A Hét, 1984 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1984-01-01 / 1. szám

Gondolatok esztendőfordulón­ a Köztársaság évfordulóján Úgy hozta a történelem, hogy a Köz­társaság kikiáltásának évfordulóját az­ esztendő végén, az új esztendő küszöbén ünnepeljük, így az ünnepi készülődés mindig egybeesik az eltelt esztendő mér­legkészítésével, az új év teendőinek be­mérésével. Az idén ennek a visszapillan­tásnak és jövőbenézésnek sajátos jelen­tőséget kölcsönöz az a tény, hogy az új esztendő pártunk és hazánk életében két nagy jelentőségű eseményt is ígér, hiszen 1984 az RKP XIII. kongresszusának és a felszabadulás, legnagyobb nemzeti ünne­pünk 40. évfordulójának esztendeje i. Mind az eredmények felmérését, mind az előretekintést csakis ennek a két törté­nelmi jelentőségű eseménynek a vetüle­­tében tudom elképzelni. Ilyen összefüggés­ben nem elegendő csupán annyit monda­­­ni, hogy az idei esztendő mintegy tizenegy havi mérlege pozitív, hogy terveink leg­fontosabb ipari mutatóit sikerrel teljesí­tettük. Úgy érzem, távolabbi visszapillantásra is szükség van, csak így lehet igazán ér­zékelni és érzékeltetni a termelő-alkotó­munka folyamatában kifejtett erőfeszíté­sek valós értékét, igazi méreteit. Szükség van erre, annál is inkább, mert az állítás, hogy a „legfontosabb tervmutatókat si­kerrel teljesítettük" csak akkor emelkedik­ ki a szokványos jelentések közül, ha nyom­ban hozzátesszük, hogy 1983-ban egyetlen ipari vállalatunk termelése lényegesen nagyobb, mint 1968-ban a megye egész iparának a termelése. S ha egy kicsit tü­zetesebben belenézünk a tények és a számok sokaságába, mindjárt kiderül, hogy az 1966—1982-es időszakban me­gyénkben is végbement ipartelepítés e­­gyáltalán nem volt öncélú, hiszen azon túlmenően, hogy a szinte robbanásszerű ipari fejlődés a későbbi gazdasági ered­ményeket alapozta meg, felbecsülhetetlen értékű mutációkat eredményezett a megye társadalmi szerkezetében és a társadalmi élet minden vonatkozásában. Elegendő annyit említeni, hogy 1968 óta a megye lakosságának 40 százaléka költözött új lakásba és 25 százaléka tanul különböző iskolákban. Az ünnepi mérleg, akárcsak a jövőbe tekintés — a párt tudományos politikájá­nak köszönhetően — változatos gazdasági, társadalmi és szellemi képet nyújt En­nek a sokszínű változásnak még élénkebb, még dinamikusabb távlatait vetítik elénk az elkövetkező esztendők. Megyénk új iparágairól szólva a gép­gyártóipart és az elektrotechnikát szoktuk emlegetni, közben újabbak zárkóztak fel melléjük, a kőolaj és általában az ener­giahordozók kitermelése. A szénbányá­szat nem új keletű ugyan megyénkben, de a lignitkitermelésnek a mai és jövő­beni szintje messze meghaladja a koráb­bit. E két ágazatra fordítjuk a jövőben a beruházások jelentős hányadát. Az új esztendőben, természetesen, az ipar más területein is jelentős gyarapo­dással számolhatunk. Az ipar alapeszkö­zeinek „életkora" nem haladja meg a tizenkét esztendőt A szakmunkás gárda is fiatal, de már elég tapasztalattal ren­delkezik ahhoz, hogy az elkövetkező esz­tendőkben az adottságok és a képességek valós szintjén termeljen, az elvárásoknak megfelelő eredményeket érjen el a mun­katermelékenység fokozásában, a termé­kek műszaki szintjének emelésében. Kü­lönösen fontos a minőség a gépgyártó iparban és az elektrotechnikában, ahol szembetűnően megnövekedtek a világpiac elvárásai. A termékskála szélesítése, a műszaki hozzáértés, a szakmai intelligencia haté­konyabb aktivizálása, az ésszerű energia­és anyaggazdálkodás, a technológiai és termelési fegyelem további megszilárdítása mind, mind olyan tényezők, amelyek nél­kül szinte elképzelhetetlen gazdasági, ipari terveink maradéktalan megvalósí­tása. Mivel mindennapi munkám elsősorban az iparhoz áll közelebb, érthető, hogy gondolataim is e téma körül gyűrűznek. S az is természetes, hogy újévi kívánsá­gaim is elsősorban hazánk, a megye to­vábbi gazdasági prosperitása, a terme­lő-alkotó kedv még erőteljesebb megnyi­latkozása, a Pártprogramból fakadó konkrét feladataink maradéktalan valóra váltása, a békés, értékteremtő munka kér­dései köré csoportosulnak. Imreh István nyugalmazott egyetemi tanár A munkám felől érdeklődtek, és azt kérdezték, hogy valahol — mélyen fekvőn és igen szilárdan — miként függ az egy­be a mai nagyvilág sorsformáló dolgai­val. A válaszadás a kifejtést igénylő össze­­szövődöttségek sokasága miatt válik csu­pán gondokat termővé. Valami azonban talán (éppen az embert leginkább meg­mutató cselekvésben­ a munkavégzésben megragadható. Történészként kezdjem te­hát azzal, hogy históriát többféleképpen, sok céltól meghatározottan, irányítottan lehet írni. Nos, engem az anyagi művelő­dés múltba süllyedt dolgainak feltárása sarkallt leginkább kutatásra. A létfenn­tartásért folyó küzdelem, a termelő élet talaján kivirágzott társadalmi alakulatok, gazdasági intézmények, a művelődési ér­tékek rekonstruálására törekedtem. Azért, hogy a romániai magyar nemzetiségi ön­ismeretnek a bázisát szélesítgetve szilár­dabb alapot teremtsünk a népek rokoní­­tásának, és a mi békés életépítő munkánk emlékeit elevenítve, a mi örökségünkkel is dúsítsuk tágabb kelet-európai környe­zetünk megbecsülésre érdemes hagyomá­nyaink kincseket őrző tárházát. A hétköznapok krónikája, a míves na­pok, a dologtevő, az értékalkotó élettör­­ténetek a békére törekedő, a békességet védelmező emberiség dicsérete. Legutóbb falutörvény-publikációban írtam meg azt, hogy a székely faluközösség a megmara­dás szolgálatában állott. Mondhatnám, a falutörvény minden cikkelye az életet vé­delmezte. A comunitásbeli jogszabályok és határozatok a társas létbe, az együttes munkálkodásba igyekeztek — szintes ér­tékrendre alapozott — szervezettséget, törvényességet beépíteni, és ily módon kí­nálni szilárd, tartós hajlékot a mindenna­pok békés szántóvetőinek. A békés fennmaradás rendjét értelme­sen megszervezni tudó és a végső vesze­delembe jutott életet közösségi összefar­­rottságban oltalmazni kész székely falu­közösségbeliek világának múltbeli üzenete nagyon-nagyon korszerű. Valójában azt kellene mondanom: sajnos, nagyon is az, hiszen az emberi értelem és szorgalom teremtette eszközök létünket megsemmi­síteni kész fenyegetéssé váltak, éppen a napjainkbeli világpolitika fejleményeiként. Ezért érzem az eddiginél is sürgetőbbnek az ösztönzést, hogy a békességre szavazók mellé álljak, s mind az itthoniakkal, mind a nagyvilágbeliekkel együtt tegyek hitet az egymást segítő, támogató, építkező humanizmus mellett. A Tóth János marosvásárhelyi kőműves Székelyudvarhely mellől, Béta neveze­tű faluból indultam, van annak maholnap ötven esztendeje is. A Bánságba mentem, mindenütt toborozták akkor a fiatalokat, inas lettem Resicán, onnan kerültem ké­sőbb Bukarestbe, éppen a Scinteia Háza építőtelepére. Ez volt az igazi iskola. Ahogy haladt az építkezés, úgy haladtam én is előre szaktudásban. A sajtópalota építésének befejező szakaszában már a legigényesebb munkákhoz osztottak be, a külső díszítésen dolgoztam, öntöttük, fa­ragtuk, helyükre illesztettük a magasban a nagy idomokat Jól emlékszem, amikor annak idején az Előre munkatársai, az első honfoglalók között beköltöztek az új szerkesztőségükbe. Aztán átvezényeltek az országos építőtelepekre, Onesti-re, Dormanesti-re, nem is sorolom most min­degyiket. Amikor Marosvásárhelyen elkezdődött a Vegyipari Kombinát alapozása, immár családostul ide telepedtem. Azóta itt é­­lek. Ami azt jelenti, hogy „végigdolgoz­tam" az új posta- és telefonközpont épít­kezését, aztán a Grand Hotelt, a Nemzeti Színházat, a Continental szállót. Az ember örvend és büszke arra, amit csinált. Nem sok ember mondhatja el, hogy olyan maradandó munkákat végzett ebben a városban, mint amilyenekre al­kalmam nyílt nekem is. Házat is vettem rttagamnak, a lányom már Marosvásár­helyen született, építésznek készül, itt nőtt fel a fiam is, aki nemsokára mérnök lesz. Ekkorát változott a mi életünk ... De azért meglehet, hogy nyugdíjas ko­runkra, öregségünkre csak hazahúzódunk Bétára, Udvarhelyszékbe, a szülői házba. Ki tudja? Jelenleg a főtér déli torkolatában, a 113-as munkatelepen csoportvezető kőmű­ves vagyok, a Grand Hotel és a telefon­­központ közötti szakaszon vezetem a kő­művesmunkát, az üzletsorral kombinált lakóháztömböknél. Az időjárás nem kedvez ugyan, rövi­dek a nappalok, hamar sötétedik és mí­nusz 10 fok alatt nem indíthatjuk a ké­nyesebb gépeket, berendezéseket, mégis azt reméljük, hogy még az óesztendőben átadhatjuk­ az összes lakásokat, hogy va­­lamennyi új lakástulajdonos már saját otthonában teríthesse a szilvesztert! Itt jó lakásokat kap mindenki. Meleget, meleg vizet, jó burkolást, alapos szigetelést, itt penész nem jelenik meg majd a falakon. Erőt, egészséget kívánok, munkát nekik és valamennyiünknek. Dan Hristea orvos, Bukarest Az ember év végén számba szokta venni örömeit, gondjait, az elszállt esz­tendő beteljesüléseit és adósságait. És persze tervez, elképzeli, hogy miként is válhatna teljessé a küszöbön álló új esz­tendő. Kis és nagy örömök fonódtak össze az elmúlt hónapokban — kis és nagy örömö­ket ígér az új esztendő. A nagy öröm családunk számára az volt, hogy fiam megkezdhette tanulmá­nyait a katonaorvosi egyetemen — és az lesz, ha lányom felvételije, ugyancsak­ az orvostudományb­a, sikerülni fog. Három orvos egy családban. Ez mindennél szebb. Pedig a gyermekeket nem biztattam erre a pályára. Maguk választották. Hogy mi késztette őket erre a válasz­tásra? Talán az 1977-es megrázkódtatás, amikor gyermekfejjel átélték egykori ház­­tömbürek összeomlását, szomszédaink tra­gikus végét. Azóta új életet kezdtünk. Ehhez az élet­hez tartozik a gyermekek pályaválasztása. S az én új irányba lendült orvosi munkám. Korábban a vasutas poliklinika labora­tóriumát vezettem. Most már a tudomá­nyos kutatással kacérkodom — akupunk­túrával kezdtem foglalkozni. S az ered­mények több mint biztatóak. Ennek az ősi gyógymódnak a tudományos meg­alapozottsága még csak kezdeti stádium­ban van. Jelenleg a gyakorlat, a minden­napi gyógyászati gyakorlat az uralkodó­k elméleti megalapozása világszerte nyi­tott kérdés. Nos, én ehhez szeretnék va­lamelyest közelebb kerülni. Nemcsak gyó­gyítok tehát, hanem az összefüggéseket, az általánosítható, elméleti alapvetéshez közelítő utakat is cserkészem. Ehhez munkatársaim közvetlen segítsé­gén kívül hathatós segítséget kapok csa­ládomtól is. Rokkanton — a földrengés fél lábamat követelte, bal kezem mun­káját műszület segíti — csakis a család nyújtotta lelki békesség állíthatott talpra, és serkenthetett munkára. Olyan minősé­gi munkára, amit korábban el sem kép­zeltem magamnak. S a békesség, újesztendei kívánságként, messzi meghaladja a családi hajlékot. Békesség az embernek — ez valamennyi tisztességes ember kívánsága. Hogy min­denki tehesse társadalommal, embertár­saival szembeni kötelességét, hogy Föl­dünk egyensúlyát megtartva keringjen tovább az idők végezetéig. Jecza Péter szobrászművé­sz Életem és pályám fontos mérföldkövé­hez érkeztem a most záruló esztendőben: betöltöttem a negyvenötödik életévemet — mint mondani szokás —, férfikorom tel­jébe léptem. Az ősszel a születésnapom, most pedig az esztendőváltás késztetett, illetve sürget elért eredményeim, komo­lyabb megvalósításaim felelős számbavé­telére. Mint mérlegkészítéseimkor álta­lában, figyelmemet most is a sikerekre, a gyümölcsözőnek bizonyult vállalkozásokra összpontosítom. Azok közé tartozom u­­gyanis, akiket az eredmények, a sikerek ösztönöznek további megfeszített munkára, s nem a kudarcok, a félresiklások vagy a bukások. Alkotómunkámban az eredményeket az újabb, a kiérleltebb művek gyarapodá­sa, s ezeknek az alkotásoknak a rangos kiállításokon való szereplése jelenti első­sorban. Régi igazság ugyanis, hogy egy műalkotás akkor válik teljessé, akkor „ké­szül el" végérvényesen, amikor a nyilvá­nosság, a közönség elé kerül. A tárlatlá­togatók, a műélvezők akarva-akaratlanul a képzőművészek társszerzőivé válnak ... Régebbi és újabb munkáimmal több nívós kiállításon vettem részt az 1983-as esztendőben. Szobraim jelen voltak azo­kon a nagyobb szabású vagy kamarajelle­gű kiállításokon, amelyeket a Képzőművé­szek Szövetségének temesvári fiókja a Bega-parti városban vagy az ország né­hány más kulturális központjában az év folyamán rendezett... Munkáim a ran­gos országos seregszemlékre is eljutottak. Sikeresen szerepelt néhány bronzszobrom a Megéneklünk, Románia fesztivál megyei és országos szakaszán. Szabadság című alkotásomért a nagy kulturális seregszem­le legutóbbi rendezvénysorozatán országos I. díjjal tüntettek ki. A temesvári képző­művészek decemberben megnyílt hagyo­mányos téli tárlatán két kompozíciómat — a Forradalom és az Élcsapat címűeket —■ állítottam ki. Néhány bukaresti és temes­vári művésztársammal Svájcban vettem részt egy csoportkiállításon, s immár har­madízben jutottak el munkáim a Dante emlékének szentelt ravennai (Olaszország) szobrászati biennáléra. Több mint húsz munkát mutattam be 1983 őszén a düssel­dorfi Walter-galériában megnyílt egyéni kziállításomon, míg a Hannover melletti Salzuflen nevű fürdővárosban felállították Kristály című nagyobb méretű köztéri szobromat... Persze, ezek az eredmények is sok gyötrődés, elszánt nekigyürkőzés árán születtek. A nehézségeket, a bajokat, az akadályokat azonban az ember hamar elfelejti, míg a művek, a kiállított s a közterekre kerülő szobrok megmaradnak. Nehéz esztendő elé nézek. Megfeszített tempóban dolgozom immár hetek óta an­nak az egyéni tárlatnak az anyagán, amelyet Köln legnagyobb és legrangosabb műcsarnokában 1984 nyarán fogok meg­nyitni. A kiállítás, amelyen 25—30 kisebb és nagyobb méretű fémszobromat fogom bemutatni, mintegy betetőzése lesz annak a több mint egy évtizedes rendszeres kapcsolatnak, amelyet a németország szövetségi köztársaságbeli különböző galériákkal sikerült kiépítenem. Természe­tesen jelen lesznek munkáim a fontosabb hazai tárlatokon is. Újévi gondolatok. Szerény csokrot nyújtunk át az alábbiakban az olvasók­nak, hiszen egész lapszámot, köteteket lehetne megtölteni a lap barátainak, ol­vasóinak véleményeivel. Ebből a néhány gondolattöredékből is kiolvasható azon­ban az a felelős elkötelezettség, amely egész népünket eltölti az elmúlt eszten­dő eredményeinek szokásos számbavételekor, a jövő évi távlatok, elképzelé­sek körvonalazásakor. A legegyénibb, a legszemélyesebb gondolatokból is ki­sugárzik a társadalmi felelősség: magunk, családunk, kisebb és nagyobb közös­ségünk — a haza — jövője ezeknek a gondolatoknak, elképzeléseknek koc­káiból épül. A Köztársaság évfordulóját, az új esztendőt építő-szépítő szándékunk kö­szönti. Az alább megszólalóké és hazánk, a szocialista Románia minden állam­polgáráé. JECZA PÉTER Szabadság A Megéneklünk, Románia fesztivál első­­díjas szobra 1984. január 1 A HÉT 4

Next