Tolnai Világlapja, 1910. április-június (10. évfolyam, 14–26. szám)

1910-05-08 / 19. szám

19 02 TOLNAI VILÁGLAPJA A másik égi­testtel egyesülve azonnal csillagköddé lett, a­melyről tudjuk, hogy az a rendeltetése, hogy egykor kihűlve és megszilárdulva, ismét világgá, élő és gondolkodó lényekkel megrakott lakóhelylyé legyen. Ha az elmúlás tragédiája nem volna annyira rettene­tes, az ember elgondolkozhatna a nyomban való újból születés nagyszerűségén ! Egyszerűen a tudós fantáziája-e ez a kép, vagy történtek már ilyen katasztrófák ? Nagyon határo­zottan azt felelhetjük : Igen ! A mi földünkön is ? Nem ! Legalább nem azóta, a­mióta a jelenleg élő emberiség lakja. Hanem másfelé ebben a nagy világrengetegben. 1901 február 19-én a cambridgei csillagvizsgáló intézetben, Észak-Amerikában, véletlenül lefotogra­fálták a Perseus-csillag táját. A dolognak nem volt akkor más értéke, minthogy ki akartak próbálni egy új fényképező­gépet. Másnapra ennek a véletlenül készített fotográfiának óriási jelentősége támadt! 19-én nem volt azon a lemezen semmi különös sem látható és 20-án egy edinburgi amatőr­ asztronómus ugyanabban a csillagképben felfedezett egy újonnan támadt csillagot. Egyetlen nap múlva a világ minden asztronómusa ezt az új égitestet figyelte, a­mely kétszer huszonnégy óra alatt akkora fényességű csillaggá lett, a­milyen akkor az égen egyáltalában nem volt látható. Harmadnapra azonban vissza­sülyedt 16-odrangú fényességű piczi fényponttá. Mi történt ott a milliárd és milliárd mértföldnyi távol­ban a földtől ? A színképelemzés megadta reá a feleletet. Egy csendesen (18 kilométer másodperczen­ként) az útján haladó égitest elé, minden valószínű­ség szerint, valami bolygó, vagy nap elé, hirtelen oda­furakodott egy 990 kilométer sebességgel (másod­perczenként) száguldó üstökös-féle ködképződmény és néhány pillanat alatt végzett vele. Ha a ma távoli Perseusbeli világban akkor élő lények is voltak, azok a gondolat időtartama alatt megszűntek lenni, a szó szoros értelmében gőzzé váltak. Ám ez a katasztrófa nem volt az első. Tycho de Brache, a középkor­i híres csillagásza 1572-ben figyelt meg hasonló égi világpusztulást a Cassiopeia csillag­képében. 1866-ban az Éjszaki-Koroná­bam ment végbe ilyen katasztrófa, 1876-ban a Hattyú csillag­képe volt a rémes esemény helye. 1885-ben az Andro­meda-ködben, 1892-ben az Aurigá-ba­n, 1893-ban a Normá-ban, 1895-ben az Argo-ban, egy másik ugyan­csak 1895-ben a Centaur-ban, 1898-ban a Sagittarius­ban és végül 1899-ben az Aquillá-ban mentek tönkre világok. A lehetőség tehát megvan, azonban eddig nagy szerencsével mindig elkerült bennünket. A­mi már most a május tizenkilenczedikén bekö­vetkezendő találkozást illeti, arra némi következte­téssel lehetünk. Régi kínai feljegyzésekből megállapí­tották ugyanis, hogy a Halley-üstököst legelőször Krisztus születése előtt a 11-ik évben látták. Minden jel a mellett szól, hogy ez volt a híres betlehemi csillag ! Azóta elég hiteles források szerint 75—79 éves idő­közökben­ rendszeresen visszatért a földhöz. Leg­utolsó látogatása alkalmával a csillagászok a vissza­térése dolgában négy napot tévedtek. 1835 november 12-ére jósolták visszatérését s a büszke égi vándor csak november 16-án robogott a föld közelébe. Termé­szetesen már sokkal előbb is látható volt az üstökös és sokan meg is figyelték, köztük az akkori csillagá­szok legnevesebbje , Bessel. Augusztus elején olyannak tűnt neki az üstökös, mintha csak valami halvány, kicsinyke csillagköd lett volna. Október másodikán azonban már kibonta­kozott a millió égi­test közül. Belső izzó magja gyö­nyörű fényben tündökölt. A mag körül valóságos legyező formájú fénykisugárzás képződött, a­mely valami óriási rakétához hasonlított. Nov. 12-én a fénykisugárzás csodálatos képen úgy rendeződött el a mag körül, hogy annak csak a bal oldalán foglalt helyett, mintha valami rettenetes égi szélvész mindig bal felé fújta volna. Rákövetkező napon a fényki­sugárzás átugrott a jobb oldalra, majd nov. 14-én a fénykisugárzás ide-oda való ingadozásával kifejlődött az üstökös csóvája, a­mely jóformán az egész látható égboltozatot áthidalta. Valami bizalmat gerjesztő látvány aligha lehe­tett a dolog, ami kitűnik egy abból az időből származó német újságból, a­mely a különös égi tüneményről ekképen számol be olvasóinak : A rettenetes égi seprű megjelent. Igaz ugyan, hogy a tudós urak azt állítják, hogy senkinek sem lesz bántódása, mégis mi nem mulaszthatjuk el, hogy ne figyelmeztessünk minden keresztény embert, hogy beteg jószágát idejében keresse meg. Ame­lyik tehén éppen most borjazott, azt az istállóban kell tartani, mert ha beletekint az üstökös farkába, véres lesz a feje. Item, minden tisztességes gazda tartsa bekötve a csikaját, ellenben cselekedvén, a jószág pókos lesz. A borzasztó isten­ ostora egyébként nap-nap után megnöveszti a rettenetes farkát s ma már akkora volt ez a seprű, hogy mindenki azt hihette, hogy valahol le fog érni a földre ! A nyilván babonás emberek számára készült német újságnak nem maradt igaza, a prófécziája sem vált be, az üstökös csóvája sehol sem ért le a földre és az utolsó megjelenésekor is minden különösebb baj nélkül haladt el földünk közelében. A föld köréből az 1836. év elején távozott el vég­leg. Ebből az eddig való viselkedéséből rosszat igazán még akarva sem lehetne kiolvasni, s így komoly nyugalommal tekinthetünk a találkozás elé, a­mely, mint azt már bevezető soraimban hangoztattam, minden különösebb veszedelem nélkül megy majd végbe. Az április közepétől a keleti égen már láthatóvá vált üstökös, ha megtartotta eddigi alakját, egy a­ ­ néhány nap múlva láthatóvá váló Halley-üstökös. A kép Hersebel csillagásznak megfigyelése alapján készült, a­melyet az üstökösnek legutóbbi megjelenésekor, 1835-ben végzett.

Next