8 Órai Ujság, 1931. augusztus (17. évfolyam, 174-196. szám)

1931-08-11 / 181. szám

KEDD 12. oldal óWussiG 1931 AUGUSZTUS 11 LAPZÁRTA: Erélyes renüszabályok Méssülnek az árdrágító tendenciáié, ellen­es üsleti étek­ben nagy a felsábtorodás egyes gyárait, és levallatok indok­olatlan áremelései miatt (Saját tudósítónktól.) A textilkereskedők kö­zött, de általában a magyar gazdasági életben, nagy megütközést keltett annak a fíkre, hogy a magyar trétilgyárak egy résse áruinak árát felemelte. Az érdekelt kereskedők nagy elkese­redéssel tárgyalják ezt az árdrágítást, amely a mai körülmények között nemcsak teljesen indo­kolatlan, de egyenesen visszaélés számba megy. A textilgyáraknak, de általában a nagyiparnak, semmi elfogadható oka az árak emelésére nin­csen, mert a nyersanyagok nem drágultak meg, a pengő vásárlóereje teljesen stabil és az egy­előre különben is tekintélyes nyersanyagkészle­tek pótlására mindig megvan a mód, hiszen a Magyar Nemzeti Bank készségesen és teljes ösz­­szegben honorál minden nyersanyagbeszerzés céljából benyújtott komoly valuta-, vagy de­vizaigénylést. A gyáraknak ez az eljárása természetesen általános, nagy megütközést kelt. Sajnos, más oldalról is értesülünk hasonló drágításokról. Azok­ a vállalatok drágítják nagymértékben árai­kat, emelyek rak­tárakat tartanak fenn kereske­dők és iparosok számára. Például az autójavító­műhelyek tulajdonosai panaszkodnak, hogy az autóalkatrészeket, amelyeket a vállalatok előre beszereztek és raktáron tartanak, hihetetlen mér­tékben megdrágították. Ezt az eljárást nem kell bővebben jellemezni, kevesebbek, de van olyan vállalat is, amely közel 80—90 százalékkal is emelte az árat. Van olyan alkatrész, amely eddig 50 pengőbe került és ennek az árát most kilencvenre emelték. Más panaszok pedig arról szólnak, hogy a hiteleket szüntetik be. Ezt­z elírást nem kell bővebben jellemezni. Nyivánvaló, hogy ez nemcsak az üzleti etikába ütközik, hanem olyi­n nagymérvű dsztradidlett a magyar gazdasági életnek, cím oly ellen a legeré­­lyesebb­en tilta­kozni kell. Tudomásunk van arról, hogy erélyes lépése­ket tesznek ez ellen a pénzügyi kormányzatnál és a kereskedelmi miniszternél is, akik bizo­nyára módot találnak arra, hogy az ilyen de­­struáló kísérleteket csírájukban elfojtsák és kellőképpen meg is torolják. Politikai okokból történt a Jilterbogi merénylet, de nem Brttningéket akartak megölni Berlin, aug. 10. (Saját tudósítónk telefon jelentése.) A rend­őrséget és az egész közvéleményt az a kérdés foglalkoztatja, hogy a Jüterbog mellett szom­bat éjszaka a Majnafrankfurtból érkező gyorsvonat ellen elkövetett merénylet poli­tikai jellegét-e vagy sem. Az első feltevések szerint Brüning kancellár és Curtius külügy­miniszter ellen akartak antifascisták merény­letet elkövetni, hogy megboszulják a német birodalmi kormány barátkozását Mussolini­val. Ennek azonban ellen szólt az a körülmény, hogy lapokból, rádióból egyaránt köztudott dolog volt, hogy Brüning és Curtius szomba­ton éjszaka 9 óra 40 perckor indulnak Rómá­ból; nem valószínű tehát, hogy alig egy órá­val később Berlin alatt merényletet akarjanak elkövetni vonata ellen. Másrészt lehetséges az, hogy a merénylők tévedtek egy nappal és mégis a kancellárt akarták célbavenni. Ma az a feltevés alakult ki, hogy nem a kancellár ellen irányuló, de mégis politikai jellegű vasúti merényletről van szó, talán de­monstrációról a porosz népszavazás mellett vagy ellen. Berlin, aug. 10. (Saját tudósítónk telefonjelentése.) A jüter­­bogi vasúti merénylet ügyében a vizsgálatot végző rendőröknek egy vasúti orvos, aki a se­besülteket körözte, jelentést tett, hogy a me­rénylet színhelyén két suhanc nem vett részt semmiféle segítő munkában, hanem érzéketle­nül, közönnyel nézte a sebesültek vergődését. Az orvos nem gondolt akkor arra, hogy talán ezek a merénylők, de utólag közli személyleiírá­­sukat is, amelyet a rendőrség most felhasznál a merénylők kikuta­tásánál. Megszüntették a külföldre szólt postautalványforgalmat A Magyar Távirati Iroda jelenti. illetékes helyről nyert értesülés szerint a m. kir. posta a külföldre szóló postautalványforgalmat a további rendelkezé­sig­ teljesen megszüntette. Értéklevélben a Magyar Nemzeti Bank tanúsítványa alapján értékek kül­földre értékkorlátozás nélkül továbbra is küldhetők. Különös autóbaleset a vasúti átjárónál Sárospatak ,aug. 10. (Saját tudósítónktól.) Ilatay Béla királyi ,járásbírósági végrehajtó és dr. Fisch Izsó ügyvéd sárospataki lakosok hivatalos útjukból autón ha­­zatér­őben különös balesetnek lettek áldozatai. Amikor autójuk a Sárospatak—bodrogolaszii or­szágúton Bodroghalász határában a bodrogközi gazdasági­­vasút által átmetszett keresztezéshez ért, — mintegy huszonöt méterre — észrevet­ték, hogy jön a vonat. A soffőr nagy sebességgel áthajtott a sineken. llazay és dr. Fisch állítólag kiugrottak az autóból. llazay lábtörést és kopo­­nyarepedést szenvedett, míg dr. Fisch kisebb zú­­zódásokkal úszta meg a­z esetet. Hasay életben­­maradásához kevés a remény. Maga az autó min­den baj nélkül átment a síneken. A nyomozás megindult az eset kivizsgálására. Csendesebb, meleg idő A Meteorológiai Intézet jelenti augusztus 10-én déli 12 órakor. Az Óceán felől nagy légnyomás nyomult előre és ezzel kapcso­latban hűvös beáramlás lett uralkodóvá a kontinensen. A lehűlés a nyugati részeken általános. A bajor hegyeken havazott. A megélénkült nyugati szelek hazánkba is le­hűlést hoztak, de még csak a dunántúli ré­szeken. Magyaróváron ma reggel 15 fok Celsius, Debrecenben 27 fok Celsius volt a hőmérséklet, tegnap délután még minde­nütt meghaladta a 30 Celsius fokot és az Alföldön a 36 Celsius fokot is elérte. A mai lehűlés csak Győrött és Magyaróvárott járt néhány csepp esővel. Budapesten 10-én délben a hőmérséklet 23 fok Celsius, a tengerszintre átszámított légnyomás 758 milliméter. Várható időjárás a következő 24 órára. Egyelőre változékony idő, egyes helyeken esővel vagy zivatarral és a keleti részekre is kiterjedő lehűléssel. Távolabbi kilátások: Csendesebb és leg­alább is átmenetileg száraz idő, hőemelke­déssel. Apagyilk­osság perlekedés közben Szeged, aug. 10. (Saját tudósítónk telefon jelentése.) Vaskút községben Ribár Imre negyvenhatéves földmű­vest fia, ifjabb Ribár Imre és felesége családi perpatvarból kifolyólag kupával úgy fejbe­verték, hogy Ribár az elszenvedett sérülésébe belehalt. A csendőrség a tetteseket elfogta és átadta a bajai királyi ügyészségnek. Agyonlőtte magát egy bíró Bremen, aug. 10. (Wolff.) Dr. Mayer bíró, aki a római munka­ügyi bíróságnál teljesített szolgálatot, agyon­lőtte magát. Azt hiszik, hogy pillanatnyi lelki­­zavarban­ követte el tettét. (MTI.) Istvántelek elszakad Rákospalotától Istvántelek közigazgatásilag Rákospalotához tartozik. Istvántelken most mozgalom indult, hogy elszakadnak Rákospalotától és Újpesthez való csatlakozásukat kérik. Ez ügyben küldöttség járt a főispánnál és az alispán helyettesénél. A vár­megye vezetősége a helyszíni vizsgálat után dönt a kérdésben. Árdrágítás miatt eljárás indult a dunaföldvári pékek ellen Dombóvár, aug. 10. A dunaföldvári rendőrség feljelentette árdrá­gítás vétségéért mi­nl a kilenc dun­aföldvári pé­ket, akik a megengedett nyolc filléres áremelés helyett, amit az alispán is engedélyezett, tíz fillérrel kértek többet a kenyér kilójáért. (MTI.) Az ápolónő lelőtte a kór­­házigazgatót Lipcse, aug. 10. Wolff.) Müller Klára 27 éves ápolónő teg­nap este 8 óra tájban az utcán megvárta dr. Lehmann Vilmost, a Szent Jakab-kórház ad­minisztratív igazgatóját és hátulról revolver­rel rálőtt. Lehmann, akit a lövés a koponyája hátsó részén talált, összeesett. Az ápolónő ez­után másodszor is rálőtt a földön fekvő sebe­sültre. Egy odasiető katona kivette a revolvert az ápolónő kezéből és a rendőrőrszobára kí­sérte a tettest, aki mindenféle felvilágosítást megtagad. Valószínűleg egy elmezavarodott­nak cselekedetéről van szó, aki azért követte el tettét, mert kényszerszabadságra küldték. Régebben a Szent Jakab-kórházban volt alkal­mazva és az ellene indított fegyelmi eljárás bevégeztéig még a kórház épületében lakott. (MTI.) Borzalmas robbanás az Anhalt-west­faliai robbanóanyag gyárban Wittenberg, aug. 10. (Saját tudósítónk telefon jelentése.) Ma reggel 9 órakor borzalmas robbanás történt Reinsdorfban. Az Anhalt-westfaliai robbanó­­anyaggyár két épülete a levegőbe repült és a robbanásnak két halottja, továbbá öt sebesültje van. Ebben a pillanatban még nem lehet megálla­pítani, hogy tulajdonképpen mi okozta a katasztrófát. A robbanás reggel 9 órakor történt, amikor az egész várost megrendítette két egymást kö­vető detonáció. A városka lakossága azonnal tudta, hogy a robbanás csak a robbanóanyag­gyárban következhetett be. Azonnal nagy töme­gek siettek a helyszínre, ahová megérkeztek a tűzoltók is. Megállapították, hogy az a két épület repült a levegőbe, amelyekben a bányá­szathoz szükséges robbanószereket szokták ke­verni. A tűzoltók és a mentők két halott munkást és öt sebesültet húztak ki a romok alól. Azt hiszik, hogy először csak az egyik épület robbant fel és onnan terjedt át a robbanás ereje a má­sikra. A széjjel repülő faldarabok több embert megsebesítettek. Az üzem egyébként zavar­talanul működik tovább. A vizsgálat folyik a katasztrófa okának megállapítására. A Balatonba fulladt egy ötéves gyermek Zalaegerszeg, aug. 10. (Saját tudásit­ónk telefon jelentése.) A bala­tonfüredi Yach­t Club komornyakjának, Pálfi Dénesnek, ötéves Árpád nevű fia a klubház mel­lett játszadozott és közben a Balaton mély vizébe esett. Mivel senki sem volt a közelben, a gyermek a vízbe fulladt. Holttestét másnap találták meg. Felelős szerkesztő: TORS TIBOR Felelős kiadó: Faragó Aladár igazgató. Kiadja: a 8 órai Újság Lapkiadó Rt. Nyomaintt, a Budapesti Hírlap nyomdájában, Budapest, XIII. Rösök Szilárd­ utca 1. Felelj nyomdavez­o­íe Nedeczky László.

Next