arra, hogy dűlőre viszik követeléseiket, amelyeknek megvalósítása pedig nehezen képzelhető el. A pénzügyi helyzet még sivárabb. Egy Amszterdamban aláírt kölcsön lehetővé teszi ugyan a kincstár számára, hogy egy ideig eléldegéljen, de mindenki tudja, hogy ősszel újabb komoly pénzügyi rendszabályok életbeléptetésére kerül a sor. Végül — és ez a legrosszabb — Franciaország továbbra sem dolgozik kielégítő módon. Belpolitikai okok miatt a Daladier-kormánynak sem volt elég bátorsága ahhoz, hogy eltörölje a negyvenórás munkahétről szóló törvényt, amely pedig kétségbeejtő módon összezsugorította a francia nemzeti termelést. Mindez, mint látjuk, elég nyugtalanító. És mégis: a francia élet ege nem borús, hanem egy különös jelenség következtében ragyogóan napfényes. Mindazokat, akik július 13-tól 23-ig Párizsban voltak, le kellett, hogy nyűgözze az a látvány, amelyet a nemzet ezekben a napokban nyújtott. A július 14-i remek katonai szemlével kezdődött, a királyi pár megérkezésével bontakozott ki és azóta mélyült el. Ez a nép, amely két-három év óta gondokba merült, szomorú, aggodalmaskodó volt, most hirtelen vidám és bizakodó lett. Addig — bármi történt is — mindenki elkeseredett, elégedetlen, kielégítetlen volt. Mindenki bírált és mindig a mindenkori ellenzék oldalán állt. Most íme: ugyanazok a bizakodók és hisznek a jövőben. Minden jel szerint az emberek csakugyan »megelégedettek«. Kerületem egy kiskereskedője mondta: »A szél megfordult«. Mi történt? Egyszerűen az, hogy az angol király látogatásának ünnepségei ragyogóan sikerültek, hogy minden nagyszerűen ment, hogy Párizs szebbnek tűnt fel, mint valaha, hogy egyetlen disszonáns hang sem rontotta a látogatás harmóniáját s hogy a szélsőbalolaltól a szélsőjobboldalig minden francia véleménye megegyezett abban, hogy a katonai díszszemlék kápráztatóak voltak. Mit lehetne erre mondani? Hogy ezt az érzékeny, büszke és könnyelmű népet kielégítik a katonai parádék és egy pillanatra elfeledtetik a gondjait is? Talán sokan erre gondolnak és pontosan ez az, amire nem szabad gondolni. A valóságban valami sokkal mélyebb és sokkal magasabbrendű folyamattal állunk szemben. A nemzet elvesztette önmagába vetett hitét és most kezdi meglátni azokat az okokat, amelyek önbizalmának visszatéréséhez segíthetik. Két dolog érintette mélységesen a franciákat. Az egyik, hogy a nemzet, amely két év óta vitatkozott, veszekedett,, amely 1936-ban és 1937-ben csak hajszálnyira volt attól, hogy ugyanolyan borzalmas polgárháborúba keveredjen, mint amilyen Spanyolországban dúl, most egy fontos nemzeti kérdésben hirtelen tökéletes összhangra jutott- Egy ilyen eredménynek mély értelme és fontossága van. A második megállapítás: Franciaország európai tekintélye — és ezt nagyon jól tudják itt — két-három év óta állandóan csökkent. És íme, a július 14-iki katonai parádé, de még inkább a 22-iki versaillesi felvonulás meglepő rendről, fegyelemről és erőről tanúskodott. A nép visszanyerte erejébe és sorsába vetett hitét. Egység és hatalom, ez volt az, ami oly mélységesen hatott a francia lélekre. Már régóta nem tapasztaltuk egyiket sem. Most mint új elemek, mint váratlan faktorok jelentek meg a francia politikai életben. Most kezdenek kibontakozni, most kezdik építeni útjukat és most kezdenek hatni az eseményekre. Holnap már számolni kell velük a Párizsból érkező hírek megítélésében. Végeredményben az erkölcsi elemek a fontosak, egy nemzet életében az erkölcsi faktorok a sorsdöntők. Valószínű, hogy ez év őszén nagy gazdasági, társadalmi, pénzügyi és ennek következtében politikai válság sújtja majd Franciaországot, de most már bizonyosan tudjuk: a nagy francia fellendülés idején nincs messze.