Tarsadalmi Szemle – 1986.
4. szám - Könyvekről - Szerényi Sándor: Érdemes volt! (Tóth Pál Péter)
100 KÖNYVEKRŐL győzni, hogy a korabeli kommunista vezetés megítélésénél feltétlenül figyelembe kell venni az illegális kommunista mozgalomban résztvevők kor szerinti összetételét. Gondoljuk csak meg: 1930-ban a mozgalom nagy „öregjei" 27-45 évesek voltak, Kun Béla például ekkor csak 44 éves, Szerényi Sándor és társai pedig éppen csak 25 év körüli fiatalok voltak! Képzeljük csak el, hogy a korabeli feltételek között milyen lehetősége is volt egy huszonéves fiatalembernek ahhoz, hogy képzett marxista lehessen, hogy az ország valós, traumákkal terhes életét, a lakosság érdekeit és szándékait ismerve, önállóan dolgozzon. A visszaemlékezőnek a kutatóval szemben -számos hátránnyal együtt - egyrészt mindig megvan az az előnye, hogy megélt eseményekről tudósít, s ezzel élettelivé teszi a különböző dokumentumokból feltárható valóságot, vagy olyan összefüggésekre tud rámutatni, amelyek esetleg dokumentumokból nem derülhetnek ki. Másrészt pedig, a visszaemlékező egykori szerepe, pozíciója következtében a szervezet belső struktúrájáról, az ott uralkodó alá- és fölérendeltségi viszonyokról s az ezeket meghatározó, befolyásoló erőkről, az egyes pozíciókat betöltők szervezeten belüli tényleges súlyáról is számot tud adni. Szerényi Sándor e tekintetben is sokat nyújt. Könyvéből pontosan kirajzolódik az illegális párt szervezeti struktúrája, a Komintern meghatározó szerepe, a választott és kinevezett szervek, testületek egymáshoz való viszonya. A könyv alapján plasztikusan rajzolódik ki a baráti, rokoni szálakat is felhasználó pártszervezés, az illegalitásban végzett munka volumene, konkrét tartalma, a párt presztízse, befolyása, mozgáslehetősége, a konspirációs helyzet stb. A könyv lapjairól felsejlik a párt egységét megosztó frakcióharc áldatlan volta, s kitűnnek a különböző oldalon állók objektív és szubjektív törekvései. A tárgyszerűség mellett ezek és az ezekhez hasonló összefüggések adják Szerényi Sándor írásának igazi értékét. S ha a kötet elolvasása során hiányérzetem is támadt, az éppen abból fakadt, hogy a szerző ismételten megszakítja, s ezzel együtt meg is töri a huszonéves fiatalember lángoló önfeláldozásáról, a mozgalomnak alárendelt életéről szóló önvallomását. Ezekben a részekben a szerző történészi feladatra vállalkozik, a kor munkásmozgalmának történetét kísérli meg felvázolni, s mivel érzi, hogy ez megtöri a kötet sajátos egységét, csak a legfontosabb összefüggésekre tér ki. Ez viszont szükségszerűen leegyszerűsítésekhez vezet. Megítélésem szerint egy visszaemlékezőnek, egy memoárírónak nem kell félnie a vele történtek szubjektív, egyéni, csak vagy elsősorban rá jellemző látásmódjának megfogalmazásától. A kötetben - felsorolásszerűen - igen sok névvel találkozunk. Érthető a szerző szándéka, ám mégis jó lett volna, ha ez kiegészül e személyek emberközeli, életteli portréjával, hiszen velük Szerényi Sándor - mint maga is írja - mozgalmi munkája során szoros kapcsolatba, sőt barátságba került. E megjegyzések természetesen nem csökkentik a kötet értékét. Szerényi Sándor visszaemlékezése fontos és hiánypótló, hiszen oly időszakban élt és harcolt, hogy kor- és sorstársai sajnos már mind kevesebben lehetnek körünkben. Szerényi Sándor életútja a későbbiekben is érdekes volt, és ezért reméljük, hogy az ígért folytatást is rövidesen kezünkbe vehetjük. (Kossuth Könyvkiadó, 1985.) Tóth Pál Péter Szervátiusz Jenő: Kőműves Kelemen