A Hét, 1994 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1994-01-07 / 1. szám

o Fmunkatámk Egyed Péter Horváth Mor SütőMrás Szász János Toró Tibor Lapszámunkat Nagy Imre aktrajzaival illusztráljuk A tartalomból: • a nemzetelméleti megközelítés ter­mékenysége - Tóth Sándornak a nemzet európai modell­jéről írt könyvét értékeli Gáli Ernő. • Az apa, az anya, a j kislány, a kisfiú és az etnológus - Ingmar Söhrman svéd i nyelvészprofesszorral beszélget Rostás Zoltán. • Mi aka­dályozza az információ terjedését? - a kérdésre Claude- Jean Bertrand francia professzor, tömegtájékoztatási szakember válaszol. • A lengyel tragédia regénye - Czeslaw Milosz emigrációban írt könyvéről, A hatalom megragadásáról Bogdán László elmélkedik. • „Inkább le­gyen ronda, mint jellegtelen” - Pápai Judit interjúja Takács Zoltán műépítésszel. • Hegedűs a sepsiszent­györgyi háztetőn - Sólem Aléchem Tóbiás, a tejesember című regényének színpadi változatát elemzi Halász Anna kritikája. • Erdélyi ellenutópia a húszas évekből - Borosa János jegyzetei Molter Károly Metánia RT című regényé­ről. • Jancsik Pál két verse. • Baracs Dénes Lamfalussy- ról, aki természetesen Lámfalussy. • Felfedezésükről és Romániáról nyilatkoznak 1993 Nobel-díjasai. • Merénylet a sakk ellen; Volt egyszer egy aranycsapat - Ágoston Hugó sportjegyzetei. • A kiskandúr nagy monogramja - Lászlóffy Aladár jegyzete az Erasmus ernyője sorozatból. • Paul Drumaru féloldalasa. • Ryszard Kapuscinski: A Birodalom. • Egy őrült kaland - Szász János (még) 1993-as Naplója. a Ágoston Husó Négy év telt el 1989 decembere óta, s ez a négy év lapunk életében is rendkívül nehéz időszaknak bizonyult. Ugyanúgy, mint mindnyájunk életében, mindazokéban, akik a lapot jelentik: olvasókéban és szerkesztőkében-munkatársakéban. Milyen elenyészőek a mégoly jószándékú, ideget-energiát emésztő erőfeszítések is egy művelődési lap fenntartására, eszmei gazdagítására, formai tökéletesítésére - ha azok körében, akikhez szól, sorvasztó napi gondok uralkodnak! Milyen fájdalmas örülni egy-egy jó lapszámnak, írásnak, grafikai megoldásnak - tudván, hogy az általános gazdasági és erkölcsi romlással szemben tehetetlenek vagyunk! Ahogyan azt néhányon előre látták, a totalitarizmus bukása kiváltotta lelkesedést Kelet- és Közép-Európában „másnapos” kiábrándulás, tehetetlen kétségbeesés, majd csüggedés követte. A változás kényszerítőén szükséges volt, de vajon szükségszerű volt-e a következménye is? Megtudjuk-e valaha, hogy milyen törvényszerűség irányítja a káoszt új struktúrák kialakulása felé? Milyen közbenső alakzatok jönnek létre a nagy társadalmi morfogenezisben, amelynek sodrában az egyéni sorsok milliói puszta statisztika-hordozókká válnak? Romániában a kommunista diktatúra után egy divatjamúlt alakzat, az etnocentrikus állam parancsuralma következett. Számunkra, romániai magyarok számára különösen fájdalmas a kétféle tekintélyuralom továbbélő összefonódása, hiszen kisebbségként a demokratikus vita szabályainak érvényesülése közepette sem tudunk hatásosan fellépni a többség megkülönböztető megnyilvánulásaival szemben. A jogállamiság, a polgári intézményrendszer, a piacgazdaság - egyszóval a politikai, társadalmi és gazdasági reform - kibontakoztatása, a minden téren való beilleszkedés az európai követelményrendszerbe: mindez összeegyeztethetetlen a Romániában lépten-nyomon tetten érhető nacionalizmussal és más megkülönböztetésekkel, amelyeknek másokkal együtt elszenvedői vagyunk. Csoda, hogy mi az átmenetnek ezt a vonását érezzük a leg­fontosabbnak és legnyomasztóbbnak? Csoda, hogy nem tudunk tőle elvonatkoztatva felhőtlenül örülni az 1989 decembere után megnyílt új lehetőségeknek és a bár tétova, de helyenként érzé­kelhető előrelépéseknek? Azt lehetne mondani: tekintsünk inkább előre. De vajon a fentiekben megfogalmazott látlelet - csak visszatekintés? Nem a jövő képe is egyszersmind? Vajon a politi­kai vezetés le tud, le akar térni a maga alkotta kényszerpályáról s a múltba utalni tévedéseit? Kötelességünk viszont előre tekinteni, feladatainkra összpontosítva. És mi mást tehetünk a bizonytalan jövőben, mint amit eddig tettünk és mint amit a maga helyén mindenkinek tennie kellene: végezzük, amíg lehet, legjobb tudásunk szerint a dolgunkat. Nem pusztán létünk önigazolásául, hanem azért, hogy az írott szó erejével és felelősségével hitet adjunk és segítsünk eligazodni olvasóinknak. Igyekszünk felemelkedni hozzájuk. Azok közülük, akik régebbről olvasnak, tudják, hogy ha huszonötödik évfolyamába lépő lapunk valamivel tekintélyt vívott ki magának, ha valamiben hagyományt teremtett, akkor az az volt, hogy sohasem engedett szellemi igényességéből. Legújabb korszakában pedig, a doktrinér felső irányítás megszűnte után, nyíltan vállalhatta eszmei irányultságát. A Hét pluralista orientációjú, bárminemű szélsőséget és intoleranciát visszautasító, a szó legátfogóbb értelmében kulturális, értelmiségi lap - értelmiségen pedig nem végzettséget vagy státust, hanem magatartásmódot, az emberi és a nemzeti értékekhez való ragaszkodást értünk. Most, hogy új - a modern nyomdatechnikát érvényesítő, de egyszersmind a lap folyamatos tartalmi felfrissítésének szándékát is jelző - fejléccel jelenünk meg, elmondhatjuk: lapunk történetében, próbálkozásunkban, hogy a korszerű igényekhez igazodjunk, nem a formai változtatások a leglényegesebbek. A címét sem változtattuk meg - vállaltuk önazonosságunkat. A Hét az állandóság és a megújulás egymást feltételező, kiegészítő és egymást gerjesztő dialógu­sában és dinamikus egyensúlyában alakult, és ezt szeretnénk erősíteni olvasóink segítségével a jövőben is. A múlt év végén az eddiginél több olvasói levél, ünnepi üdvözlet, jókívánság érkezett szerkesztőségünkbe: rendkívül jólesett valamennyi, következetességünk jutalmát látjuk bennük. A Hétnek tavaly - fennállása óta először - nem jelent meg minden száma, mégsem éltünk a „dupla" számok (tulajdonképpen a rászámozás) olcsó fogásával, így is jelezve - kiadónk felé is hogy komolyan vesszük az olvasót; marad a sajtótörténeti tény: az 1994/1. szám az 1993147. szám után következik. A piacgazdaságra való áttérés viszontagságaihoz tartozott az is, hogy munkatársaink, a külsők és a belsők egyaránt, tavaly az egész második félévben nem kaptak cikkeikért honoráriumot. Es ezért egyikük sem „mondott le” A Hétről - köszönet kitartásukért, türelmükért (a jelzett időszakra a pénzt, amelynek értéke azóta jelentősen lecsökkent, az év végén küldte szét a művelődési lapokat adminisztráló sajtóigazgatóság). A külmunkatársak legjobb írásait jutalmazó, több sajtóműfaj-kategóriában megállapított, külön alapból fizetendő nívódíjainkat természetesen továbbra is kiosztjuk, az elmúlt félévre még ebben a hónapban. Év elején, első 1994-es lapszámunkban, A Hét új fejléce alatt mit kívánhatunk olvasóinknak, akik munkánk értelmét igazolják? Azt, amit magunknak, főmunkatársainknak, szerzőinknek és szerkesztőinknek is: jobb életet és erőt a folytatáshoz!

Next

Sign up Sign up
/
Thumbnails
Contents