A Hét, 1985 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1985-01-01 / 1. szám

Dinnyési aranyalmák A Temes megyei Dinnyés község­be is a szokottnál hamarabb, no­vember derekán köszöntött be a havas tél, de a termés örömét már nem tudta elrontani. Az enyhe ok­tóberi napsütés ugyanis a Golden delishes almákat is aranylóbbakká, ízesebbekké érlelte. Az étvágyger­jesztően mosolygó, nagyra nőtt, ki­csattanó egészségű, varázslatos za­­matú almákba belesűrűsödött, va­lósággal összetömörült a dinnyésiek egész évi fáradozása, példás szor­galma és határtalan munkaszerete­te. A Temesvártól alig nyúlugrás­­nyira fekvő falu életében sokat­mondó jelképpé váltak a mesésen sárgálló, pirosló almák. Dinnyés, amelyet még nem is oly rég termé­ketlen, szikes, mocsaras talajú ha­táráért tartottak megyeszerte szá­mon, jelenleg nemcsak a szántó­földi növényeknél — a búzánál, ár­pánál, kukoricánál és szójánál — ér el kimagasló rekordterméseket (a Szocialista Munka Hőse címet s a Sarló és Kalapács érdemrendet is megkapta a mezőgazdasági terme­lőszövetkezet), hanem újabban a gyümölcstermesztésben is. A pál­mát a világszerte ismert és keresett almafajták — a Golden delishes, a Prisila, a Molis Colo I., a Vista be­­la, a Stark splendor stb. — viszik el. A néhány esztendeje telepített ligetek sorra termőre fordultak . „Új termelési ágazatnak számít a gyümölcstermesztés — szögezte le A mélyreható változások három évtizede című monográfiájában Ar­­kadije Gyurdzsev agrármérnök, a gazdaság köztiszteletben álló elnö­ke, a falu szülötte és hűséges ne­veltje —, amely fő jövedelmi for­rásunkká fog válni a közeljövőben. Az évi gyümölcstermés 18—20 ton­nára rúg, amelynek pénzben kife­jezett értéke számításaink szerint el fogja érni a 60 millió lejt.“ Az almatermesztés a dinnyésiek fi­gyelmének homlokterébe került. Ezért örültek tehát, hogy hosszúra nyúlt az idei ősz, a gyümölcsérlelő kései napsütés. A mezőgazdasági termelés, a növekvő hozamok sor­sa — mondotta legutóbbi találko­zásunkkor Arkadije Gyurdzsev mérnök — teljes mértékben a ke­zünkben van. Jórészt tőlünk függ, miként teljesítjük gyarapodó fela­datainkat. De nem hagyatkozunk csupán a szövetkezeti tagok szor­galmára, lelkes hozzáállására, sok­éves tapasztalatára, hanem segítsé­gül hívjuk a tudományt, az agro­technikát, s igyekszünk messzeme­nően kamatoztatni a pomikológia, a talajtan s a biológia legfrissebb eredményeit." Tehát újabban a dinnyésiek az évről évre emelkedő terméshozamokat tudományosan és körültekintően megalapozzák. Na­gyon szoros és termékeny kapcsola­tot építettek ki s tartanak fenn a temesvári agronómiai intézet veze­tő szakembereivel. Minden ősznek megvan a maga külön egyénisége, összetéveszthetet­lenül sajátos hangulata. Minden ősz egyedi és egyszeri realitás. Az idei ősz más volt, mint a tavalyi, s a mostanitól több vonatkozásban is különbözni fog a jövő év harmadik évszaka. A betakarított termés év­ről évre gazdagabb s minőségben értékesebb. A telt hombárok, a ros­kadozó raktárak, a dugig rakott járművek jelzik, hogy egy eszten­dő leforgása alatt sem a gyarapodó gyümölcskertészet, sem a környék­­szerte híres termelőszövetkezet, sem a rohamosan korszerűsödő Dinnyés nem toporgott egy hely­ben. A fejlődés, a gyarapodás lép­­ten-nyomon tetten érhető. Az or­szág felvirágzásával, lendületes elő­rehaladásával összhangban alakít­ják sorsukat, teremtik meg boldo­gabb jövőjüket a testvéri közösség­ben élő és dolgozó dinnyési romá­nok és szerbek is. A falukép meg­változásával, modernizálódásával párhuzamosan alakult át az embe­rek magatartása, gondolkodása, ön­tudata is. Meggyőződésünkké kris­­tályosult, hogy az ember kezével és eszével csodákat tehet, hogy közös akarattal, együttes erővel minden elérhető, minden megvalósítható. Dinnyésen az idei bő termésű ősz — a XIII. pártkongresszus derűs, eseménydús évszaka — is a tények sokaságával igazolta; mindaz, ami tegnap még csak merész álom volt, napjainkban örömfakasztó reali­tás, s mindaz, ami jelen pillanat­ban csupán megfontolt terv és el­képzelés, nem sok idő múltán kéz­zelfogható valósággá fog válni. SZVETOMIR RAJKOV Házhoz jön a város (Folytatás a 3. oldalról) s ami gazdaságunk kiváló eredménye­ket ért el. Mezőgazdasági termelőszö­vetkezet kettő működik a község terü­letén, egyik Uzon, másik Lisznyó szék­hellyel.­­ Minden új ipari vagy mezőgazda­­sági üzem nyilván új munkahely, munkaalkalom. Egy jó évtizeddel ez­előtt, az akkori tanácselnök kimuta­tást mutatott. Uzon község egész lakos­sága akkor 5143 lélek volt. Ebből 1408 ipari munkás és állami, valamint szö­vetkezeti alkalmazott, vagyis havi javadalmazásból élő. Háromnegyed részük férfi volt. Különösen kevés nő szerepelt az iparban foglalkoztatottak között, összesen 161. Csak a mező­­gazdasági termelőszövetkezetben dol­gozott több nő, mint férfi. A kimutatás szerint 437 munkaképes felnőttnek nem volt állandó munkahelye, köztük 407-en nők voltak.­­ A község egész lakosságának a száma nagyjából ugyanannyi, körül­belül ötezer. De egyébként alaposan megváltozott az a tíz évvel ezelőtti statisztika. Először is, most már alig tíz felnőtt személy van az egész községben, akinek ilyen vagy amolyan okból nincs állandó ipari vagy mező­­gazdasági munkahelye. A havi java­dalmazásból élők száma mintegy 2100 lett. Éppen az új üzemi egységek létre­hozása révén megnőtt az ipari mun­kásság száma és aránya a lakosság struktúrájában. Az egész községből mintegy 700-an ingáznak. Ezen a té­ren az változott, hogy míg valamikor, a szocialista iparosítás kezdetén, az ingázók szinte kivétel nélkül Brassóba jártak be dolgozni, manapság ebből a hétszáz ingázóból csak kétszáz utazik naponta Brassóba, a többi Sepsiszent­­györgy új ipari vállalataiban talált munkát magának. Szentgyörgy nyilván jóval közelebb van, szinte csak „kar­nyújtásnyira“, alig nyolc kilométerre. Azok maradtak meg Brassó mellett, akik már idősebbek, nagyon megszok­ták a Cenk alatti városban, nyugdíja­zás előtt nem szívesen változtatnak munkahelyet. Ha csak a községközpon­tot nézzük, innen körülbelül három­száz személy ingázik, nagy részük Sepsiszentgyörgyre. És ne feledjük el azt sem, hogy Uzon most már nemcsak „ad“, de „fogad“ is ingázókat. Naponta mint­egy kétszáz személy jár el ide, a szál­lítási vállalathoz, az üzemekbe, a szövetkezetbe, az iskolába. — Honnan ingáznak Uzonba? — Minden irányból. Falvakból, mint Kökösből, Rétyről, Csernátonból, de jönnek Szentgyörgyről és Brassóból is. — Talán érdemes külön-külön szem­ügyre vennünk az új munkahelyeket biztosító vállalatokat.­­ A két nagy gyárunkban, a szesz­gyárban és a keményítőüzemben ösz­szesen mintegy ötszáz ember talált munkát. Többségük uzoni és a kör­nyező falvak lakója. Mintegy százan máshonnan költöztek Uzonba, miután a keményítőgyár megnyitotta kapu­ját. Közülük hatvanan a szebeni és a galaci szakiskolákban tanult lányok, többségükben Moldvából. Vagy ötven­hatvan embert foglalkoztat a gabona­siló és a vetőmagtisztító-vállalat. Har­mincnak a mezőgazdasági szállítási vállalat ad munkát. A varrodában 85 nő dolgozik, ezek mind uzoniak. A vállalatnak további szakmunkások nevelésében is nagy fontossága van: az uzoni lányok, asszonyok szakmát tanulhatnak itt.­­ Akik az iparosítás „hullámával“ Uzonba kerültek, meg a falu régebbi lakói közül is nagyon sokan, nyilván, az új tömbházakban laknak. — Igen. Elsősorban azok, akik csak így tudják megoldani lakásgondjukat. De­ sok üzem­ is jelentkezik tömbház­­lakónak, főként fiatal házasok. A tömbházak építését még a hetvenes években elkezdtük, 1979 óta hatvan új lakást adtunk át, most összesen 248 lakás van a tömbházakban. Valameny­­nyien állami tulajdonú lakások. A tömbház nyilván központi fűtést jelent... — Vízvezetéket is? — Persze. Sőt csatornázást is. A csapvíz vagy hatvan magánlakásba is be van vezetve, a tömbházlakásokon kívül. Ugyancsak 1979 óta építettük meg a község felső felében a vezetékes vizet adó kutat. A falu alsó felében, a Köleskertben pedig, 60 milliós költ­séggel víztisztító állomás épült, az ipari üzemeknek és a tömbházaknak. A tömbház, a magasabb lakásigény kihat azokra is, akik régi magánhá­zakban élnek. Azonban, a községköz­pontban 671 házat tartunk számon, s ezek közül legalább 250 házban immár fürdőszoba van! Olyan falvakban, ahol nincs vízvezeték, mint például Szentivánlaborfalván, egyre több ház­nál géppel „húzzák“ fel a vizet. Az urbanizálódás jele, hogy újabb egy­ségekkel bővült a kereskedelmi háló­zat, különösen a szolgáltatási egysé­gek száma. Azonban autójavító mű­hely működik. — Miben látja Uzon urbanizációs távlatait a közelebbi és távlati jövő­ben? — A távlatot nálunk is, mint min­denütt az országban, miként a XIII. pártkongresszus újból megerősített ebben, az iparosítás jelenti. Azon a vasútvonal és az országút mentén fekszik, tehát könnyen megközelíthető. Mivel jó termőföldjeink szeretik a ku­koricát és a cukorrépát, szinte magá­tól adódik egy sörgyár vagy egy cu­korgyár létesítésének távlata. A to­vábbi iparosítás nyilván újabb tömb­házakat, újabb munkahelyeket jelent, nagyobb szakképesítést kíván, növeli az urbanizációs igényeket, újabb ke­reskedelmi egységeket hoz létre és így tovább. Vagyis: a mi utunk minden­képpen a további urbanizáció útja. BEKE GYÖRGY A jövő tavaszhoz Hajók, „hajósok“ új nemzedékei (Folytatás a 3. oldalról) És természetesen nemcsak a hajótest modellje készül el a tervezőintézetben, hanem minden egyes szivattyúnak, légsűrítőnek, diesel-generátornak, a teljes csövezetnek és felszerelésnek a kicsinyített mása is. Bakó Adolf a gépházmodellezőbe kalauzol, itt a legotthonosabb­ gépháztervező (a­ iasi-i egyetem vég­zettje, és szintén fiatal mérnök, csíki születésű). A gépházmodellező-műhely szintén a legmodernebb el­járásokkal dolgozik.­­ A gépcsoportosítás is ilyen például. Azt jelenti, hogy a gépeket, felszereléseket csoportonként tervezik és szerelik be, ami egyszerűbb, eredményesebb, gazdaságosabb. A gépház rendezet­tebb, és pontosan felülvizsgálható ilyenformán. Látható a modellen is.­­ Valóban látható, tökéletesen átte­kinthető: a kék csőben tengervíz kering majd, a zöld­ben édesvíz, a sárgában olaj, a piros a tűzoltóberen­dezés, és így tovább. Elképzelhető, hogy a kis színes csöveknek, milyen milliméter pontossággal kell meg­felelniük a kiszámított és tízszeresére csökkentett mé­reteknek, de az is külön gond, hogy melyik cső milyen anyagból készüljön. Egy kiváló mérnöktervező két­­három munkatársával csaknem egy évig dolgozott ezen a játékszeren. Pedig „csak" egy 6000 tonnás hajó gépházmodelljét nézegetjük (a hajót Tulceán fogják legyártani), de láthatók itt tartály- és járműszállítók gépházmodelljei is (az egyik Norvégiának készült). ★ Az intézet létesítése óta rövid idő telt el, de techni­kai kapacitása ma már megengedi, hogy bármilyen nagyságú és rendeltetésű hajó tervezését, modellezé­sét és tesztpróbáját elvégezze. Gelu Kahn tervezőmér­nök arról beszél, hogy milyen parancsoló szükséges­ségnek felelt meg az intézet létrehozása, a román hajóipar modern fejlesztésével egyidőben.­­ Tulajdon­képpen régen esedékes volt, mert a hazai hajógyárak­nak égető szükségük volt új technológiákra, de csak az elmúlt húsz évben értek meg rá a feltételek, mint ahogy a hajógyártás korszerűsítése is elképzelhetetlen lett volna új iparágak megteremtése nélkül. A szak­emberek az első időkben — hogy úgy mondjam — kerültek innen-onnan, de a pártvezetésnek, Nicolae Ceausescu elvtársnak személyesen gondja volt arra, hogy a galaci felsőoktatás kellőképpen megtámogassa az új intézetet. Nagyon sok értékes embert sorolhatunk munkatársaink közé, egyik-másik kalandos kitérővel került az intézethez, mint például a szárnyas és légpár­nás hajóiról nevezetes Király Mátyás, aki még hajós korában küldte el hozzám az újítási javaslatát, úgy figyeltünk fel rá. Az egyetemről közben kitűnő fiatal tervezőmérnököket kaptunk, úgyhogy rövid idő alatt az intézet munkájába több nemzedék tudása épült be, mint újabb és újabb évgyűrű. Stefan Totolici, Jordan Novac, Dan Krauser neve közismert a szakmában. A hajóépítő mérnök dolga a lehető legkomplexebb, hiszen az egészet látja maga előtt. De ebből rém következik, hogy ez az új, modern iparág — mert a hajóépítés ma már az — ne volna éppen olyan szako­sodott, mint vele egykorú (és idősebb) testvérei. (— Más iparágaktól főleg az különbözteti meg, hogy a precizitás itt százszorosan kötelező — mondja Gelu Kahn. — Egy vízcsapot, bármit úgy kell megcsinálni, hogy a sós tengeri közeg korróziós hatásának ellenáll­jon.) Fejlődésének óriáslépéseit olyan nagy kapacitású hajók jelzik, mint a 150 ezer tonnás olajszállító, a nagy luxushajók, a cseppfolyósított gázokat szállító tartályhajók és 12 ezer lóerős vontatók, 12 ezer tonnás vasúti kompok vagy a tengeri olajfúróberendezések, amelyek közül az ötödiket, az Atlast a XIII. pártkong­resszus tiszteletére bocsátották vízre, határidő előtt. De az intézet nemcsak az egészet tervezi meg, ha­nem a részt is (ha úgy tetszik, addig a bizonyos víz­csapig). A felsorolt típusokhoz a teljes technológiát, a kivitelezéshez szükséges rajzokig és szalagokig (mert nem mindent rajzolnak már). És nemcsak a hajógyá­raknak dolgozik az intézet, hanem mindazoknak a mechanikai vállalatoknak is, amelyek villamos hajóbe­rendezéseket, szivattyúkat, kazánokat, csörlőket, eme­lődarukat stb. gyártanak, tehát igen sok vállalat tar­tozik a megrendelői közé. Például a galaci hajófel­szerelést gyártó vállalat is, amely vagonokat és gőz­mozdonyokat javító műhelyből ezekben az évtizedekben „pártolt át" a hajóiparhoz, és nőtt modern nagyválla­lattá. Egy délután egyik mérnökének, Fazekas Loránd­­nak vendége voltam (egy kicsit „magánórán" is: segített megérteni az intézetben látottakat), tőle hal­lottam, hogy a nagy próbamedencében működő von­tatókocsit is ez a vállalat gyártotta. Vissza kell térnem rá, mert­ megtervezése és legyártása egyformán fontos, egyszersmind jelzi az iparág rohamos fejlődését. Ahogyan Fazekas Loránd elmagyarázta: " Ez a kocsi méri, hány kilowatt vagy lóerő kell ahhoz, hogy a hajó 25 vagy 30 mérföldes óránkénti sebességgel haladjon. Ha nem pontos, a főmotort elméretezik, a gép nehe­zebb, a hajó önsúlya nagyobb lesz. A hajó önsúlyával pedig egyenesen arányos az üzemanyagfogyasztása. Mindebből az következik, hogy a vontatókocsit a le­hető legnagyobb precizitással kell megtervezni és legyártani, itt a megengedett eltérés századmillimé­terekben mérhető, ha ennél nagyobb, elferdíti a méreteket. Fazekas Loránd Székelykeresztúr mellett, Újszékelyen született, a műegyetemet Kolozsvárt kezdte, és Ga­­lacon fejezte be, itt lett testestől-lelkestől „hajós­sá". Leánya, Marilena is hajómérnökire jár: az ő tu­dása már egy következő mérnöknemzedék „évgyűrűjét" gyarapítja, a galaci tervezőintézetben vagy valamelyik hajógyárban, ez majd elválik. Fontos az, hogy szabad a pálya az egymást követő nemzedékek előtt. KACSIR MÁRIA A HÉT RIPORTJA­ * 1985. január 1. A HÉT 4

Next