A Hét, 1972. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1972-01-07 / 1. szám
NAPIRENDEN 2 • • 1 r 1 Ügyintézés Szokásos munkamegbeszélésen sorjázzák sérelmeiket. Tucatnál többen vagyunk jelen. Kérdezünk, feleletet várunk, jegyezgetünk, s nagyokat hallgatunk. Vállalati kiskirályok visszaélései, hatalmaskodásai kerültek a terítékre. A szólók azt sérelmezik - s feljegyzéseikből mások panaszát is visszhangozzák —, hogy törvényes jogaikat megcsorbították, hogy továbbtanulási lehetőségtől fosztottak meg embereket. Mások viszont csak furfanggal juthattak újra iskolapadba: munkaviszonyukat nem igazolta a vállalat, üzem vagy intézmény. Ezért kerültek az ügyiratok közé hamissággal toldott igazolások. Olyasfélék, amelyeken az áll, hogy „csak fogorvoshoz“ meg „villamosbérlet váltáshoz érvényes“. Az iskolavezetőség humánumát dicséri, hogy az igazolványokat hivatalosaknak tekintették, s iskolaügyekben is érvényeseknek. A beszélgetés elakad, s a résztvevők döbbenten nézünk egymásra. Ki adott a kiskirályoknak hatalmat a jogtalan eljáráshoz? Honnét veszik a bátorságot az igazolványírók, hogy magukat törvénytevőkké pöffesszék? A döbbenetünk, persze, nem változtat a tényeken! A felháborodás se. Akik nem kaptak igazolványt, val ’em szereztek furfanggal, eleső továbbtanulás lehetőségétől, kit kényesen a tudá az asztal körül is magyaráznák,lemző oktatási lésügyi politikán*, nyeskedés ellentétbe polgárokat tanulásra Héri őket önmából. Akik emberként ez a jelte, nevet önkéállami szándékainkkal. Mondanák, de nincs kinek. Még a jelenlevő — a bajból magukat kivágó — sértetteknek is hiába magyarázzuk, hogy a jogapasztók ellen csak nyílt sisakkal lehet hadakozni, teljes fegyverzetben. Hiába, mert keserű mosolyt erőltetve azzal dobják vissza a tanácslabdát: mi sem vagyunk ötletszegények, tanácsolni is tudunk. De más dolog belülről élni az üzemi életet és más kívülről bírálni. A kívülállókon nincs hatalma igazgatónak, mesternek, tisztviselőnek. — De mi a kezük alatt vagyunk. Megkeseredve értem őket. Belátom, hogy a sokfelé tekintő óvatosságnak is megvan a tapasztalati lerakodást tükröztető sajátos oka. Megértem. De fegyverletétel, sőt fegyverszünet nélkül értem meg. KÖTELES PÁL Koppintó! Néhanapján, hébe-hóba hazaautóznak, saját kocsiznak, vagy vonatoznak idegenbe szakadt atyánkfiai. Ilyenkor aztán szabadjára engedik kishivatalnoki, vagy éppen értelmiségi indulataikat, s élvezve a hallgatóság pillanatnyi szimpátiáját, megkezdik szokásos „leltáraikat“. A nagy karlengetések, poharak koccintása közepette kevesen veszik észre, hogy idegenbe szakadt földünk a legocsmányabbul pocskondiázza a község, a falu 20—25 éves megvalósításait ; hogy ez a falu még mindig ott van, ahol nagyapáink hagyták, hogy mi a fészkes fenét csinálnak az itthonmaradottak 15 év alatt miért nem építettek atomerőművet, hogy a frissen épült kultúrotthon szép ugyan, de akkora, mint egy mosdótál, hogy az iskola tetején miért nincs szélkakas, hogy ennyi idő alatt építhettek volna emeletes kórházat, hogy az iskolai múzeum nagyon kicsi, s miért nincsenek benne középkori ágyúk, hogy az egész tantestület egy hálistenszájú gyülekezet, mert nem tudták színre hozni Az ember tragédiáját, csak ilyen szedett-vedett színművekkel rukkolnak elő, hogy a községi könyvtár miért nem rendelkezik legalább annyi könyvvel, mint a kolozsvári egyetemi könyvtár, hogy itt nem érdemes szóbaállni senkivel, mert mindenki faragatlan tuskó és a többi, és a többi. Csak úgy záporoznak a bírálatok, hangzatos szóvirágok. A szerencsétlen otthonmaradt mit csinál? Bólogat nagy igazságosan, tényleg úgy van : a kultúrotthon felső ablaka lehetett volna tojás alakú és nem kerek, tényleg be lehetett volna tanítani Az ember tragédiáját, csak éppen nincs annyi lakója a falunak, hogy kiteljen a szereposztás. Lassan-lassan azok, akik hetekig hazafias munkáztak a kultúrotthon, az iskola építésénél, úgy érzik, hogy semmit sem tettek jól, és rossz szájízzel tolják félrebb a pohárral együtt a jelenüket. Vigyázat idegenbe szakadt falubéli ! Mi lesz, ha egyszer mi is útra kelünk, s munkahelyeden, környezetedben „leltárt“ készítünk, vajon lesz-e mivel tollászkodni ? Vajon ott is csak leltározol, és más dolgozik ? TÓFALVI ZOLTÁN Angéla Balogh Alkonyat Népi kapufaragásunk Magasabb fórumokon is sokszor elhangzott, hogy a népművészetet ápolni, védelmezni kell a kontár kezektől, a megsemmisüléstől. Áll ez népi kapufaragásunkra is. Meg kellene őrizni az eredeti szép motívumokat, új nemzedéket kellene nevelni, amely biztos kézzel bánjon az öreg mesterek szerszámaival. Ifjabb Kós Károly egy régebbi írása fekszik előttem. „Erdélyben... a népi faépítkezés oly magas művészi színvonalat ért el, hogy a velük való ismerkedés komoly műélvezet számba megy. Ugyanakkor tanulmányozásuk fontos kötelezettsége mindazoknak, kik mai és jövendő faluképünk alakulásának közvetlen vagy közvetett részesei, s érte felelősek. Közvetlenebb feladat a falvakon még meglevő jeles művű kapuk védelemben részesítése. Ne meszeltessék le a régieket, támogassák azokat, akik régi faragott kapujukat újítani akarják, vagy ez értékes művészi hagyományunkat folytatni szeretnék újabbak felállításával..." Kós Károly évekkel ezelőtt írt cikkében sok javítani, helyrehozni valót lát. De mit látok én 1971 decemberében? Csak szülőfalumban — Korondon, az egykor híres fafaragók falujában — épp az ellenkezője történik annak, amit Kós Károly is kíván és ami közérdek. A községháza, az általános iskola és a líceum előtt vaskapu áll, a művelődési otthon mellől tavaly vágták ki a nagy székelykaput, most (szintén) vaskapu díszeleg. Korondon mintha hadat üzentek volna a népi hagyományoknak, akkora a kapuromboló kedv. És ami a legbosszantóbb az egészben: a falu értelmisége állíttatta a fent említett „remek“ alkotásokat. Vannak még igazi remekek. Ott a termelőszövetkezet bejárata előtt álló diadalkapu gyönyörű. Magánszemélyeknek is vannak még szépen megmunkált népi kapuik, például Józsa Jánosnak. De miért csak néhánynak, amikor régebb mindenkinek volt? És miért éppen most nincs, amikor naponta tucatjával fordulnak meg Korondon a turisták? A híres népművész faluból mindjárt csak a Pállok, Molnos Jóska bácsi, Molnos Lina néni marad meg. Miért? Még élnek az öreg mesterek — például Ravasz János bácsi—megáll még a véső a kezükben. Miért nem hívják, dicsérik, jutalmazzák az egész falu érdekében? Ha az értelmiség jó példával járna elöl, bizonyára a falusiak is megtorpannának ideges vaskapu-hajszájukban, mert meglátnák, hogy a népi a legszebb. De talpalnak, „harcolnak“ a vasért, éltetik a nemegyszer „fekete“ anyagból dolgozó kovácsokat. Most ez a divat Korondon, mert nincs ki megállásra bírja a népet. Hiányoznak a jó értelemben vett „lámpások“. Nincs ki összefogja, nevelje, meggyőzze őket. Ha először csak tízen hallgatnának a jó szóra, már az is eredmény lenne, tíz nem vágyakozna többé giccses kapu után. Ahogy a néptanács titkára tudott székelykaput faragtatni, úgy mások is megtehetnék. Csak kedvet kellene ébreszteni ehhez. KÖRÖNDI KOVÁCS ANDRÁS Bihari Folklór napok Negyedszer rendezte meg a megyei Szocialista Művelődési és Nevelési Bizottság és a Népi Alkotások Háza a seregszemlét. A meghívottak az idén a Fekete Körös alsó folyásának szokásaival, művészetével ismerkedtek meg. Az eddigi Folklórnapoktól eltérően, a résztvevők nagy része előzőleg hosszabb időt töltött a tanulmányozott területen, s így friss tapasztalatokról számolhatott be. A Fekete Körös alsó folyásának központjában, Tenkén a 75 éves kórust köszöntötték. Hollódon, a művelődési otthonban fonót rendeztek, nem is színpadon, hanem a kultúrterem egyik szobává átalakított sarkában. A háziasszony, Solomie Lucresia nemcsak főszereplője volt a fonónak, de irányítója, erélyes kézbentartója is. Természetes, népi humora lendítette át az előadást a holtpontokon. Vasárnap Bihar megye valamennyi művelődési otthonában folklórelőadást tartottak. A műsor gerincét helyi népdalok, táncok, szokások alkották. A Bihari Folklórnapok vendégei egy-egy útvonalon 2—3 előadást is megtekinthettek, mivel a kezdés időpontja nem esett mindenütt egybe. A szalontai diák- és tanárműkedvelők balladaestet rendeztek; a szalacsi művelődési otthon dalosai, táncosai egy 1902-es szövegkönyv alapján rekonstruáltak a színpadon egy régi lakodalmast. Érsemlyénben tüzes kanásztáncot roptak (fűtetlen kultúrotthonban) a 14—15 éves legénykék, Szabó József termelőszövetkezeti kondás lelkes irányítása alatt. Érkörtvélyesen egy már kiveszőben levő szokás, a kenderdörzsölő, elevenedett meg, Kovács Szerén tanítónő emlékei nyomán, 6 és 15 társa képezte a magvát a Bihar megyei Népi Alkotások Háza mellett megalakult magyar nyelvű folklórkörnek. Az előző Bihari Folklórnapok alkalmával hangot kapott kezdeményezés íme megvalósult. A tudományos ülésszak alkalmával alakult kör vezetője a fiatal nagyszalontai múzeumigazgató, Fábián Imre. Az első munkaülésre január harmadik vasárnapján kerül sor , Faragó József folklorista bevonásával. A Bihar megyei Szocialista Művelődési és Nevelési Bizottság mindent elkövet, hogy a kör munkássága rövid időn belül éreztesse hatását a műkedvelő mozgalomban is. A helyi folklór felhasználásával színesebbé, változatosabbá tehető a művelődési otthonok téli munkaterve. A IV. Bihari Folklórnapok ilyen szempontból példát mutattak. MUZSNAY MAGDA A HÉT, III. ÉVF. 1. SZÁM