A Hét, 1975 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1975-01-03 / 1. szám

Mi, vízépítők­.« (Folytatás az 1. oldalról) azonban jobban beleszerettem, mint a városba. A mű­egyetemi tanulmányok befejezése után évfolyamtársaim­mal együtt a békási építőtelepre szerettem volna menni építészmérnöknek. Érhet-e nagyobb szerencse egy pálya­kezdő fiatal mérnököt — gondoltam —, mint hogy az or­szág első nagy teljesítményű vízerőművének építőtelepére kerüljön? Mindenki tudta és tudja, hogy Békással való­sággal új korszak kezdődött... Mi, akkori vízépítész és hidroenergetikus jelöltek, különösen átéreztük a Békásnál megindult munka jelentőségét, távlatait. Legtöbb kollé­gámnak teljesült az óhaja, s a munkatelepen aránylag rövid idő alatt megbecsült szakemberekké, építésvezetők­ké váltak. Engem azzal vigasztaltak: nem kell túlságosan elkeserednem, mert intézetünk lényegében, a békési erő­mű megtervezésére, megépítésére jött létre, s a feladat megoldása jelentette az intézet és lelkes munkaközössé­ge első komoly vizsgáját. Büszke vagyok arra, hogy né­hány tervrészlet kidolgozásában magam is részt vehet­tem... Ma félszáz különböző objektum megtervezésén dolgozunk, amelyeknek összértéke meghaladja az 1100 millió lejt. Már ezen a két adaton is lemérhető az az óriási út, amelyet intézetünk az alakulása óta eltelt ne­gyedszázad alatt megtett. De intézetünk tervező-kollek­tíváinak munkaasztalain, rajzlapjain öltöttek végleges formát a besztercei, a vaskapui, az argeti, lotrai, a sza­mosi, a sebesi vízerőművek tervei is. Minden megvalósult tervünk, ezt nagyképűség nélkül mondhatom, a hazai hidroenergetikusok — kutatók, tervezők, építők — szak­mai érésének, magas szintű képzettségének beszédes bi­zonyítékává vált, műszaki fejlettségünk újabb vívmányá­nak bizonyult. Nemcsak az ország közvéleménye előtt vizsgáztunk sikeresen, hanem a nagyvilág előtt is. A vas­kaput, az argeyi gátakat megcsodálják a külföldről jött szakemberek. Eddigi eredményeink mindenképpen feljo­gosítanak a reményre, hogy sikeresen fogunk vizsgázni az elkövetkező húsz-harminc esztendőben is. — Mindössze két-három évtizedes távlatot engedélyez a vízépítész szakmának a tervezőmérnök? — Köztudott, hogy a mi szakmánknak — pontosabban a vízerőmű-tervezésnek és -építésnek —• meg vannak számlálva az évei. Mai tudásunk és ismereteink szerint jövőnket csak az ezredfordulóig láthatjuk „biztosítottnak". Pártunk történelmi jelentőségű dokumentumai értelmé­ben 1990-ig teljes mértékben hasznosítjuk folyóvizeink energiáját. Tehát aránylag rövid idő alatt fel kell tár­nunk azokat a folyóvölgyeket, amelyekben érdemes és kifizetődő nagy teljesítményű erőműveket építeni, másrészt fokozatosan rá kell térnünk a kisebb erőművek tervezé­sére és építésére a kisebb hozamú folyókon. Eddig is ter­veztünk kisebb erőműveket, de intézetünk kutatói, terve­zői jelenleg behatóan foglalkoznak a 100, sőt az 50 és 30 MW teljesítményű erőművek tervezési és építési prob­lémáival. A törpe-vízerőművek — különösen, ha átfogó rendszert alkotnak — jelentős hasznot hozhatnak a nemzetgazdaságnak. Ismeretes, hogy a Besztercén a bé­kási nagy völgyzárógát alatt egész erőmű-füzér épült; hasonló megoldásra gondoltunk a többi, félig vagy egy­,­általán be nem épített folyó esetében is, így például, öt kisebb teljesítményű erőműből álló lépcsőrendszert ter­veztünk az Argesen, a nagy gát alatt. Az elkövetkező években, évtizedekben minden arra alkalmas folyóra, megfelelő helyre, a természeti adottságok szerint, kisebb vagy nagyobb erőmű kerül. — Ez azt jelenti, hogy a hidroenergetikusok belátható időn belül munka nélkül maradnak? — Más feladatokkal kell megmérkőznie a szakmának.* Máris komolyan foglalkozunk a létező vagy épülő gátak megemelésének lehetőségével, teljesítményük fokozásá­nak mikéntjével. A tudományos kutatásnak, a tervezés­nek néhány esztendővel a termelés mai igényei előtt kell járnia. Olyan eljárásokat kell terveznünk, amelyek haté­konyan hozzájárulnak az elkövetkező esztendőkben az ország energiaszükségletének kielégítéséhez, amelyek biztosítják a természetes energiaforrások maximális ki­használását... Valószínűleg hatványozottan igénybe ve­szik majd szaktudásunkat az öntözési rendszerek, az ár­­vízvédelmi munkálatok tervezésénél, a közutak, az alag­utak, a védőgátak terveinek kidolgozásában is. Intéze­tünk eddig sem kizárólag zárógátakat tervezett, hiszen minden erőmű bonyolult ipari komplexum, amely gyöke­resen megváltoztatja egy vidék, egy tájegység arculatát, legtöbbször ránk hárult az utak, a csatornák, az alagutak megtervezése is... Még közelről sem fenyegeti a kihalás szakmánkat, de tudomásul kell vennünk, s főleg a nyo­munkba lépő mérnöknemzedéknek kell felkészülnie arra, hogy kétezerben már nem fogunk vízerőműveket tervezni, meg kell elégednünk a talán nem annyira látványos, de nemzetgazdaságunk számára éppoly hasznos „kisebb dol­gokkal“. — Ezek szerint, szerencsés embernek tekintheti magát: „kifogta" a hazai vízépítkezések fénykorát... — Kétségtelenül ahhoz a szerencsés nemzedékhez tartozom, amely a legalkalmasabb időszakban indult el a hidroenergetikusi pályán. Voltak, akiket csupán a di­vat vezetett a vízépítészi pályára, sokunk azonban kez­dettől felfogta a szakma nagyszerűségét, lehetőségeit. A hidroenergetikus mérnöknek kicsit polihisztornak kell len­nie: nemcsak a szakmát kell jól tudnia, értenie kell a geológiához, a biológiához, a földrajzhoz, a mezőgazda­sághoz, a turisztikához is egy kissé. Úgy kell kiválaszta­nunk az épülő erőmű helyét, hogy maximálisan hasz­nosíthassuk a természeti adottságokat, hogy kevés mező­­gazdasági területet foglaljunk el, hogy lehetőleg ne bolygassunk meg lakott településeket, hogy ne bontsuk meg a vidék kialakult ökológiai egyensúlyát, hogy vonzó turisztikai helyeket is kialakíthassunk. Intézetünk minden tervnél igyekszik maximálisan érvényesíteni ezeket a szem­pontokat. Kiváló szakemberek a múltban is éltek, de nem nyílt alkalmuk tudásuk érvényesítésére, elképzeléseik, terveik megvalósítására. A hetvenhárom esztendős Dorin Pavel, például, számos tanulmányt, könyvet írt a vízerő­művekről, de a két világháború között Romániában csak álmodozni lehetett róluk. Mi akkor jegyeztük el ma­gunkat a hidroenergetikai szakmával, amikor az erőmű­vek tervezése óriási lendületet vett országunkban. Emlí­tettem, hogy néhány vonalat magam is húzhattam a bé­kási erőmű tervein, részt vettem a besztercei erőművek tervezésében, másfél évig dolgoztam a Vaskapunál, majd egyik kollégámmal az argesi erőmű vezető tervezője let­tem. Terveim alapján készültek és készülnek el a Szamo­son és a Sebesen a vízvezető alagutak, társaimmal kidol­goztuk a Curtea de Argeş és Piteşti közötti erőmű-rend­szer tervét, dolgoztam a lotrai országutak, a transzfoga­­rasi műút tervein... Hirtelen fel sem tudnám sorolni azt a több mint száz tervet, amelynek kidolgozásában az el­telt közel húsz esztendőben részt vettem. Megnyugvásom­ra szolgál, hogy az általunk készített tervek jelentős há­nyada meg is valósult vagy éppen most van megvalósu­lóban. Kell-e a szerencséhez ennél több? — Mégis melyik terv nőtt leginkább a szívéhez? — Megvallom, zavarba ejt a kérdés. Mindegyik terv, amelyen dolgoztam, valamely sajátos vonással magához kötött. Az ember ugye, nem válhat közömbössé az iránt, akivel több évig járt jegyben, akivel hosszú esztendőkön át megosztotta nappalát-éjjelét. Köztudott, hogy egy víz­erőmű tervének elkészítése több éves megfeszített mun­kát igényel... Ha mégis választani kell a sok izgalmas terv között, akkor feltétlenül Argeșre szavazok, amelynek tervezése és felépítése igazi szakmai elégtételt nyújtott, s ugyanakkor váratlan és rendkívüli problémák elé állí­tott. Ez a legrövidebb kivitelezési idejű vízerőmű orszá­gunkban. Az öt esztendő, amelyet az argeşi erőmű meg­tervezése és felépítése igénybe vett, világviszonylatban is rekordnak számít. Ahogy előkelő helyet foglal el a ma­ga nyolc esztendejével a Vaskapu is ... Kiváló munka­­közösség formálódott Argeşen, tagjai az ország más ré­szében is tekintélynek és megbecsülésnek örvendenek. Argeş figyelmeztetéssel is szolgált: többet kell tanulmá­nyoznunk a terepet, harmonikusabb kapcsolatot kell te­remtenünk a kutatómunka, a tervezés és a kivitelezés kö­zött. Csak a tervezőintézet, a megrendelő és az építővál­lalat szakembereinek összefogásával, észrevételeik köl­csönös meghallgatásával, részletekig összehangolt mun­kájával kerülhetők el a váratlan helyzetek, a kellemetlen meglepetések... Argeș életre szóló élményemmé vált. — Milyen gyakran megy terepre egy tervezőmérnök? — Intézetünkben szinte általános gyakorlat, hogy min­den hónapban legalább egy hetet építőtelepeken töl­tünk. Egy terv kivitelezése közben rengeteg előre nem lá­tott probléma, nehézség merülhet fel, megoldásukból a tervezőnek is ki kell vennie részét. Bármilyen alaposak az előzetes vizsgálatok, a geológiai felmérések, a meg­bolygatott talaj viselkedését nem tudjuk mindig előre ki­számítani. Valami mindig megcsúszhat, omolhat, szivá­roghat, áttörhet. .. S aztán jó ott lenni az építőtelepen, hogy ismételten láthassuk elképzeléseink megvalósulását, a tervrajzok „előre" fordulását. Nem lehet és nem szabad erőművesdit játszani, csak tökéletes munkát végezhetünk — ezt mindannyian tudjuk. S ezt a feladatot csak össze­fogással, a kutatás, a tervezés és az építőmunka szerves kapcsolatának megteremtésével oldhatjuk meg. — A transzfogarasi műút megnyitásáról írott egyik riportban találkoztam az ön nevével . .. Mit jelentett az intézet munkatársai számára a Baia Capra-i közúti alag­út megtervezése? — Az évek során számos alagutat terveztünk, s a köz­utak tervezésében sem vagyunk járatlanok. Például a lot­rai utat is sikerült úgy megterveznünk, hogy félannyiba kerüljön, mint ahogy az áttervezésre szakosított intézet eredetileg kiszámította ... Most, az alagút megtervezésé­nél bőven kamatoztattuk több éves tapasztalatainkat. Arra törekedtünk, hogy minimálisra csökkentsük a költ­ségeket, hogy ne lépjük túl az építésre előirányzott ösz­­szeget. Maradéktalanul hasznosítani igyekeztünk a ter­mészet kínálta adottságokat. Időbe telt épp ezért a legoptimálisabb hely kijelölése. Két oldalt az út már majdnem kész volt, amikor a hó borította csúcsok között az alagútátfúráshoz hozzáláttak. Mivel a két oldalt meg­adott szintek helyességében kételkedni kezdtünk, egy ten­gerészeti intézettől szintmérőt kértünk, amellyel az építők állandóan mérhették a tengerszinthez viszonyított magas­ságot ... Nagyon nehéz feltételek között dolgoztak az építők, s átlagban havi 104 métert haladtak a sziklá­ban. A téli hónapokban sem szünetelt a munka. A 839 m hosszúságú és közel 60 négyzetméter keresztmetszetű alagút megtervezése számunkra sem jelentett egyszerű problémát, számos tényezőt kellett figyelembe vennünk. Meteorológusokkal megvizsgáltattuk például a szelek já­rását, adataik alapján le tudtunk mondani a szellőztető berendezésekről. Lemondtunk az alagút összefüggő be­tonbéleléséről, ami egyből felére csökkentette a költsé­geket. Az alagút még nincs teljesen befejezve, még meg­oldásra vár téli használatának biztosítása és a beszivár­gások szigetelése. A tél számos kérdést, felételezést tisz­táz, megoldásaink fölött azonban az elkövetkező két-há­rom esztendő fog ítélkezni ... A hidroenergetikusoknak, a vízépítészeknek két kegyetlenül szigorú bírójuk van: a víz és az idő. Kérlelhetetlenek a hibákkal, a tévedések­kel, a ki nem érlelt, elsietett megoldásokkal, a hanyag és felületes munkával szemben. Ha valamelyik objektum állja a víz és idő próbáját, az akár az örökkévalóságra is igényt tarthat. A Paltinus alatt épült alagút, a mun­kálatok végleges befejezése után, feltétlenül ezek közé fog tartozni ... —­ A vasúti, a közúti alagutakat állandóan ellenőriz­hetik a szakemberek, ezzel szemben a vízgyűjtő és­­leve­zető alagutak, csatornák rejtettebb életet élnek ... — A jól tervezett és jól épített alagút nemigen vet fel rendkívüli problémákat. Jártam például az 1935-ben épült moroieni-i és dobreşti-i vízerőmű alagútjaiban. Ma is ki­fogástalan állapotban vannak. Szikrányi hibát sem ta­láltunk a békási és a létrai vízerőművek csatornarendsze­rében sem ... Úgy látszik, az idő és a víz nem talált bennük kivetnivalót. Meghatározott időszakokban lezár­juk és ellenőrizzük az erőművek alagútjait is, hogy ha szokatlan dolgot észlelünk, azonnal intézkedhessünk. Csupán a kis keresztmetszetű alagutak kérdését kell megoldanunk: ezek aránylag hamar feltöltődnek homok­kal, kaviccsal, hordalékkal, s éppen ezért gyakran kell őket lezárni és tisztítani. Meggyőződésem, hogy záros határidőn belül ennek a kérdésnek is megtaláljuk az ideális és gazdaságos megoldását — Minden vízerőművünknek van valamilyen egyéni vonása: a Vaskapu nagyságával, az argeşi gátja magas­ságával, a békási elsőségével imponál... Mi adja meg a most épülő duzzasztógátak „egyéniségét"? — Nagy teljesítményű erőművek épülnek a Szamosom a Lotrán, a Sebesen. Nem akarok most a beszerelendő turbinák kapacitásáról beszélni, inkább megvalósuló el­képzelésünkről szeretnék szólani... A vidrai, fintinelei, az oasai gátak építésénél nemcsak betont használnak alap­anyagul, ezeket a gátakat úgy terveztük meg, hogy hasz­nosítani lehessen a helyi építőanyagokat: a követ, az agyagot. Természetesen ezeknek a gátaknak szélesebb az alapja, építésük valamivel több munkát igényel, de ol­csóbbak ... Rengeteg cementet tudunk így megtakarí­tani. Meggyőződésem, hogy a víz és az idő ebben a kér­désben is el fogja ismerni feltétlen igazunkat. S ez azt jelenti, hogy a hidroenergetikusok újra megnyertek egy csatát... SZEKERNYÉS JÁNOS A HÉT RIPORTJA.

Next