AGRÁRTUDOMÁNYI KÖZLEMÉNYEK 7. KÖTET (A MTA Agrártudományok Osztályának Közleményei, 1955)
1955 / 1-2. sz. - A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA AGRÁRTUDOMÁNYOK OSZTÁLYÁNAK AKADÉMIAI NAGGYŰLÉSI ELŐADÁSAI. 1955. MÁJUS 26-27. - SOMOS ANDRÁS: Osztálytitkári beszámoló
4 SOMOS ANDRÁS Nem lehetett szó abban az időben tervszerű tudományos könyvkiadásról sem. Ugyanúgy a külföldi szakirodalom dokumentálásának sem volt megfelelő állami intézménye. * Ahhoz, hogy a felszabadulás után a mezőgazdasági kutatás terén nagy számban jelentkező feladatokat eredményesen megoldhassuk, elsősorban a kutatás tárgyi és személyi feltételeit kellett biztosítanunk. A feladat e téren tehát az volt, hogy minél előbb építsük ki mezőgazdasági kísérleti hálózatunkat egyrészt a meglevő intézetek továbbfejlesztésével, másrészt új intézetek létesítésével. Ezzel egyidejűleg hozzá kellett fognunk a kutatók szakmai és ideológiai továbbképzési lehetőségének megteremtéséhez, mert a tudományos színvonal emelése az élenjáró szovjet agrobiológia kutatási módszereinek mielőbbi megismerése és a gyakorlatba való bevezetése még talán az előbbi feladatnál is fontosabb volt. Az első években sok kezdeti nehézséget kellett leküzdenünk , nem volt megfelelő magyar nyelvre fordított szovjet szakirodalmunk. A kísérleti hálózat nagyobb arányú átszervezése, valamint az ezzel együtt járó bővítés háttérbe szorult a még sürgősebb mezőgazdasági termelés újraépítéséhez nélkülözhetetlen feltételek megteremtése (vetőmag, vonóerő, műtrágya stb.) mellett. A mezőgazdasági kísérleti hálózat első nagyobb arányú átszervezése 1948—49-ben történt, amikor kormányzatunk egész sor új mezőgazdasági kísérleti intézetet létesített. Akkor létesült a martonvásári Növénytermesztési és Nemesítési Intézet, az Állattenyésztési Kutató Intézet, a Mezőgazdasági Gépesítési Intézet, az Erdészeti Tudományos Intézet, Kertészeti Kutató Intézet stb. Ezzel egyidejűleg megkezdődött a régi intézetek korszerű átszervezése is. Ily módon alakítottuk át a Növényvédelmi Kutató Intézetet, Agrokémiai Kutató Intézetet stb. A mezőgazdasági kutatással együtt járó szántóföldi kísérletezés zavartalan biztosítására kutatóintézeteinket megfelelő kísérleti gazdaságokkal egészítettük ki. A régi néhány holdas kísérleti gazdaságok helyett mindenütt a korszerű szocialista nagyüzemi termelést lehetővé tevő kísérleti gazdaságok létesültek. A Mezőgazdasági Tudományos Központ megalakulásával (1949) szervezetileg is egy kézbe került a mezőgazdasági kutatás irányítása. A régi Tudományos Akadémia átszervezése során önálló osztályt létesítettek a mezőgazdasági tudományok művelésére. Ezzel a magyar mezőgazdasági tudomány is helyet kapott a tudományos munkát legfelsőbb szinten összefogó és irányító intézményben is. Az 1948-tól 1950-ig terjedő időszakban mezőgazdasági kutatásunk terén komoly minőségi változás következett be. Ezt bizonyítja a Mezőgazdasági