A Hét, 1986 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1986-01-04 / 1. szám
BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK MINDEN OLVASÓNKNAK! Értelmes új esztendőt (Folytatás az első oldalról) a reményhez a hétköznapi munka sodrában, a mindennapok gondjaival viaskodva lehet és kell közelíteni. Bármennyire is szép, biztató, emberi a szokásos újévi jókívánság, fedezete az időben csak a munka, a cselekvés, az emberek millióinak magatartása, a sorsformáló értelem planetáris méretű hatékonysága lehet. A béke, a teremtő, az értelmes élet feltételei az egyes ember, a népek és az emberiség vetületében egyaránt a hétköznapi cselekvés sodrában, az emberek, a nemzetek, az országok közti viszonyok alakulásában teremtődnek meg. Az emberi létet és tudatot, az emberközi kapcsolatokat kell mindenütt humanizálni ahhoz, hogy az emberben és a történelmi időben rejlő lehetőségek érvényesülhessenek, hogy a csillagközi térben ígéretes fényt, az anyag szerkezetében a méltó életet szolgáló energiaforrást r észve fenyegetést lássunk. Az erőszakot, az agresszivitást, a fanatizmust, a gyűlölködést, a bizalmatlanságot, az előítéleteket, a gondolkodást és a cselekvést korlátozó, kisajátító zsarnokságot, az embertelenség minden formáját kell visszaszorítani és megszüntetni, hogy a kisebb és a nagyobb közösségek az egész emberiség békében formálhassa emberarcúvá a századvéget. Az emberi elme bonyolult működésében összhangot kell teremtenünk a tudás, a megismerés mennyiségi növekedése és a történelemalakító cselekvés értelmes etosza, minőségi motiváltsága, távlati irányultsága között. Az irodalomnak, a művészetnek talán itt kínálkozik a sajátos cselekvés tere. Felelősségének tudatában, a valósággal, a történelem törvényszerűségével szembenézve, mindezt esztétikummá lényegítve sugározhatja szét az emberek és a népek barátságának, egymásra utaltságának, nélkülözhetetlen szolidaritásának eszméit, ő maga törékeny és mégsem elhanyagolható erejével. Hozzájárulhat az embereket, a különböző társadalmakat, népeket egymáshoz közelítő kézfogások csillagrendszerének kialakításához , a csillagok háborúja ellen. Az agresszivitás, a pusztítás, az erőszak, az embertelenség gyilkoló, testet és lelket bénító lézersugarait az emberek, a népek közötti megértés, a közös, planetáris összefüggések felismerésének, az értelemnek a légköre hatástalaníthatja. Annak a tudatnak a táplálása, hogy együtt kell folytatnunk Adam földszelídítő harcát ezen a bolygón, amely abban az arányban lesz egyre kisebb, amelyben a tudás és a megismerés sokféleképpen felhasználható tára növekedik. Az irodalomnak, a művészetnek, az értelem becsületérzésének a történelmi tapasztalatokkal egybehangzóan úgy kellene működnie, a sajátos és egyetemes értékek érdekében egyaránt, hogy az egész emberi kultúrát, az emberiség létét beárnyékoló fenyegetések idején tudatunk, az emberi tudat planetáris irányú és átfogású gondolkodássá és felelősségérzetté gazdagodjék. Az új esztendő küszöbén biztatóként a század egyik költőóriásának szavait dédelgetem magamban: a legnagyobb bátorság a remény. GÁLFALVI ZSOLT : Színész szemmel a „varázslatról“ “...mindig ünnep volt, piros betűs cím a munkatervben, ha útba ejthettem egy-egy bemutatót is valamelyik székvárosunkban ...“ írja Kacsir Mária nemrég megjelent könyvében ("A varázslat elemzése). A színész számára is ünnep, ha beülhet a nézőtérre sikeres, vagy érdekes produkciók megtekintésére, még inkább, ha a fővárosba is eljuthat előadásnézőbe. Emlékszem, milyen izgalommal szálltunk be a szentgyörgyi színház első , piros autóbuszába az ötvenes években, hogy a Bukarestben vendégszereplő moszkvai Művész Színház — Sztanyiszlavszkij rendezői hagyományaira épülő — Három nővér előadását megtekinthessük, vagy a Comédie Frangaise: Corneille-bemutatóját, akárcsak a Berliner Ensemble Galileijét, Ernst Busch-sal a címszerepben. Nem kevesebb izgalom előzte meg a későbbiekben, a Peter Brook " rendezte Lear király és Szentivánéji álom angol nyelvű előadásait. Brassóba már gyakran és könnyebben eljutottunk. Itt láttuk a Zavadszkij rendezte Bűn és bűnhődést a moszkvai Vahtangov Színház előadásában, vagy a bukarestiek Orrszarvúját, a kiváló Radu Beligannal a főszerepben. A felgyorsult munkatempó ma ipár nemigen ad lehetőséget az ilyen 2—3 napos „kiruccanásokra“, s bár a sajtó mindenről beszámol, mégis ünnep most Kacsir Mária könyve minden színházi embernek, vagy akár a színházba járó, színházat értő és szerető közönségnek is. Az 1986-os esztendőt az ENSZ közgyűlés 40. jubiláris ülésszaka Nemzetközi Békeévnek nyilvánította. Mit tehet a színház a békéért? Megfelelő műsorpolitikával nagyon sokat. Ha hozzáteszem még azt is, hogy erre az évre esik a 25. Színházi Világnap (1986. III. 27.), akkor még hangsúlyozottabbá válik a színház szerepe a béke megőrzésében. Ami engem illet, én a béke szó alatt sok mindent értek. Nemcsak a háborútól mentes, békés életet, de az emberi méltóság tiszteletben tartását szerte a világon, a kölcsönös megbecsülést, a varázslattal teli színházi előadásokat, a gyermekek nevelését, vagy a IX. Szimfóniát. Mindazt, ami nemes, igaz és emberi. Talán elkalandoztam „a varázslat“ elemzésétől, de akkor jó egy könyv igazán, ha gondolatokat ébreszt az olvasóban.. KUDELASZ ILDIKÓ • Utazni jó . Szeretek utazni. Nagyjából az egész országot bejártam már. A Fekete-tengertől Máramarosszigetig, a Vaskaputól Brassóig, Csíkszeredáig, Nagyváradtól Temesvárig, Aradig sok városban, községben, faluban megfordultam, így, általánosan véve, azt is megfigyeltem, hol, milyenek az emberek. Meg kell mondjam, hogy: hol ilyenek, hol olyanok, meg ilyenek is, olyanok is... Nemrég Désen a távolsági autóbuszállomás hollétét szerettem volna megtudni. Megkérdeztem egy járókelőt, aki örömmel meg is magyarázta nekem. Még odajött egy nő is, és így már ketten igazítottak útba. Jó útba. Ez csupán egy példa, de párja is akad szép számmal. Vendégszerető emberek városában — van ilyen? — öröm az utazás. 2. Jóleső érzés fog el, mikor látom hogy egyes falvakban még ma is élnek kedves régi szokások. Pár évvel ezelőtt egy Marosvásárhelytől nem messze eső faluban lakodalmon vettem részt. A násznép a kultúrotthon felé indult, ahol a megterített asztalok várták. Arrafelé menet azonban vastag kötél állta útjukat. Az útelkötő feltett egy kérdést a násznagynak. Mivel az nem tudott rá válaszolni, csak egy üveg pálinkáért vált ismét szabaddá az út. A násznép továbbmehetett. Még sok más ez alkalomhoz kapcsolatos szokás elevenedett meg szemem előtt azon az estén, de én az útelkötést találtam a legérdekesebbnek. 3. Vasárnap van. Izgalmas filmet vetítenek, nagy a tolongás a mozi pénztáránál. Egymás hegyén-hátán a fiatalok, hogy minél hamarább jegyet kapjanak. Egy hetven év körüli bácsi ironikusan megjegyezte: — Bárcsak a kapánál is így tolonganának... Két nézőpont, mindkettő helytálló — a maga helyén. NAPIRENDEN FÓRUM 4. Mindig örömmel böngészek központi napilapunk, az Előre rövid hírei között. Ott olvastam, hogy a Coca Cola cég alkalmazottját, Dexter Coodent, pénzbírsággal büntették, és három napra felfüggesztették állásából, mert munkahelyén Pepsi Colát fogyasztott. A Coca Cola cég nyolcvanhét éve verseng a Pepsi Colával. Ezért nem csoda, hogy termékének receptjét titokban tartják egy széfben. Különben a két cég valóságos háborút vív egymással. Olyan háborút, amelyben nincsenek pusztító fegyverek és halálos áldozatok. Nos, az ilyen háború, szerencsére, akár hidegen is hagyhat minket. TAMÁSI ATTILA • A jogviszonyon belül... Margócsy Lászlónak A Hét 1985. december 12-i számában közölt válasza, egy általa bemutatott jogi esettel kapcsolatos észrevételemre, az üggyel kapcsolatos és részben a szerző által is érintett jogi fogalmak alaposabb átgondolására késztetett. Előre szeretném leszögezni, hogy hozzászólásomat nem vitaindítónak szántam. Azt indíték csupán az volt, hogy a nem jogász olvasót tájékoztassam egy közérdekű jogi szabályozás előírásai felől. Ugyanis, mint gyakorló jogász, nemegyszer tapasztaltam, hogy az emberek döntő többsége, sajnos, másodkézből szerzi hatályos jogunkkal kapcsolatos információit, annak ellenére, hogy közérdekű törvényhozásunkat mindenki számára hozzáférhető olcsó brosúrákban is ismertetik. Tehát ab ovo nem állt szándékomban az ügy büntetőjogi vonatkozásait elemezni, amelyek tárgyában egyébként teljesen egyetértek a szerző következtetéseivel, s nem utolsósorban az illetékes törvényszék állásfoglalásával a bűncselekmény minősítése körül támadt jogvitában. Észrevételeim csupán a szerző által mellékesen érintett gyógyászati jogviszonyra vonatkoztak. Lássuk a tényeket: 1. Az orvos nem tudhatta a férj alantas szándékát. Ez később, a nyomozás során derült ki. 2. Az egészségügyi törvény 124. szakaszának 2. bekezdése értelmében ahhoz, hogy az orvos saját felelősségére végezze el a gyógyászati beavatkozást, nem elég az a tény, hogy a beteg állapota azonnali orvosi beavatkozást igényel, ehhez társulnia kell egy másik körülménynek is, mely szerint a hatékony gyógyászati beavatkozást a hozzájárulási nyilatkozat beszerzése késleltetné. Az eszméletén kívül lévő M. esetében ez nem állt fenn, ugyanis a hozzájárulásra jogosult férj kéznél volt. 3. Az orvos ellen nem indult bűnvádi eljárás (több, mint valószínű, fegyelmi eljárás sem). Eljárását tehát a bűnüldöző szervek (rendőrség, ügyészség) is jogszerűnek ítélték. Ilyen vonatkozásban a Büntetőtörvénykönyv 314. szakaszával való analogizálás túl merész, s hiába is keresnénk erre precedenst a bírói gyakorlatban. Az a fejtegetés viszont, amely a teljes szellemi képesség birtokában lévő beteg azon jogosultságát vonja kétségbe, hogy szabadon rendelkezzék egy vele szemben foganatosítandó esetleges gyógyászati beavatkozásról, s ezt az euthanasiával hozza összefüggésbe, nagyon messze vezetne. Elsősorban azért, mert alkalmazhatatlanná teszi az egészségügyi törvény 124. szakaszának 1. bekezdését, amely egy igen fontos, személyiségi jogok körébe tartozó jogosultságot biztosít a beteg számára. De lássuk csak, mit is ért a szakirodalom a büntetőjogászok közt oly sokokat vitatott euthanasia fogalmán. Elsősorban a szenvedésmentes halálhoz való jogot. Vagyis akkor beszélhetek euthanasiáról, ha például egy gyógyíhatatlan beteg, akire hosszú szenvedsekkel teli, biztos halál vár, arra kéné kezelőorvosát, hogy egy injekcióvtvagy más művi beavatkozással, fájdalommentes halált biztosítson számán Ez természetesen tiltott, ugyanis hatályos büntetőjogi szabályozásunk értemében kimeríti az emberölés bűncselekményének fogalmát. Ha viszont egy szintén gyógyíthatatlan, mondjuk rákos beteg, elutasít egy kobaltos kezelést, amely ideig-óráig életét meghosszabbítaná, ez semmiképpen sem egyenlő az euthanasiával. Az orvos—beteg viszony jogi értelemben a gyógyászati jogviszonyban testesül meg. Ezt a szakirodalom döntő többsége a polgári jog területére helye-zi, amit magam is vallok. Fenntartá-saim vannak viszont az olyan nézetekkel szemben (ilyenekről is olvastam), amelyek ebben szerződéses viszonyt* látnak, és arra találják, hogy egészségük gyi szerződés címen a Polgári törvényi köny kötelmi részében a nevesítettszerződések közt lenne a helye. A fivér* gyászati jogviszonyt szerintem szemé- lviségi ingókat garantáló jogvisz'* ként k°’l kezelni, s mint ilyen, innen elhelyezhető a polgári jogon belül. MIKLÓS TIBÓ • Lengebönge Lengén böngészve (különbejáratú?) filozófiai évfordulós naptáramban, méla beletörődéssel észlelem: tavaly is elúszott néhány különleges, az évszámok ún. kerekségével (gömbölyded idomaival) támogatott alkalom nem éppen elsőrangú, de számomra csöppet sem közömbös gondolkodók emlékének a fölelevenítésére. Bát önámítás volna azzal vigasztalnom magam, hogy nem vagyok — bölcseleti értelemben sem — okkazionalista, pl. Geulincx (mások szerint „egy Geulinck vagy egy hasonszőrű Linckóczy“) híve. Az igazság — ezúttal igenis abszolút igazság — az, hogy többnyire meg se próbáltam zörgetni szerkesztőségek kapuján, eleve kételkedvén — inkább kishitűen, mint „az elviség szintjére emelt antifideizmussal“ — a megnyittatásban. Ennek bizony, mi tagadás, hagyományai vannak, a legkevésbé sem haladóak. Inkább vétkesen halasztóak. Mert hát lehet-e jóvá tenni, meg nem történtté varázsolni néhány év avagy évtized múltán egy bi- vagy tricentenárium elszalasztását? Én legalábbis sose fogom megérni X újabb, 2. bicentenáriumát. Nem tréfásan mondok itt 2. bicentenáriumot. Aki 8—9 évtizedet élt, arról egy kis szerencsével megemlékezhetem mind halála, mind születése kerek(ded) évfordulóján. Itt van Friedrich Christian Baumeister esete. Azé, akit Samuil Micu románra fordított egyik tankönyve kolozsvári újrakiadása alapján. Kétszáz esztendővel ezelőtt halt meg, és tavaly volt 275 éve annak, hogy világra jött. Valamikor — nem épp állástalanul, de nem is anyagilag rózsásan állva — nagy pénzért vettem az antikváriustól egy címlap nélküli baumeister Metafizikát, amely kissé eltér e ma eddig kezembe került kiadásaitól. Mindmáig kéziratban heverő doktori értekezésem egyik hosszú része szól Baumeister „kisebbik lélektanának“ Micu adta átültetéséről, e lélektan eddigelé föl nem tárt Spinozai „utórezgéseiről“ is. Baumeister egyébként már jó negyedfél évtizede tetszik nekem, mert szeretett gondolkodni. Magam ii, jóval az utolsó előléptetésem előtt főkuató voltam: okos, filozofáló főket kerestem-kutattam. Márpedig Baumeister annyira kiváló tankönyvíró volt, hogy Kant 1755-től 1765-ig az ő Institutiones philosophiae rationalis-a nyomán adta elő a logikát. Igaz, nem mondható annyira eredetinek, mint J. H. Lambert, akiről nemrég A Hét is írt. De persze Lambertet sem kell túlértékelni. Túlzás, ill. egész egyszerűen anakronizmus azt hangoztatni róla, hogy Kantnak kozmológiai téren is előfutára (Id. Kant: Logica generală, Buc. 1985. 206. o.). Ez kettős értelemben anakronizmus: egyrészt kortévesztő, másrészt komoly kutatóknál ma már idejétmúltan hibás, éspedig az időrendet ignoráló. (Még akkor is idejétmúltan, ha a híres Schmidt-féle Philosophisches Wörterbuch 15., 1960-as kiadásában is tartja magát!) Az 1761-ben megjelent lamberti kozmológiai levelek ugyanis nem előlegezhették, csak „utólagozhatták“ Kant 1755-ben nyomtatott kozmológiai munkáját. Lambert — ezt illik hozzátenni — nem ismerte 1761-ben a szóban forgó előzményt. Maga Kant siet ezt leszögezni 1763-ban. Ismeretelméleti vonatkozásban viszont Lambert tényleg valamelyest előfutára a nagy königsberginek, akinél sajátosan „ötvöződik“ idealizmus és materializmus. Lambertnél azonban erőteljesebb materialista elemeket találni. HAJÓS JÓZSEF 1986. január 4. A HÉT 2