Tolnai Világlapja, 1910. április-június (10. évfolyam, 14–26. szám)
1910-05-08 / 19. szám
TOLNAI VILÁGLAPJA Mi lesz május tizenkilenczedikén? Hetényi Imre dr. A Föld találkozása a Halley-üstökössel. Május tizenkilenczedikén délelőtt tíz órakor, a Föld pályájának arra a pontjára jut, amelyhez ugyanakkor igen közel lesz a Halley-üstökös. 1.540.170.000 ember sorsa felett abban az órában csak az isteni gondviselés őrködik. A Föld valamennyi lakója abban az órában kerül bele az üstökös csóvalégkörébe, ha, ami valószínű, az égi vándor csóvája ekkor hosszabb lenne 24 millió kilométernél. Ezt a vésztjóslóan hangzó kijelentést meg kell magyaráznunk. Minden emberi tudás és számítás szerint ez a találkozás, amely egyébként történelmi feljegyzések alapján a huszonhatodik, csak olyan simán folyik majd le, mint az előbbi valahány. De nyugtassuk meg még jobban magunkat: úgy fog lefolyni, mint minden eddigi és akármelyik üstökössel való találkozásunk, mert volt már szerencsénk e fajta égi látogatókhoz, sőt meg is tépáztunk néhányat, igaz, az apróbbjából valók voltak. Mert a nagyobbja, a nagy és szilárd maggal biró, az esetleg más ! Csakhogy ilyennel a mi földünk még nem találkozott. Ezt egészen bizonyosan állíthatjuk és pedig annál az egyszerű oknál fogva, mert az ilyen találkozást a Föld nem élné túl. Abban a pillanatban, amikor a Föld egy olyan üstökössel találkozna, azaz összeütközne, amelynek szilárd magva akár csak Vinoo-része is a Föld tömegének, ezen a mi világunkon egy szempillantás alatt utolsót dobbanna minden emberi szív. Ám a mostanság ismert összes és a mi naprendszerünkhöz tartozó üstökösöket véve számba, ez az eshetőség akkora, amekkora a valószínűség, hogy valaki éppen az egyetlen fekete golyót húzza ki abból az urnából, amelyben egyébként még 281 millió fehér golyó foglaltatik. Minthogy így sikerült magunkat minden oldalról bebiztosítani, nézzünk hát mégis szeme közé ennek a rémnek, amelyről minden csillagász elismeri, hogy ránk következhet. Megeshet, mert először valamennyi üstökösünk, amelynek pályája a legpontosabban is ismert,ezt a pályáját megváltoztathatja. Egyszer, mert nemcsak a Föld, illetve a nap vonzóerejének van kitéve, hanem elhaladva naprendszerünk más bolygói mellett azok által is kitéríttethetik a rendes pályájából, másszor az üstökös tömegének súlyvesztesége okozhat kitérítést a megszokott útból és végül ezredszer azért is, mert hiszen számításunk csak véges emberi ész munkája, azott fenne pedig ki tudja, igazodnak-e a mi »törvényeink« szerint ? ! Valószínűleg nem ! Mert az üstökösök minden ártalmatlan volta mellett is nem egyszer már nagyon kellemetlen találkozásunk volt velük. Itt mindjárt elöljáróba megemlíthetjük, hogy a bibliai vízözön valóban végbement, sőt valószínű, hogy nem egyszer kereste meg már a Földet hasonló katasztrófa, amelynek mindegyike nem volt egyéb, mint a Földnek és egy üstökösnek a súrlódása, vagy még ennél is kevesebb, az egymás mellett (csillagászati közelben) való elhaladása és mégis milyen rettenetes hatással voltak a Földre ! Micsoda elképzelhetetlen rombolást vinne azonban véghez egy szilárd magvú üstökössel való összeütközés ! Vegyük például azt az esetet, hogy betéved naprendszerünkbe egy eddig ismeretlen üstökös és az ezeknél az égi kóborlóknál rendes 100—200 kilométer másodperczenkénti sebességgel rohan a Földnek. Eleinte, míg még csak számokban kifejezhetetlen távolban volna, úgy tűnne a földlakóknak, mintha hirtelen valami szép fényes csillag ült volna ki az égre. Azonban már az első szabad szemmel való észlelketésnél mindenki figyelmét megragadná az a körülmény, hogy a csillag nagyobbodik, illetve gyorsan közeledik a föld felé. Tegyük fel, hogy az uj csillag este tünt volna fel egy bizonyos tájék emberiségének s akkor nagyobb fényességben tündökölt volna, mint a Jupiter. Természetesnek kellene találni, hogy reggelre kelve, a kíváncsiság kihajtaná az embereket a szabadba, hogy viszontláthassák tegnapi csillagukat. Az első tekintet a menyboltra azonban ezt a kíváncsiságot nemcsak teljesen kielégítené, de meg is bánatná. A tegnap még jó távolban álló égi tünemény most óriásian megnövekedve ott terpeszkedne az ég közepén s már akkor nehéz lenne eldönteni, a nap fénye hatalmasabb, vagy az új csillagé ? Ugyanakkor azonban már más jelenségek lépnének előtérbe. Akárha tél derekán is lennénk, a levegő olyan meleg volna, hogy az emberek, akiket addigra a kétségbeesés bizonyára már eléggé felzaklatott, most már a momentán menekülésre gondolnának. Általános fejvesztettség. A világ minden részéből ugyanazok a kétségbeejtő táviratok! Az összes csillagvizsgáló intézetekből ugyanazok a lemondásteljes nyilatkozatok ! Az emberek különben már nem is törődnek a hírekkel, hiszen mindenkit elfoglal a saját rettenetes helyzete. Perzselő hő ömlik el az egész földön, a melyhez csakhamar mérges gázok egész tömege vegyül. Akik eddig talán még valamely mélyen fekvő bányában leltek oltalmat, azokat most e rejtekhelyükön már utolérte a fojtó gázok köde s nem tellenek bele perczek, az egész emberiség és vele minden ami élő volt, megszűnik lenni. De jobb is, hogy a most következőket nem látja már emberi szem. A gyilkos égitest most már teljesen behatolt a föld atmoszférájába és néhány másodperc múlva egyetlen rettenetes fellángolásban vége a Földnek ! Halley Edmund, a nagy angol csillagász, aki a róla elnevezett üstököst felfedezte és ennek pályáját meghatározta. Nevét így kell kiejteni: »Hello.« 1656 október 29-ikén született és 1742 január 24-ikén halt meg. Egyike volt a legkiválóbb csillagászoknak.