A Hét, 1981 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1981-01-02 / 1. szám

3 A HÉT 1981. január () Tíz öntő a Művészet utcából Balogh József, másképpen Cubi, mindenütt ott van Marosvásárhelyen, ahol valami történik. Fejközepe hason­lít a katolikus szerzetesek tonzúrájához, amit görög-keleti testvéreiket ékesítő kecskeszakállal ellensúlyoz. Ezzel a maga részéről mindenképpen toleranciát hirdet. Ott van a színházi bemutatókon, koncerteken, tárlat­megnyitókon, baráti körében sok az értelmiségi. Akadnak, akik emiatt sznobnak mondják. Különben számos jelzőt aggatnak rá, ezek közül a legbombasztikusabb az acél­báró. Elnéző mosollyal viszonyul a címkézéshez, mintha azt mondaná: ......a karaván halad". Igaza lehet, hiszen ki tilthatná meg egy öntőmesternek, hogy entellektüelnek­­higgye magát? Főleg akkor, ha eleget tesz az értelmisé­gi legfőbb ismérvének, annak, hogy gondolkodik s asze­rint cselekszik? A város legnagyobb filmszínháza mellett kaptató vezet fel a szülészethez. Az utca neve Művészet, s derékszög­ben érinti a Köteles Sámuel utcát, melyben szinte egy­mással szemben áll a Bolyai-ház és a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet. Szóval a Művészet utca­­­szem alatt, világ szemétől eldugottan, van egy öntöde. A kapun nincs cégtábla, csak a bennfentesek tudják, hogy az ud­varon ,,boszorkánykonyha" működik. Lépjünk be ide, néz­zünk körül, s helyszínleírás helyett hagyjuk beszélni Ba­logh József mestert, másképpen Cubit. — Negyven éve létezik ez a műhely. Apámé volt. Én ■szinte itt születtem. Mióta az eszemet tudom, ez az ottho­nom. Most, persze, úgy mondanám, hogy a második ott­honom. De 1940-ben csak hatesztendős voltam. Még az iskolából is először ide jöttem. Több időt töltöttem ezen az udvaron, a fatákolmányok alatt, mint a lakásban. Az itteni sistergő, fortyogó, mindig alakuló világ jobban iz­gatott, mint a külső. Közben mégis autószerelő akartam lenni. Akkoriban a gépkocsi csodaszámba ment, s a gyer­mek fantáziáját mindennél jobban izgatta. Ez azonban amolyan távoli, valószerűtlen álom volt. A kikezdhetetlen­­nek hitt fém viszont a szemem előtt olvadt szét, s vált ismét széttörhetetlenné. Életem első nagy csalódása is itt ért az öntödében. Színházi pisztolyt akartam kiönteni alu­míniumból. Nem szóltak, hogy időt kell hagyni, míg meg­dermed. Én siettem, s amikor a formát felemeltem, szét­­mállott minden. Tíz-tizenkét éves lehettem. A csalódás vi­szont megedzett. Apámtól tanultam szinte mindent. Ő negyvenkét évet dolgozott öntödében. 1948—1956 között iskolaműhellyé alakult kis birodalma. Itt járta ki a tanoncéveket a város összes öntője. Az itt inaskodók legtöbbje mester az Elect­­romures vállalatnál, Régenben, Gyergyószentmiklóson és másutt. . . A kollégiumból átmentem az ipari iskolába, ahol há­rom évet végeztem. Érettségivel volt egyenértékű az ott kapott diploma s technikusi címmel-beosztással. Apám mellé álltam be, öntőnek. Ez 1952-ben történt. Négy esz­tendő múlva kivettük a kisipart. Akkoriban hiánycikk volt a gázégő, ráálltunk annak gyártására. Csináltuk három évig. 1959-ben beléptünk a szövetkezetbe, a mai fel­­tételek szerint. (1969-ig apámmal együtt dolgoztam.) A Maros megyei fogyasztási szövetkezethez, pontosabban annak szolgáltatási és termelő vállalatához (IPP) tarto­zunk, a megrendeléseket azonban közvetlenül Bukarest­től kapjuk. De igazán nem panaszkodhatok az itteni igaz­gatóra, Podeanu Ioanra sem. Mindenben segít, megértő, s el is igazít olyan adminisztratív és más ügyekben, me­lyekhez nem értek. Két öntőt még apám idejéből örököltem, Szombat Zsig­­mondot és Balizs Ferencet. A többit — Kiss Ferenc, Bartha Attila, Szabó József, Nagy László, Mátyás Ferenc, Deme­ter János, Daradits Miklós — már én vettem fel. Az igaz­gató jogot adott ugyanis arra, hogy azt alkalmazzák, akit akarok. A kistermelés vagy más néven a kis szé­­a megköveteli a szokásosnál magasabb szakképzettséget, a rugalmas munkaidőt, összeforrott, jó gárda melózik itt. Nálunk nincs olyan, hogy nem jöttem be, beteg voltam. Vagy: disznót vágott a koma, ott kellett lennem. Amikor munka van, s gondoskodom arról, hogy legyen, akkor min­denki dolgozik, míg nem végzünk a kiszabott adaggal. •Itt nem lehet megállni, s kiszaladni bevásárolni. Nem va­gyok hajcsár, s szerencse, hogy ilyesmire nincs is szük­ség. Mondják, hogy egy alkalommal elment az öntödébe valaki a szakszervezeti bizottság részéről, megtudni, miért fizetnek olyan nagy tagsági díjat, azaz miért keresnek szokatlanul sokat Balogh József emberei. Valami turpis­ságnak kell lennie a dolog mögött, vélte, s végére akart járni az ügynek. De Cubiék se most jöttek a 405-ös vici­nálissal, s a kemény munka nem veszi el kedvüket az ug­ratástól. A csoport legtekintélyesebb súlyú tagját, Ben­­dőst, vagyis a mázsányi Balizs Ferencet a pincében nya­kon öntötték egy veder vízzel, s utána szóltak neki, álljon elő, hadd lássa a kiküldött, milyen munka folyik itt: a szó szoros értelmében verítékkel keresik kenyerüket. A ven­dég hápogva bólogatott, s háttal araszolt kifelé az ud­varból. Ez különben nem előráncigált sztori, az eset megtörtént. — Hogy mit kell tudnia egy jó öntőnek? Tudatosítania­­kell magában a büszkeséget, igen, a büszkeséget, hogy az öntőszak­ma az egész fémipar alapja. Nagyon kell sze­retni ezt a nagyon nehéz mesterséget. Mert hiába van­nak ma már munkavédelmi könnyítések, törekvés a fizikai erőkifejtés kímélésére, nem lehet kizárni az emelést, a hajladozást. De az erobert mindenért kárpótolja, mikor ■látja, hogy formálódik az 1500 fokon olvadt fém, mikor sikerül kihozni valamit az alaktalan masszából. Valami hasznosat, de szépet is ugyanakkor. A jó öntő éppúgy ad a megmunkált felületek tisztaságára, mint mondjuk a szí­nész a világos, szép beszédre. Fontos még mind­­ az anyagismeret, bár ma már az öntő megkapja az összeté­telt. Alaposan kell ismernie a szakmai rajzot, olyan fi­gyelmesen olvasnia azt, mint kottát a zenész. Na és az­tán, ehhez kapcsolódva: szükséges a nagyfokú precizitás. Mindent ki lehet önteni, ha az öntő részéről megnyilvá­nul a szakmai hozzáállás, ha elbizonytalanodás esetén nem restell tanácsot kérni, megbeszélni társaival elkép­zeléseit. Mi­nt­ öntödénkben biztosítottak ugyanazok a feltételek, mint a legnagyobb műhelyben: csak a méretek kisebbek. Ennek viszont óriási előnye az, hogy mi szinte egyik perc­ről a másikra át tudunk állni új termék öntésére. Erre, vagyis az átállásra, a nagy műhelyben annyi idő kell, ■hegy mi addig el is felejtjük azt a szériát, amelyet kiön­töttünk. Cubi beutazta Európa néhány országát. Turistaként, de nyitott szemmel. Érdemes odafigyelni arra, amit augsbur­­gi élményeiről mond. Ebben a nyugatnémet városban van a kontinens legnagyobb hajóalkatrész-öntödéje. Hallo­mások alapján sokkal többet képzelt el erről a öntöde­csodának hitt vállalatról. A látottak alapján jelenti ki, ■hogy semmivel sem különb, mint nálunk a modernebb ön­tödék. A fizikai erő kímélése dolgában pedig talán még hátrább is vannak, mint mi. Mégis érdekeltté tudják ten­ni a munkást. Emellett aztán a tulaj nem vacakol sokat. Ha a szaki nem végez minőségi munkát, s nem termeli le a kiszabott mennyiséget, szemrebbenés nélkül útilaput köt a talpára.­­ Még ha demagógiának is tartják egyesek, el kell ■mondanom, hogy addig baj lesz az érdekeltséggel, míg akadnak olyanok, kik harmadik váltásból pihenten, frissen jönnek ki a gyárkapun, mert­ éjjel tizenkettőkor, úgymond, kötelező az elolvas... A­z illetőtől, ki ezzel a szokásával kérkedett, csak annyit kérdeztem: a villanyt legalább nem sajnáltátok? Csoportomban ilyesmi meg se fordul valakinek a fejé­ben. A törvény szabta kereteken belül jól is keres mind­egyikük. Kivétel nélkül mind a kilenc munkatársamnak személyi tulajdonú blokklakása van, zömmel háromszo­bás. Olyan is akadt, aki még legénykorában megvásá­rolta. Ezért is van az, hogy mikor húzni kell, húz minden­ki. Mindegyikük érdekelt abban, hogy a megrendelésnek idejében, a legjobb minőségben eleget tegyünk.­­ Az egész országból rendelnek tőlünk. Brassónak igazán fejlett az ipara, mégis hozzánk fordulnak nehéz földgépek turbinájának kiöntéséért. A brassóiak Kon­stan­cán értesültek arról, hogy mi jó minőségű munkát vég­zünk. Jelen pillanatban tizenkétféle rotor öntése foglal­koztat. Ránk bízták a MAN Diesel-motor öntését is, amit eddig Németország Szövetségi Köztársaságból importál­tunk. Igazgatónk biztatott. Nekiláttunk. Bevontuk ebbe a ■munkába két idősebb, nyugdíjállományú szaktársunkat, Seregi Tibort és Stefánkovits Gézát. A megrendelő elfo­gadta munkánkat. Mint ahogy az eddig Japánból impor­­tált Hitachi elnevezésű dugattyút is így helyettesítjük. Vagy vállaltuk egy lengyel alkatrésznek a kiöntését, amely a ■mén tócsán a kék motorját hajtja. Ezt is leszállítottuk. Kiállta a próbát, pedig az nem éppen könnyű. Beszerelik egy ha­jómotorba. 32 óráig járatják, s utána megvizsgálják a ko­pásfelületeket, a dugattyú tartósságát, hogy nincs-e repe­dés rajta ... Amikor az első hat darab MAN Diesel-motor öntvényét elküldtük, egy Gavra nevű mérnök külön érte­sített arról, hogy többé ilyesmiért nem kell valutát fizet­nie a vállalatnak. Egy Rosiori de Vede-i gyárnak eddig Belgiumból hozott alkatrészt öntünk ki, s 1981-től bizto­sítjuk a teljes igény kielégítését. Dehogy is akarom én azt mondani, hogy nálunk nincs selejt, vagyis hibás, homokos öntés. De mi vagyunk saját munkánk legszigorúbb minőségi ellenőrei, s nemegyszer nekibúsulva, de újrakezdjük az öntésit, ha valamivel mel­léfogtunk. Nem hibáztatunk senkit, még akkor sem, ha pontosan tudjuk, ki hibázott. A szakmában rangot szerez­tünk, ahhoz méltóaknak kell hogy legyünk, különben fa­batkát sem ér a munkánk,­­ az olyanfajta önként vállalt megterhelés sem például, hogy egy hónapban minden vasárnap dolgoztunk. Mikor Balogh József kimondottan technikai dolgokat kezdett magyarázni, töredelmes vallomást tettem: műsza­ki ismeretem-jártasságom, sajnos, csaknem a nullával egyenlő. Úgy gondolom, hogy ezúttal nem is ez a lénye­ges. Inkább az, hogy a Művészet utcai tíztagú öntőcso­­port minden megrendelésnek legalább egy nappal a ha­táridő előtt eleget tesz. Hogy mindössze félóra alatt fel tudnak állítani egy öntőkemencét. Hogy a mester első­­osztályú jéghoki­kapus is volt, nem műkedvelő szinten fut­ballozott, mégis visszatért az öntödébe, hol gyermekkorá­ban és ma is jól érzi magát. (Felesége, tizenhárom éves lánya van, kik, érthetően nem rajonganak épp annyira az öntödéért, mint ő.) Nem emlékszik, mikor volt utol­jára panasz munkájukra. Az öntödében különben működik a szellőztető-beren­dezés, tej és ásványvíz kéznél van. A tonzúrás és kecskeszakállas „acélbáró" pedig képző­művészekkel barátkozik, megjelenik a színházi premiere­ken, s úgy él, mint egy értelmiségi, ki az öntödében szü­letett. LÁZÁR LÁSZLÓ Cégtáblák a nyugat-németországi rendelésre A Művészet utcai csoport: Első sor: Kiss Ferenc, Bartha Attila, Darodits Miklós, Nagy László; Második sor: Bálin Ferenc, Szabó József, Mátyás Ferenc, Balogh József, Szombat Zsigmond. (Hiányzik a képről Demeter János, aki ép­pen szabadságon volt.) Balogh József öntőmester, másképpen Cubi vagy Acél­báró öntvénnyel a kezében. A HÉT RIPORTJA

Next