A Hét, 1974 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1974-11-08 / 45. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Az elkötelezettség minősége Ebben az évben a színházi évadzárás és évadkezdés rendhagyó módon alakult; az ünnepi bemutatók és ren­dezvények miatt az elmúlt évad lényegében ősz elején ért véget, az évadkezdő bemutatókról pedig csak most kez­denek szállingózni a hírek. Mintha színházaink kifullad­tak volna a hosszú távon, az első lépések itt-ott eléggé bizonytalanok. Hozzájárul ehhez a műsortervek véglege­sítésének nehézkessége is. Természetesen a műsortervek objektív vagy szubjektív okok miatt továbbra is változ­hatnak; kiegészülésük új, értékes mai művekkel nemcsak elképzelhető, hanem kívánatos. Ha a művészetben elsőrendű fontosságúak a számok lennének, az elmúlt évadról szinte csak jót mondhatnánk. Az ország összes színházaiban kétszázhatvannégy bemu­tatót tartottak, ezek közül százötvenen hazai darab ke­rült színre. A százötven hazai darab közül száztíz kortárs szerző alkotása, az ősbemutatók száma pedig örvendete­sen nagy: negyvennyolc. A hazai drámairodalom ilyen arányú honfoglalására még nem volt példa a felszabadu­lás utáni romániai színháztörténetben. Az irányító szer­vek és a színházak közös, összehangolt munkájának ered­ményeként a napjaink időszerű emberi problematikájá­ból ihletődő művek térhódítása határozta meg a műsor­rend vonatkozásában az évad jellegét. Pártunk ideológiai programjának felhívása termékenyítő erejűnek bizonyult. Egyidejűleg a kortárs és a klasszikus egyetemes dráma­­irodalom értékesítése terén is megnövekedett az érdeklő­dés a valóban jelentős mondanivalójú és fajsúlyos mű­vek iránt, ami — a számszerű csökkenés ellenére — a válogatás szempontjaiban jutott érvényre. Az évad tehát a színházművészet társadalmi elkötelezettségének elmé­lyülése jegyében bontakozott ki és zajlott le. A művészet társadalmi elkötelezettségének és haté­konyságának érvényesülése köztudomásúlag bonyolult és összetett folyamat. Nemcsak és nem is elsősorban szám­szerű tényezőktől, hanem mindenekelőtt az eszmei-művé­szi, tehát az esztétikai minőségtől függ. Ebben a vonat­kozásban néhány jelentős darab és jó néhány kitűnő előadás ellenére bőven akad még vitatkozni való. Az­az — egy-két kivételtől eltekintve — példamutatóan magas szint, amit például a Lucia Sturdza Bulandra színház képvisel, a fővárosi színházakban sem vált általánossá, a vidéki színházak néhány emlékezetes teljesítményét pe­dig beárnyékolta olyan darabok színrekerülése, amelyek csak témakörükkel próbálták jelezni a mát és csak kül­sőségekkel a szocialista művészetet. Az illetékes szakkri­tika vélekedése és a műsorrend kialakítása körüli meg­beszélések egyaránt felhívták a figyelmet arra, hogy semmiféle tetszetős látszateredmény nem igazolhatja az eszmei-művészi igénytelenséget, a fércművek színre­­hozatalára fordított energiát, a napjaink emberei­nek bonyolult és összetett problematikáját imitáló ügyes­kedést. A színház esztétikai nevelő szerepének prakticista értelmezése nemhogy nyomatékosítaná, ellenkezőleg, kompromittálja a szocialista művészet e nagyon fontos ágának társadalmi hivatását. A romániai magyar színházak háza tája örömre és gondra egyaránt kínált alkalmat az elmúlt évadban. A hazai drámairodalom ünnepén bemutatott előadások ar­ról győztek meg, hogy a romániai magyar színjátszás nemcsak egyenjogú, hanem minden tekintetben egyen­rangú társa is a mai román színművészetnek. Azok az előadások is, amelyek nem jutottak el a bukaresti „dön­tőig“, szakmai szintjükkel, a rendezői és a színészi munka érettségével tűntek ki. Az új román drámairodalom érté­kesítésében a hazai magyar színházak nemegyszer úttörő szerepre is vállalkoztak, az évad két legjobb darabja — D. R. Popescu A kerti törpe és Iosif Naghiu Egyetlen estén című műve — első ízben a sétatéri színpadon, illetve a te­mesvári Állami Magyar Színházban került színre, az utóbbi kitűnő előadásban. A Szerelem, Barta Lajos darabja, Ha­rag György nagyon korszerű és nagyon érzékeny ren­dezői értelmezésében s a kimagasló színészi alkotások egész sora révén az évad legjobb előadásai, a Ciulei-ren­­dezte I. Erzsébet és Dinu Cernescu Hamletje mellé so­rolható. Szintén a marosvásárhelyi magyar tagozat igé­nyes és tartásos vállalkozása volt Gorkij Nyaraíóícjának színrehozatala, Tompa Miklós rendezésében. A kolozsvári Peleskei nótárius Méhes György által újjá varázsolt szövegéhez sikerült, friss, leleményes, szellemes rendezés és színészi játék társult (rendező Horváth Béla), Brecht Sze­­csuáni jóembere érdekes, noha nem problémátlan színészi megoldásokra adott alkalmat (rendező Major Tamás), Bornemissza Elektrájának visszhangos előadása pedig joggal minősült színháztörténeti eseménynek. A nagyvá­radi magyar tagozat egészében is figyelemreméltóan sike­(Folytatása a 6. oldalon) GÁLFALVI ZSOLT Borisz Migai Évszakok (A szovjet kultúra napjai alkalmával rendezett diszitőművé­­szeti kiállítás anyagából) A tartalomból • Szilágyság két kongresszus között • A riport • a cselekvés költészete • Lohinszky közelképben • Egy gázból fért lesz...* • Jurij­ Dogtfin testvérének emlékeiből 12 oldal Ára 1 lej A szükséges és lehetséges egység A Román Kommunista Párt Programja­inak tervezete a hazai forradalmi munkás­­mozgalom eddig megtett útjának s szere­pének sommás áttekintése és értékelése kapcsán hangsúlyozottan kidomborítja a munkásegység jelentőségét az országunk­ban végbement nagy történelmi átalaku­­sok megvalósításáért vívott harcokban. A hazai és a nemzetközi kommunista mun­kásmozgalom tapasztalataiból kiindulva, azokat felhasználva, a mai világ erővi­szonyaiban végbemenő változásokról, a nemzetközi fejlődés távlatairól, a munkás­­osztály történelmi hivatása megvalósulá­sának jelenlegi és a közeljövőben adódó feltételeiről megfogalmazott tételeiben pedig ismételten állást foglal, nemzetközi viszonylatban ,s, a munkásegység meg­valósításának és szakadatlan erősítésének szükségessége mellett. „A kommunisták, szocialisták és szociáldemokraták — ál­lapítja meg a programtervezet —, az ös­­­szes munkásszervezetek szoros együttmű­ködése objektív követelménye annak, hogy minden egyes országban növekedjék a munkásosztály, a haladó erők szerepe, sikerrel bontakozzék ki a társadalom for­radalmi átalakulására irányuló harc. Ép­pen ezért a Román Kommunista Párt to­vábbra is munkálkodik a szocialista és szociáldemokrata pártokkal, a munkásosz­tály összes szervezeteivel való együttmű­ködésének széles körű fejlesztéséért.* A modern történelem, a tőkés társada­lom fejlődési menete szükségszerűen ve­zetett el ahhoz a helyzethez, amelyben Marx megfogalmazása szerint „...a mun­kások elszigetelt gazdasági mozgalmaiból mindenütt létrejön egy politikai mozga­lom, vagyis az osztály mozgalma, hogy érdekeiket általános formába öltöztesse... Ezek a mozgalmak bizonyos előzetes szer­vezetet tételeznek fel, de a maguk részé­ről éppúgy eszközei is e szervezet fejlő­désének." E szervezet megtestesítőiként jelentkeztek a szocialista, szociáldemok­rata, a munkásmozgalom magasabb fej­lettségi szintjén pedig a kommunista pártok. A pártok sokféleségének kérdését a munkásmozgalom egészén belül, a tár­sadalmi körülményekkel, azok alakulásá­nak eltérő sajátosságaival szoros kapcso­latban lehet felmérni és megérteni. A szocialista, szociáldemokrata pártok kialakulásuk és működésük több mint száz éve alatt mind a nemzetközi osztályharc, mind az egyes országok társadalmi-politi­kai életében játszott szerepük tekinteté­ben több irányú változáson, s — különö­sen napjainkban — alapvető differenciá­lódáson mentek és mennek keresztül. Két­ségtelen, hogy a nemzetközi osztályharc, a világ forradalmi átalakulása irányába ható erőkhöz tartoznak, de ideológiai, szervezeti, stratégiai-taktikai állásfoglalá­suk nem ritkán eléggé ellentmondásos. Ez azonban nem mond ellent annak, hogy a munkásegység — a kommunisták és szociáldemokraták közeledése, akció­egysége — lehetőségeinek és szükség­­szerűségének perspektívája ma reálisabb és parancsolóbb az antimonopolista — a végeredményben a kapitalista kizsákmá­nyolás felszámolására irányuló — demok­ratikus és szocialista harc terén, mint ed­dig bármikor. A nemzetközi munkásmozgalom két fő — kommunista és szociáldemokrata — vonulata, az új egység Palmiro Togliatti megfogalmazta dialektikája jegyében, napjaink sorskérdéseinek pozitív megvála­szolása kapcsán találkozhat és találkozik is egymással. Persze, tévedés lenne azt állítani, hogy az együttműködésre és az ennek segítségével megoldásra kerülő problémákra vagy éppen azok mindeni­­kére már most adva van a kész válasz. A konkrét, a valósághoz szilárdan kap­ (Folytatása a 9. oldalon) GALL JÁNOS

Next