A Hét, 1985 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1985-01-01 / 1. szám
Dinnyési aranyalmák A Temes megyei Dinnyés községbe is a szokottnál hamarabb, november derekán köszöntött be a havas tél, de a termés örömét már nem tudta elrontani. Az enyhe októberi napsütés ugyanis a Golden delishes almákat is aranylóbbakká, ízesebbekké érlelte. Az étvágygerjesztően mosolygó, nagyra nőtt, kicsattanó egészségű, varázslatos zamatú almákba belesűrűsödött, valósággal összetömörült a dinnyésiek egész évi fáradozása, példás szorgalma és határtalan munkaszeretete. A Temesvártól alig nyúlugrásnyira fekvő falu életében sokatmondó jelképpé váltak a mesésen sárgálló, pirosló almák. Dinnyés, amelyet még nem is oly rég terméketlen, szikes, mocsaras talajú határáért tartottak megyeszerte számon, jelenleg nemcsak a szántóföldi növényeknél — a búzánál, árpánál, kukoricánál és szójánál — ér el kimagasló rekordterméseket (a Szocialista Munka Hőse címet s a Sarló és Kalapács érdemrendet is megkapta a mezőgazdasági termelőszövetkezet), hanem újabban a gyümölcstermesztésben is. A pálmát a világszerte ismert és keresett almafajták — a Golden delishes, a Prisila, a Molis Colo I., a Vista bela, a Stark splendor stb. — viszik el. A néhány esztendeje telepített ligetek sorra termőre fordultak . „Új termelési ágazatnak számít a gyümölcstermesztés — szögezte le A mélyreható változások három évtizede című monográfiájában Arkadije Gyurdzsev agrármérnök, a gazdaság köztiszteletben álló elnöke, a falu szülötte és hűséges neveltje —, amely fő jövedelmi forrásunkká fog válni a közeljövőben. Az évi gyümölcstermés 18—20 tonnára rúg, amelynek pénzben kifejezett értéke számításaink szerint el fogja érni a 60 millió lejt.“ Az almatermesztés a dinnyésiek figyelmének homlokterébe került. Ezért örültek tehát, hogy hosszúra nyúlt az idei ősz, a gyümölcsérlelő kései napsütés. A mezőgazdasági termelés, a növekvő hozamok sorsa — mondotta legutóbbi találkozásunkkor Arkadije Gyurdzsev mérnök — teljes mértékben a kezünkben van. Jórészt tőlünk függ, miként teljesítjük gyarapodó feladatainkat. De nem hagyatkozunk csupán a szövetkezeti tagok szorgalmára, lelkes hozzáállására, sokéves tapasztalatára, hanem segítségül hívjuk a tudományt, az agrotechnikát, s igyekszünk messzemenően kamatoztatni a pomikológia, a talajtan s a biológia legfrissebb eredményeit." Tehát újabban a dinnyésiek az évről évre emelkedő terméshozamokat tudományosan és körültekintően megalapozzák. Nagyon szoros és termékeny kapcsolatot építettek ki s tartanak fenn a temesvári agronómiai intézet vezető szakembereivel. Minden ősznek megvan a maga külön egyénisége, összetéveszthetetlenül sajátos hangulata. Minden ősz egyedi és egyszeri realitás. Az idei ősz más volt, mint a tavalyi, s a mostanitól több vonatkozásban is különbözni fog a jövő év harmadik évszaka. A betakarított termés évről évre gazdagabb s minőségben értékesebb. A telt hombárok, a roskadozó raktárak, a dugig rakott járművek jelzik, hogy egy esztendő leforgása alatt sem a gyarapodó gyümölcskertészet, sem a környékszerte híres termelőszövetkezet, sem a rohamosan korszerűsödő Dinnyés nem toporgott egy helyben. A fejlődés, a gyarapodás lépten-nyomon tetten érhető. Az ország felvirágzásával, lendületes előrehaladásával összhangban alakítják sorsukat, teremtik meg boldogabb jövőjüket a testvéri közösségben élő és dolgozó dinnyési románok és szerbek is. A falukép megváltozásával, modernizálódásával párhuzamosan alakult át az emberek magatartása, gondolkodása, öntudata is. Meggyőződésünkké kristályosult, hogy az ember kezével és eszével csodákat tehet, hogy közös akarattal, együttes erővel minden elérhető, minden megvalósítható. Dinnyésen az idei bő termésű ősz — a XIII. pártkongresszus derűs, eseménydús évszaka — is a tények sokaságával igazolta; mindaz, ami tegnap még csak merész álom volt, napjainkban örömfakasztó realitás, s mindaz, ami jelen pillanatban csupán megfontolt terv és elképzelés, nem sok idő múltán kézzelfogható valósággá fog válni. SZVETOMIR RAJKOV Házhoz jön a város (Folytatás a 3. oldalról) s ami gazdaságunk kiváló eredményeket ért el. Mezőgazdasági termelőszövetkezet kettő működik a község területén, egyik Uzon, másik Lisznyó székhellyel. Minden új ipari vagy mezőgazdasági üzem nyilván új munkahely, munkaalkalom. Egy jó évtizeddel ezelőtt, az akkori tanácselnök kimutatást mutatott. Uzon község egész lakossága akkor 5143 lélek volt. Ebből 1408 ipari munkás és állami, valamint szövetkezeti alkalmazott, vagyis havi javadalmazásból élő. Háromnegyed részük férfi volt. Különösen kevés nő szerepelt az iparban foglalkoztatottak között, összesen 161. Csak a mezőgazdasági termelőszövetkezetben dolgozott több nő, mint férfi. A kimutatás szerint 437 munkaképes felnőttnek nem volt állandó munkahelye, köztük 407-en nők voltak. A község egész lakosságának a száma nagyjából ugyanannyi, körülbelül ötezer. De egyébként alaposan megváltozott az a tíz évvel ezelőtti statisztika. Először is, most már alig tíz felnőtt személy van az egész községben, akinek ilyen vagy amolyan okból nincs állandó ipari vagy mezőgazdasági munkahelye. A havi javadalmazásból élők száma mintegy 2100 lett. Éppen az új üzemi egységek létrehozása révén megnőtt az ipari munkásság száma és aránya a lakosság struktúrájában. Az egész községből mintegy 700-an ingáznak. Ezen a téren az változott, hogy míg valamikor, a szocialista iparosítás kezdetén, az ingázók szinte kivétel nélkül Brassóba jártak be dolgozni, manapság ebből a hétszáz ingázóból csak kétszáz utazik naponta Brassóba, a többi Sepsiszentgyörgy új ipari vállalataiban talált munkát magának. Szentgyörgy nyilván jóval közelebb van, szinte csak „karnyújtásnyira“, alig nyolc kilométerre. Azok maradtak meg Brassó mellett, akik már idősebbek, nagyon megszokták a Cenk alatti városban, nyugdíjazás előtt nem szívesen változtatnak munkahelyet. Ha csak a községközpontot nézzük, innen körülbelül háromszáz személy ingázik, nagy részük Sepsiszentgyörgyre. És ne feledjük el azt sem, hogy Uzon most már nemcsak „ad“, de „fogad“ is ingázókat. Naponta mintegy kétszáz személy jár el ide, a szállítási vállalathoz, az üzemekbe, a szövetkezetbe, az iskolába. — Honnan ingáznak Uzonba? — Minden irányból. Falvakból, mint Kökösből, Rétyről, Csernátonból, de jönnek Szentgyörgyről és Brassóból is. — Talán érdemes külön-külön szemügyre vennünk az új munkahelyeket biztosító vállalatokat. A két nagy gyárunkban, a szeszgyárban és a keményítőüzemben öszszesen mintegy ötszáz ember talált munkát. Többségük uzoni és a környező falvak lakója. Mintegy százan máshonnan költöztek Uzonba, miután a keményítőgyár megnyitotta kapuját. Közülük hatvanan a szebeni és a galaci szakiskolákban tanult lányok, többségükben Moldvából. Vagy ötvenhatvan embert foglalkoztat a gabonasiló és a vetőmagtisztító-vállalat. Harmincnak a mezőgazdasági szállítási vállalat ad munkát. A varrodában 85 nő dolgozik, ezek mind uzoniak. A vállalatnak további szakmunkások nevelésében is nagy fontossága van: az uzoni lányok, asszonyok szakmát tanulhatnak itt. Akik az iparosítás „hullámával“ Uzonba kerültek, meg a falu régebbi lakói közül is nagyon sokan, nyilván, az új tömbházakban laknak. — Igen. Elsősorban azok, akik csak így tudják megoldani lakásgondjukat. De sok üzem is jelentkezik tömbházlakónak, főként fiatal házasok. A tömbházak építését még a hetvenes években elkezdtük, 1979 óta hatvan új lakást adtunk át, most összesen 248 lakás van a tömbházakban. Valamenynyien állami tulajdonú lakások. A tömbház nyilván központi fűtést jelent... — Vízvezetéket is? — Persze. Sőt csatornázást is. A csapvíz vagy hatvan magánlakásba is be van vezetve, a tömbházlakásokon kívül. Ugyancsak 1979 óta építettük meg a község felső felében a vezetékes vizet adó kutat. A falu alsó felében, a Köleskertben pedig, 60 milliós költséggel víztisztító állomás épült, az ipari üzemeknek és a tömbházaknak. A tömbház, a magasabb lakásigény kihat azokra is, akik régi magánházakban élnek. Azonban, a községközpontban 671 házat tartunk számon, s ezek közül legalább 250 házban immár fürdőszoba van! Olyan falvakban, ahol nincs vízvezeték, mint például Szentivánlaborfalván, egyre több háznál géppel „húzzák“ fel a vizet. Az urbanizálódás jele, hogy újabb egységekkel bővült a kereskedelmi hálózat, különösen a szolgáltatási egységek száma. Azonban autójavító műhely működik. — Miben látja Uzon urbanizációs távlatait a közelebbi és távlati jövőben? — A távlatot nálunk is, mint mindenütt az országban, miként a XIII. pártkongresszus újból megerősített ebben, az iparosítás jelenti. Azon a vasútvonal és az országút mentén fekszik, tehát könnyen megközelíthető. Mivel jó termőföldjeink szeretik a kukoricát és a cukorrépát, szinte magától adódik egy sörgyár vagy egy cukorgyár létesítésének távlata. A további iparosítás nyilván újabb tömbházakat, újabb munkahelyeket jelent, nagyobb szakképesítést kíván, növeli az urbanizációs igényeket, újabb kereskedelmi egységeket hoz létre és így tovább. Vagyis: a mi utunk mindenképpen a további urbanizáció útja. BEKE GYÖRGY A jövő tavaszhoz Hajók, „hajósok“ új nemzedékei (Folytatás a 3. oldalról) És természetesen nemcsak a hajótest modellje készül el a tervezőintézetben, hanem minden egyes szivattyúnak, légsűrítőnek, diesel-generátornak, a teljes csövezetnek és felszerelésnek a kicsinyített mása is. Bakó Adolf a gépházmodellezőbe kalauzol, itt a legotthonosabb gépháztervező (a iasi-i egyetem végzettje, és szintén fiatal mérnök, csíki születésű). A gépházmodellező-műhely szintén a legmodernebb eljárásokkal dolgozik. A gépcsoportosítás is ilyen például. Azt jelenti, hogy a gépeket, felszereléseket csoportonként tervezik és szerelik be, ami egyszerűbb, eredményesebb, gazdaságosabb. A gépház rendezettebb, és pontosan felülvizsgálható ilyenformán. Látható a modellen is. Valóban látható, tökéletesen áttekinthető: a kék csőben tengervíz kering majd, a zöldben édesvíz, a sárgában olaj, a piros a tűzoltóberendezés, és így tovább. Elképzelhető, hogy a kis színes csöveknek, milyen milliméter pontossággal kell megfelelniük a kiszámított és tízszeresére csökkentett méreteknek, de az is külön gond, hogy melyik cső milyen anyagból készüljön. Egy kiváló mérnöktervező kéthárom munkatársával csaknem egy évig dolgozott ezen a játékszeren. Pedig „csak" egy 6000 tonnás hajó gépházmodelljét nézegetjük (a hajót Tulceán fogják legyártani), de láthatók itt tartály- és járműszállítók gépházmodelljei is (az egyik Norvégiának készült). ★ Az intézet létesítése óta rövid idő telt el, de technikai kapacitása ma már megengedi, hogy bármilyen nagyságú és rendeltetésű hajó tervezését, modellezését és tesztpróbáját elvégezze. Gelu Kahn tervezőmérnök arról beszél, hogy milyen parancsoló szükségességnek felelt meg az intézet létrehozása, a román hajóipar modern fejlesztésével egyidőben. Tulajdonképpen régen esedékes volt, mert a hazai hajógyáraknak égető szükségük volt új technológiákra, de csak az elmúlt húsz évben értek meg rá a feltételek, mint ahogy a hajógyártás korszerűsítése is elképzelhetetlen lett volna új iparágak megteremtése nélkül. A szakemberek az első időkben — hogy úgy mondjam — kerültek innen-onnan, de a pártvezetésnek, Nicolae Ceausescu elvtársnak személyesen gondja volt arra, hogy a galaci felsőoktatás kellőképpen megtámogassa az új intézetet. Nagyon sok értékes embert sorolhatunk munkatársaink közé, egyik-másik kalandos kitérővel került az intézethez, mint például a szárnyas és légpárnás hajóiról nevezetes Király Mátyás, aki még hajós korában küldte el hozzám az újítási javaslatát, úgy figyeltünk fel rá. Az egyetemről közben kitűnő fiatal tervezőmérnököket kaptunk, úgyhogy rövid idő alatt az intézet munkájába több nemzedék tudása épült be, mint újabb és újabb évgyűrű. Stefan Totolici, Jordan Novac, Dan Krauser neve közismert a szakmában. A hajóépítő mérnök dolga a lehető legkomplexebb, hiszen az egészet látja maga előtt. De ebből rém következik, hogy ez az új, modern iparág — mert a hajóépítés ma már az — ne volna éppen olyan szakosodott, mint vele egykorú (és idősebb) testvérei. (— Más iparágaktól főleg az különbözteti meg, hogy a precizitás itt százszorosan kötelező — mondja Gelu Kahn. — Egy vízcsapot, bármit úgy kell megcsinálni, hogy a sós tengeri közeg korróziós hatásának ellenálljon.) Fejlődésének óriáslépéseit olyan nagy kapacitású hajók jelzik, mint a 150 ezer tonnás olajszállító, a nagy luxushajók, a cseppfolyósított gázokat szállító tartályhajók és 12 ezer lóerős vontatók, 12 ezer tonnás vasúti kompok vagy a tengeri olajfúróberendezések, amelyek közül az ötödiket, az Atlast a XIII. pártkongresszus tiszteletére bocsátották vízre, határidő előtt. De az intézet nemcsak az egészet tervezi meg, hanem a részt is (ha úgy tetszik, addig a bizonyos vízcsapig). A felsorolt típusokhoz a teljes technológiát, a kivitelezéshez szükséges rajzokig és szalagokig (mert nem mindent rajzolnak már). És nemcsak a hajógyáraknak dolgozik az intézet, hanem mindazoknak a mechanikai vállalatoknak is, amelyek villamos hajóberendezéseket, szivattyúkat, kazánokat, csörlőket, emelődarukat stb. gyártanak, tehát igen sok vállalat tartozik a megrendelői közé. Például a galaci hajófelszerelést gyártó vállalat is, amely vagonokat és gőzmozdonyokat javító műhelyből ezekben az évtizedekben „pártolt át" a hajóiparhoz, és nőtt modern nagyvállalattá. Egy délután egyik mérnökének, Fazekas Lorándnak vendége voltam (egy kicsit „magánórán" is: segített megérteni az intézetben látottakat), tőle hallottam, hogy a nagy próbamedencében működő vontatókocsit is ez a vállalat gyártotta. Vissza kell térnem rá, mert megtervezése és legyártása egyformán fontos, egyszersmind jelzi az iparág rohamos fejlődését. Ahogyan Fazekas Loránd elmagyarázta: " Ez a kocsi méri, hány kilowatt vagy lóerő kell ahhoz, hogy a hajó 25 vagy 30 mérföldes óránkénti sebességgel haladjon. Ha nem pontos, a főmotort elméretezik, a gép nehezebb, a hajó önsúlya nagyobb lesz. A hajó önsúlyával pedig egyenesen arányos az üzemanyagfogyasztása. Mindebből az következik, hogy a vontatókocsit a lehető legnagyobb precizitással kell megtervezni és legyártani, itt a megengedett eltérés századmilliméterekben mérhető, ha ennél nagyobb, elferdíti a méreteket. Fazekas Loránd Székelykeresztúr mellett, Újszékelyen született, a műegyetemet Kolozsvárt kezdte, és Galacon fejezte be, itt lett testestől-lelkestől „hajóssá". Leánya, Marilena is hajómérnökire jár: az ő tudása már egy következő mérnöknemzedék „évgyűrűjét" gyarapítja, a galaci tervezőintézetben vagy valamelyik hajógyárban, ez majd elválik. Fontos az, hogy szabad a pálya az egymást követő nemzedékek előtt. KACSIR MÁRIA A HÉT RIPORTJA * 1985. január 1. A HÉT 4