A Hét, 1975 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1975-02-14 / 7. szám
A MŰVÉSZET MINDENKIÉ Vasárnap délelőtt a múzeumban Lapunk tavalyi 42. számában jelent meg Ágopcsa Marianna Ahol a jövő is otthon érzi magát című cikke, amely elvi és gyakorlati kérdéseket összefoglalva próbálta meg körvonalazni a múzeumok — elsősorban, ha nem is kizárólag, a művészeti múzeumok — szerepét és helyét mai művelődési életünkben, kijelölni azokat az újabb lehetőségeket és feladatokat, amelyek biztosítani tudják, hogy a múzeumok cselekvő részesei legyenek a szocialista embereszmény megvalósításának. Múzeumaink alaposabb megismerése, népszerűsítése érdekében közöltük azután Murádin Jenő cikksorozatát hazánk legjelentősebb gyűjteményeiről. Kezdettől fogva szándékunk volt az is, hogy megvizsgáljuk, miként „érzi magát“ a múzeumban a jelen: mennyire váltak valóban közkinccsé a hatalmas társadalmi támogatással létrehozott kollekciók, vagyis mennyire népszerű ma nálunk a múzeum, milyen az intézmények látogatottsága, milyen belső — szervezéssel, propagandával összefüggő —, illetve külső, egész művelődési életünket érintő tényezők rendszerében kell elhelyeznünk a jelenséget. Nemrégiben megrendezett mozi-ankétunkhoz hasonlóan megkértük munkatársainkat, látogassanak el egy vasárnap városuk múzeumába, s a látottakat, a kérdéseikre kapott válaszokat egészítsék ki a múzeum látogatottságára vonatkozó statisztikai adatokkal. BRASSÓ Brassóban nincs olyan hatalmas múzeumépület, mint például a szebeni Brukenthal, ezzel szemben a város egész múzeum-hálózattal rendelkezik. A több évszázados főtéren, az egykori Tanácsház épületében működik a történelmi múzeum, amelynek egyik részlege a zenei, színházi, irodalmi rendezvényeiről is nevezetes Takácsok Bástyájában kapott otthont. Egyébként a Tanácsházban, a múzeumi hálózat legforgalmasabb központjában találhatók meg a megyei múzeum irodái; az egyikbe — Titus Hayden igazgatóéba —, néhány adatért magam is bekopogtattam. Tőle tudtam meg, hogy a megye tizenkét múzeuma közül nyolc a városban működik, beleértve a Muregionák emlékházát és a George Dima emlékházat is. Viszont nem tartozik a megyei múzeum „közigazgatása” alá a világhírű, a brassói városképpel összeforrt Fekete-templom, s a nem kevésbé híres bolgárszegi Sf. Nicolae-templom (ez utóbbi őrzi az első román iskola és az első román nyomda emlékét is), sőt a Takácsok Bástyája szomszédságában megtekinthető sportmúzeum sem. De hozzátartozik a szépművészeti múzeum Grigorescu, Eder, Mattis- Teutsch, Kollár Gusztáv és sok más neves művész munkáival. A múzeumhálózatban élénk politikainevelő tevékenység folyik, egymást érik a szimpozionok, irodalmi estek, hangversenyek, ünnepélyes KISZ-tagfelvételek és más rendezvények, s ez nagymértékben járul hozzá ahhoz, hogy a múzeumok fontos helyet töltenek be a közönség, a város lakóinak tudatában. Ugyanakkor elleplezi a katalógusok, tájékoztatók majdnem teljes hiányát — különösen nyomtatott tárlatvezetőkről kellene sürgősen gondoskodni. (A múzeum kiadásában ugyan évenként megjelenik a Cumidova című folyóirat, de ez a tudományos kutatómunka eredményeit összegezi, szakemberekhez szól.) Hogy a brassói múzeumok látogatottságáról fogalmat alkothassunk, adjuk át a szót a statisztikai adatoknak. Az első helyen a Történelmi múzeum áll: a látogatók száma 1973-ban meghaladta a százezret s csaknem ugyanannyian keresték fel 1974 decemberéig. Következik a Szépművészeti múzeum (a predeáli, vulkáni és viktóriavárosi fiókokkal): 1973-ban 39 715, 1974 decemberéig 41 197 látogató. Emellett mindkét múzeumban s másutt is csaknem a látogatókéval egyenlő azoknak a száma, akik különböző rendezvényeken vettek részt a múzeumban. Hónaponként nem tartják nyilván a látogatók számát, de a nyári hónapokban — júniusban, júliusban, augusztusban és szeptemberben — a legmagasabb. Nem rendelkeznek a múzeumok vasárnapi és hétköznapi kimutatásokkal sem, de becslések szerint a Tanácsházbeli múzeumot ünnepnap 850—900 ember keresi fel, hétköznap pedig 600-ra tehető a látogatók száma. Érdekes viszont megjegyezni, hogy a múzeum „törzsközönsége“ hétköznap főleg bel- és külföldi turistákból, vasárnap pedig főleg tanulókból és katonákból kerül ki. Amikor ott jártam, pitetti-i kirándulócsoportot találtam a múzeumban. Fegyelmezetten vonultak teremről teremre vezetőjükkel. Egyébként is csoportos látogatások alkalmával mindig kiállításvezető kalauzolja a vendégeket, értékes felvilágosításokat nyújt. Ez egyéni látogatások esetén legtöbbször elmarad. Erre vonatkozóan a vendégkönyvben számos észrevételt fedezhettem fel. APATHY GÉZA BUKAREST Az RSZK Művészeti Múzeumában a pénztárosnő délután háromig, amikor megkérdeztem, kb. ötszáz jegyet adott el, ami nem túl sok; a vasárnapi átlag ezer ember szokott lenni. A második emeleti helyiségben a mai román festészet nagyjainak rajzai, elsősorban a festőké. Baba, Maxy, Octav Grigorescu munkái mellett örömmel láttuk Szőrvyi István, Kazár László, Cseh Gusztáv, Plugor Sándor, Pusztai Györgyi rajzait. Ide viszont elég kevesen jönnek. Viszont nagy volt a forgalom a két földszinti kiállítóteremben, ahol a plakátokon hirdetett XVIII. századi francia iparművészeti anyag, a múzeum rokokó bútor-, Aubusson falikárpit- és szőnyeggyűjteménye, valamint fajansz és Sévres-i porcelánkincsét láthattuk, s egy hajszál híján titkos, remek kiállítás, amelyet elfelejtettek kiplakátozni a bejáratnál. Giambattisto Piranesi XVIII. századi olasz grafikus rézkarc-sorozatát Róma antik és reneszánsz emlékműveiről és szinte kafkai hangulatú börtön-fantáziáit. Feltűnően sok a gyerek, elemista kislányok csoportosan, felnőtt nélkül éppen távoztak, amikor odaértem, s egy hetedik osztály, fiatal rajztanár osztályfőnökével, akkor érkezett, amikor én már hazafelé indultam. Évente két-háromszor hoz múzeumba egy-egy osztályt a tanár. Ha a gyerekeket kérdi az ember, hogy mi tetszik nekik, valamennyi azt feleli, ragyogva: „Minden!“. Egy festő apa, másodikos kislányával és annak barátnőjével éppen indult haza, amikor megszólítottam, s mondta, hogy a „mindent!” szerető kislány megbűvölten tér vissza újra meg újra Brueghel Aprószentek megöletése című képéhez. Ad vocem, festő, nem tudom, szerencsének vagy pechnek számítsam-e ankétünk szempontjából azt, hogy a francia iparművészetnél és Piranesinél nagyon sok volt a szakmabeli. Egy iparművésznő, több kritikus kolléga, közöttük Ditrói Ervin, aki közvetlenül a felszabadulás után az első Piranesi-kiállítást rendezte az országban, a kolozsvári egyetemi könyvtárban felfedezett három Piranesi-album anyagából. A fiatalokat kezdtem kérdezgetni... Figyelemreméltó, hogy egyetlen gyerek se most volt először, s áttalóban elsős korukban hozták el őket, még a festő sem kísérletezett óvodás gyerekkel, s egyetlen megkérdezett szülő vagy nagyszülő sem hagyta ki ezt, hogy a Zambaccianba is viszi a kicsit... A következő megkérdezett fiatalember 24 éves repülőgép-mechanikus. Valahányszor a fővárosba jön a gépük, első útja a Művészeti Múzeumba vezet. Ez a fiatalember civilben volt. Egy másik, közlegényi egyenruhás fiolalember, nézelődés nélkül átmegy a spanyol termen, a Grecek mellett. Hova tart? Kezében jegyzetfüzet. Lucas Cranoch Szent János fejevétele című rettenetesszép képe előtt áll kerek hat percet (mértem!). Amikor már a képről a jegyzetfüzetébe néz, akkor kérdem meg , miért épp ide jött ?Mert a múzeumot darabonként kell nézni. Ha az ember elkezdi Andreescunél és végigjárja az egészet, nem lát semmit. Bukarestben katonáskodom, elektromérnök vagyok az Electroaparatalban, és itt töltöm minden szabad vasárnapomat. Ma Cranach, Velasquez, Paul Signac és a pointillisták vannak soron." A végére hagytam azt, aki nem magáért jön, ha ugyan lehet ezt így mondani: a Rahova-úti Bolintineanu-líceum franciatanárnőjét. A Piranesi-teremben találkoztunk, tulajdonképp a francia iparművészeti anyag miatt jött, hiszen most tanítja osztályának a francia XVIII. századot , és „iskolát kerül" Piranesi Rámalátásának bűvöletében. „Ipari negyedben van az iskolánk, az osztályomban van négy tanárgyerek, vagy három közgazdászgyerek, a többi munkáscsaládból származik. S ezek a gyerekek azok, akik leckehangversenyekre járnak a zenetanárral, múzeumba a rajztanárral s velem. Hogy miért csináljuk, miért csinálom? Vegyük például a szaktárgyamat. Ha a francia középkort meg akarom értetni a gyerekekkel, a korszak irodalma mellett a gótikán keresztül érzékelhetik a lényeget. Diapozitíveket szereztem kölcsönbe, több tanórán át vetítettem nekik... Persze, az ilyen szabálytalan dolgokkal nem minden kollégám ért egyet, s a Szülők egy részének is az az álláspontja, hogy minek a gyerekeket a szigorúan szükségesen felül „terhelni". Szerintem az oktatás informatív és gyakorlati oldala mellett, amelyre jelenleg az iskola szükségképp koncentrál, nem szabad lebecsülni az emberformáló, értelmező diszciplínákat S örülök, hogy sok leckéjük, gyakorlati óráik, a hazafias munka és a KISZ-tevékenység mellett ezek a gyakorlati pályákra készülő kamaszok találnak időt, energiát a képekhez, a zenéhez, az összehasonlításhoz, a képzettársításhoz." HALASZ ANNA KOLOZSVÁR NAPOCA A kincses városról lévén szó, ahol anynyi gazdag hagyománnyal, felbecsülhetetlen értékű és folytonosan gazdagodó gyűjteménnyel rendelkező múzeum van, szükségesnek láttam legalább két múzeumra kiterjeszteni a vizsgálódást. De melyik kettőre? A Művészeti Múzeumot semmiképp sem akartam kihagyni, hiszenkétünk elsősorban ezeket az intézményeket „vallatja“, s ez a város legrangosabb, legértékesebb gyűjteménye. De azután? A néprajzi, az állattani vagy a történelmi múzeumot keressem-e fel? Végül is az utóbbi mellett döntöttem, s be kell vallanom, hogy a döntésben szubjektív okok (szakmai affinitás, érdeklődés) is közrejátszottak.• Múzeum tér. Az Erdélyi Történelmi Múzeumban a Bunto házaspárral, Nicolae Vlassa és Papp Ferenc kutatókkal beszélgetünk. Mivel kiderül, hogy a múzeumban sok a jegy nélküli, ingyenes látogató, rendhagyó valószínűségszámítást végzek, s máris kikerekedik egy hozzávetőleges számadat. Úgy ötvenöt-hatvanezernyi látogató 1973-ban, hetvenezer körül 1974- ben. Papp Ferenc a múzeum tájékoztató, propaganda anyagait mutatja (az imént kaptam meg Bunta Magdától a Hadrian Daicoviciu szerkesztésében, 1967-ben megjelent Muzeul de Istorie din Cluj című kalauzt). Több nyelvű tájékoztató, prospektus, fényképek a múzeum kincseiről, hozzáférhető áron. Délelőtt tíz óra. Esik az eső. Rossz napot „fogtam ki" ankétünkhöz. A főmuzeográfus azonban megnyugtat: épp az imént távozott egy negyventagú vidéki diákcsoport, őket vezette. Nyílik az ajtó, s újabb csoport érkezik. Harminc másodosztályos elemista, egy harminchét körüli tanítónő és két szülő, ötvenes falusi asszony, negyvenötös lakatos. Papp Ferenc szíves és értő kalauzolásával egy nép történetében utazunk. Bejárjuk az őskori részleget, majd a dák, római szobák következnek és: népvándorlás, középkor s a nemrég megnyílt újkori részleg. Történelmi Múzeum: két óra leforgása alatt hetvenkét látogató. Tizenkettő tizenöt. Művészeti Múzeum. A földszinti termekből árad a nép: a Romániai Orvosok Téli Szalonja. Mégis az emeleti traktuson kezdem, a nemzeti művészeti képtárban. Éppen egy huszonöttagú tanulócsoport távozik, a gyermekek prospektusokat, fényképeket vásárolnak. Járom a termeket, s akaratlanul megfeledkezem a feladatról, a közönségről. Tárlatvezető sem zavar, nincs előre bejelentett, szervezett csoport. Luchson virágcsendélete előtt a padon serkedő bajusz, fiatal fiú. öl, s merengve nézi a képet. Megszólítom. A fiú szebeni, a Képzőművészeti Középiskola másodéves tanulója. Tanul, ábrándozik, terveket forgat? A szem eltévedő, homályos, látszik, valamiben megzavartam. Luchiant szereti és Grigorescut. Tapintatosan tovább lépek, nincs szüksége rám. Tonitza képei előtt harmincöt éves vegyész kisfiával, Kolozsvárnak. Havonta jár múzeumba, most a fia kedvéért jött el. A szép, „érthető“ képeket szereti. Negyven körüli hadmérnök, feleségével, két gyerekkel, meg egy ismerős házaspár szintén gyerekkel. Kolozsváriak. Rendszeresen, havonta járnak múzeumba, minden időszaki tárlatot megnéznek, s ilyenkor az alapkiállításhoz is „felugranak". Főképp a gyermekek kedvéért. „Mi tetszik" kérdésem úgy látszik előlegez a mérnöknek valamit, mert rögtön (és kissé zavartan) a „régiek — modernek“ kérdésére tereli a szót. Ma már egy művész nem fejezheti ki úgy magát s a világot, mint a „klasszikusok" — mondja, de modern és modern között különbséget kell tenni. Sok nonfiguratív alkotás láttán az az ember érzése, hogy ez már sarlatánság. Végül benézek az orvosok téti szalonjához. Már csökkent a látogatók száma, igaz csaknem két óra. A múzeummőr szerint rengetegen voltak, főként orvosok, ismeri már őket a gyakori látogatók. összegezésül: a Művészeti Múzeum termeiben vasárnap tizenkettő és kettő között legalább öt-hatszáz ember fordult meg. Főként 25—45 év közötti házaspárok gyermekekkel. Sok volt a kisgyerek, kevés az idős ember és az „önálló" fiatal. BERNÁD ÁGOSTON NAGYVÁRAD A kapuban vászonpapucsot húztam,árom sorra a palota termeit (83 van belőlük), hogy az arcokat szemrevételezve képet nyerjek e vasárnap délelőtt közönségéről. Első benyomásom: mindjárt 12 óra, de még nagyon kihalt a palota. A képzőművészeti osztályon, a most a megyei tárlatot vendégül látó nagyteremben viszont a filharmónia kamarazenekara próbál. Acél Ervin karmester nem szemlélődik, hanem dolgozik itt, s két tétel között közli: „Bach-koncertünk lesz este, szívesen látjuk!“ Megjegyzését megszívlelem, mert tudom, hogy a zenei csemegékért, a képtári hangversenyekre olykor sajnos nagyon gyér közönség jön el. 1973-ban 66 452 bejegyzett látogatója volt a Körösök vidékének tárgyi hagyatékát bemutató váradi múzeumnak. 1974 decemberéig közel ötvenezer. Látogatásunk napján ( késő délután tudom meg): 123. A múzeumban sétálgatok nagy része iskolás gyerek. Gyerekek együtt vagy külön, egy-egy idősebb ember társaságában. Néhány idős házaspár. Hozzálátok véleményeket jegyzetelni. A történelmi osztályon, egykori tarkónyi sír üvegbura alá helyezett csontvázkollekciója előtt két fiú szemlélődik — a 15. számú iskola ötödikes tanulói. „Most negyedszer vagyok itt. Legelőször még tanítónkkal, Nicolae Tomodan elvtárssal, az egész osztállyal voltunk itt. Megnéztük mindazt, amit természetrajz órán tanultunk... Nekem talán a természetrajzi osztály tetszik a legjobban. Voltam egyszer Tusnád fürdőn s láttam ott medvenyomot, aztán eljöttem megint a múzeumba, megnézni a medvét... Harmadszor nagybányai unokatestvéremet hoztam el... Itt, a történeti részlegen az tetszik, hogy láthatjuk a leleteket, melyekről az iskolában tanulunk... De felmegyünk még a természetrajzira is... Van otthon egy kis herbáriumom, saját gyűjtésem..." Idős házaspárhoz fordulok, németül válaszolnak. Spitzer Werner nyugdíjas düsseldorfi nyomdász és felesége hetedszer jár Romániában, most hatodik hetüket töltik a „jó vizű" Félix-fürdőben. Spitzer úr is szívesen vall múzeumi élményeiről: „Nekem leginkább maga az épület tetszik. A Hilldebrandt tervezte építmény a későbarokk építészet remeke... A múzeum mellé telepített kicsi falusi román főtemplom egyedüli, gyönyörű alkotási... Másodszorra járunk itt a múzeumban, s főttük már az összes részlegeket. Áttalóban mindenütt nagyon szép, korszerű a tárgyak elrendezése. Különösen a képzőművészeti részleget tartom érdekesnek, mert a mai romániai képzőművészet keresztmetszetét adja." A természetrajzi osztályon unokájával, Tomosan Alexandra Vl-os tanulólánnyal tárgyalja meg a látottakat Megyeri Béla, a közüzemek mérnöke. „Nem tudom, én hoztam-e el Andit, vagy ő engem? ... Én először a megnyitás után, négy éve jártam itt. Most hogy újra látom a múzeumot ez az érzésem, sokat fejlődött, valóban az ország egyik legszebb múzeuma. Kritikai észrevételem főként a természetrajzi osztályra vonatkozik. Szépek ezek a kiállított tárgyak, de puszta tudományos megnevezésük a csupán általános műveltséggel rendelkező embereknek nem sokat mond. Itt van ez a kőtömeg aláírása („hippurites cornuvoccium") nekem, aki latint is tanultam, mindössze ennyit mond, hogy bizonyára valamilyen szarvról van szó. Több leírás, kép, közvetítő információ kellene, hogy az emberek ne felületes élménnyel távozzanak a múzeumból." Keresek valakit a fiatal, középkorú emberek nemzedékéből, s a néprajzi osztályon jegyzem dr. Doina Dombole, a szigeti kórház orvosnőjének szavait: „Többször jártam már Váradon, a fürdő miatt. A múzeumban most másodszorra vagyok ... Hogy mi tetszett leginkább? Minden részlegen nagyon szép az anyag elrendezése, tálalása, sok az érdekesség. De úgy érzem, hogy egy kicsit több magyarázat jól jönne. De általában véve: az ország egyik legszebb múzeuma a várodi. Csak elég gyenge körülötte a propaganda." A látottakról elbeszélgettem Jurcsák Tiborral, az intézmény aligazgatójával, s tapasztalhattam, hogy ebben a múzeumban — mely 1971 januárjában, a restaurált barokk palotába költözött —, a szakemberek nemcsak az elmúlt évek gazdag eredményeit tartják számon, de jól látják a problémákat, tennivalókat is. Tapasztalatuk szerint a részlegek közül a képzőművészeti a legnépszerűbb, ennek fő erőssége a modern romániai képzőművészeti anyag, s érdekessége a hazai viszonylatban egyetlen múzeumi állandó iparművészeti kiállítás. A népszerűséget illetően következik a történelmi részleg, ez után — mert inkább tudományos, szakmai érdeklődésre tarthat számot — a néprajzi és természetrajzi. A 25 muzeológust összefoglaló munkaközösség kiállításokat szervez, előadásokat tart a város és a megye munkásklubjaiban, az utóbbi időben falvakon is. A múzeum iránti érdeklődés fejlesztése, a múzeumnézés kultúrájának emelése azonban már nemcsak a múzeumok munkatársaira háruló, hanem ennél sokkal általánosabb közművelődési MŰVÉSZET .