Tolnai Világlapja, 1910. április-június (10. évfolyam, 14–26. szám)

1910-05-08 / 19. szám

TOLNAI VILÁGLAPJA Mi lesz május tizenkilenczedikén? Hetényi Imre dr. A Föld találkozása a Halley-üstökössel. Május tizenkilenczedikén délelőtt tíz órakor, a Föld pályájának arra a pontjára jut, a­melyhez ugyan­akkor igen közel lesz a Halley-üstökös. 1.540.170.000 ember sorsa felett abban az órában csak az isteni gondviselés őrködik. A Föld valamennyi lakója abban az órában kerül bele az üstökös csóvalégkörébe, ha, a­mi valószínű, az égi vándor csóvája ekkor hosszabb lenne 24 millió kilométernél. Ezt a vésztjóslóan hangzó kijelentést meg kell magyaráznunk. Minden emberi tudás és számítás sze­rint ez a találkozás, a­mely egyébként történelmi fel­jegyzések alapján a huszonhatodik, csak olyan simán folyik majd le, mint az előbbi valahány. De nyugtassuk meg még jobban magunkat: úgy fog lefolyni, mint minden eddigi és akármelyik üstö­kössel való találkozásunk, mert volt már szerencsénk e fajta égi látogatókhoz, sőt meg is tépáztunk néhá­nyat, igaz, az apróbbjából valók voltak. Mert a nagyobbja, a nagy és szilárd maggal biró, az esetleg más ! Csakhogy ilyennel a mi földünk még nem találkozott. Ezt egészen bizonyosan állíthatjuk és pedig annál az egyszerű oknál fogva, mert az ilyen találkozást a Föld nem élné túl. Abban a pillanatban, a­mikor a Föld egy olyan üstökössel találkozna, azaz összeütközne, a­melynek szilárd magva akár csak Vinoo-része is a Föld tömegének, ezen a mi világunkon egy szempillantás alatt utolsót dobbanna minden emberi szív. Ám a mostanság ismert összes és a mi naprendszerünkhöz tartozó üstökösöket véve számba, ez az eshetőség akkora, a­mekkora a valószínűség, hogy valaki éppen az egyetlen fekete golyót húzza ki abból az urnából, a­melyben egyébként még 281 millió fehér golyó foglaltatik. Minthogy így sikerült magunkat minden oldalról bebiztosítani, nézzünk hát mégis szeme közé ennek a rémnek, a­melyről minden csillagász elismeri, hogy ránk következhet. Megeshet, mert először valamennyi üstökösünk, a­melynek pályája a legpontosabban is ismert,ezt a pályáját megváltoztathatja. Egyszer, mert nemcsak a Föld, illetve a nap vonzóerejének van kitéve, hanem elhaladva naprendszerünk más bolygói mellett azok által is kitéríttethetik a rendes pályájából, másszor az üstökös tömegének súlyvesztesége okoz­hat kitérítést a megszokott útból és végül ezredszer azért is, mert hiszen számításunk csak véges emberi ész munkája, azott fenne pedig ki tudja, igazodnak-e a mi »törvényeink« szerint ? ! Valószínűleg nem ! Mert az üstökösök minden ártalmatlan volta mellett is nem egyszer már nagyon kellemetlen találkozásunk volt velük. Itt mindjárt elöljáróba megemlíthetjük, hogy a bibliai vízözön valóban végbement, sőt valószínű, hogy nem egyszer kereste meg már a Földet hasonló katasztrófa, a­melynek mindegyike nem volt egyéb, mint a Földnek és egy üstökösnek a súrlódása, vagy még ennél is kevesebb, az egymás mellett (csillagászati közelben) való elhaladása és mégis milyen rettenetes hatással voltak a Földre ! Micsoda elképzelhetetlen rombolást vinne azon­ban véghez egy szilárd magvú üstökössel való össze­ütközés ! Vegyük például azt az esetet, hogy betéved nap­rendszerünkbe egy eddig ismeretlen üstökös és az ezek­nél az égi kóborlóknál rendes 100—200 kilométer másodperczenkénti sebességgel rohan a Földnek. Eleinte, míg még csak számokban kifejezhetetlen távolban volna, úgy tűnne a földlakóknak, mintha hirtelen valami szép fényes csillag ült volna ki az égre. Azonban már az első szabad szemmel való észlel­ketésnél mindenki figyelmét megragadná az a körül­mény, hogy a csillag nagyobbodik, illetve gyorsan közeledik a föld felé. Tegyük fel, hogy az uj csillag este tünt volna fel egy bizonyos tájék emberiségének s akkor nagyobb fényességben tündökölt volna, mint a Jupiter. Természetesnek kellene találni, hogy reg­gelre kelve, a kíváncsiság kihajtaná az embereket a szabadba, hogy viszontláthassák tegnapi csillagukat. Az első tekintet a menyboltra azonban ezt a kíváncsi­ságot nemcsak teljesen kielégítené, de meg is bánatná. A tegnap még jó távolban álló égi tünemény most óriásian megnövekedve ott terpeszkedne az ég köze­pén s már akkor nehéz lenne eldönteni, a nap fénye hatalmasabb, vagy az új csillagé ? Ugyanakkor azon­ban már más jelenségek lépnének előtérbe. Akárha tél derekán is lennénk, a levegő olyan meleg volna, hogy az emberek, a­kiket addigra a kétségbeesés bizo­nyára már eléggé felzaklatott, most már a momentán menekülésre gondolnának. Általános fejvesztettség. A világ minden részéből ugyanazok a kétségbeejtő táviratok! Az összes csillagvizsgáló intézetekből ugyanazok a lemondásteljes nyilatkozatok ! Az embe­rek különben már nem is törődnek a hírekkel, hiszen mindenkit elfoglal a saját rettenetes helyzete. Perzselő hő ömlik el az egész földön, a melyhez csakhamar mérges gázok egész tömege vegyül. A­kik eddig talán még valamely mélyen fekvő bányában leltek oltalmat, azokat most e rejtekhelyükön már utolérte a fojtó gázok köde s nem tellenek bele perczek, az egész emberiség és vele minden a­mi élő volt, megszűnik lenni. De jobb is, hogy a most következőket nem látja már emberi szem. A gyilkos égitest most már teljesen behatolt a föld atmoszférájába és néhány másodperc­ múlva egyetlen rettenetes fellángolásban vége a Földnek ! Halley Edmund, a nagy angol csillagász, a­ki a róla elnevezett üstököst felfedezte és ennek pályáját meghatározta. Nevét így kell kiejteni: »Hello.« 1656 október 29-ikén született és 1742 január 24-ikén halt meg. Egyike volt a legkiválóbb csillagászoknak.

Next